Érte, másért nem...-23

Álmok és rejtélyek…

-Ezt mégis hogy a jó fenébe érted úgy nagyjából pontosan?!
-Úgy, ahogy mondtam. Fogalmam sincs, mi történt, mi lelt, mi a jó fene váltotta ezeket a gondolatok ki, de… Elkezdtünk beszélgetni és hirtelen azt sem tudtam a Föld melyik részén élek. 
-És akkor mégis mi történt? Csak úgy ellökted.
-Nem, nem löktem el. Csupán rájöttem, hogy ostoba voltam, vagyok is, és nem hagyhatom, hogy a saját, nagy eséllyel csak valami abszurd szitakötőéletű fellángolás tönkretegyen mindent, amiért eddig dolgoztam.
-Ezért fogtad magad, és konkrétan átpároltál.
-Mi az, hogy átpártoltam?!
-Azelőtt Eli volt a legjobb barátod, aztán hirtelen Kiseop lett, meg nem mellesleg Kevin, mert, hogy nyíltan rajongtál érte.
-Igen, tudom. Éreztem én Kevinen, hogy nem rajong a dologért, de az amolyan védelmi mechanizmus volt.
-Próbáltál belezúgni valaki másba, hogy kizúgj a galambból?
-Mi van?! Nem zúgtam én bele senkibe, és egyébként is, annak meg mi értelme lett volna?
-Mi másért csináltad volna így? És nem épp arról beszélünk, hogy többet akartál, mint barátság?
-Lehet, hogy pillanatnyi hülyeségemben elkalandoztak a gondolataim, de látván téged Soohyunnal, nem, köszönöm, én abból nem kérek. 
-Mégis mi bajod van a kapcsolatunkkal?
-Dráma dráma és dráma, dráma a köbön. Hol az egyik sír, hol a másik, máskor meg jajj-de-cuki-muki-minden… Falnak tudnék néha menni tőletek!
Oké, ezt most lenyelem, ideges, mérges, és nem is rólam plus Soohyunról van szó.
-Oh, akkor lényegében egyedül, magányosan szeretnél meghalni. Értem. Nos, jobb is Eli-nak nélküled.
Tévedtem, nem tudom lenyelni. Rávágom az ajtót és otthagyom. A fene vinné el, még, hogy mi csinálunk drámát, ez itten akkora ügyet kreál, mint a Jupiter… Komolyan, nem tudom, mit kezdjek vele. Viszont azt hiszem meg kell keresnem Eli-t. Kétlem, hogy bárki másnak is elmondta volna a dolgot, hacsak nem Kevinnek, de szerintem most még ahhoz is túl sértett.
-Hoon! Mi a baj?- kérdi párom.
-A galamb és a macska összekapott, ami kicsit túlságosan is kiéleződött. Had ne én meséljem el, alapjáraton nincs rá jogom.
-Persze, megértem. Eli-hoz mész?
-Ha megtalálom…
-A fürdőbe zárta magát…
-Oh rendben, remélem nekem kinyitja az ajtót.
-Én addig beszélek a macskával. Már amennyiben sikerül.
-Nagyon ne reménykedj, előbb esz meg vacsorára.
-Majd rakj össze újra, ha esetleg tényleg megenne.
-Rendben!- és akkor menjünk is. Szóval fürdő. Lássuk, bezárta-e az ajtót. És nem?! Nohát. Bemegyek, én viszont bezárom. Talán abban bízott, majd bemegyek. Na de hol… Oh. A zuhany alján ül, térdei felhúzva, arcával beletemetkezve, és a rázkódásából ítélve alighanem sír. 
-Hé, Eli- suttogok- Hoon vagyok.- Hallom halk zokogását, nem néz rám. Hát akkor üljünk le mellé. 
-Eli, kérlek. Figyelj rám. AJ egy faragatlan tuskó, még csak érzésai sincsenek, ne sírj miatta. 
-Ugyan Hoon- csukladozik hangja, de még mindig nem néz rám- leordította a fejem, pedig én csak meg akartam beszélni.- végre rám néz vörös, dagadt szemeivel, fáj a szívem tőle- Csak azt kérdeztem tőle, miért nem olyan jó barát már, mint az elején, erre ő azt mondta, csalókkal nem akar jóban lenni.
-Csal… csalókkal?! Tessék?!
-Én is elhagytam a legjobb barátom, csak mert nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogy én, önző módon szerettem volna. Nem voltam képes elfogadni, hogy nem minden alakul úgy, mint ahogyan én előre elképzelem, és ezért inkább könnyedén átváltok valaki újra. 
-Istenem, ezt ő mondta?
-Nem így, de ez volt a lényege. És igaza van. Csak mert Kevin nem tudott előrébb tenni, mint Kibumot, én fogtam magam és más felé mentem. Megérdemeltem, amit mondott.
-Nem, nem érdemelted meg, ezt most verd ki a fejedből, különben én fogom! Csak egy őszinte barátot akartál, aki nem csak a kamerák előtt van jóban veled, és ez nem önzőség! AJ elmehet a fenébe. 
-Nem, dehogy. Én elvártam volna, hogy velem őszinték legyenek, de én nem voltam őszinte egyikükkel sem. Kevinnel sem beszéltem meg ezt korábban, és igazság szerint AJ-vel sem. Csak elvártam volna, hogy őszinték legyenek. 
-Valójában elég szomorú, hogy ez nem természetes. Mármint az őszinteség. De valóban, beszélhettél volna velük, de ha nem lettek volna olyan álszentek, nem kellett volna megbeszélni sem semmit.
-Nem voltak ők álszentek. Vagyis Kevin nem. Éreztem én rajta, hogy ő próbált úgy viszonyulni hozzám, mint, ahogy kellett is volna, mármint jó barátként, csak nem igazán sikerült neki minden korábbi dolgot elfelejteni, és ezért nem is hibáztatom. Leginkább AJ-t nem értem. Nem értem miért nem kérdezett, hogy miért viselkedek így, pedig próbáltam elmondani neki, csak, mintha nem is figyelt volna, így abbahagytam. Nem értem. Aztán meg Kevin körül kezdett legyeskedni a kamerák előtt, azok mögött meg Kiseoppal volt elfoglalva. Persze örülök, hogy az ulzzang ilyen jó barátra lelt benne, legalább neki sikerült. Csak nem értem, számomra ez miért olyan nehéz. 
-Sajnálom, hogy én nem voltam soha olyan jó barátod.
-Viccelsz? Te mindig kedves voltál, kivéve, ha balfasz voltam, de akkor meg megmondtad. Te vagy a csapat anyuja, mindig törődsz velünk, és velem is. Köszönöm Hoon.
-Ugyanmár. Ezentúl igyekszem majd többet dumálni meg lógni veled!
-Jajj, nem kell erőltetni magad. És ne sajnálatból légy a barátom.
-Tudod Eli, tök jó veled dumálni. A vásárlás is olyan jól telt. Legyünk jobb barátok, mint eddig voltunk!- és nyújtom neki a kisujjam. Sóhajt egyet, de mosolyogva kulcsolja kisujját az enyémhez. Akkor ezt megtettük.
-De akkor is. Ki fogok futni ebből a gagyi világból már!
-Megértem. Atkákból Moszkítókat.
-Heh?!
-Hát a bolhából elefántot mondásból, mondjuk… egerekből zsiráfokat!
-Pfff… Oké. Tetvekből lódarazsakat?
-Háhá, én egyszer tetvekből sáskainváziót csináltam.
-Az sem rossz. Hogy jutnak ilyenek az eszedbe?
-Nem tudom, néha eléggé érdekes gondolatok cikáznak át az agyamon.
-Na azt megértem, az én fejemben is sokszor van megmagyarázhatatlan káosz.
-De a zseni átlát a káoszon, nem?
-Kár, hogy nem vagyok zseni, mert sajnos baromira nem látok át a saját káoszomon sem.
-Ne aggódj, ezzel nem vagy egyedül. Menjünk ki, nem jó itt bezárkózva.
-És mégis hova menjek?!
-Beszélj Kevinnel. Lehet, hogy nem tűnik a legjobb ötletnek, de ha most elhajtod, hogy nem akarsz róla beszélni, csak rontasz a helyzeten. Magyarázd meg neki a szitut, legalább had értse meg, miről van szó. Lehet, hogy nem jössz ki jól belőle, de legalább le lesz tudva.
-Hát köszönöm a kevésbé biztató biztatást. Igyekszem megbeszélni vele.
Akkor keljünk is fel és menjünk is ki. Ő megy saját szobájukba, én meg… Hát a saját szobámba nem, báááár… Odalopakodom és fülelek. Nem hallok semmit. Pedig ha beszélnének, legalább valami susmusolást hallanék, de itt néma a csend. Akkor irány Soohyun szobája.
-Hoon! Te tudod, mi a fene folyik itt?- Kiseop is itt van, mindketten aggódva néznek rám.
-Hellyel-közzel. Bár én sem értek mindent, a történetnek csak egy részét ismerem.
-De mégis mi van?
-Nem beszéltél AJ-vel?- fordulok Soohyun felé.
-Próbáltam, de csak még kuszább lett az egész. Hajh. Szóval Eli barátkozni akart, ami egy darabig jól ment, aztán hirtelen véget ért?
-Mi van? Hiszen mind nagyszerű barátok vagyunk!- Kiseopnak is valahol igaza van. Leülök kedvesem ágyára.
-Nem tudom észrevettétek-e, de azért Kevin sem volt mindig olyan őszinte, mint mutatta.
-Hogy érted?- néz rám Soohyun, bár mintha lenne némi „értem én” a szeme sarkában.
-Én nem voltam mindig a bandában, szóval fele annyit sem tudok, mint ti, de azt tudom, hogy bár Kevin nagyon szereti a galambot, alighanem kicsit erőltetve érezte magát az ElVin pár kialakítása miatt.
-Ez mondjuk igaz. Hirtelen történt minden Kibum és Xander kilépése óta, sőt, mióta debütáltunk, az életünk felgyorsult. Kevin lassan próbálna kitörni a csapat kisasszonya imidzsből, ami lehet egy picit visszafele sül most el.
-Azt akarjátok mondani, hogy Kevin Eli iránti szeretete nem valós?
-De valós ez Seopí, csak nem teljesen ugyanaz, mint fordítva. 
-Na jó, de Kevin és Eli nem ugyanaz az ember, nyilvánvaló, hogy az érzéseik sem ugyanazok.
Wow, meg vagyok lepve és le vagyok nyűgözve. Kiseoptól vártam a legkevésbé, hogy így átlássa és megértse a helyzetet. 
-Azt értem, hogy a fan service olykor erőltetett, meg néha nincs kedvünk egymáshoz, mégis mosolyogni kell, de azt viszont nem értem, AJ hogy jön a képbe.- hogy is értethetnéd, szegényem…
-Eli AJ felé nyitott, mikor kicsit hanyagolva érezte magát Kevin miatt. Viszont a macskának nem tetszett, hogy amolyan „vigaszbarát” csak, ezért hoppon hagyta derp barátunkat.- magyarázza legidősebbünk.
-AJ egy hülye balfasz.- ez szép Seopí- Itt senki sem tart senkit sem kevesebbre, mint azt megérdemelné. Átmegyek ma AJ-hez, és addig verem, míg ezt fel nem fogja.
Kerek szemekkel nézünk mindketten az ulzzangra. Vágja a helyzetet, talán jobban, mint mi, pedig nem is mondtunk el olyan sok mindent neki. Lehet, hogy túlreagáljuk? Az egész csak azért volt, mert az egy hullámhosszra való hangolódás nem volt teljes sikerű és mi tényleg… egerekből zsiráfokat csináltunk? Ez mondjuk inkább ránk nézve szégyen…
-Van egy olyan erzésem Kiseop, hogy ez azért nem ilyen egyszerű.- Soohyunnak is igaza van. Hajh, kezdem elveszteni a fonalat.
-Mi ebben a nem olyan egyszerű?!
-Hogy mik voltak az érzések, az okok, az indokok, azt csak ők hárman tudják, és mi hiába beszélünk lyukat a hasukba, ha azok hárman nem beszélik meg egymással.- én így gondolom.
 –Márpedig így a macska és a galamb alighanem olyan életet fog most folytatni, mint odakint.- Legidősebbünk hasonlatot használ? Vagy nem?
-Kivéve, hogy a macska nem fogja vadászni a galambot. De amaz meg menekülni fog előle.- teszem hozzá.
-Az biztos. Pedig nem lesz az úgy jó. De most tényleg a macska volt a bunkó!
-Nem ismerünk minden részletet Kiseop, és nem mellesleg, nem is a mi dolgunk ezt megoldani!
-Nem baj, azért én megverem. Csak mert… ahhoz van kedvem!- és már ki is ment. Jó, ezzel most egyikünk sem tud vitatkozni. Soohyun agya nagyon kattog, látom rajta, hogy próbálja kislilabizálni a lényeget az egészből, de persze ez baromira nem könnyű.
-Miket mondott neked AJ?- kérdem tőle.
-Mikor bementem hozzá, még semmit sem értettem. Kérdeztem tőle, hogy mi a baja Eli-al, hogy miért mondta, többé látni sem akarja. Azt mondta, mert elege van a kétszínűségéből. Nem értettem, elvégre nem tudok róla, hogy bármelyikünk is kétszínű lenne. Magyarázatot kértem, de közölte, hogy ez nem rám tartozik, ne is jöjjek azzal, hogy én vagyok a leader, mert akkor sem. Én meg hagytam a fenébe, nyilvánvaló volt, hogy ezt a vitát most nem fogom megnyerni. 
-Kezdem unni ezt az egészet. Mármint alig kezdődött, mégis olyan, mintha évek óta ez menne. Mennyivel könnyebb volt, amíg csak a saját bajommal kellett törődnöm.
-Valóban nem könnyű. Nekem a magaméval együtt hét ember bajával kell törődnöm, de néha olyan tehetetlennek érzem magam. Nem vagyok benne biztos, hogy elég jó leader vagyok, ha egyszer ilyenek történnek a hátam mögött.
-Na ezt így most helyben és azonnal, végérvényesen töröld ki a fejedből! Úristen Soohyun, még szép, hogy jó leader vagy! Nem vagy Isten, vagy mindenható, nem tehetsz mindent széppé és jóvá egy csettintéssel, és nem is a te dolgod! Vannak olyan érzések, történések, amik hiába vagy te a csapat leadere, egyszerűen nem a te dolgod megoldani őket! Megértettél?!- közben közelebb húzódom és arcára teszem kezem. Felnéz, könnyes szemeivel, majd tenyerét kézfejemre teszi. Bólint, de nem vagyok benne biztos, hogy megértett. Folyton úgy érzi, az egész világ súlya az ő vállán pihen. Mindenki sorsát szívén viseli, és nyilván nem esik jól neki, hogy súrlódás van a tagok között, de ez most tényleg csak azokra tartozik, és csak ők oldhatják meg. 
-Nem tartozik igazából ránk ez az egész, nem a mi dolgunk, hogy megbeszéljük helyettük. Nekik kell rendezni ezt maguk között, különben csak ártanánk vele.
-Tudom, csak… Olyan nehéz. Szeretném látni a mosolyt az arcukon, látni, ahogy megint egymással trollkodnak, de nem tudom, hogy érhetném ezt el.
-Talán adjunk nekik egy kis időt most, egyelőre, és meglátjuk mi sül ki a dologból.
-Rendben. De ha nem rendezik hamar, közbe kell lépjünk, mielőtt a rajongók is kiszimatolnának valamit.
-Igaz. Kész csoda, hogy eddig soha semmi nem „szivárgott” ki. 
-Hát az. Főleg mi, Hoon. 
-Hááááát nem tudom szívem, szerintem még meg is őrülnének értünk, amilyen perverzek.
Felkuncog. Tudja ő is, hogy előbb fogadnak el minket így együtt, mint bármelyikünket egy barátnővel. Ez tény. Ami mondjuk elég önzőség a részükről, de tényleg így van. Viszont akkor sem fogjuk se kimutatni, sem elárulni, jobb ez így. Hogy is van ez, békés, boldog tudatlanság? 
De akkor is, komolyan olyan érzésem van, mintha tök feleslegesen kerítenénk ennek ekkora feneket. De AJ is. Mi a fenéért kellett így kiakadnia, ahelyett, hogy végig hallgatta volna szép csendben Eli-t?! Remélem, Kevinnel nem lesznek ilyen gondok. Én eddig azt hittem, ő a hisztisebb, de úgy tűnik, elég nagyot tévedtem. Hihetetlen. Beülök párom mellé, magamhoz húzom, és csak ülünk ott csendben, mind a ketten. 
Hmmm… Valaki áll az ajtóban. Felnézek. Mi a manó?!
-Veled meg mi történt, te troll?- nevetek fel, mire Soohyun is felfigyel- alighanem elbóbiskolt kicsit. 
-Kevin kezéből kiesett a zuhany, közben meg folyt a víz belőle… nem is, ömlött!- szegény Dongho, most itt áll, csurom vizesen, összeszűkült szemekkel és csak fújtat. Szerintem gőze sincs, miért is akart hozzánk jönni.
-Mit kerestetek mindketten felöltözve a fürdőben, folyó zuhannyal a kezetekben?- ez mondjuk egy jogos kérdés kedves Soohyunom.
-Hát… tudod… igazság szerint… az úgy kezdődött… hát öhm… izé…
-Bökd már ki!- nevetve kiabál már rá szegényre. Nyilvánvaló, hogy valami nagy trollságon törték a fejüket.
-Wáááá!!!- daing… Ez Kevin hangja volt követve egy puffanással. Összenézünk, sóhajtunk, majd irány a fürdő. Az említett a földön fetrengve próbálja elkapni a zuhanyrózsát, ami… Grrrrrrrrr most már mi is csurom vizesek vagyunk. Vagyis annyira nem, de azért csöpög rólunk a víz. Dongho röhög. Na mindjárt kupán vágom.
-Na az ázott banda!- hallom Eli hangját. Ránézek és… nevet! Dájó!
-De még mindig nem értem mi lenne ennek a lényege!- szólal meg vezetőnk, miközben próbálja magáról törölni le a vizet. Nagy nehezen közben Kevin elzárta a csapot.
-Nem azért, hogy közbeszóljak, de nem csak mi vagyunk eláztatva- szólok mutatva körbe a fürdőben. A törülközők, a száradó ruhák, a padló és nagyjából minden egyéb berendezési tárgy úszik a vízben.
-Ooops… – Kevin, neked ez komolyan nem esett le eddig?!
-Kevin és Dongho. Mindent kimostok, ami a padlóra került, felmostok és a ruháinkat is kimossátok! Sőt! Az egész fürdő szeretném, ha csillogna-villogna! Szóval, mindenki, átöltözni, most! A vizes ruhákat meg nyomjátok csak Kevin kezébe!- szól ez igazából Donghonak és nekem, a többiek megúszták. Ja meg kedvesemnek. Pfff, de akkor be kell menjek AJ-hez, mivel ott van csak száraz ruhám. Na, majd gyorsan, nehogy esetleg leszedje a fejem. Oh és mellesleg, ma nem alszom ott, az biztos… De várjunk csak, Kiseop is ott van. Ha tényleg elverte a macskát, akkor béke lesz. No, menjünk be. Benyitok. Mindketten a falnál vannak, térddel felhúzva, szemlátomást gondolkodva. Rám néznek mindketten.
-Mi történt odakint?- kérdi az ulzzang.
-Kevin valamilyen okból, amit még mindig nem tudunk, hogy mi volt, megnyitotta a zuhanyrózsát, amit aztán kiejtett a kezéből és így minden és mindenki csurom víz lett. Csak száraz ruháért jöttem, nem akarok zavarni.
-Nem zavarsz. Nem gond, hogy itt vagy…- bár ez gondolom csak neked nem jelent gondot drága Kiseop. Mondjuk, AJ egyáltalán nem is reagál rám, se negatívan, se pozitívan. Mindegy, jelenleg nem is érdekel. Van nekem jobb dolgom is.
-Öhm, Seopí, hajlandó vagy ma itt aludni?
-Persze Hoon. Szívesen. 
-De ha megint össze mersz firkálni akármilyen filccel is, én megöllek te dög!- agresszívan hangzik, pedig AJ mosolyog. 
-Khm, hát nem feljtetted még azt el? Ujajj…- teszi az ártatlant az ulzzang. Igen, én is emlékszem még arra. Akkor kapott egy taslit a dög. Bár erre nem akarom őket emlékeztetni. Irány inkább vissza Soohyun szobája. Benyitok, ő éppen megint póló nélkül… De mi a manó?!
-Soohyun! Neked ráesett egy tégla a hátadra? Van egy bazi nagy kék foltod!
-Jajj igen, bevertem az egyik ablakba a menedzser irodájában a minap.
-Ablakba? Azt, hogy?
-Tárva nyitva volt, én leejtettem a mappát, lehajoltam, majd ahogy felálltam volna, durr…
-Ennyire ügyes is csak te lehetsz! De miért nem mondtad? Tettem volna neked rá jeget!
-Hát még nem voltunk újra jóban akkor…
-Aish!!!! Na várjál!- kimegyek valami fagyasztott dologért a konyhába. Közben…
- Tonight we gonna party like we’re out of time… Tonight we’ll live it up under the city lights…- szól Kevin szájából, miközben a felmosófával táncol. Dongho pedig a takarítórongyokkal a kezében rázza. Édes jó istenem. Észrevett…
- Everybody knows you tried, everybody knows it's alright!- és énekel nekem. Pislogok rá, mást nem tudok. Haláliak. Na de én nem ide indultam. Csóválom fejem, majd megyek tovább, de a látvány megér egy kis nevetést, nagyon idióták. Irány a konyha. Eli van ott. Na, akkor dumcsizzunk egy kicsit.
-Hát te mit sündörögsz itt drága galambom?
-Kicsit felpörögtem, szóval úgy döntöttem, hogy alkotok.
-Ezek szerint jól sült el egy adott beszélgetés?
-Igen. Kevin megértett, és még le is torkollt, hogy miért nem beszéltem ezt meg vele korábban, mert neki soha nem állt szándékában, hogy ilyesmiket érezzek. És igaza van, elmondhattam volna neki. De a lényeg, hogy megfogadtuk, hogy ezentúl mindent megmondunk egymásnak, ha valami nem tetszik és nincs hozzá kedvünk például, ami eddig ugye nem mindig volt igaz. Szóval köszönöm Hoon, jövök egyel.
-Megjegyzem. És örülök. Legalább az egyik parti normális…
-Ne is mond. Remélem nem lesz látványos feszültség majd köztünk.
-Igen, nem engedhetjük, hogy a rajongók bármit is észrevegyenek. Soohyunnal mi is pont ezt beszéltük.
-Igen, igen, tudom én is. Igyekszem majd úgy viszonyulni a macskához, mint eddig, aztán ha majd egyszer erőt vesz magán és búcsút int ennek a hülye viselkedésnek, megbeszéljük a dolgot.
-Mennyire jó, hogy ííígy megnyugodtál és ilyen jó kedved lett. Most nagyon boldog vagyok!
-Háháhá. Na de miért jöttél ki? Soohyun vizes ruciban nem vonzott eléggé?
-Mész a… tudod hova. És vonzana, ha nem lenne egy szép nagy kék folt a hátán.
-Heh?
-Jah, beverte magát, de ő aztán meg sem nyikkanna, mert, hát ugye ő az erős leader és milyen lenne már, ha panaszkodna.
-Ha legközelebb látom, seggbe rúgom.
-Nyugodtan Eli, ráférne. Na de igazából jégért, vagy valami fagyasztott cuccért jöttem. 
-Várj, pakolok neked egy vékony konyharuhába jeget, azt rárakhatod.
-Okés. Köszönöm! Mellesleg jó illatok terjengenek.
-Már várom, mikor jelenik meg a jó nép kunyerálni. 
-Hát Kevin és Dongho éppen takarító-koncertet rendeznek.
-Hallom őket. Arra is kíváncsi vagyok mennyire fog az a fürdő ragyogni.
-Én inkább arra, befejezik-e még ma, avagy sem.
-Az is egy jó kérdés. Hogy lehetnek ekkora marhák?
-Nem tudom. De mi a manó volt a szándékuk ezzel?!
-Fogalmam sincs igazság szerint. Biztos valami trollságot akartak, de mivel nem jött össze, jobbnak látták elhallgatni.
-Félek, hogy ennek az az oka, hogy előbb-utóbb újra meg fogják próbálni.
-Igen, nekem is erős a gyanúm e felől. De ötletem sincs, mit akarhattak.
-Bevallom, nekem sincs. Egy árva szikrányi sem. No, nem is baj, nem is fogok ezen agyalni, nehogy véletlenül még én adjak nekik valami extra ötletet.
-Jogos. Az kéne még, tényleg…
No de menjünk vissza a frissen megszerzett jéggel. Bemegyek, Soohyun hason fekszik. Úgy látom, alszik. Ha most ráteszem a jeget, tuti felébred. De muszáj lesz, különben feleslegesen olvad fel. Ráteszem. Felszisszen és rám néz.
-Cssssss, aludj!- suttogom neki, és betakarom. A jégnek csak azt a foltot kell hűtenie, egyébként nem kell fáznia. Befekszem mellé, egy kis szunyóka biztosan nem árt.

Hmmm… Olyan kihalt most itt minden. Mondjuk, tél van, este van, a Hold is alig világít, nem vagyok meglepve, hogy nincs senki az utcákon. A szél szárnyaira veszi a még megmaradt őszi színben pompázó leveleket, körbe táncolnak, majd szárnyalnak tovább. Igazi festői pillanat. De olyan nagy a csend. És valami sötétség ül az én szívemen is. Elfelejtettem volna valamit? Hiába sétálok a városban, mintha nem találnék haza. Tényleg nagyon kihalt ez az utca. Hollók ülnek a házak tetején és denevérek repkednek felettem. Biztos, hogy jó helyen járok? Erre kell nekem mennem? Mit is mondtak, merre induljak el? De olyan egyértelmű volt, az ipszilon elágazásnál jobbra. Arra jöttem, azóta egyenes az utca. Mégis, olyan, mintha balra kellett volna mennem. Arra mintha több fény ölelte volna az utat. Tulajdonképpen mit is keresek most? Oh igen. Egy elevszett lelket. De kiét is? Miért ilyen rövid az agyam? Túl sok minden pörög az agyamban mostanság. Szerelmem megbocsátása, barátom vívódása, a többiek kétségei. De, ha megtalálom, amit keresek, megtalálok minden válaszát kérdéseknek, melyekre eddig nem tudtam mit felelni. Remélem. Hogy? Mi volt az ott? Mintha megmozdult volna valami… Talán egy árnyék. De ha árnyék volt, akkor volt ott valami emberi is? Vagy állati? De kellett lennie valaminek. És megint! Látom a szemem sarkából, de mire odanézek, eltűnik. Itt táncol körülöttem. Oh, és eltűnt abban a kis utcában. Az első elágazás, mióta rátértem erre az útra. Induljunk utána, meg akarom tudni, hogy mi az. Lépteim visszhangját hallom a házak között. Kis utca, sötét nagyon. Alig van némi elenyésző kis fény, a lámpák fénye is haldoklik, az Újhold pedig itt van a nyakamon, érzem halovány fényét, de nem sokára eltűnik. Az égen felhők gyülekeznek, a csillagok sem fogják fényüket adni, hogy hazatalálhassak. Remélem nem tévedek el. Vagyis… Már nem számít, fogalmam sincs, hol vagyok. Követem a mozgó sötétséget. Egy árny, egy árny test nélkül. Emberhez hasonló formája van. Egy újabb elágazás. Kövessük. És az útnak vége. Egy kastély áll előttem. Kastély lenne? Olyan kicsinek tűnik, de felépítésre nem valami egyszerű ház. Az ajtó nyikorogva kinyílik. Látom az árnyék villogó szemét, ahogy hívogat befele. Hát akkor menjünk be. Sötét van. De máris kigyúlnak a fáklyák. Vagyis égni kezdenek. Pókhálók tömkelege. Nem szeretem a pókokat, de régi, elhagyott épületekben azt hiszem, elhagyhatatlan. Nyikorog a padló, így nem fogok tudni csendben közlekedni. Az árnyék lépked fel a lépcsőn. Fogja a korlátot. De egy árny hogyan foghat szilárd tárgyat?! Ha utolérem, fel kell tegyek neki pár kérdést. Leginkább azt, kinek az árnya. Nagyon ismerős. Elszorul a szívem, ha arra gondolok, talán… De még nem tudhatom. Menjünk fel mi is a lépcsőn. Lássuk, mi van odafent. Jézusom!!! Megmozdultak a képek. Itt van egy nagy képkeret. Egy erdő van rajta. Az előbb meg mertem volna esküdni, hogy egy lovag is volt a képen. Képzelődtem volna? Miféle játékokat űz velem az elmém? Áucs. Ráléptem valamire. Mi ez? Egy kulcscsomó. hol az árnyék? Talán ő tette ide. Áh, ott van fent. Behúzódik az egyik folyosóra. Megyek utána. A képek a falon mintha követnének tekintetükkel. Az lehetetlen, ugye? Csak képzelődöm. Vagy mégsem… Kanyarodjunk rá arra a folyosóra. Szobák nyílnak mindkét irányba. Az ajtók csukva. Az árny már messzebb sétál, visszanéz és bólint. Követem. Ki vagy te? Hol vagy? Hova lettél? Nem látlak! A kulcs rezeg a kezemben. Itt vagyok egy ajtónál. Talán azt akarja, hogy kinyissam. Tegyük meg. A zár kattan, az ajtó nyílik. Lépjünk be. A terem mintha valami szentély lenne. Vagy sírhely? A falak kőből vannak, a fáklyákat is kőoszlop tartja. Lépjünk rá a földön lévő kövekre is. Avagy mégsem. Olyan furcsa, különböző mintájuak. Az egyik itt, a másik ott, és folytatódnak különböző sorrendben. Talán némelyik csapda volna? Felnézek. Ott áll az árny előttem a szem mintájú kövön. Akkor én is azokra lépek rá. Ráteszem lában az egyikre, de közben az árnyat figyelem. Közeledem hozzá. Egyre közelebb van. De ne! Ne tűnj el! Szertefoszlott. Miért?! Megint látom! Messzebb van már. Most a virágmintájú kövön áll. Akkor átkéne lépnem azokra? De messze van egy olyan innen. Ugranom kell. És ha rosszul ugrom? Ha máshova érkezem, vagy elesek? De meg kell próbálnom. Ugorjunk! És… Sikerült! Mégis, megrezeg alattam a talaj. Az árny sistergő hang mellett tova száll. Azt akarja, hogy siessek? Akkor gyerünk. Ugrálnom kell, messze vannak ezek a jelek egymástól. Eddig sikerült. De… Áááá… A bokám! Nap mintájú kőre léptem. Körülvesz egy fénycsóva. Mi történt? Felnézek. Nem látom, hogy lenne a tetőn bármi lyuk is. Vagy mégis? Mintha kezdene eltűnni a tető. Látom az eget. Eltűnt a fénycsóva, látom a Holdat és a csillagokat. De közelednek a felhők is, haladnom kell, mielőtt újra sötét lesz. Melyikre lépjek viszont? A Nap, vagy a Virág mintára? És, ha egyszer az egyikra, máskor a másikra? Úgy nem kell ugrálnom sem. Akkor legyen így. Haladok tovább. Nem sötétült még el az ég. Hol a vége ennek a teremnek? Mintha egy végtelen folyosó lenne. És hol az árnyék? Nem látom. Megyek tovább. És… Vége a folyosónak. Egy szakadék szélén állok. Alattam a zubugó tenger. Ahogy a hullámok habot vernek, és a sziklákat ostromolják, harci kiáltásuk messze elhallatszik. Az árnyék odalent van egy szirten. Kiálló szirt. Háttal van a tengernek. Felnéz rám, kitárja karjait és hátradől. Beleedik a tengerbe, de nem is csobban. Mégis mit vár tőlem?! Hogy kövessem? Ugorjak én is le? De akkor meghalok! Vagy talán vár még rám valami odalent? Olyan, mintha tényleg hívna a tenger. Emlékszem, volt egyszer egy álmom. Egy furcsa kastélyban voltam akkor is. Ott voltak a többiek is valamilyen morbid formában. Majd egy hasonló kiugró sziklán állt Soohyun, és ugyanúgy, mint az árnyék, leugrott. Én láttam a saját szemeimmel, lelki szemeimmel, ahogy nekicsapódik egy a tengerből kimagasló sziklának. Borzalmas volt. Olyan, mintha most az álomnak a sötét oldalán lennék. Az nappal történt, ez éjjel. Álmodom akkor? Ez itt mind csupán egy álom? De, ha így van, akkor ha leugrom, felébredek. Azt mondják, az álmoknak jelentésük és értelmük van. Mi lenne az enyémnek? Talán az, hogy bármilyen őrültségre invitál az élet, ne adjam fel és bízzak abban, ami vezet és hajt? Ki volt az az árny? A bennem lévő sötét, vagy valaki másé? Ki kéri, hogy kövessem a mélybe? Vajon képes vagyok rá. Biztosan csak álmodom, de akkor miért félek? Miért érzem ezt a rettegést a lelkemben? Felnézek az égre. Megcsillannak a Napnak első sugarai a város felett. Ott a város? De akkor én mégis hol állok? A tenger kezd lenyugodni. Mintha… Hogy is működik ez? Mi a fene történik? Oh… A zubogó tenger kezd átváltozni. Ellepik a virágok. A tengerből egy gyönyörű, színes, virágokkal teli mező lett. És valami mozog odalent. Vagyis valamik. Azt hiszem talán pillangók, vagy kismadarak. Nem értem, mi történt? Hogy lett a folyékony tengerből szilárd mező? Bár, ha csak álmodom, akkor nomális, hogy ilyenek történnek, nem igaz? De akkor ez most mit is jelent pontosan? A zubogó tenger, mely haragosan ostromolta a sziklaszirtet átváltozott egy gyönyöű, tarka és békés mezővé. Érdekes, hogy a tenger láttán sem lettem ideges, de most még nyugodtabb vagyok. De mi a feladatom? Talán ugorjak le? Az árny eltűnt a tengerben. Mintha a sötétség magával vonta volna őt, és én, mint az árny eredete itt maradtam. Vagyis lényegében ez azt jelenti, hogy megszabadultam a terheimtől, mert úgy érzem, az az árny az enyém volt, és most már szabad vagyok. Így, ha leugrom… Ugorjunk… Zuhanok, nem félek, nem is rossz érzés. Behunyom szemem. 
Hmmm… Puha, kényelmes ágy. Meleg takaró. És valaki szuszog mellettem. Kinyitom szemem. Valóban csak álmodtam. Régen voltam ennyire megkönnyebbült és megbékélt. Soohyun mélyen alszik. Ő vajon mit álmodik? Végig simítom kezem arcán, még csak meg sem rezzen. Akkor aludjunk vissza.
-Búúúú úúúú úúúú….- hogy mi van? Kinyitom a szemem és felnézek. Két fehér lepedős emberke jön be a szobánkba. És jól látom, hogy vizesek is? Atyám.
-Jesszusom!!!- ooops, Soohyun megijedt. 
-És most megesszük a lelketeket- atyám gatya, valaki lőjön le. Kevinnnnnnnie… Ez most komoly? Megállnak az ágyunk előtt. Nem tudok mást, mint pislogni, de Soohyun is elég értetlenül néz rájuk. És… Wáááááááá hát nem ránk ugranak? Ahj, most minden csurom víz lett!
-Hát erre készültetek ti tegnap!- szólal meg Soohyun, miközben próbálja magáról lerázni a két vizes fajankót. Avagy Kevint, mert Dongho inkább engem próbálna meg összenyomorgatni. 
-Sejtettem, hogy settenkednek valamiben, de, hogy ennyire ökrök legyenek!
-Nem vagyunk ökrök! Szellemek vagyunk, és most összevizezünk titeket!
-Azt a betyár mindenit… Egy: a szellemek nem anyagi lények, szóval nincs testük, ebből kifolyólag jön a kettő: nem tudnak vizesek lenni!
-Jajj, ne legyél már ennyire komoly Hoon!- nyafog Kevin. 
-Ne legyek komoly? Akkor ezt nektek!- és letámadom őket. Becsavarom abba a lepedőbe mindkettőt, majd kedvesem segítségével kiterítem őket a földre. 
-Kiseop!- kiabál leaderünk- Kérlek, hozd a telefonod, van némi képanyagom számodra!- tyű a mindenit, a troll. De az ulzzang már jön is, de fényképezés helyett röhögésben tör ki.
-Kötözzetek ki! Naaaaa! Légy szíves!!- könyörög a kicsike. Hát nem. Blőőő, nyújtom ki rá a nyelvem. Közben az ulzzang is összeszedi magát, és nekiáll kattogtatni. Ennyit a trollságukról. Ki nem találtam volna, hogy ilyesmire vetemednek. Bár alapvetően nem olyan hülye ötlet, azért na… Mondjuk azt elérték, hogy le kelljen cserénünk az ágyneműt, mert, hogy minden csurom víz. Na de hol van AJ és Eli. 
-Hé Seopí, hol a maradék két másik jó madár?
-Nem tudom, AJ még aludt, amikor Soohyun kiáltott. 
-Eli is aludt, mikor kijöttem, gondolom, még most is húzza a lóbőrt. 
-Pedig ma próba van. Méghozzá jó sok!- szólt vala a mi rettegett vezetőnk a jelenlévők hatalmas örömére. Pfff, akkor ennyit a szabadnapról. No nem baj, legalább terelődnek a gondolataim. 
Bár az az álom… nem teljesen tiszta. Annyira részletes volt, na majd még meglátom, hátha találok rá megfejtést. Menjünk ki felfrissülni. De hmmm? Mi ez? Mintha suttogást hallanék. Kinyitom az ajtót és… A kastélyban vagyok. Mi történt? Visszanézek, és a sötét sikátor van mögöttem. Most lépek be a bejáraton. Hogy? De hát… Felébredtem! Vagy mégsem?...