Kézen fogva sétáltatok egy a hajnali napsugárban úszó és csillogó patak mellet. Körülöttetek madarak csiripeltek, fák suhogtak, s mintha az egész levegő egy rózsaszín köd része lenne. Boldog és szerelmes mosolya leolvasztott a lábadról. Ahogy a patakot átölelő hídhoz értetek letekintettél a csendesen hullámzó vízre. Színesebbnél színesebb vízlakók úszkáltak alattatok, talán még ők is ámulattal csodálták szerelmeteket. Érezted, ahogy hátulról átkarol, erős karjaival magához szorít. Egy pillanatra elvesztél az érzésben, majd megfordultál, hogy szemből is megölelhesd. Bújtál vállába, hátába kapaszkodtál. Hihetetlenül jó érzés volt. De valami nem stimmelt. Elvesztetted az egyensúlyodat, érezted, hogy hátrafelé dőlsz. Meg akartál kapaszkodni, de hirtelen nagyot koppantál.
-Áucs!- szólaltál fel, majd nagy nehézkesen kinyitottad a szemedet. Körbenéztél és egy hatalmas sóhajjal konstatáltad, hogy a szobádban vagy, és csak az ágyadból estél ki.
-Szóval csak álmodtam? Ahj... miért csak álmodom mindig az ilyesmit? Ajj már.- morogtál magadban. Nagy nehezen összeszedted magad. Vagyis inkább kapartad, mert még kétszer sikerült elesned a takaródban, illetőleg a zoknidban. Amilyen szépen végződött az előző este, most olyan szerencsétlenül indult a nap. Pedig annyira valóságos volt az álom, olyan mesébe illő. Mondjuk éppen ebből tudhattad volna, hogy nem igazi. Bármennyire is szeretnéd, hogy a tündérmesék valóságosak legyenek, sosem lesznek azok. Éppen ezért csak mesék. De egy álmod már valóra vált. Konkrétan randiztál egy Idollal. Az "ultimate bias"-oddal. Ez a tény már csak úgy önmagában egy tündérmese. Mégis megtörtént. Vagyis... reméled, hogy nem csak álmodtad. De nem estél ki annak a végén az ágyból, szóval minden esély megvan rá, hogy valóság volt. Már csak az a kérdés, hogyan tovább? Fogsz még vele találkozni? Mondjuk megígérte. De ő mégis csak egy Idol. Egy híresség, akinek több ezer, vagy akár tízezer rajongója van. Ha hat munkád lenne, még akkor is ő lenne az elfoglaltabb, néha talán még lélegezni sincs ideje. És vajon mekkorát ütne a karrierjén vagy a hírnevén, ha kitudódna, hogy egy illegális autóverseny lebzsel egy átlagos, külföldi lánnyal. Aligha tenne jót neki. Pláne, hogy fiatalabb nálad. Tényleg, ezt még nem is tisztáztátok. Te ő neki egy noona vagy. Ami téged pedig pedonoona-vá tesz. Már így rajongói nyelven szólva. Tisztában vagy vele, hogy ez kissé kifacsart, de ugyan már, néhány év nem számít. Úgy döntöttél nem keresed te őt, megvárod, míg ő hív fel téged. Így kikerülheted a kínos megzavarásokat és nem is fogsz zaklatónak hatni. Ellenben ez hatalmas önuralmat fog tőled megkövetelni, nem ráírni, nem felhívni, holott nagyon is epekedsz minden egyes vele töltött pillanatért. Na nem mintha neked nem lenne millió-egy dolgod. Példának okáért két jegyzőkönyvet is meg kell írnod a héten, elvégre egyetemista vagy. Tanulnod is kell olykor. Akármennyire is a felhők fölött jársz, időről időre vissza kell térned a földre és lehetőleg két lábbal. Nem lesz könnyű, de akkor is végig kell szenvedned. Szóval fel a fejjel, és induljon a menet.
A következő két hét elég pörgősen telt. Suli, beadandók, buli a többiekkel, de egy árva hívás sem érkezett a telefonodra. Egyre jobban érezted a baltát a fejed felett. Kezdtél nagyon félni, hogy nem fog keresni. De épp mielőtt letargiába estél volna belegondoltál, hogy milyen önző is vagy te valójában. Megfogadtad, hogy kivárod, nem keseregsz, önuralmat gyakorolsz, és elfogadod, hogy ő nem egy pasi a szomszéd kollégiumból. Így is van, ez így igaz. Így eddig mindig sikerült ép bőrrel kikerülnöd a depis pillanataidból. Ha olyanod volt éppen, megnézted az aktuális fellépéseket, letisztáztad a barátnőiddel, hogy milyen finom sült combot lehetne csinálni Eli combjaiból. A szöszi és bolond feje pedig néha már könnyeket csalt a szemedbe, de éppenséggel csak a röhögéstől. Megpróbáltátok a csajokkal utánozni, és hasonlóan hülyén pózolni a kamera előtt, de el kellett ismernetek, nektek ez nem megy. A galamb überelhetetlen. Az idiotizmusa egy új szintre emelte őkelmét. De te tudtad, hogy valójában nagyon kis aranyos emberke. Az a típus, aki bolondozik, de közben olyan, mint egy ártatlan kisbárány. Ha lehetséges még jobban beleszerettél, mint valaha. És ami azt illeti, lehetséges is. Hiszen eddig csak plátóian voltál szerelmes, de most... már személyesen is ismered. Nem annyira, mint szeretnéd ismerni, de már előrébb vagy, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Az itteni életed szöges ellentétben áll az otthonival, minden tekintetben. Szeretsz itt lenni, reméled, soha nem kell haza menned. Minden este meglesed a telefonod, nem hagytál-e ki valami fontosat, de sóhajtozva pakolod minden áldott este az éjjeli szekrényre, hogy "a fenébe már, hogy nem keres" fejet vágva borulhass be az ágyikódba. Gyakran álmodod, hogy a karjaiban vagy, hogy szerelmet vall, hogy érzed édes ajkainak mámorítóan bódító ízét, de folyton vagy a padlón ébredsz, vagy szívrohamot kapsz az ébresztődtől. Már egy hónapja, hogy rányomtad puszidat arcára és hátat fordítva ott hagytad meglepettségében. Kincsként őrzöd a pillanatot, de már félsz, hogy nem lesz több. Reméled tévedsz, de egy hónap az akkor is egy hónap. Egy este képtelen voltál álomra hajtani a fejed, valamiért az agyad nem akart pihenni. Útnak indultál a sötét éjszakában. Általában azért kicsit mindig félsz, hiszem soha nem tudhatod, mikor kerülsz bajba, de most nem érdekelt semmi. Az agyad csak úgy hajtotta fogaskerekeit, tepert ezerrel. Mintha magán az agyadon lett volna görkorcsolya és nem a lábadon. Bár most gyalog indultál útnak, zenével a füledben. Akárhányszor U-Kiss következett a listában, Eli részénél mindig elmosolyodtál. Még szerencse, hogy nem járt olyan sok ember ilyenkor már az utcákon, így legalább kevesebben néztek hülyének, amiért ok nélkül vigyorogtál jobbra-balra. Na meg persze tátogtál is, legalább is jobb esetben nem adtál ki hangot. Ha olyan számhoz értél, aminek még a táncát is tudtad, vagy csak pár lépést, hát akkor sem tartott vissza semmi. Azonban kezdett valami fura szag terjengeni a levegőben. Beletelt pár percbe, mire eljutott a tudatodig, hogy alighanem kemény esőnek nézel elébe. Már rég elmúlt éjfél is, szóval nagyon beülni sem tudsz már hova, ha leszakad az ég. Sebaj, talán még jól is fog esni. csak szél meg vihar ne legyen.
De nem volt szerencséd. Hirtelen álltál meg, becsuktad a szemedet és próbáltál lehiggadni. Akkorát villámlott, hogy komolyan attól féltél, hogy megvakultál. Nem félsz a vihartól, de azért kint lenni a szabad ég alatt ilyenkor, nem feltétlenül a legjobb ötlet. Pláne, hogy a vihar elég közelinek hatott. Hamar le is szakadt az ég. Mintha Zeusz egy dézsányi bora ömlött volna ki, kivéve, hogy ez tuti biztosan alkoholmentes volt. Pár perc alatt bőrig áztál. Hideg volt az eső, nem esett olyan jól, mint hitted, hogy fog. Úgy döntöttél jobban jársz, ha elindulsz hazafelé, de ez alighanem akkor is legalább másfél órát fog igénybe venni. Addig meg még megtalálhat egy tüdőgyulladás. Hát magadnak akartad, minek nem tudtál aludni. Úgy egy óra séta után, kistóval a cipődben, teljesen vizesen és fázva, reszketve, erőd erőteljes fogytában egyre inkább úgy érezted, még pár lépés, és elájulsz. Nagyon kifáradtál, átfagytál és még mindig nagyon messze voltál otthontól. Fékezést hallottál. Nagyon megijedtél. Mi van, ha valaki ki akarja használni, hogy nincs erőd és egyedül mászkálsz itt a sötétben? Felnéztél, próbáltál koncentrálni. Az autó nagyon is ismerős volt, a fiú pedig aki odarohant hozzád könnyekre fakasztott, bár ez az esőben egyáltalán nem látszott. Az agyad annyit felfogott, hogy beszél hozzád, de egy szavát sem értetted. Ahogy megérezted kezeit karjaidon, tudtad, most már össze eshetsz, biztonságban leszel. Így is lett. Elsötétült a világ.
A következő, amit éreztél, hogy meleg van. Száraz voltál és határozottan meleg helyen feküdtél. Feküdtél. Kellemes vanília illatot éreztél. Tudtad, hogy nem a saját szobádban vagy. Lassan kinyitottad szemeidet. Körbenéztél. Eli mosolyogva ült le melléd az ágyra, ahogy észrevette, hogy magadhoz tértél.
-Hogy érzed magad?- kérdezte, lágyan, majdnem suttogva.
-Ramatyul...
-Azt nem csodálom. Mégis mi vitt rá, hogy éjnek évadján egyedük császkál a városban totálisan sza... bőrig ázva?
-Nem bírtam aludni. És amikor elindultam, még nem esett.
-Akkor is felelőtlenség.
-De már jól vagyok. Nem akarlak feltartani, megyek is haza- keltél is volna fel. Elkapott a dac, hogy ha eddig nem érdekelted, akkor ne ebből akarjon hasznot sodorni magának.
-Meg a még mit nem, nem mész te innen sehova! Szépen itt maradsz, kipihened magad, megiszol egy nagy bögre forró teát, meg benyakalsz egy nagy adag C-vitamint.
-Titokban orvosira jár Doktor Úr?
-Nagyon vicces. Nevess csak, de akkor is ezt fogod tenni!
-Ugyan miért hallgatnék én rád?
-Mert én vagyok az erősebb? És mert tudom, hogyan kenyerezzelek le.- kacsintott mellé. Kicsit bepipultál.
-Na te csak ne akarj engem lekenyerezni. Ne azután, hogy egy hónapig hiába lestem minden este a telefonom.
-Sajnálom, elfoglalt voltam.
-Oh igazán? Annyira, hogy még egy három szavas sms-t sem tudtál volna küldeni?
-Ne haragudj, igazad van.
-Nézd, tudom, hogy önző vagyok. Nem szabadna ilyeneket várnom tőled, és nem is szabadna most itt lennem, bárhol is vagyok. Engedj haza.
-Nem.
Kategorikus válasza kicsit meglepett. Határozottan és eltökélten nézett rád. Úgy tűnt tényleg nem tűr ellent mondást. Na de azért mégis... Nem értetted.
-Egyébként te mit kerestél odakint olyan időben?
-Kiszellőztettem a fejemet. Szerencséd, hogy pont arra jártam.
-Nem hiszek a véletlenekben.
-Akkor meg pláne itt kell maradnod...
-Ez meg hogy függ össze?
-Ha nem véletlenül találtam rád, akkor ki kell derítenünk, hogy mi volt az oka. Szóval maradsz és punktum.
-De én...
-Semmi de.
-De...
-Mondom semmi de.- és ujját rátette ajkaidra ezzel csendre intve. Nem tudtad mit gondolj, mit reagálj, mit higgy, mit kezdj most magaddal vagy éppen vele. Azt viszont érezted, hogy egyre pirosabb vagy. Kedves mosolyra húzódott ajka. Kezét ajkadról átvezette arcodra, végig simított rajta, majd kiment a szobából. Te csak úgy ültél ott megkövülve. Pár pillanat múlva kezdtél felbátorodni és körbe nézni. Szemügyre vetted szobája minden egyes kis apró részletét. Galambod egy nagy bögre társaságában tért vissza. Leült melléd, ezúttal közelebb, és kezedbe nyomta a forró italt. Majdnem eldobtad, tényleg olyan forró volt, de azért sikerült a fülénél gyorsan megfognod. Nem mertél a szemébe nézni, nehogy magadra öntsd a teát. Óvatosan belekortyoltál, de még ihatatlanul forrónak bizonyult. Letetted az éjjeli szekrényre.
-Hejj, ezt meg kell innod.- méltatlankodott.
-Meg is fogom, amint nem égeti le az összes ízlelő bimbómat.
-Jól van, oké- meg is lepett, hogy nem kötekszik, de még szép, hogy nem fogod a torkod leforrázni. Felhúztad térdeidet, átkaroltad kezeiddel és csak néztél magad elé. Érezted magadon a tekintetét. Még közelebb húzódott hozzád. Szíved hihetetlen iramban kezdett el verni. Úgy tűnt ki akar ugrani a helyéről és elmenekülni valahova nagyon messzire. Eli kezével felemelte álladat, majd arcodat tenyerébe helyezte. Csillogó szemekkel nézett bele a tieidbe, összefonva tekinteteteket. Elvesztél azokban a barna csodákban. Finoman és lassan egyre közelebb hajolt hozzád, tekintete le-lesiklott ajkaidra. Végig futott agyadon, hogy most alighanem meg fog csókolni. Egy pillanatnyi aggodalom futott át testeden, hogy most is csak álmodsz, de gyorsan el is hessegetted, hiszen érezted, hogy ez most már, ez most valóság. Ajkai nagyon lágyan rátapadtak tieidre. Végre megérezhetted azt az édes ízt, amiről annyit álmodtál már. Cirógatva arcát mélyültél el az érzésben, melyet ez a lágy és gyengéd csók nyújtott neked. Még egy tündérmese vált most valóra. Bár soha nem érne véget ez a pillanat....
