Érte, másért nem...-24

A „miért” mindig ott van…

Ezek szerint álmot álmodtam egy álomban? De olyan valósághű volt! Mégis hogyan?!... Nos, ha már így alakult, és nyilvánvalóan az elmém játszik velem, haladjunk a saját szabályaim szerint. Én álmodom ezt, nem? Akkor ezek az én szabályaim. Vagyis a tudat alattimé, mert tudatosan, hogy is mondjam, gőzöm sincs, mi folyik itt. De nem baj, megyek akkor tovább. Az ajtó becsukódik mögöttem. Szemben vele a lépcső, amin ott áll az árny megint. Az ő játéka volt ez. Ki kéne találnom, vajon ő az én sötétségem, vagy valakinek a visszamaradt árnya, mely most arra kér, szabadítsam fel?... Nem tudom. Nincs olyan konkrét arca, amiről fel tudnám ismerni, csak egy emberi árnyék. Ennyit azért látok, hogy emberi. Úgy néz rám a kéken fénylő szemeivel, mintha hívna. Elindulok. Ő feljebb lépeget. De a lépcső mellett van egy nagy, kétszárnyú ajtó is. Hívogat. Mintha halk suttogást hallanék felőle. Ránézek az árnyra, hunyorít. Mintha szidna, hogy ne is gondoljak rá. Talán ez valami kísértés, amit ki kell állnom? De honnan tudjam, hogy igazából melyik a jó megoldás, és melyik a csábítás? Senki sem mondta, hogy az árny jó. Talán a vesztembe csal. Vagy az ajtó akar átverni. Nem tudom. Fellépek a lépcső első fokára, az árny már a tetején. Egyre jobban hallom azt a susogást az ajtó felől. De egy szavukat sem értem. Mert több hangot hallok egyszerre, valamit motyognak, de ötletem sincs, hogy mit. Haladok feljebb. Egyre hangosabb és erősebb. Most már mintha valami súly nehezedne rám! Érzem, hogy hívnak. Talán vissza kéne fordulnom? Talán, talán… És, ha visszafordulok, mi lesz? Vagy körülnézek odafent, és, ha nem látok semmit, akkor jöjjek vissza? Húz, nagyon húz az az ajtó. De már csak ezért sem kéne bemennem, vagy nem? Mármint… Csábít, és ez nem jó. Hacsak nem akar ezzel megmenteni. De az árny les rám szűk szemekkel egy folyosó kanyarjába bújva. Ez az lehet, mint korábban? A folyosó melynek legvégén a tenger volt? És, ha megint ez lesz? Leugrom a mezőre, úgy érzem felébredtem, aztán mégsem? Vagy ezúttal jobb megoldást kell keresnem? Hát, ha már így felértem agyalásom közben a lépcső tetejére, innen már nem fordulok vissza. Lássuk, mit rejt ez számomra. Megyek az árny után. Befordulok a folyosóra. Nincs itt, eltűnt. Viszont tele van ajtókkal itt minden. Mit kéne tennem? A legvégén látom, hogy van egy még nagyobb kétszárnyú ajtó, lánccal elzárva. De van itt egy ajtó, ami valamiért vonz. Hmm… Mi lenne, ha meglesném, aztán irány a nagy ajtó! No gyerünk. Nyissuk ki. Huh, ez ismerős. Mintha én már egyszer jártam volna itt. Egy iroda. De mikor járok én irodákban?! Nem az én asztalom… szó szerint. Gondolkozzunk. Ha nem járok ilyen helyekre, akkor miért olyan ismerős? Oh tudom már! Egyszer álmodtam erről. És egy dokumentumról. Ott van. Bár az álmomban, már amennyiben jól emlékszem, pont nem találtam meg. De mi is volt ez? Egy felmondó levél! Hallottam a menedzser-shit egy felmondásról beszélni. Akkor voltunk Soohyunnal kimondottan fasírtban. Emlékszem, elaludtam az asztalon és arról álmodtam, hogy meg kell szereznem a felmondását és meg kell semmisítenem. Bár alapvetően elég nagy botorság azt feltételezni, hogy felmond, tekintve, hogy köti a szerződés, szóval nem teheti meg. Meg, hát… Nem lépett ki azóta sem… De valaki felmondott. Azért meg fogom majd kérdezni. Vagy esetleg ki is nyithatnám ezt a mappát… Esetleg… Okos vagy Hoon. Na nyissuk ki. Hm… Üres… Hogy is lehetne benne bármi, ha gőzöm sincs, minek kéne benne lennie? A tudatalattim sem tudhat mindig mindent. Hát jó. Legalább ezt is lerendeztem. De mi ez a hang? Olyan, mintha madárcsicsergés lenne. Nézzünk ki az ablakon. Hm, nem látok semmit. Nincs is odakint semmi, vagy csak az agyam nem törte magát, hogy a kastély mellé még egy „kertet” is megalkosson? Lehet. Elvégre így is elég durva minden. Mi a fene ez már komolyan? Álmodom, álmodom, hülyeségeknél nagyobb baromságokat, meg ilyen részletes álmokat az álomban. Mit vétettem én drága jó eszecském, hogy ilyen troll játékokkal kínzol engem? Mégis mi a mókás manó a célja ezzel? Hajh, na haladjunk akkor tovább. Menjünk vissza a folyosóra. Nem érdekel a többi kis ajtó, nem is vonzanak. Csak az egy nagy ott a végén. Le van láncolva mondjuk. Ki fogom tudni én ezt nyitni? No, akkor lássuk is, ha már közben ideértem. Hm… És, ha egyszerűen fogom a lakatot és lerántom? Tegyük azt. Háh! És működött. Az ajtó kinyílik. Virágos mező vár engem. Ismerős, az előbbiekben is álmodtam hasonlót. Menjünk ki a rétre. Magas a fű, majd ellep. Ahogy haladok beljebb, még magasabbá válik. Hát mi van itt kérem szépen? Mondanám, hogy visszafordulok, és inkább végig nézem az ajtókat, de halványlila gőzöm sincs, merre van a visszafele. Túl magas a fű és már túl sokat sétáltam. De ott… Ott, egy picit messzebb, mintha lenne valami. Ami nem fű, persze. Hm… És mozog!!! Ójajj, remélem nem valami vadállat. De nem, ismerősebb annál. Igyekszem afelé haladni, meglesem, és ha esetleg veszélyes, megfordulok és rohanok. Bár remélem nem. Meg ez amúgy is csak egy álom, akkor nagy bajom nem lehet, ugye? Na érjünk ki…és… A fiúk. Itt áll előttem mind a hat fiú. Mosolyognak. Nyújtják felém a kezüket. Én is nyújtom az enyémet. Ez azt jelenti, hogy itt a helyem közöttük? Hogy valóban ide tartozom? Talán… remélem. Megfogom Soohyun kezét, rám mosolyog.

Huh, ez aztán az érdekes álom. Atyavilág. De most vajon tényleg felébredtem? Soohyun itt fekszik mellettem. Egyenletesen szuszog. Megsimogatom arcát. Felém fordul, de nem nyitja ki a szemét. Cirógatom. Úgy örülök, hogy végre itt lehetek vele, mellette. Nagyon hiányzott ez így már. Kínzás volt minden olyan perc, amíg külön voltunk. Ez annyira hihetetlen. Persze mindenki álmodik egy igaz szerelemről, egy nagy Ő-ről, és én épp ott vagyok, hogy azon agyalok, vajon én megtaláltam-e. Vajon ez az-e, amiről az emberek álmodnak? Vagy csak egy illúzió? Egy múló vágy? Hiszen semmi sem tart örökké. Még az igaz szerelem sem… Bár, az, hogy nem tarthat örökké, nem jelenti, hogy nem tarthat egy életen át, igaz?! Remélem. Vagyis nem tudom. Szeretem, de nem vagyok jós. Nem tudom, mi lesz esetleg 10 vagy 15 év múlva. Talán nem is leszünk már egymás közelében addigra. Talán átmegyek az úton és elcsap… Na Hoon most fejezd be! Ilyet! Hát! Gondolkodj valami vidámabb témán! Na gyerünk!...

Az elmúlt időszak végre nyugodtan telt. Már amennyire mi ismerhetjük a nyugodt fogalmát. A munka pörgött ezerrel, mint mindig, de legalább a négy fal között minden rendben volt. Soohyunnal végre újra egymásra találtunk. Illetve az elmúlt egy-két hétben AJ és Eli „kapcsolata” is rendeződni látszott. Nincs már több vita, csúnya nézés, visszaszólogatások egymásnak, béke van. Kevin is jobban odafigyel, hogy ne éreztesse még véletlenül sem a galambbal, hogy felesleges. Mondjuk, néha komolyan elgondolkodom, hogy ez vajon nem egy vihar előtti csend-e. Mármint, néha túl nyugodtak a napok. Trollkodás, tréfamentes esték, reggelek. Nem jó ez így. Mint, amikor mész az erdőben, és túl nagy a csend. Ha még a madarak hangját sem hallod, tudod, hogy baj van. De remélem, tévedek. Nem sokára részt veszünk a Music Bank, Párizsban megtartott koncertsorozatán. Amolyan KPOP Festival a dolog, sok előadó lesz még ott. Nagyon izgulunk, és készülünk is gőzerővel. Mindjárt itt van február! Huh… Ráadásul utána, előreláthatóan február végére ki is adjuk az első japán albumunkat „A Shared Dream” címmel. Szóval munkával el vagyunk látva, de ez eddig sem volt másképp. Sokszor vesztem el az időérzékem, és napok múltán jövök rá, hogy úristen, már eltelt ennyi idő! Nehéz, hiszen sokszor levegőt venni sincs időnk. Soohyunnal van, hogy napokig egy-két szót váltunk csak, mert még beszélgetni sincs se erőnk, se időnk. Főleg mostanában. Talán majd a koncert és az album megjelenése után! Így hát, nincs is mi mást tenni, munkára fel! Vigyázz Párizs, jövünk!

-Hoon! Hahó! Élsz te még? Vagy hívjak hullaszállítót?- hallom Dongho morcos hangját.

-Még élek!- mormogok bele a párnámba. Nem bírok felkelni. Éreztem én, hogy vihar előtti csend volt, csak nem épp olyan vihar jött, mint, amire számítottam. Párizs, ami fantasztikus volt, de az egész hajcihő, jajj nekem. Hihetetlen érzés volt az európai KissMe-kkel találkozni, nagyon büszke vagyok rájuk. De az utazás, meg minden egyéb, fárasztó volt, az egyszer hét szentség. Plus rögtön utána az album utolsó készületei. Két nap múlva pedig irány Japán, az első turnénk ott! Huh, izgatott vagyok nagyon, de előre félek, mert ez a maradék - ami aztán végképp nem sok - energiámat is fel fogja emészteni. És, hogy tetőzzem még egy záporral, áprilisban vár ránk egy Kolumbiai út, és egy újabb album is. Mondjuk, az új országot, kontinenst nagyon-nagyon várom! Sooval megbeszéltük, hogy úgy fogjuk felfogni, persze csak a kemarákon kívül, hogy ez az első közös nyaralásunk. Hál istennek lesz időnk várost-országot nézni, nem csak jövünk és megyünk. De addig még van azért idő. Először pihenjük ki a japán turnét. Ja nem, először essünk túl rajta…

Egy egész hónap turné! Huh, kihaltam. Eszméletlenül jó volt, ennyi rajongó minden egyes városban! Úristen. El sem hiszem, tényleg mi vagyunk ennyire, és ennyire népszerűek? Bár így lenne itthon is… Grrrr… No de sebajse, majd leszünk mi még itt is toppon. És… mindjárt utazás Kolumbiába! Yaaaaaay!

Hm? Mik ezek a hangok? Mintha valami pattogna… Labdáznak ezek odakint? No lessük meg. Lakásban labdázni annyira talán mégsem jó ötlet. Kiérek a nappaliba és… jájjj, ez fájhatott! Szegény Seopí. Eli elhajította a teniszlabdát, az meg pont az ulzzangot találta telibe.

-Áááááá te ótvaros, penészes, dohos galambfarkú retardáció… Most lesz egy piros kör alakú foltom!

Hallom Kevint és Donghot összesúgni: „Retardáció?! Hogy mi?!” Hehe.

-Szerintem drága hisztigépem lesz az lila is…

-Kösz AJ, értékelem az együttérzést.

Csak úgy pattognak a szikrák a két Seop között, szegény Eli meg nem tudja eldönteni, hogy akkor most merjen röhögni, vagy inkább ne. Hol van Soohyun?

Brrrrrr jajjj de kirázott a hideg! Hogy settenkedett így mögém? Végig cirógatta a karom, de egy kisebb szívroham került meg közben.

-Soohyun-shiiiiiiiiiiii! Eli képen dobott egy labdával! Büntesd meg!

-Uh, hát látom, mi lett az eredmény. Gyere ide, nem hagyom, hogy bántson!- tárja ki neki a karjait. Igazán, drága leaderem? Teszem csípőre kezeim, de a galamb közbe szól.

-Te Hoon! Szerintem ez egy aljas árulás. Fogjunk össze ellenük! Megbosszuljuk!

-Tulajdonképpen mit is?- szól közbe kedvesem, mielőtt én válaszolhatnék.

-Szerintem ezt a megjegyzés hanyagoljuk galambom.- motyogom, miközben Soohyun szúrós tekintetével viaskodom. Bár tudom, hogy nem haragszik most épp jelenleg, és ez csak egy jó magasra dobott labda volt, azért jajj nekem, van egy nézése.

-Ez így azért kemény párcsere.- nyikkan meg a macska- Ki lesz az én párom?!

-Hát nem mi- jön meg a DongVin páros.

-Viszont van egy ötletünk!- kiált fel Kevin, kezében egy babzsákkal.

-Kihívunk titeket egy meccsre! AJ lehet a bíra.- közli a legfiatalabb. Jaeseop arcán végig fut egy enyhe fintor, de aztán inkább mintha egy aljas mosolyt látnék most. Hujajj nekünk.

-Babzsákfoci? Hát jó, legyen. Soohyun-shi, meg kell vernünk őket, hogy igazságot szolgáltassunk!

-Rendben én kicsi angyalkám- és simogatja a buksiját. Lehidalok. Bár őszintén megvallva ettől a negédes stílustól én azt hiszem leginkább hanyatt vágódnék. Szóval jobb is, hogy nem én vagyok ott.

-Győzzük már le őket, hogy a vesztesnek kelljen mosogatnia!- súgja nekem ide a galambom. Bólintok. Nem bánnám, ha most egy darabig nem kéne azon agyalnom, mi lesz a koszos tányérokkal.

-No akkor khm-khm- köszörüli torkát a bíránk- Álljatok fel egymással szembe. A feladat minél többször átpasszolni a párotoknak a babzsákot. Aki leejti, kiesett. Az nyer, akinek a legtöbbször sikerül. Kevin kezd.

Parancs kiadva. Kevin lábára teszi a zsákot és átrepíti párjának. Dongho ugrik egyet, de visszaadja.

-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-tizen… DongVin páros 14!- közli az eredményt igen kimérten és valami „igazi pártatlan” bíra módjára a macska. Azért azok az akrobatikus mozzanatok, miket közben levágtak, haláliak voltak. Úgy tűnhet, hogy 14-et lekörözni nem nehéz, pedig az. Remélem Soohyunéknak nem lesz ennyi, ők jönnek. Ha sokkal több sikerül nekik, lehet, hogy meg leszünk lőve.

-Soohyun és Kiseop. Lássuk, ti mit tudtok.

Leaderünk kezdi. Az első 5-6 lazán megy nekik. De most Kiseop egyre inkább messzebb ugrál egy lábon, másikon a babzsákkal. Soohyun kezd bevadulni. Vagyis csak egyre jobban pörög, amit előbb-utóbb úgyis az ulzzang szív meg.

-Kiseop óvatosan!- kiált rá AJ, mivelhogy az említett közeledik szép lassan az asztalhoz, amire ha ráesik, nem csak az fog összetörni.

-22-23-Kiseop ne ment hátrább-25-26-huszon… Uh wow! 26, és nem esett baja senkinek sem! Bár ez nem az ulzzangon múlott- vet egy szúrós pillantást leaderünkre, aki csak fújtat.

-Belejöttem na.

-Übereljétek, ha tudjátok!- szól nekünk a szép arcú. Hát nem lesz könnyű, de mindent meg fogunk tenni az ügy érdekében. Összenézünk párommal, ő is tudja, hogy most nagyon kell koncentrálni. No, lássuk. Elkezdem.

Huh, eddig jól megy, már… nem tudom, hol tartunk, de eddig rendben megy. Hujajj, ez egy kicsit megingott Eli lábán, de nem ejtette el. Ne is. Ha nem is nyerhetünk, legalább Kevinék veszítsenek. Haladunk, haladunk.

-19-20-21-22-23-24----majdnem-26-27-28-29-harminccöcöcöcöcöcö. Majdnem harminc lett! Gratulálok! Ezzel a versenyt Team HoonLi nyerte meg!

Éljen! Ugrunk egyet örömünkben.

-Az én ötletem volt, erre veszítünk…- szól Kevin.

-De legalább nem Soohyun nyert- megszólalt a troll.

-Hejj! Vigyázz a szádra! Szóval mi legyen a büntetésetek?

-Mosogassanak három napig ők- javasolja a galamb.

-Benne vagyok- teszem hozzá.

-Én is- így a macska.

-És én is- meg az ulzzang.

-Rendben van. Legyen.

-A fenébe. Grrrrrrr…- néznek össze a vesztesek, majd odébb állnak. Még nincs mit mosogatni. AJ áll neki főzni, Kiseop nagy lelkesen segít neki. Remélem nem lesz belőle baleset. Soohyunt a menedzserünk hívja telefonon, őszintén remélem nincs semmi gond, csak egyeztetnek valamit. Végül is sok minden áll még előttünk. Mi Eli-al leülünk kicsit a tévé elé.

-Nézzünk valamit- javasolja, de közben persze már be is kapcsolta a csodamasinát. Keres egy műsort, de olyan gyorsan kapcsolgat, hogy nem bírom követni. Csak megáll vhol.

Háh! Ez valami vidám kis tinifilmnek tűnik, de most jó lesz. Csak úgy bambulni felé teljesen tökéletes. Eli nagyon sóhajt, majd kényelmesen eldobja magát.

-Mitől lettél ennyire fáradt?

-Csak még nem pihentem ki magam teljesen. Fárasztó volt ez a turné.

-Na az hétszentség. De eközben meg felemelő is.

-Igen. Pont, mint az extacy. Amíg tart, addig baromi jó, de amint véget ér… Csúszol le a lejtőn.

-Pffff, hát van benne valami. Viszont annak nagyon örülök, hogy ennek a közös létünk most nem látta kárát.

-Mármint, hogy nem volt az utóbbi időben balhé?

-Igen, így értettem. Minden nagyon békés.

-Igen. Bár egy kis tension van azért.

-Hogy mi? Angolul nekem ne beszélj.

-Oh bocsánat. Szóval feszültség. Remélem ez nem egy vihar előtti csend.

-Jajj ne, én már a turné előtt is ezt éreztem. Hogy ebből lesz még vihar. De nem akarom. Nagyon nem.

-Hát te szép viharokat éltél át nem is olyan régen még, szóval elhiszem, hogy a hátad közepére sem kívánod.

-Na hát ez az! És miket nem álmodok még a tetejébe.

-Már megint?! Mit szívsz nyúl, hogy nem tudsz aludni? Felrovom Soohyunnak.

-Na akkor meg miatta nem tudnék aludni, de egyé…

-Itt lenne az ideje ismét, nemde bár?

-Heh? 1: nem rád tartozik… 2: mi az, hogy ismét?! Honnan veszed, hogy…

-Hoon… Látom, hogy néz rád, látom, hogy rezzensz össze, mikor hozzád ér. Gyűlik, gyűlik az energia, és, ha még sokáig vártok, akkorát fog robbanni, hogy arról mindenki tudni fog.

-Neeeeeee, kérlek ne mondj ilyet. Az egy lenne egy rémálommal…

-Öhm… mármint az, hogy robban, vagy az, hogy mindenki tudna róla?

-Az, hogy mindenki tudna róla. Nincs annál kínosabb…

-Szerintem mindenki úgy vigyorogna rátok, mint a tejbe tök.

-Definiáltad a kínosat.

-Hehehehe. Na de tényleg. Azért jó látni, hogy kibékültetek. Soohyun is hülye volt, de te adtál neki lehetőséget rá.

-Igen, tudom. Hidd el, tetvesül megbántam már akkor. Remélem azért nem lesz belőle örökké tartó „félelem”.

-Nem hiszem, hogy emiatt állandóan féltékeny lenne, vagy hasonló. Bár érzékenyebbnek érzékenyebb lesz. Talán ő viseli mindannyiunk közül a legnehezebben az árulást.

-Igen, tudom. De néha túlontúl is sértődékeny. Főleg, ha a saját képességeit kérdőjelezik meg.

-Igen, hajlamos „semmirekellő kis senki vagyok” hangulatot felvenni.

-Olyankor szoktam kissé ingerült lenni vele. Ami nem mindig segít, de néha már nem bírom szép szavakkal.

-Elhiszem. Ha megint elkezdi, tapaszd be a száját.

-Gondolom, itt most ragasztószalagra gondolsz…

-Pfffffff…. Oké. Ahogy gondolod, ha neked úgy lenne jobb.

-Hehe. Nem. De majd megoldom. Várom Kolumbiát.

-Igen, én is. Ott még nem jártunk. Jó lesz egy kis vakáció is.

-Igen. Ránk fér. Aktív pihenés, de azért mégsem ugyanaz, mint itthon.

-Igen, nagyon jó lesz. Alig várom, hogy utána pedig megajándékozhassuk a KissMe-ket.

-Igen! Egy dal, egy videó. Mint anno a karácsonyi ajándékunk. Olyan jó ezeket a vidiket összeállítani.

-Én is élvezem. Megláthatják, mennyire is vagyunk mi hülyék.

-Csak egy kicsit. Icipicit. Bár kétlem, hogy ne tudnák már alapból is. De nem baj, kell a megerősítés.

-Szegényeket sosem kíméljük. De miért is tennénk, ha egyszer ezek vagyunk mi.

-7 elmebeteg hülye gyerek. De legalább vidáman élünk, mégha fáradtan is.

-Igen. A mosoly az, amiből nem fogunk kifogyni. Remélem még sokáig együtt lesz a banda.

-Biztosan. El sem akarok jutni odáig, mikor lejár a szerződés, és nekünk döntenünk kell, hogyan tovább.

-Igen. Mert így még igazából most nincs választásunk. Megyünk tovább, mert van, ami köt. De ha valamelyikünk úgy dönt, elég volt, vajon mi lesz?

-Remélem nem lesz így. Bár persze megérteném, hiszen eszméletlen ez a hajtás, a saját családjainkra nincs időnk. Néha azon is meg vagyok lepve, hogy Soohyunnal tudok beszélgetni kicsit.

-Minden szabad percünket nagyon megbecsüljük. De van miért csinálni, van miért kitartani. Több százezer, vagy még több rajongó világ szerte. Ez csak jelent valamit!

-Ez jelent mindent. Ők jelentenek mindent.

-Igen.

-Minek megy a tévé, ha nem nézitek?

-Soohyun! Te mikor jöttél ide, észre sem vettünk. Vagyis én nem.

-Láttam Hooniem, hogy nagyon el vagytok merülve. Mi a téma?

-Kolumbia! Te is várod, kedves leader-shink?- néz rá ártatlan, mégis aljas vigyorral Eli. Félek tőle.

-Hát persze! Már nagyon. Jó lesz- Soohyun arca enyhén értetlen. Tudja, hogy beszéltünk mi másról is. De arról ő nem fog tudni.

-Te galamb! Hogy a fenébe kell ezt megsütni?!- jön ki a konyhából a macska kezében egy… hát valami húsféle? De még ebben sem vagyok biztos.

-Megyek, megyek már. Legalább kettesben maradtok- hagy itt minket.

-Kettesben, egy nappaliban, ahol egyébként még öt másik is közlekedik.

-Jajj már Hoon, pokrócot nasiztál?

-Mit? Dehogy. Hát de mondd, hogy nincs igazam!

-Részben de. De lehet kettesben tudod beszélgetni is khm…

-Ne nézz így, mintha én gondolnék mindig valami rosszra. Az a te szokásod.

-Viccelsz? Én ugyan nem gondolok rosszra. Az mind szép és jó, ami az én agyamon átfut.

Néz rám sejtelmes vigyorral. Mindjárt kupán vágom magam. Vagy őt. Hát már. Odabújok hozzá, átölel. Ha arra gondolok, hogy tényleg hány év vár még ránk, és utána mi lesz, rengeteg féle variációt tudnék felhozni a végkifejletre. De, hogy tényleg mi lesz velünk majd egyszer, akkor, annak idején, csak akkor és ott fogjuk megtudni, így hát kár ezen agyalni. Találgatni lehet, de tudni nem.

-Na. Csak Eli-al tudsz beszélgetni?!

-Hm? Jajj ne haragudj. Kicsit elmerültem a fejemben.

-Mostanában elég gyakran. Valami baj van? Nyomaszt valami?

-Nem, dehogy. Csak az utóbbi idők eseményei sok gondolkodni valót adtak nekem.

És belém hasított az álmom. Az a mappa. Megkérdezzem? Meg merjem kérdezni?

-Soohyun…

-Hm?

-Kérdezhetek valami nagyon furcsát?

-Kétlem, hogy tudnál olyat… Vagyis biztosan tudnál, de aligha azt, amire én gondolok.

-Soohyun!

-Jól van na. Kérdezz.

-Egyszer hallottam a menedzser-shit valami felmondó levélről beszélgetni. És pont fasírtban voltunk…

-Te hülye!- kapok egy enyhe taslit- Tudod mikor mondanék én fel! Jájjjj, hát ugyan már! Nincs az a pénz, amiért itt hagynálak titeket! Akkor sem, ha most éppen AJ-vel ápolnál közelebbi kapcsolatot. A bandát akkor sem hagynám cserben! Ostoba!- és ad még egyet- Gondolkodj legközelebb. De… Jó, oké, volt felmondás. De nem én. Az egyik designer mondott fel, mert kisbabát vár. Minket igazság szerint nem érint. Ne aggódj, el nem megyek én innen.

Huh! Tudhattam volna, hogy van ennek logikus magyarázata. De bakker. Igaza van, hogy lehettem már megint ilyen ostoba?

-De miért most kérdezed? Ez már régen volt.

-Álmodtam vele, megint.

-Megint? Miket nem meséltél még el?

-Egyszer régebben álmodtam azt, hogy betörtem valami irodába éjjel. Mert el akartam lopni, de felébredtem közben. Most meg volt egy igen érdekes álmom. Egy kastélyban voltam. Egy árny után mentem, nem tudom kié lehetett, olyan volt, mint valamelyikünk árnyéka, de nem tudom kié. Bevezetett szobákba. Egyszer azt láttam- megint-, hogy leugrasz egy szikláról, én pedig utánad ugrottam. Aztán visszatértem a kastélyba, ajtók megint, és az egyik terem megint az iroda volt. Megtaláltam a mappát, de üres volt. Meg jajj, közben olyan is volt, mintha felébredtem volna. Kevin és Dongho vizes lepedőben akarták ránk hozni a frászt.

-Uramisten. Azt, hogy leugrom, már máskor is álmodtad. Pedig soha nem tenném meg. Azért úgy jó lenne tudni, van-e ennek valami jelentése. A másik meg… Az nem volt teljesen álom. Bár emlékszem, de igazán ébredtél fel, de lehettél félálomban. Az a kettő tökkelütött tényleg besétált. Lehet az agyad még rájátszott kicsit.

-Na erre nem számítottam. Azt hittem álmodom az álomban. De így csak félig álmodtam az álomban. Megnyugtató…

-Tudod mit? Ezentúl főzök neked minden este egy kamillateát, hogy aludj végre normálisan is! Mert az, hogy még mellettem sem alszol rendesen, nem járja.

-Igen, tudom. Valami gond lehet az alvókámmal. Javíts meg!

Hupsz, ez kicsit hangosabbra és követelőzőbbre sikerült. Eli kipislant.

-Adjak tippet?

-Dugulj el!- szólunk rá mindketten egyszerre. Hehe. Sompolyogva visszamászik a másik kettőhöz. El is felejtettem már, hogy Seop is segít neki.

-Persze kérésed számomra parancs!- súgja fülembe Soohyun. Kiráz a hideg. Kuncog. Aljas. Na nem mintha ez újdonság lenne. Troll úgy, ahogy van. Én meg kezdhetek félni úgy érzem.

-Ááááááááááá- szalad el Kiseop visítva, a másik kettő meg röhög. Mi a manó?! Soohyun felpattan. Megyek utána.

-Mi történt?- kérdi a két még mindig sírva röhögő idiótától.

-Bele…tettük…az…olajba… a húst… és… fröcsö…gött…- alig bírnak beszélni. Leaderem csípőre tett kézzel követel egy értelmes magyarázatot.

-Szóval. A hús, ahogy elkezdett sülni, az olaj fröcsögött. Ez meg megijedt. Mintha még nem találkozott volna forró olajjal- AJ szedte össze magát.

-Azért elég szúrós érzés tud ám az lenni- teszem hozzá. Én sem csípem túlzottan, mikor éget az a forró olaj.

-De hát na. Nem kell emiatt sikítva elfutni.

-Ez tény Eli. De lehet, megégette.

-Meg is égetett- tér vissza mögénk az ulzzang. És… oké, na most már én is sírok. Soohyun úgy visít, mint a birka, mikor nyírják. Vagy valami olyasmi.

-Esőkabát? Komolyan?!- akad ki a macska. De tényleg, Kiseop egy esőkabátba burkolózva toppant ide.

-Így már nem fog tudni megégetni. Na adjátok akkor azt a fakanalat!- és kapja is ki AJ kezéből az eszközt. Eli még mindig röhög. A macska már nagyjából lehiggadt. Karon fogom párom, és elhúzom innen, mielőtt kitalál valami elvetemült troll akciót. Húzom vissza a kanapéhoz.

-No állj csak meg te nyúl. Gyere!- kapja el ő az én karom és húz. Heh? Be szobába. Ajtó becsuk.

-Csüccs!- mutat az ágyra majd az ablakhoz sétál. Ki les rajta.

-Sötét van. Beborult- közli.

-Remélem nem lesz vihar. Akkor végképp nem alszom.

-Oh jajj, ne is mondd. Legutóbb is csak ugráltunk.

-Igen… És végül mindenki itt kötött ki. Azok a villámok nagyon a közelben csaptak le. Már attól féltem, kitörik az ablak.

-Hát volt pár pillanat, amikor én is megijedtem, hogy a nyakunkra törnek a szilánkok. Szóval ne legyen ma vihar.

-Vagy legalább ne legyen olyan közel.

-Igen, az sem lenne rossz.

Mélázva les ki az ablakon. Most ő merült el a gondolataiban. Kinyújtózom hason fekve, beletemetve arcom a párnákba. Érzem, ahogy süpped mellettem az ágy.

-Valami baj van?- simogatja a hátamat. Belemorgmogok a párnába egy „Nincs”-et, de nem vagyok benne biztos, hogy érthető volt. Átfodulok oldalamra. Álmos vagyok. Az előbb keltem pedig fel. Bár nem aludtam valami túl jól. Közelebb ül. Simogatja a karom. Nyom egy puszit az arcomra. Feláll. Heh?

-Hova mész?- nézek rá értetlenül.

-Hagylak pihenni. Fáradt vagy.

-Na meg még mit nem. Ki ne menj!- szólok rá és felülök.

-Hoon. Pihenj. Sok minden vár még ránk. Nekem ne legyél mosott szar.

-Az előbb is kiadtam utasításba, meg teszem mégegyszer: JAVÍTS MEG!- követelem tőle. Egy pillanatra elképed, de elmosolyodik. De szeretem ezt az őszinte mosolyát. Öhm… Mondjuk, lehet lehettem volna kicsit egyértelműbb. Az ő agyában most könnyen előfordulhat, hogy piszkosabb dolgok futnak át, mint az enyémben. Hujajj. Leül velem szembe. Végig simítja arcomat. Közelebb húzódik és ad egy lágy csókot. Pólója nyakába kapaszkodva invitálom egy újabb csókba. Még mindig olyan édes ajkai vannak. Egyszerre uralkodó és gyengéd. Nem szokta hagyni, hogy megnyerjem a csókcsatákat, de tesz is róla, hogy ezt ne bánjam. Kezeivel karomat simogatja. Tudom, hogy elméletileg egyébként én vagyok az erősebb, de azért az ő szorítása is igen-igencsak határozott és erős. Beletúrok hajába. Van előnye a rövid hajnak, nem akad bele az ember ujja. Kezei súlyát hirtelen nem is érzem már karomon. Átvezette a derekamra. Megugrok egy pillanatra, kissé csikis azért. Belekuncog a csókba. Szóval direkt csinálta. Nyakon vágom mindjárt. De nem engedem el. Hátamon járnak kezei, a pólóm alatt. Ég a bőröm az érintésétől. Hidegek is a kezei, a vérem meg máris felforrt. Elszakad tőlem, míg lehúzza a pólóm. Majd még vadabban támadja le ajkaim. Hú, azt hiszem nem csak én forrtam fel. Talán Eli-nak igaza volt. Eddig lelki sebeinket gyógyítgattuk, de talán sikerült mindet beforrasztani. Remélem. Körmeit végig húzza hátamon. Rátér nyakamra. Kezével hajamba markolva húzza hátra fejem. Vadul a drágám. Ilyenkor esélyem sincs ellenkezni. Bár általában nem is akarok. Visszatér a csókhoz. Helyezkedik. Oldalt dönt el az ágyon. Mert miért is feküdnénk úgy, ahogy kéne, ha keresztbe is lehet? Jellemző. Befekszik lábaim közé és ismét a nyakamat támadja. Felhúzom hátán a pólót, neki sem kell az. Felkönyököl. Majd feltérdel. Felülök. Liheg. Szemei vágyakozást mutatnak. Újabb mérföldkő, úgy érzem. Közelebb hajolok, mintha csókot kérnék. De elhúzódom. Játsszunk egy kicsit. Nem tetszik neki. Így járt. Egy picit elhajolok mindig előle. Csak épp annyira, hogy ne tudjon megcsókolni. Belemarkol hajamba, nem tudok többet elhúzódni. Támad. Fel van tüzelve. Nesze neked akkor. Lehámozom róla a pólóját most már. Én támadom le a nyakát. Én markolok a hajába. De mi a tököm? Nyílik az ajtó. Ijedten nézünk arra mindketten. Kevin és Dongho állnak az ajtóban. Paradicsommá vált arccal rohannak ki visítva. Érzem, az én arcom is hasonló színbe kezd átváltani. Kapkodom a levegőt és menekülni akarok.

-Engedj innen ki!- szólok rá Soohyunra.

-Hova akarsz menni?! Megmagyarázni mi történik? Tudják azt ők is jól!

-Mi a fenéért nem zártad be az ajtót?!

-Nem így terveztem, mikor bejöttünk!

-A fenébe Soohyun! Ennél nem lehet kínosabb már…

Óóóóóóóóóó de hogy a fenébe ne lehetne…

-Mi tör…- néz be Eli és Jaeseop is. Mi itt félmeztelenül egymás ölében. Arra sem volt még lélekjelenlétünk, hogy bezárjuk gyorsan az ajtót. Eli rötyögve megy ki, de AJ hasonlóan piros arccal inkább, mint a korábbi kettő. Hogy a jó fene enné meg. Na el is ment a kedvem mindentől.

-Elmegyek sétálni- és már veszem is fel a pólómat.

-Most ugye csak viccelsz? Nem mész te sehova!- rikkant rám Soohyun. Mérgesen néz, ami azért egy kicsit megijeszt, de bárhol szívesebben lennék most, mint ebben a szobában. Majd hirtelen felpattan, mint, ha rakétából lőtték volna ki. Csak pislogok. Kettőre zárja az ajtót. Na ugyan nem fogjuk most ezt folytatni. Mérges, ideges, zavart és zaklatott vagyok. Nem hiszem el. Komolyan. Kiülök az ágy szélére, ismét pólóban.

-Márpedig én most innen kimegyek.

-Talán szégyellsz engem Hoon?

-Te hülye vagy?! Dehogy szégyellek.

-Velem vagy. A párom vagy. Evidens, hogy van köztünk több is, mint egy kézfogás. Szerinted ők ezt nem tudják?!

-De most látták is! Te nem érzed magad megalázva?

-Nem.

Öhm. Hát ez most meglepett.

-Semmi rosszat nem teszünk Hoon. És nem fogsz így itt hagyni, lerendezetlenül.

Marokra fogja pólóm nyakát, felhúz és konkrétan felken a falra.

-Ha úgy érzed, csak úgy tudsz velem lenni, hogy mindenki előtt titkolod az egészet, akkor tényleg jobb, ha most kimész. De ha szeretsz, ha elfogadod, hogy velem vagy, és szeretsz is velem lenni, akkor maradsz.

Ez így egy szép ultimátum…

Érte, másért nem...-23

Álmok és rejtélyek…

-Ezt mégis hogy a jó fenébe érted úgy nagyjából pontosan?!
-Úgy, ahogy mondtam. Fogalmam sincs, mi történt, mi lelt, mi a jó fene váltotta ezeket a gondolatok ki, de… Elkezdtünk beszélgetni és hirtelen azt sem tudtam a Föld melyik részén élek. 
-És akkor mégis mi történt? Csak úgy ellökted.
-Nem, nem löktem el. Csupán rájöttem, hogy ostoba voltam, vagyok is, és nem hagyhatom, hogy a saját, nagy eséllyel csak valami abszurd szitakötőéletű fellángolás tönkretegyen mindent, amiért eddig dolgoztam.
-Ezért fogtad magad, és konkrétan átpároltál.
-Mi az, hogy átpártoltam?!
-Azelőtt Eli volt a legjobb barátod, aztán hirtelen Kiseop lett, meg nem mellesleg Kevin, mert, hogy nyíltan rajongtál érte.
-Igen, tudom. Éreztem én Kevinen, hogy nem rajong a dologért, de az amolyan védelmi mechanizmus volt.
-Próbáltál belezúgni valaki másba, hogy kizúgj a galambból?
-Mi van?! Nem zúgtam én bele senkibe, és egyébként is, annak meg mi értelme lett volna?
-Mi másért csináltad volna így? És nem épp arról beszélünk, hogy többet akartál, mint barátság?
-Lehet, hogy pillanatnyi hülyeségemben elkalandoztak a gondolataim, de látván téged Soohyunnal, nem, köszönöm, én abból nem kérek. 
-Mégis mi bajod van a kapcsolatunkkal?
-Dráma dráma és dráma, dráma a köbön. Hol az egyik sír, hol a másik, máskor meg jajj-de-cuki-muki-minden… Falnak tudnék néha menni tőletek!
Oké, ezt most lenyelem, ideges, mérges, és nem is rólam plus Soohyunról van szó.
-Oh, akkor lényegében egyedül, magányosan szeretnél meghalni. Értem. Nos, jobb is Eli-nak nélküled.
Tévedtem, nem tudom lenyelni. Rávágom az ajtót és otthagyom. A fene vinné el, még, hogy mi csinálunk drámát, ez itten akkora ügyet kreál, mint a Jupiter… Komolyan, nem tudom, mit kezdjek vele. Viszont azt hiszem meg kell keresnem Eli-t. Kétlem, hogy bárki másnak is elmondta volna a dolgot, hacsak nem Kevinnek, de szerintem most még ahhoz is túl sértett.
-Hoon! Mi a baj?- kérdi párom.
-A galamb és a macska összekapott, ami kicsit túlságosan is kiéleződött. Had ne én meséljem el, alapjáraton nincs rá jogom.
-Persze, megértem. Eli-hoz mész?
-Ha megtalálom…
-A fürdőbe zárta magát…
-Oh rendben, remélem nekem kinyitja az ajtót.
-Én addig beszélek a macskával. Már amennyiben sikerül.
-Nagyon ne reménykedj, előbb esz meg vacsorára.
-Majd rakj össze újra, ha esetleg tényleg megenne.
-Rendben!- és akkor menjünk is. Szóval fürdő. Lássuk, bezárta-e az ajtót. És nem?! Nohát. Bemegyek, én viszont bezárom. Talán abban bízott, majd bemegyek. Na de hol… Oh. A zuhany alján ül, térdei felhúzva, arcával beletemetkezve, és a rázkódásából ítélve alighanem sír. 
-Hé, Eli- suttogok- Hoon vagyok.- Hallom halk zokogását, nem néz rám. Hát akkor üljünk le mellé. 
-Eli, kérlek. Figyelj rám. AJ egy faragatlan tuskó, még csak érzésai sincsenek, ne sírj miatta. 
-Ugyan Hoon- csukladozik hangja, de még mindig nem néz rám- leordította a fejem, pedig én csak meg akartam beszélni.- végre rám néz vörös, dagadt szemeivel, fáj a szívem tőle- Csak azt kérdeztem tőle, miért nem olyan jó barát már, mint az elején, erre ő azt mondta, csalókkal nem akar jóban lenni.
-Csal… csalókkal?! Tessék?!
-Én is elhagytam a legjobb barátom, csak mert nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogy én, önző módon szerettem volna. Nem voltam képes elfogadni, hogy nem minden alakul úgy, mint ahogyan én előre elképzelem, és ezért inkább könnyedén átváltok valaki újra. 
-Istenem, ezt ő mondta?
-Nem így, de ez volt a lényege. És igaza van. Csak mert Kevin nem tudott előrébb tenni, mint Kibumot, én fogtam magam és más felé mentem. Megérdemeltem, amit mondott.
-Nem, nem érdemelted meg, ezt most verd ki a fejedből, különben én fogom! Csak egy őszinte barátot akartál, aki nem csak a kamerák előtt van jóban veled, és ez nem önzőség! AJ elmehet a fenébe. 
-Nem, dehogy. Én elvártam volna, hogy velem őszinték legyenek, de én nem voltam őszinte egyikükkel sem. Kevinnel sem beszéltem meg ezt korábban, és igazság szerint AJ-vel sem. Csak elvártam volna, hogy őszinték legyenek. 
-Valójában elég szomorú, hogy ez nem természetes. Mármint az őszinteség. De valóban, beszélhettél volna velük, de ha nem lettek volna olyan álszentek, nem kellett volna megbeszélni sem semmit.
-Nem voltak ők álszentek. Vagyis Kevin nem. Éreztem én rajta, hogy ő próbált úgy viszonyulni hozzám, mint, ahogy kellett is volna, mármint jó barátként, csak nem igazán sikerült neki minden korábbi dolgot elfelejteni, és ezért nem is hibáztatom. Leginkább AJ-t nem értem. Nem értem miért nem kérdezett, hogy miért viselkedek így, pedig próbáltam elmondani neki, csak, mintha nem is figyelt volna, így abbahagytam. Nem értem. Aztán meg Kevin körül kezdett legyeskedni a kamerák előtt, azok mögött meg Kiseoppal volt elfoglalva. Persze örülök, hogy az ulzzang ilyen jó barátra lelt benne, legalább neki sikerült. Csak nem értem, számomra ez miért olyan nehéz. 
-Sajnálom, hogy én nem voltam soha olyan jó barátod.
-Viccelsz? Te mindig kedves voltál, kivéve, ha balfasz voltam, de akkor meg megmondtad. Te vagy a csapat anyuja, mindig törődsz velünk, és velem is. Köszönöm Hoon.
-Ugyanmár. Ezentúl igyekszem majd többet dumálni meg lógni veled!
-Jajj, nem kell erőltetni magad. És ne sajnálatból légy a barátom.
-Tudod Eli, tök jó veled dumálni. A vásárlás is olyan jól telt. Legyünk jobb barátok, mint eddig voltunk!- és nyújtom neki a kisujjam. Sóhajt egyet, de mosolyogva kulcsolja kisujját az enyémhez. Akkor ezt megtettük.
-De akkor is. Ki fogok futni ebből a gagyi világból már!
-Megértem. Atkákból Moszkítókat.
-Heh?!
-Hát a bolhából elefántot mondásból, mondjuk… egerekből zsiráfokat!
-Pfff… Oké. Tetvekből lódarazsakat?
-Háhá, én egyszer tetvekből sáskainváziót csináltam.
-Az sem rossz. Hogy jutnak ilyenek az eszedbe?
-Nem tudom, néha eléggé érdekes gondolatok cikáznak át az agyamon.
-Na azt megértem, az én fejemben is sokszor van megmagyarázhatatlan káosz.
-De a zseni átlát a káoszon, nem?
-Kár, hogy nem vagyok zseni, mert sajnos baromira nem látok át a saját káoszomon sem.
-Ne aggódj, ezzel nem vagy egyedül. Menjünk ki, nem jó itt bezárkózva.
-És mégis hova menjek?!
-Beszélj Kevinnel. Lehet, hogy nem tűnik a legjobb ötletnek, de ha most elhajtod, hogy nem akarsz róla beszélni, csak rontasz a helyzeten. Magyarázd meg neki a szitut, legalább had értse meg, miről van szó. Lehet, hogy nem jössz ki jól belőle, de legalább le lesz tudva.
-Hát köszönöm a kevésbé biztató biztatást. Igyekszem megbeszélni vele.
Akkor keljünk is fel és menjünk is ki. Ő megy saját szobájukba, én meg… Hát a saját szobámba nem, báááár… Odalopakodom és fülelek. Nem hallok semmit. Pedig ha beszélnének, legalább valami susmusolást hallanék, de itt néma a csend. Akkor irány Soohyun szobája.
-Hoon! Te tudod, mi a fene folyik itt?- Kiseop is itt van, mindketten aggódva néznek rám.
-Hellyel-közzel. Bár én sem értek mindent, a történetnek csak egy részét ismerem.
-De mégis mi van?
-Nem beszéltél AJ-vel?- fordulok Soohyun felé.
-Próbáltam, de csak még kuszább lett az egész. Hajh. Szóval Eli barátkozni akart, ami egy darabig jól ment, aztán hirtelen véget ért?
-Mi van? Hiszen mind nagyszerű barátok vagyunk!- Kiseopnak is valahol igaza van. Leülök kedvesem ágyára.
-Nem tudom észrevettétek-e, de azért Kevin sem volt mindig olyan őszinte, mint mutatta.
-Hogy érted?- néz rám Soohyun, bár mintha lenne némi „értem én” a szeme sarkában.
-Én nem voltam mindig a bandában, szóval fele annyit sem tudok, mint ti, de azt tudom, hogy bár Kevin nagyon szereti a galambot, alighanem kicsit erőltetve érezte magát az ElVin pár kialakítása miatt.
-Ez mondjuk igaz. Hirtelen történt minden Kibum és Xander kilépése óta, sőt, mióta debütáltunk, az életünk felgyorsult. Kevin lassan próbálna kitörni a csapat kisasszonya imidzsből, ami lehet egy picit visszafele sül most el.
-Azt akarjátok mondani, hogy Kevin Eli iránti szeretete nem valós?
-De valós ez Seopí, csak nem teljesen ugyanaz, mint fordítva. 
-Na jó, de Kevin és Eli nem ugyanaz az ember, nyilvánvaló, hogy az érzéseik sem ugyanazok.
Wow, meg vagyok lepve és le vagyok nyűgözve. Kiseoptól vártam a legkevésbé, hogy így átlássa és megértse a helyzetet. 
-Azt értem, hogy a fan service olykor erőltetett, meg néha nincs kedvünk egymáshoz, mégis mosolyogni kell, de azt viszont nem értem, AJ hogy jön a képbe.- hogy is értethetnéd, szegényem…
-Eli AJ felé nyitott, mikor kicsit hanyagolva érezte magát Kevin miatt. Viszont a macskának nem tetszett, hogy amolyan „vigaszbarát” csak, ezért hoppon hagyta derp barátunkat.- magyarázza legidősebbünk.
-AJ egy hülye balfasz.- ez szép Seopí- Itt senki sem tart senkit sem kevesebbre, mint azt megérdemelné. Átmegyek ma AJ-hez, és addig verem, míg ezt fel nem fogja.
Kerek szemekkel nézünk mindketten az ulzzangra. Vágja a helyzetet, talán jobban, mint mi, pedig nem is mondtunk el olyan sok mindent neki. Lehet, hogy túlreagáljuk? Az egész csak azért volt, mert az egy hullámhosszra való hangolódás nem volt teljes sikerű és mi tényleg… egerekből zsiráfokat csináltunk? Ez mondjuk inkább ránk nézve szégyen…
-Van egy olyan erzésem Kiseop, hogy ez azért nem ilyen egyszerű.- Soohyunnak is igaza van. Hajh, kezdem elveszteni a fonalat.
-Mi ebben a nem olyan egyszerű?!
-Hogy mik voltak az érzések, az okok, az indokok, azt csak ők hárman tudják, és mi hiába beszélünk lyukat a hasukba, ha azok hárman nem beszélik meg egymással.- én így gondolom.
 –Márpedig így a macska és a galamb alighanem olyan életet fog most folytatni, mint odakint.- Legidősebbünk hasonlatot használ? Vagy nem?
-Kivéve, hogy a macska nem fogja vadászni a galambot. De amaz meg menekülni fog előle.- teszem hozzá.
-Az biztos. Pedig nem lesz az úgy jó. De most tényleg a macska volt a bunkó!
-Nem ismerünk minden részletet Kiseop, és nem mellesleg, nem is a mi dolgunk ezt megoldani!
-Nem baj, azért én megverem. Csak mert… ahhoz van kedvem!- és már ki is ment. Jó, ezzel most egyikünk sem tud vitatkozni. Soohyun agya nagyon kattog, látom rajta, hogy próbálja kislilabizálni a lényeget az egészből, de persze ez baromira nem könnyű.
-Miket mondott neked AJ?- kérdem tőle.
-Mikor bementem hozzá, még semmit sem értettem. Kérdeztem tőle, hogy mi a baja Eli-al, hogy miért mondta, többé látni sem akarja. Azt mondta, mert elege van a kétszínűségéből. Nem értettem, elvégre nem tudok róla, hogy bármelyikünk is kétszínű lenne. Magyarázatot kértem, de közölte, hogy ez nem rám tartozik, ne is jöjjek azzal, hogy én vagyok a leader, mert akkor sem. Én meg hagytam a fenébe, nyilvánvaló volt, hogy ezt a vitát most nem fogom megnyerni. 
-Kezdem unni ezt az egészet. Mármint alig kezdődött, mégis olyan, mintha évek óta ez menne. Mennyivel könnyebb volt, amíg csak a saját bajommal kellett törődnöm.
-Valóban nem könnyű. Nekem a magaméval együtt hét ember bajával kell törődnöm, de néha olyan tehetetlennek érzem magam. Nem vagyok benne biztos, hogy elég jó leader vagyok, ha egyszer ilyenek történnek a hátam mögött.
-Na ezt így most helyben és azonnal, végérvényesen töröld ki a fejedből! Úristen Soohyun, még szép, hogy jó leader vagy! Nem vagy Isten, vagy mindenható, nem tehetsz mindent széppé és jóvá egy csettintéssel, és nem is a te dolgod! Vannak olyan érzések, történések, amik hiába vagy te a csapat leadere, egyszerűen nem a te dolgod megoldani őket! Megértettél?!- közben közelebb húzódom és arcára teszem kezem. Felnéz, könnyes szemeivel, majd tenyerét kézfejemre teszi. Bólint, de nem vagyok benne biztos, hogy megértett. Folyton úgy érzi, az egész világ súlya az ő vállán pihen. Mindenki sorsát szívén viseli, és nyilván nem esik jól neki, hogy súrlódás van a tagok között, de ez most tényleg csak azokra tartozik, és csak ők oldhatják meg. 
-Nem tartozik igazából ránk ez az egész, nem a mi dolgunk, hogy megbeszéljük helyettük. Nekik kell rendezni ezt maguk között, különben csak ártanánk vele.
-Tudom, csak… Olyan nehéz. Szeretném látni a mosolyt az arcukon, látni, ahogy megint egymással trollkodnak, de nem tudom, hogy érhetném ezt el.
-Talán adjunk nekik egy kis időt most, egyelőre, és meglátjuk mi sül ki a dologból.
-Rendben. De ha nem rendezik hamar, közbe kell lépjünk, mielőtt a rajongók is kiszimatolnának valamit.
-Igaz. Kész csoda, hogy eddig soha semmi nem „szivárgott” ki. 
-Hát az. Főleg mi, Hoon. 
-Hááááát nem tudom szívem, szerintem még meg is őrülnének értünk, amilyen perverzek.
Felkuncog. Tudja ő is, hogy előbb fogadnak el minket így együtt, mint bármelyikünket egy barátnővel. Ez tény. Ami mondjuk elég önzőség a részükről, de tényleg így van. Viszont akkor sem fogjuk se kimutatni, sem elárulni, jobb ez így. Hogy is van ez, békés, boldog tudatlanság? 
De akkor is, komolyan olyan érzésem van, mintha tök feleslegesen kerítenénk ennek ekkora feneket. De AJ is. Mi a fenéért kellett így kiakadnia, ahelyett, hogy végig hallgatta volna szép csendben Eli-t?! Remélem, Kevinnel nem lesznek ilyen gondok. Én eddig azt hittem, ő a hisztisebb, de úgy tűnik, elég nagyot tévedtem. Hihetetlen. Beülök párom mellé, magamhoz húzom, és csak ülünk ott csendben, mind a ketten. 
Hmmm… Valaki áll az ajtóban. Felnézek. Mi a manó?!
-Veled meg mi történt, te troll?- nevetek fel, mire Soohyun is felfigyel- alighanem elbóbiskolt kicsit. 
-Kevin kezéből kiesett a zuhany, közben meg folyt a víz belőle… nem is, ömlött!- szegény Dongho, most itt áll, csurom vizesen, összeszűkült szemekkel és csak fújtat. Szerintem gőze sincs, miért is akart hozzánk jönni.
-Mit kerestetek mindketten felöltözve a fürdőben, folyó zuhannyal a kezetekben?- ez mondjuk egy jogos kérdés kedves Soohyunom.
-Hát… tudod… igazság szerint… az úgy kezdődött… hát öhm… izé…
-Bökd már ki!- nevetve kiabál már rá szegényre. Nyilvánvaló, hogy valami nagy trollságon törték a fejüket.
-Wáááá!!!- daing… Ez Kevin hangja volt követve egy puffanással. Összenézünk, sóhajtunk, majd irány a fürdő. Az említett a földön fetrengve próbálja elkapni a zuhanyrózsát, ami… Grrrrrrrrr most már mi is csurom vizesek vagyunk. Vagyis annyira nem, de azért csöpög rólunk a víz. Dongho röhög. Na mindjárt kupán vágom.
-Na az ázott banda!- hallom Eli hangját. Ránézek és… nevet! Dájó!
-De még mindig nem értem mi lenne ennek a lényege!- szólal meg vezetőnk, miközben próbálja magáról törölni le a vizet. Nagy nehezen közben Kevin elzárta a csapot.
-Nem azért, hogy közbeszóljak, de nem csak mi vagyunk eláztatva- szólok mutatva körbe a fürdőben. A törülközők, a száradó ruhák, a padló és nagyjából minden egyéb berendezési tárgy úszik a vízben.
-Ooops… – Kevin, neked ez komolyan nem esett le eddig?!
-Kevin és Dongho. Mindent kimostok, ami a padlóra került, felmostok és a ruháinkat is kimossátok! Sőt! Az egész fürdő szeretném, ha csillogna-villogna! Szóval, mindenki, átöltözni, most! A vizes ruhákat meg nyomjátok csak Kevin kezébe!- szól ez igazából Donghonak és nekem, a többiek megúszták. Ja meg kedvesemnek. Pfff, de akkor be kell menjek AJ-hez, mivel ott van csak száraz ruhám. Na, majd gyorsan, nehogy esetleg leszedje a fejem. Oh és mellesleg, ma nem alszom ott, az biztos… De várjunk csak, Kiseop is ott van. Ha tényleg elverte a macskát, akkor béke lesz. No, menjünk be. Benyitok. Mindketten a falnál vannak, térddel felhúzva, szemlátomást gondolkodva. Rám néznek mindketten.
-Mi történt odakint?- kérdi az ulzzang.
-Kevin valamilyen okból, amit még mindig nem tudunk, hogy mi volt, megnyitotta a zuhanyrózsát, amit aztán kiejtett a kezéből és így minden és mindenki csurom víz lett. Csak száraz ruháért jöttem, nem akarok zavarni.
-Nem zavarsz. Nem gond, hogy itt vagy…- bár ez gondolom csak neked nem jelent gondot drága Kiseop. Mondjuk, AJ egyáltalán nem is reagál rám, se negatívan, se pozitívan. Mindegy, jelenleg nem is érdekel. Van nekem jobb dolgom is.
-Öhm, Seopí, hajlandó vagy ma itt aludni?
-Persze Hoon. Szívesen. 
-De ha megint össze mersz firkálni akármilyen filccel is, én megöllek te dög!- agresszívan hangzik, pedig AJ mosolyog. 
-Khm, hát nem feljtetted még azt el? Ujajj…- teszi az ártatlant az ulzzang. Igen, én is emlékszem még arra. Akkor kapott egy taslit a dög. Bár erre nem akarom őket emlékeztetni. Irány inkább vissza Soohyun szobája. Benyitok, ő éppen megint póló nélkül… De mi a manó?!
-Soohyun! Neked ráesett egy tégla a hátadra? Van egy bazi nagy kék foltod!
-Jajj igen, bevertem az egyik ablakba a menedzser irodájában a minap.
-Ablakba? Azt, hogy?
-Tárva nyitva volt, én leejtettem a mappát, lehajoltam, majd ahogy felálltam volna, durr…
-Ennyire ügyes is csak te lehetsz! De miért nem mondtad? Tettem volna neked rá jeget!
-Hát még nem voltunk újra jóban akkor…
-Aish!!!! Na várjál!- kimegyek valami fagyasztott dologért a konyhába. Közben…
- Tonight we gonna party like we’re out of time… Tonight we’ll live it up under the city lights…- szól Kevin szájából, miközben a felmosófával táncol. Dongho pedig a takarítórongyokkal a kezében rázza. Édes jó istenem. Észrevett…
- Everybody knows you tried, everybody knows it's alright!- és énekel nekem. Pislogok rá, mást nem tudok. Haláliak. Na de én nem ide indultam. Csóválom fejem, majd megyek tovább, de a látvány megér egy kis nevetést, nagyon idióták. Irány a konyha. Eli van ott. Na, akkor dumcsizzunk egy kicsit.
-Hát te mit sündörögsz itt drága galambom?
-Kicsit felpörögtem, szóval úgy döntöttem, hogy alkotok.
-Ezek szerint jól sült el egy adott beszélgetés?
-Igen. Kevin megértett, és még le is torkollt, hogy miért nem beszéltem ezt meg vele korábban, mert neki soha nem állt szándékában, hogy ilyesmiket érezzek. És igaza van, elmondhattam volna neki. De a lényeg, hogy megfogadtuk, hogy ezentúl mindent megmondunk egymásnak, ha valami nem tetszik és nincs hozzá kedvünk például, ami eddig ugye nem mindig volt igaz. Szóval köszönöm Hoon, jövök egyel.
-Megjegyzem. És örülök. Legalább az egyik parti normális…
-Ne is mond. Remélem nem lesz látványos feszültség majd köztünk.
-Igen, nem engedhetjük, hogy a rajongók bármit is észrevegyenek. Soohyunnal mi is pont ezt beszéltük.
-Igen, igen, tudom én is. Igyekszem majd úgy viszonyulni a macskához, mint eddig, aztán ha majd egyszer erőt vesz magán és búcsút int ennek a hülye viselkedésnek, megbeszéljük a dolgot.
-Mennyire jó, hogy ííígy megnyugodtál és ilyen jó kedved lett. Most nagyon boldog vagyok!
-Háháhá. Na de miért jöttél ki? Soohyun vizes ruciban nem vonzott eléggé?
-Mész a… tudod hova. És vonzana, ha nem lenne egy szép nagy kék folt a hátán.
-Heh?
-Jah, beverte magát, de ő aztán meg sem nyikkanna, mert, hát ugye ő az erős leader és milyen lenne már, ha panaszkodna.
-Ha legközelebb látom, seggbe rúgom.
-Nyugodtan Eli, ráférne. Na de igazából jégért, vagy valami fagyasztott cuccért jöttem. 
-Várj, pakolok neked egy vékony konyharuhába jeget, azt rárakhatod.
-Okés. Köszönöm! Mellesleg jó illatok terjengenek.
-Már várom, mikor jelenik meg a jó nép kunyerálni. 
-Hát Kevin és Dongho éppen takarító-koncertet rendeznek.
-Hallom őket. Arra is kíváncsi vagyok mennyire fog az a fürdő ragyogni.
-Én inkább arra, befejezik-e még ma, avagy sem.
-Az is egy jó kérdés. Hogy lehetnek ekkora marhák?
-Nem tudom. De mi a manó volt a szándékuk ezzel?!
-Fogalmam sincs igazság szerint. Biztos valami trollságot akartak, de mivel nem jött össze, jobbnak látták elhallgatni.
-Félek, hogy ennek az az oka, hogy előbb-utóbb újra meg fogják próbálni.
-Igen, nekem is erős a gyanúm e felől. De ötletem sincs, mit akarhattak.
-Bevallom, nekem sincs. Egy árva szikrányi sem. No, nem is baj, nem is fogok ezen agyalni, nehogy véletlenül még én adjak nekik valami extra ötletet.
-Jogos. Az kéne még, tényleg…
No de menjünk vissza a frissen megszerzett jéggel. Bemegyek, Soohyun hason fekszik. Úgy látom, alszik. Ha most ráteszem a jeget, tuti felébred. De muszáj lesz, különben feleslegesen olvad fel. Ráteszem. Felszisszen és rám néz.
-Cssssss, aludj!- suttogom neki, és betakarom. A jégnek csak azt a foltot kell hűtenie, egyébként nem kell fáznia. Befekszem mellé, egy kis szunyóka biztosan nem árt.

Hmmm… Olyan kihalt most itt minden. Mondjuk, tél van, este van, a Hold is alig világít, nem vagyok meglepve, hogy nincs senki az utcákon. A szél szárnyaira veszi a még megmaradt őszi színben pompázó leveleket, körbe táncolnak, majd szárnyalnak tovább. Igazi festői pillanat. De olyan nagy a csend. És valami sötétség ül az én szívemen is. Elfelejtettem volna valamit? Hiába sétálok a városban, mintha nem találnék haza. Tényleg nagyon kihalt ez az utca. Hollók ülnek a házak tetején és denevérek repkednek felettem. Biztos, hogy jó helyen járok? Erre kell nekem mennem? Mit is mondtak, merre induljak el? De olyan egyértelmű volt, az ipszilon elágazásnál jobbra. Arra jöttem, azóta egyenes az utca. Mégis, olyan, mintha balra kellett volna mennem. Arra mintha több fény ölelte volna az utat. Tulajdonképpen mit is keresek most? Oh igen. Egy elevszett lelket. De kiét is? Miért ilyen rövid az agyam? Túl sok minden pörög az agyamban mostanság. Szerelmem megbocsátása, barátom vívódása, a többiek kétségei. De, ha megtalálom, amit keresek, megtalálok minden válaszát kérdéseknek, melyekre eddig nem tudtam mit felelni. Remélem. Hogy? Mi volt az ott? Mintha megmozdult volna valami… Talán egy árnyék. De ha árnyék volt, akkor volt ott valami emberi is? Vagy állati? De kellett lennie valaminek. És megint! Látom a szemem sarkából, de mire odanézek, eltűnik. Itt táncol körülöttem. Oh, és eltűnt abban a kis utcában. Az első elágazás, mióta rátértem erre az útra. Induljunk utána, meg akarom tudni, hogy mi az. Lépteim visszhangját hallom a házak között. Kis utca, sötét nagyon. Alig van némi elenyésző kis fény, a lámpák fénye is haldoklik, az Újhold pedig itt van a nyakamon, érzem halovány fényét, de nem sokára eltűnik. Az égen felhők gyülekeznek, a csillagok sem fogják fényüket adni, hogy hazatalálhassak. Remélem nem tévedek el. Vagyis… Már nem számít, fogalmam sincs, hol vagyok. Követem a mozgó sötétséget. Egy árny, egy árny test nélkül. Emberhez hasonló formája van. Egy újabb elágazás. Kövessük. És az útnak vége. Egy kastély áll előttem. Kastély lenne? Olyan kicsinek tűnik, de felépítésre nem valami egyszerű ház. Az ajtó nyikorogva kinyílik. Látom az árnyék villogó szemét, ahogy hívogat befele. Hát akkor menjünk be. Sötét van. De máris kigyúlnak a fáklyák. Vagyis égni kezdenek. Pókhálók tömkelege. Nem szeretem a pókokat, de régi, elhagyott épületekben azt hiszem, elhagyhatatlan. Nyikorog a padló, így nem fogok tudni csendben közlekedni. Az árnyék lépked fel a lépcsőn. Fogja a korlátot. De egy árny hogyan foghat szilárd tárgyat?! Ha utolérem, fel kell tegyek neki pár kérdést. Leginkább azt, kinek az árnya. Nagyon ismerős. Elszorul a szívem, ha arra gondolok, talán… De még nem tudhatom. Menjünk fel mi is a lépcsőn. Lássuk, mi van odafent. Jézusom!!! Megmozdultak a képek. Itt van egy nagy képkeret. Egy erdő van rajta. Az előbb meg mertem volna esküdni, hogy egy lovag is volt a képen. Képzelődtem volna? Miféle játékokat űz velem az elmém? Áucs. Ráléptem valamire. Mi ez? Egy kulcscsomó. hol az árnyék? Talán ő tette ide. Áh, ott van fent. Behúzódik az egyik folyosóra. Megyek utána. A képek a falon mintha követnének tekintetükkel. Az lehetetlen, ugye? Csak képzelődöm. Vagy mégsem… Kanyarodjunk rá arra a folyosóra. Szobák nyílnak mindkét irányba. Az ajtók csukva. Az árny már messzebb sétál, visszanéz és bólint. Követem. Ki vagy te? Hol vagy? Hova lettél? Nem látlak! A kulcs rezeg a kezemben. Itt vagyok egy ajtónál. Talán azt akarja, hogy kinyissam. Tegyük meg. A zár kattan, az ajtó nyílik. Lépjünk be. A terem mintha valami szentély lenne. Vagy sírhely? A falak kőből vannak, a fáklyákat is kőoszlop tartja. Lépjünk rá a földön lévő kövekre is. Avagy mégsem. Olyan furcsa, különböző mintájuak. Az egyik itt, a másik ott, és folytatódnak különböző sorrendben. Talán némelyik csapda volna? Felnézek. Ott áll az árny előttem a szem mintájú kövön. Akkor én is azokra lépek rá. Ráteszem lában az egyikre, de közben az árnyat figyelem. Közeledem hozzá. Egyre közelebb van. De ne! Ne tűnj el! Szertefoszlott. Miért?! Megint látom! Messzebb van már. Most a virágmintájú kövön áll. Akkor átkéne lépnem azokra? De messze van egy olyan innen. Ugranom kell. És ha rosszul ugrom? Ha máshova érkezem, vagy elesek? De meg kell próbálnom. Ugorjunk! És… Sikerült! Mégis, megrezeg alattam a talaj. Az árny sistergő hang mellett tova száll. Azt akarja, hogy siessek? Akkor gyerünk. Ugrálnom kell, messze vannak ezek a jelek egymástól. Eddig sikerült. De… Áááá… A bokám! Nap mintájú kőre léptem. Körülvesz egy fénycsóva. Mi történt? Felnézek. Nem látom, hogy lenne a tetőn bármi lyuk is. Vagy mégis? Mintha kezdene eltűnni a tető. Látom az eget. Eltűnt a fénycsóva, látom a Holdat és a csillagokat. De közelednek a felhők is, haladnom kell, mielőtt újra sötét lesz. Melyikre lépjek viszont? A Nap, vagy a Virág mintára? És, ha egyszer az egyikra, máskor a másikra? Úgy nem kell ugrálnom sem. Akkor legyen így. Haladok tovább. Nem sötétült még el az ég. Hol a vége ennek a teremnek? Mintha egy végtelen folyosó lenne. És hol az árnyék? Nem látom. Megyek tovább. És… Vége a folyosónak. Egy szakadék szélén állok. Alattam a zubugó tenger. Ahogy a hullámok habot vernek, és a sziklákat ostromolják, harci kiáltásuk messze elhallatszik. Az árnyék odalent van egy szirten. Kiálló szirt. Háttal van a tengernek. Felnéz rám, kitárja karjait és hátradől. Beleedik a tengerbe, de nem is csobban. Mégis mit vár tőlem?! Hogy kövessem? Ugorjak én is le? De akkor meghalok! Vagy talán vár még rám valami odalent? Olyan, mintha tényleg hívna a tenger. Emlékszem, volt egyszer egy álmom. Egy furcsa kastélyban voltam akkor is. Ott voltak a többiek is valamilyen morbid formában. Majd egy hasonló kiugró sziklán állt Soohyun, és ugyanúgy, mint az árnyék, leugrott. Én láttam a saját szemeimmel, lelki szemeimmel, ahogy nekicsapódik egy a tengerből kimagasló sziklának. Borzalmas volt. Olyan, mintha most az álomnak a sötét oldalán lennék. Az nappal történt, ez éjjel. Álmodom akkor? Ez itt mind csupán egy álom? De, ha így van, akkor ha leugrom, felébredek. Azt mondják, az álmoknak jelentésük és értelmük van. Mi lenne az enyémnek? Talán az, hogy bármilyen őrültségre invitál az élet, ne adjam fel és bízzak abban, ami vezet és hajt? Ki volt az az árny? A bennem lévő sötét, vagy valaki másé? Ki kéri, hogy kövessem a mélybe? Vajon képes vagyok rá. Biztosan csak álmodom, de akkor miért félek? Miért érzem ezt a rettegést a lelkemben? Felnézek az égre. Megcsillannak a Napnak első sugarai a város felett. Ott a város? De akkor én mégis hol állok? A tenger kezd lenyugodni. Mintha… Hogy is működik ez? Mi a fene történik? Oh… A zubogó tenger kezd átváltozni. Ellepik a virágok. A tengerből egy gyönyörű, színes, virágokkal teli mező lett. És valami mozog odalent. Vagyis valamik. Azt hiszem talán pillangók, vagy kismadarak. Nem értem, mi történt? Hogy lett a folyékony tengerből szilárd mező? Bár, ha csak álmodom, akkor nomális, hogy ilyenek történnek, nem igaz? De akkor ez most mit is jelent pontosan? A zubogó tenger, mely haragosan ostromolta a sziklaszirtet átváltozott egy gyönyöű, tarka és békés mezővé. Érdekes, hogy a tenger láttán sem lettem ideges, de most még nyugodtabb vagyok. De mi a feladatom? Talán ugorjak le? Az árny eltűnt a tengerben. Mintha a sötétség magával vonta volna őt, és én, mint az árny eredete itt maradtam. Vagyis lényegében ez azt jelenti, hogy megszabadultam a terheimtől, mert úgy érzem, az az árny az enyém volt, és most már szabad vagyok. Így, ha leugrom… Ugorjunk… Zuhanok, nem félek, nem is rossz érzés. Behunyom szemem. 
Hmmm… Puha, kényelmes ágy. Meleg takaró. És valaki szuszog mellettem. Kinyitom szemem. Valóban csak álmodtam. Régen voltam ennyire megkönnyebbült és megbékélt. Soohyun mélyen alszik. Ő vajon mit álmodik? Végig simítom kezem arcán, még csak meg sem rezzen. Akkor aludjunk vissza.
-Búúúú úúúú úúúú….- hogy mi van? Kinyitom a szemem és felnézek. Két fehér lepedős emberke jön be a szobánkba. És jól látom, hogy vizesek is? Atyám.
-Jesszusom!!!- ooops, Soohyun megijedt. 
-És most megesszük a lelketeket- atyám gatya, valaki lőjön le. Kevinnnnnnnie… Ez most komoly? Megállnak az ágyunk előtt. Nem tudok mást, mint pislogni, de Soohyun is elég értetlenül néz rájuk. És… Wáááááááá hát nem ránk ugranak? Ahj, most minden csurom víz lett!
-Hát erre készültetek ti tegnap!- szólal meg Soohyun, miközben próbálja magáról lerázni a két vizes fajankót. Avagy Kevint, mert Dongho inkább engem próbálna meg összenyomorgatni. 
-Sejtettem, hogy settenkednek valamiben, de, hogy ennyire ökrök legyenek!
-Nem vagyunk ökrök! Szellemek vagyunk, és most összevizezünk titeket!
-Azt a betyár mindenit… Egy: a szellemek nem anyagi lények, szóval nincs testük, ebből kifolyólag jön a kettő: nem tudnak vizesek lenni!
-Jajj, ne legyél már ennyire komoly Hoon!- nyafog Kevin. 
-Ne legyek komoly? Akkor ezt nektek!- és letámadom őket. Becsavarom abba a lepedőbe mindkettőt, majd kedvesem segítségével kiterítem őket a földre. 
-Kiseop!- kiabál leaderünk- Kérlek, hozd a telefonod, van némi képanyagom számodra!- tyű a mindenit, a troll. De az ulzzang már jön is, de fényképezés helyett röhögésben tör ki.
-Kötözzetek ki! Naaaaa! Légy szíves!!- könyörög a kicsike. Hát nem. Blőőő, nyújtom ki rá a nyelvem. Közben az ulzzang is összeszedi magát, és nekiáll kattogtatni. Ennyit a trollságukról. Ki nem találtam volna, hogy ilyesmire vetemednek. Bár alapvetően nem olyan hülye ötlet, azért na… Mondjuk azt elérték, hogy le kelljen cserénünk az ágyneműt, mert, hogy minden csurom víz. Na de hol van AJ és Eli. 
-Hé Seopí, hol a maradék két másik jó madár?
-Nem tudom, AJ még aludt, amikor Soohyun kiáltott. 
-Eli is aludt, mikor kijöttem, gondolom, még most is húzza a lóbőrt. 
-Pedig ma próba van. Méghozzá jó sok!- szólt vala a mi rettegett vezetőnk a jelenlévők hatalmas örömére. Pfff, akkor ennyit a szabadnapról. No nem baj, legalább terelődnek a gondolataim. 
Bár az az álom… nem teljesen tiszta. Annyira részletes volt, na majd még meglátom, hátha találok rá megfejtést. Menjünk ki felfrissülni. De hmmm? Mi ez? Mintha suttogást hallanék. Kinyitom az ajtót és… A kastélyban vagyok. Mi történt? Visszanézek, és a sötét sikátor van mögöttem. Most lépek be a bejáraton. Hogy? De hát… Felébredtem! Vagy mégsem?...