Érte, másért nem...-24

A „miért” mindig ott van…

Ezek szerint álmot álmodtam egy álomban? De olyan valósághű volt! Mégis hogyan?!... Nos, ha már így alakult, és nyilvánvalóan az elmém játszik velem, haladjunk a saját szabályaim szerint. Én álmodom ezt, nem? Akkor ezek az én szabályaim. Vagyis a tudat alattimé, mert tudatosan, hogy is mondjam, gőzöm sincs, mi folyik itt. De nem baj, megyek akkor tovább. Az ajtó becsukódik mögöttem. Szemben vele a lépcső, amin ott áll az árny megint. Az ő játéka volt ez. Ki kéne találnom, vajon ő az én sötétségem, vagy valakinek a visszamaradt árnya, mely most arra kér, szabadítsam fel?... Nem tudom. Nincs olyan konkrét arca, amiről fel tudnám ismerni, csak egy emberi árnyék. Ennyit azért látok, hogy emberi. Úgy néz rám a kéken fénylő szemeivel, mintha hívna. Elindulok. Ő feljebb lépeget. De a lépcső mellett van egy nagy, kétszárnyú ajtó is. Hívogat. Mintha halk suttogást hallanék felőle. Ránézek az árnyra, hunyorít. Mintha szidna, hogy ne is gondoljak rá. Talán ez valami kísértés, amit ki kell állnom? De honnan tudjam, hogy igazából melyik a jó megoldás, és melyik a csábítás? Senki sem mondta, hogy az árny jó. Talán a vesztembe csal. Vagy az ajtó akar átverni. Nem tudom. Fellépek a lépcső első fokára, az árny már a tetején. Egyre jobban hallom azt a susogást az ajtó felől. De egy szavukat sem értem. Mert több hangot hallok egyszerre, valamit motyognak, de ötletem sincs, hogy mit. Haladok feljebb. Egyre hangosabb és erősebb. Most már mintha valami súly nehezedne rám! Érzem, hogy hívnak. Talán vissza kéne fordulnom? Talán, talán… És, ha visszafordulok, mi lesz? Vagy körülnézek odafent, és, ha nem látok semmit, akkor jöjjek vissza? Húz, nagyon húz az az ajtó. De már csak ezért sem kéne bemennem, vagy nem? Mármint… Csábít, és ez nem jó. Hacsak nem akar ezzel megmenteni. De az árny les rám szűk szemekkel egy folyosó kanyarjába bújva. Ez az lehet, mint korábban? A folyosó melynek legvégén a tenger volt? És, ha megint ez lesz? Leugrom a mezőre, úgy érzem felébredtem, aztán mégsem? Vagy ezúttal jobb megoldást kell keresnem? Hát, ha már így felértem agyalásom közben a lépcső tetejére, innen már nem fordulok vissza. Lássuk, mit rejt ez számomra. Megyek az árny után. Befordulok a folyosóra. Nincs itt, eltűnt. Viszont tele van ajtókkal itt minden. Mit kéne tennem? A legvégén látom, hogy van egy még nagyobb kétszárnyú ajtó, lánccal elzárva. De van itt egy ajtó, ami valamiért vonz. Hmm… Mi lenne, ha meglesném, aztán irány a nagy ajtó! No gyerünk. Nyissuk ki. Huh, ez ismerős. Mintha én már egyszer jártam volna itt. Egy iroda. De mikor járok én irodákban?! Nem az én asztalom… szó szerint. Gondolkozzunk. Ha nem járok ilyen helyekre, akkor miért olyan ismerős? Oh tudom már! Egyszer álmodtam erről. És egy dokumentumról. Ott van. Bár az álmomban, már amennyiben jól emlékszem, pont nem találtam meg. De mi is volt ez? Egy felmondó levél! Hallottam a menedzser-shit egy felmondásról beszélni. Akkor voltunk Soohyunnal kimondottan fasírtban. Emlékszem, elaludtam az asztalon és arról álmodtam, hogy meg kell szereznem a felmondását és meg kell semmisítenem. Bár alapvetően elég nagy botorság azt feltételezni, hogy felmond, tekintve, hogy köti a szerződés, szóval nem teheti meg. Meg, hát… Nem lépett ki azóta sem… De valaki felmondott. Azért meg fogom majd kérdezni. Vagy esetleg ki is nyithatnám ezt a mappát… Esetleg… Okos vagy Hoon. Na nyissuk ki. Hm… Üres… Hogy is lehetne benne bármi, ha gőzöm sincs, minek kéne benne lennie? A tudatalattim sem tudhat mindig mindent. Hát jó. Legalább ezt is lerendeztem. De mi ez a hang? Olyan, mintha madárcsicsergés lenne. Nézzünk ki az ablakon. Hm, nem látok semmit. Nincs is odakint semmi, vagy csak az agyam nem törte magát, hogy a kastély mellé még egy „kertet” is megalkosson? Lehet. Elvégre így is elég durva minden. Mi a fene ez már komolyan? Álmodom, álmodom, hülyeségeknél nagyobb baromságokat, meg ilyen részletes álmokat az álomban. Mit vétettem én drága jó eszecském, hogy ilyen troll játékokkal kínzol engem? Mégis mi a mókás manó a célja ezzel? Hajh, na haladjunk akkor tovább. Menjünk vissza a folyosóra. Nem érdekel a többi kis ajtó, nem is vonzanak. Csak az egy nagy ott a végén. Le van láncolva mondjuk. Ki fogom tudni én ezt nyitni? No, akkor lássuk is, ha már közben ideértem. Hm… És, ha egyszerűen fogom a lakatot és lerántom? Tegyük azt. Háh! És működött. Az ajtó kinyílik. Virágos mező vár engem. Ismerős, az előbbiekben is álmodtam hasonlót. Menjünk ki a rétre. Magas a fű, majd ellep. Ahogy haladok beljebb, még magasabbá válik. Hát mi van itt kérem szépen? Mondanám, hogy visszafordulok, és inkább végig nézem az ajtókat, de halványlila gőzöm sincs, merre van a visszafele. Túl magas a fű és már túl sokat sétáltam. De ott… Ott, egy picit messzebb, mintha lenne valami. Ami nem fű, persze. Hm… És mozog!!! Ójajj, remélem nem valami vadállat. De nem, ismerősebb annál. Igyekszem afelé haladni, meglesem, és ha esetleg veszélyes, megfordulok és rohanok. Bár remélem nem. Meg ez amúgy is csak egy álom, akkor nagy bajom nem lehet, ugye? Na érjünk ki…és… A fiúk. Itt áll előttem mind a hat fiú. Mosolyognak. Nyújtják felém a kezüket. Én is nyújtom az enyémet. Ez azt jelenti, hogy itt a helyem közöttük? Hogy valóban ide tartozom? Talán… remélem. Megfogom Soohyun kezét, rám mosolyog.

Huh, ez aztán az érdekes álom. Atyavilág. De most vajon tényleg felébredtem? Soohyun itt fekszik mellettem. Egyenletesen szuszog. Megsimogatom arcát. Felém fordul, de nem nyitja ki a szemét. Cirógatom. Úgy örülök, hogy végre itt lehetek vele, mellette. Nagyon hiányzott ez így már. Kínzás volt minden olyan perc, amíg külön voltunk. Ez annyira hihetetlen. Persze mindenki álmodik egy igaz szerelemről, egy nagy Ő-ről, és én épp ott vagyok, hogy azon agyalok, vajon én megtaláltam-e. Vajon ez az-e, amiről az emberek álmodnak? Vagy csak egy illúzió? Egy múló vágy? Hiszen semmi sem tart örökké. Még az igaz szerelem sem… Bár, az, hogy nem tarthat örökké, nem jelenti, hogy nem tarthat egy életen át, igaz?! Remélem. Vagyis nem tudom. Szeretem, de nem vagyok jós. Nem tudom, mi lesz esetleg 10 vagy 15 év múlva. Talán nem is leszünk már egymás közelében addigra. Talán átmegyek az úton és elcsap… Na Hoon most fejezd be! Ilyet! Hát! Gondolkodj valami vidámabb témán! Na gyerünk!...

Az elmúlt időszak végre nyugodtan telt. Már amennyire mi ismerhetjük a nyugodt fogalmát. A munka pörgött ezerrel, mint mindig, de legalább a négy fal között minden rendben volt. Soohyunnal végre újra egymásra találtunk. Illetve az elmúlt egy-két hétben AJ és Eli „kapcsolata” is rendeződni látszott. Nincs már több vita, csúnya nézés, visszaszólogatások egymásnak, béke van. Kevin is jobban odafigyel, hogy ne éreztesse még véletlenül sem a galambbal, hogy felesleges. Mondjuk, néha komolyan elgondolkodom, hogy ez vajon nem egy vihar előtti csend-e. Mármint, néha túl nyugodtak a napok. Trollkodás, tréfamentes esték, reggelek. Nem jó ez így. Mint, amikor mész az erdőben, és túl nagy a csend. Ha még a madarak hangját sem hallod, tudod, hogy baj van. De remélem, tévedek. Nem sokára részt veszünk a Music Bank, Párizsban megtartott koncertsorozatán. Amolyan KPOP Festival a dolog, sok előadó lesz még ott. Nagyon izgulunk, és készülünk is gőzerővel. Mindjárt itt van február! Huh… Ráadásul utána, előreláthatóan február végére ki is adjuk az első japán albumunkat „A Shared Dream” címmel. Szóval munkával el vagyunk látva, de ez eddig sem volt másképp. Sokszor vesztem el az időérzékem, és napok múltán jövök rá, hogy úristen, már eltelt ennyi idő! Nehéz, hiszen sokszor levegőt venni sincs időnk. Soohyunnal van, hogy napokig egy-két szót váltunk csak, mert még beszélgetni sincs se erőnk, se időnk. Főleg mostanában. Talán majd a koncert és az album megjelenése után! Így hát, nincs is mi mást tenni, munkára fel! Vigyázz Párizs, jövünk!

-Hoon! Hahó! Élsz te még? Vagy hívjak hullaszállítót?- hallom Dongho morcos hangját.

-Még élek!- mormogok bele a párnámba. Nem bírok felkelni. Éreztem én, hogy vihar előtti csend volt, csak nem épp olyan vihar jött, mint, amire számítottam. Párizs, ami fantasztikus volt, de az egész hajcihő, jajj nekem. Hihetetlen érzés volt az európai KissMe-kkel találkozni, nagyon büszke vagyok rájuk. De az utazás, meg minden egyéb, fárasztó volt, az egyszer hét szentség. Plus rögtön utána az album utolsó készületei. Két nap múlva pedig irány Japán, az első turnénk ott! Huh, izgatott vagyok nagyon, de előre félek, mert ez a maradék - ami aztán végképp nem sok - energiámat is fel fogja emészteni. És, hogy tetőzzem még egy záporral, áprilisban vár ránk egy Kolumbiai út, és egy újabb album is. Mondjuk, az új országot, kontinenst nagyon-nagyon várom! Sooval megbeszéltük, hogy úgy fogjuk felfogni, persze csak a kemarákon kívül, hogy ez az első közös nyaralásunk. Hál istennek lesz időnk várost-országot nézni, nem csak jövünk és megyünk. De addig még van azért idő. Először pihenjük ki a japán turnét. Ja nem, először essünk túl rajta…

Egy egész hónap turné! Huh, kihaltam. Eszméletlenül jó volt, ennyi rajongó minden egyes városban! Úristen. El sem hiszem, tényleg mi vagyunk ennyire, és ennyire népszerűek? Bár így lenne itthon is… Grrrr… No de sebajse, majd leszünk mi még itt is toppon. És… mindjárt utazás Kolumbiába! Yaaaaaay!

Hm? Mik ezek a hangok? Mintha valami pattogna… Labdáznak ezek odakint? No lessük meg. Lakásban labdázni annyira talán mégsem jó ötlet. Kiérek a nappaliba és… jájjj, ez fájhatott! Szegény Seopí. Eli elhajította a teniszlabdát, az meg pont az ulzzangot találta telibe.

-Áááááá te ótvaros, penészes, dohos galambfarkú retardáció… Most lesz egy piros kör alakú foltom!

Hallom Kevint és Donghot összesúgni: „Retardáció?! Hogy mi?!” Hehe.

-Szerintem drága hisztigépem lesz az lila is…

-Kösz AJ, értékelem az együttérzést.

Csak úgy pattognak a szikrák a két Seop között, szegény Eli meg nem tudja eldönteni, hogy akkor most merjen röhögni, vagy inkább ne. Hol van Soohyun?

Brrrrrr jajjj de kirázott a hideg! Hogy settenkedett így mögém? Végig cirógatta a karom, de egy kisebb szívroham került meg közben.

-Soohyun-shiiiiiiiiiiii! Eli képen dobott egy labdával! Büntesd meg!

-Uh, hát látom, mi lett az eredmény. Gyere ide, nem hagyom, hogy bántson!- tárja ki neki a karjait. Igazán, drága leaderem? Teszem csípőre kezeim, de a galamb közbe szól.

-Te Hoon! Szerintem ez egy aljas árulás. Fogjunk össze ellenük! Megbosszuljuk!

-Tulajdonképpen mit is?- szól közbe kedvesem, mielőtt én válaszolhatnék.

-Szerintem ezt a megjegyzés hanyagoljuk galambom.- motyogom, miközben Soohyun szúrós tekintetével viaskodom. Bár tudom, hogy nem haragszik most épp jelenleg, és ez csak egy jó magasra dobott labda volt, azért jajj nekem, van egy nézése.

-Ez így azért kemény párcsere.- nyikkan meg a macska- Ki lesz az én párom?!

-Hát nem mi- jön meg a DongVin páros.

-Viszont van egy ötletünk!- kiált fel Kevin, kezében egy babzsákkal.

-Kihívunk titeket egy meccsre! AJ lehet a bíra.- közli a legfiatalabb. Jaeseop arcán végig fut egy enyhe fintor, de aztán inkább mintha egy aljas mosolyt látnék most. Hujajj nekünk.

-Babzsákfoci? Hát jó, legyen. Soohyun-shi, meg kell vernünk őket, hogy igazságot szolgáltassunk!

-Rendben én kicsi angyalkám- és simogatja a buksiját. Lehidalok. Bár őszintén megvallva ettől a negédes stílustól én azt hiszem leginkább hanyatt vágódnék. Szóval jobb is, hogy nem én vagyok ott.

-Győzzük már le őket, hogy a vesztesnek kelljen mosogatnia!- súgja nekem ide a galambom. Bólintok. Nem bánnám, ha most egy darabig nem kéne azon agyalnom, mi lesz a koszos tányérokkal.

-No akkor khm-khm- köszörüli torkát a bíránk- Álljatok fel egymással szembe. A feladat minél többször átpasszolni a párotoknak a babzsákot. Aki leejti, kiesett. Az nyer, akinek a legtöbbször sikerül. Kevin kezd.

Parancs kiadva. Kevin lábára teszi a zsákot és átrepíti párjának. Dongho ugrik egyet, de visszaadja.

-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14-tizen… DongVin páros 14!- közli az eredményt igen kimérten és valami „igazi pártatlan” bíra módjára a macska. Azért azok az akrobatikus mozzanatok, miket közben levágtak, haláliak voltak. Úgy tűnhet, hogy 14-et lekörözni nem nehéz, pedig az. Remélem Soohyunéknak nem lesz ennyi, ők jönnek. Ha sokkal több sikerül nekik, lehet, hogy meg leszünk lőve.

-Soohyun és Kiseop. Lássuk, ti mit tudtok.

Leaderünk kezdi. Az első 5-6 lazán megy nekik. De most Kiseop egyre inkább messzebb ugrál egy lábon, másikon a babzsákkal. Soohyun kezd bevadulni. Vagyis csak egyre jobban pörög, amit előbb-utóbb úgyis az ulzzang szív meg.

-Kiseop óvatosan!- kiált rá AJ, mivelhogy az említett közeledik szép lassan az asztalhoz, amire ha ráesik, nem csak az fog összetörni.

-22-23-Kiseop ne ment hátrább-25-26-huszon… Uh wow! 26, és nem esett baja senkinek sem! Bár ez nem az ulzzangon múlott- vet egy szúrós pillantást leaderünkre, aki csak fújtat.

-Belejöttem na.

-Übereljétek, ha tudjátok!- szól nekünk a szép arcú. Hát nem lesz könnyű, de mindent meg fogunk tenni az ügy érdekében. Összenézünk párommal, ő is tudja, hogy most nagyon kell koncentrálni. No, lássuk. Elkezdem.

Huh, eddig jól megy, már… nem tudom, hol tartunk, de eddig rendben megy. Hujajj, ez egy kicsit megingott Eli lábán, de nem ejtette el. Ne is. Ha nem is nyerhetünk, legalább Kevinék veszítsenek. Haladunk, haladunk.

-19-20-21-22-23-24----majdnem-26-27-28-29-harminccöcöcöcöcöcö. Majdnem harminc lett! Gratulálok! Ezzel a versenyt Team HoonLi nyerte meg!

Éljen! Ugrunk egyet örömünkben.

-Az én ötletem volt, erre veszítünk…- szól Kevin.

-De legalább nem Soohyun nyert- megszólalt a troll.

-Hejj! Vigyázz a szádra! Szóval mi legyen a büntetésetek?

-Mosogassanak három napig ők- javasolja a galamb.

-Benne vagyok- teszem hozzá.

-Én is- így a macska.

-És én is- meg az ulzzang.

-Rendben van. Legyen.

-A fenébe. Grrrrrrr…- néznek össze a vesztesek, majd odébb állnak. Még nincs mit mosogatni. AJ áll neki főzni, Kiseop nagy lelkesen segít neki. Remélem nem lesz belőle baleset. Soohyunt a menedzserünk hívja telefonon, őszintén remélem nincs semmi gond, csak egyeztetnek valamit. Végül is sok minden áll még előttünk. Mi Eli-al leülünk kicsit a tévé elé.

-Nézzünk valamit- javasolja, de közben persze már be is kapcsolta a csodamasinát. Keres egy műsort, de olyan gyorsan kapcsolgat, hogy nem bírom követni. Csak megáll vhol.

Háh! Ez valami vidám kis tinifilmnek tűnik, de most jó lesz. Csak úgy bambulni felé teljesen tökéletes. Eli nagyon sóhajt, majd kényelmesen eldobja magát.

-Mitől lettél ennyire fáradt?

-Csak még nem pihentem ki magam teljesen. Fárasztó volt ez a turné.

-Na az hétszentség. De eközben meg felemelő is.

-Igen. Pont, mint az extacy. Amíg tart, addig baromi jó, de amint véget ér… Csúszol le a lejtőn.

-Pffff, hát van benne valami. Viszont annak nagyon örülök, hogy ennek a közös létünk most nem látta kárát.

-Mármint, hogy nem volt az utóbbi időben balhé?

-Igen, így értettem. Minden nagyon békés.

-Igen. Bár egy kis tension van azért.

-Hogy mi? Angolul nekem ne beszélj.

-Oh bocsánat. Szóval feszültség. Remélem ez nem egy vihar előtti csend.

-Jajj ne, én már a turné előtt is ezt éreztem. Hogy ebből lesz még vihar. De nem akarom. Nagyon nem.

-Hát te szép viharokat éltél át nem is olyan régen még, szóval elhiszem, hogy a hátad közepére sem kívánod.

-Na hát ez az! És miket nem álmodok még a tetejébe.

-Már megint?! Mit szívsz nyúl, hogy nem tudsz aludni? Felrovom Soohyunnak.

-Na akkor meg miatta nem tudnék aludni, de egyé…

-Itt lenne az ideje ismét, nemde bár?

-Heh? 1: nem rád tartozik… 2: mi az, hogy ismét?! Honnan veszed, hogy…

-Hoon… Látom, hogy néz rád, látom, hogy rezzensz össze, mikor hozzád ér. Gyűlik, gyűlik az energia, és, ha még sokáig vártok, akkorát fog robbanni, hogy arról mindenki tudni fog.

-Neeeeeee, kérlek ne mondj ilyet. Az egy lenne egy rémálommal…

-Öhm… mármint az, hogy robban, vagy az, hogy mindenki tudna róla?

-Az, hogy mindenki tudna róla. Nincs annál kínosabb…

-Szerintem mindenki úgy vigyorogna rátok, mint a tejbe tök.

-Definiáltad a kínosat.

-Hehehehe. Na de tényleg. Azért jó látni, hogy kibékültetek. Soohyun is hülye volt, de te adtál neki lehetőséget rá.

-Igen, tudom. Hidd el, tetvesül megbántam már akkor. Remélem azért nem lesz belőle örökké tartó „félelem”.

-Nem hiszem, hogy emiatt állandóan féltékeny lenne, vagy hasonló. Bár érzékenyebbnek érzékenyebb lesz. Talán ő viseli mindannyiunk közül a legnehezebben az árulást.

-Igen, tudom. De néha túlontúl is sértődékeny. Főleg, ha a saját képességeit kérdőjelezik meg.

-Igen, hajlamos „semmirekellő kis senki vagyok” hangulatot felvenni.

-Olyankor szoktam kissé ingerült lenni vele. Ami nem mindig segít, de néha már nem bírom szép szavakkal.

-Elhiszem. Ha megint elkezdi, tapaszd be a száját.

-Gondolom, itt most ragasztószalagra gondolsz…

-Pfffffff…. Oké. Ahogy gondolod, ha neked úgy lenne jobb.

-Hehe. Nem. De majd megoldom. Várom Kolumbiát.

-Igen, én is. Ott még nem jártunk. Jó lesz egy kis vakáció is.

-Igen. Ránk fér. Aktív pihenés, de azért mégsem ugyanaz, mint itthon.

-Igen, nagyon jó lesz. Alig várom, hogy utána pedig megajándékozhassuk a KissMe-ket.

-Igen! Egy dal, egy videó. Mint anno a karácsonyi ajándékunk. Olyan jó ezeket a vidiket összeállítani.

-Én is élvezem. Megláthatják, mennyire is vagyunk mi hülyék.

-Csak egy kicsit. Icipicit. Bár kétlem, hogy ne tudnák már alapból is. De nem baj, kell a megerősítés.

-Szegényeket sosem kíméljük. De miért is tennénk, ha egyszer ezek vagyunk mi.

-7 elmebeteg hülye gyerek. De legalább vidáman élünk, mégha fáradtan is.

-Igen. A mosoly az, amiből nem fogunk kifogyni. Remélem még sokáig együtt lesz a banda.

-Biztosan. El sem akarok jutni odáig, mikor lejár a szerződés, és nekünk döntenünk kell, hogyan tovább.

-Igen. Mert így még igazából most nincs választásunk. Megyünk tovább, mert van, ami köt. De ha valamelyikünk úgy dönt, elég volt, vajon mi lesz?

-Remélem nem lesz így. Bár persze megérteném, hiszen eszméletlen ez a hajtás, a saját családjainkra nincs időnk. Néha azon is meg vagyok lepve, hogy Soohyunnal tudok beszélgetni kicsit.

-Minden szabad percünket nagyon megbecsüljük. De van miért csinálni, van miért kitartani. Több százezer, vagy még több rajongó világ szerte. Ez csak jelent valamit!

-Ez jelent mindent. Ők jelentenek mindent.

-Igen.

-Minek megy a tévé, ha nem nézitek?

-Soohyun! Te mikor jöttél ide, észre sem vettünk. Vagyis én nem.

-Láttam Hooniem, hogy nagyon el vagytok merülve. Mi a téma?

-Kolumbia! Te is várod, kedves leader-shink?- néz rá ártatlan, mégis aljas vigyorral Eli. Félek tőle.

-Hát persze! Már nagyon. Jó lesz- Soohyun arca enyhén értetlen. Tudja, hogy beszéltünk mi másról is. De arról ő nem fog tudni.

-Te galamb! Hogy a fenébe kell ezt megsütni?!- jön ki a konyhából a macska kezében egy… hát valami húsféle? De még ebben sem vagyok biztos.

-Megyek, megyek már. Legalább kettesben maradtok- hagy itt minket.

-Kettesben, egy nappaliban, ahol egyébként még öt másik is közlekedik.

-Jajj már Hoon, pokrócot nasiztál?

-Mit? Dehogy. Hát de mondd, hogy nincs igazam!

-Részben de. De lehet kettesben tudod beszélgetni is khm…

-Ne nézz így, mintha én gondolnék mindig valami rosszra. Az a te szokásod.

-Viccelsz? Én ugyan nem gondolok rosszra. Az mind szép és jó, ami az én agyamon átfut.

Néz rám sejtelmes vigyorral. Mindjárt kupán vágom magam. Vagy őt. Hát már. Odabújok hozzá, átölel. Ha arra gondolok, hogy tényleg hány év vár még ránk, és utána mi lesz, rengeteg féle variációt tudnék felhozni a végkifejletre. De, hogy tényleg mi lesz velünk majd egyszer, akkor, annak idején, csak akkor és ott fogjuk megtudni, így hát kár ezen agyalni. Találgatni lehet, de tudni nem.

-Na. Csak Eli-al tudsz beszélgetni?!

-Hm? Jajj ne haragudj. Kicsit elmerültem a fejemben.

-Mostanában elég gyakran. Valami baj van? Nyomaszt valami?

-Nem, dehogy. Csak az utóbbi idők eseményei sok gondolkodni valót adtak nekem.

És belém hasított az álmom. Az a mappa. Megkérdezzem? Meg merjem kérdezni?

-Soohyun…

-Hm?

-Kérdezhetek valami nagyon furcsát?

-Kétlem, hogy tudnál olyat… Vagyis biztosan tudnál, de aligha azt, amire én gondolok.

-Soohyun!

-Jól van na. Kérdezz.

-Egyszer hallottam a menedzser-shit valami felmondó levélről beszélgetni. És pont fasírtban voltunk…

-Te hülye!- kapok egy enyhe taslit- Tudod mikor mondanék én fel! Jájjjj, hát ugyan már! Nincs az a pénz, amiért itt hagynálak titeket! Akkor sem, ha most éppen AJ-vel ápolnál közelebbi kapcsolatot. A bandát akkor sem hagynám cserben! Ostoba!- és ad még egyet- Gondolkodj legközelebb. De… Jó, oké, volt felmondás. De nem én. Az egyik designer mondott fel, mert kisbabát vár. Minket igazság szerint nem érint. Ne aggódj, el nem megyek én innen.

Huh! Tudhattam volna, hogy van ennek logikus magyarázata. De bakker. Igaza van, hogy lehettem már megint ilyen ostoba?

-De miért most kérdezed? Ez már régen volt.

-Álmodtam vele, megint.

-Megint? Miket nem meséltél még el?

-Egyszer régebben álmodtam azt, hogy betörtem valami irodába éjjel. Mert el akartam lopni, de felébredtem közben. Most meg volt egy igen érdekes álmom. Egy kastélyban voltam. Egy árny után mentem, nem tudom kié lehetett, olyan volt, mint valamelyikünk árnyéka, de nem tudom kié. Bevezetett szobákba. Egyszer azt láttam- megint-, hogy leugrasz egy szikláról, én pedig utánad ugrottam. Aztán visszatértem a kastélyba, ajtók megint, és az egyik terem megint az iroda volt. Megtaláltam a mappát, de üres volt. Meg jajj, közben olyan is volt, mintha felébredtem volna. Kevin és Dongho vizes lepedőben akarták ránk hozni a frászt.

-Uramisten. Azt, hogy leugrom, már máskor is álmodtad. Pedig soha nem tenném meg. Azért úgy jó lenne tudni, van-e ennek valami jelentése. A másik meg… Az nem volt teljesen álom. Bár emlékszem, de igazán ébredtél fel, de lehettél félálomban. Az a kettő tökkelütött tényleg besétált. Lehet az agyad még rájátszott kicsit.

-Na erre nem számítottam. Azt hittem álmodom az álomban. De így csak félig álmodtam az álomban. Megnyugtató…

-Tudod mit? Ezentúl főzök neked minden este egy kamillateát, hogy aludj végre normálisan is! Mert az, hogy még mellettem sem alszol rendesen, nem járja.

-Igen, tudom. Valami gond lehet az alvókámmal. Javíts meg!

Hupsz, ez kicsit hangosabbra és követelőzőbbre sikerült. Eli kipislant.

-Adjak tippet?

-Dugulj el!- szólunk rá mindketten egyszerre. Hehe. Sompolyogva visszamászik a másik kettőhöz. El is felejtettem már, hogy Seop is segít neki.

-Persze kérésed számomra parancs!- súgja fülembe Soohyun. Kiráz a hideg. Kuncog. Aljas. Na nem mintha ez újdonság lenne. Troll úgy, ahogy van. Én meg kezdhetek félni úgy érzem.

-Ááááááááááá- szalad el Kiseop visítva, a másik kettő meg röhög. Mi a manó?! Soohyun felpattan. Megyek utána.

-Mi történt?- kérdi a két még mindig sírva röhögő idiótától.

-Bele…tettük…az…olajba… a húst… és… fröcsö…gött…- alig bírnak beszélni. Leaderem csípőre tett kézzel követel egy értelmes magyarázatot.

-Szóval. A hús, ahogy elkezdett sülni, az olaj fröcsögött. Ez meg megijedt. Mintha még nem találkozott volna forró olajjal- AJ szedte össze magát.

-Azért elég szúrós érzés tud ám az lenni- teszem hozzá. Én sem csípem túlzottan, mikor éget az a forró olaj.

-De hát na. Nem kell emiatt sikítva elfutni.

-Ez tény Eli. De lehet, megégette.

-Meg is égetett- tér vissza mögénk az ulzzang. És… oké, na most már én is sírok. Soohyun úgy visít, mint a birka, mikor nyírják. Vagy valami olyasmi.

-Esőkabát? Komolyan?!- akad ki a macska. De tényleg, Kiseop egy esőkabátba burkolózva toppant ide.

-Így már nem fog tudni megégetni. Na adjátok akkor azt a fakanalat!- és kapja is ki AJ kezéből az eszközt. Eli még mindig röhög. A macska már nagyjából lehiggadt. Karon fogom párom, és elhúzom innen, mielőtt kitalál valami elvetemült troll akciót. Húzom vissza a kanapéhoz.

-No állj csak meg te nyúl. Gyere!- kapja el ő az én karom és húz. Heh? Be szobába. Ajtó becsuk.

-Csüccs!- mutat az ágyra majd az ablakhoz sétál. Ki les rajta.

-Sötét van. Beborult- közli.

-Remélem nem lesz vihar. Akkor végképp nem alszom.

-Oh jajj, ne is mondd. Legutóbb is csak ugráltunk.

-Igen… És végül mindenki itt kötött ki. Azok a villámok nagyon a közelben csaptak le. Már attól féltem, kitörik az ablak.

-Hát volt pár pillanat, amikor én is megijedtem, hogy a nyakunkra törnek a szilánkok. Szóval ne legyen ma vihar.

-Vagy legalább ne legyen olyan közel.

-Igen, az sem lenne rossz.

Mélázva les ki az ablakon. Most ő merült el a gondolataiban. Kinyújtózom hason fekve, beletemetve arcom a párnákba. Érzem, ahogy süpped mellettem az ágy.

-Valami baj van?- simogatja a hátamat. Belemorgmogok a párnába egy „Nincs”-et, de nem vagyok benne biztos, hogy érthető volt. Átfodulok oldalamra. Álmos vagyok. Az előbb keltem pedig fel. Bár nem aludtam valami túl jól. Közelebb ül. Simogatja a karom. Nyom egy puszit az arcomra. Feláll. Heh?

-Hova mész?- nézek rá értetlenül.

-Hagylak pihenni. Fáradt vagy.

-Na meg még mit nem. Ki ne menj!- szólok rá és felülök.

-Hoon. Pihenj. Sok minden vár még ránk. Nekem ne legyél mosott szar.

-Az előbb is kiadtam utasításba, meg teszem mégegyszer: JAVÍTS MEG!- követelem tőle. Egy pillanatra elképed, de elmosolyodik. De szeretem ezt az őszinte mosolyát. Öhm… Mondjuk, lehet lehettem volna kicsit egyértelműbb. Az ő agyában most könnyen előfordulhat, hogy piszkosabb dolgok futnak át, mint az enyémben. Hujajj. Leül velem szembe. Végig simítja arcomat. Közelebb húzódik és ad egy lágy csókot. Pólója nyakába kapaszkodva invitálom egy újabb csókba. Még mindig olyan édes ajkai vannak. Egyszerre uralkodó és gyengéd. Nem szokta hagyni, hogy megnyerjem a csókcsatákat, de tesz is róla, hogy ezt ne bánjam. Kezeivel karomat simogatja. Tudom, hogy elméletileg egyébként én vagyok az erősebb, de azért az ő szorítása is igen-igencsak határozott és erős. Beletúrok hajába. Van előnye a rövid hajnak, nem akad bele az ember ujja. Kezei súlyát hirtelen nem is érzem már karomon. Átvezette a derekamra. Megugrok egy pillanatra, kissé csikis azért. Belekuncog a csókba. Szóval direkt csinálta. Nyakon vágom mindjárt. De nem engedem el. Hátamon járnak kezei, a pólóm alatt. Ég a bőröm az érintésétől. Hidegek is a kezei, a vérem meg máris felforrt. Elszakad tőlem, míg lehúzza a pólóm. Majd még vadabban támadja le ajkaim. Hú, azt hiszem nem csak én forrtam fel. Talán Eli-nak igaza volt. Eddig lelki sebeinket gyógyítgattuk, de talán sikerült mindet beforrasztani. Remélem. Körmeit végig húzza hátamon. Rátér nyakamra. Kezével hajamba markolva húzza hátra fejem. Vadul a drágám. Ilyenkor esélyem sincs ellenkezni. Bár általában nem is akarok. Visszatér a csókhoz. Helyezkedik. Oldalt dönt el az ágyon. Mert miért is feküdnénk úgy, ahogy kéne, ha keresztbe is lehet? Jellemző. Befekszik lábaim közé és ismét a nyakamat támadja. Felhúzom hátán a pólót, neki sem kell az. Felkönyököl. Majd feltérdel. Felülök. Liheg. Szemei vágyakozást mutatnak. Újabb mérföldkő, úgy érzem. Közelebb hajolok, mintha csókot kérnék. De elhúzódom. Játsszunk egy kicsit. Nem tetszik neki. Így járt. Egy picit elhajolok mindig előle. Csak épp annyira, hogy ne tudjon megcsókolni. Belemarkol hajamba, nem tudok többet elhúzódni. Támad. Fel van tüzelve. Nesze neked akkor. Lehámozom róla a pólóját most már. Én támadom le a nyakát. Én markolok a hajába. De mi a tököm? Nyílik az ajtó. Ijedten nézünk arra mindketten. Kevin és Dongho állnak az ajtóban. Paradicsommá vált arccal rohannak ki visítva. Érzem, az én arcom is hasonló színbe kezd átváltani. Kapkodom a levegőt és menekülni akarok.

-Engedj innen ki!- szólok rá Soohyunra.

-Hova akarsz menni?! Megmagyarázni mi történik? Tudják azt ők is jól!

-Mi a fenéért nem zártad be az ajtót?!

-Nem így terveztem, mikor bejöttünk!

-A fenébe Soohyun! Ennél nem lehet kínosabb már…

Óóóóóóóóóó de hogy a fenébe ne lehetne…

-Mi tör…- néz be Eli és Jaeseop is. Mi itt félmeztelenül egymás ölében. Arra sem volt még lélekjelenlétünk, hogy bezárjuk gyorsan az ajtót. Eli rötyögve megy ki, de AJ hasonlóan piros arccal inkább, mint a korábbi kettő. Hogy a jó fene enné meg. Na el is ment a kedvem mindentől.

-Elmegyek sétálni- és már veszem is fel a pólómat.

-Most ugye csak viccelsz? Nem mész te sehova!- rikkant rám Soohyun. Mérgesen néz, ami azért egy kicsit megijeszt, de bárhol szívesebben lennék most, mint ebben a szobában. Majd hirtelen felpattan, mint, ha rakétából lőtték volna ki. Csak pislogok. Kettőre zárja az ajtót. Na ugyan nem fogjuk most ezt folytatni. Mérges, ideges, zavart és zaklatott vagyok. Nem hiszem el. Komolyan. Kiülök az ágy szélére, ismét pólóban.

-Márpedig én most innen kimegyek.

-Talán szégyellsz engem Hoon?

-Te hülye vagy?! Dehogy szégyellek.

-Velem vagy. A párom vagy. Evidens, hogy van köztünk több is, mint egy kézfogás. Szerinted ők ezt nem tudják?!

-De most látták is! Te nem érzed magad megalázva?

-Nem.

Öhm. Hát ez most meglepett.

-Semmi rosszat nem teszünk Hoon. És nem fogsz így itt hagyni, lerendezetlenül.

Marokra fogja pólóm nyakát, felhúz és konkrétan felken a falra.

-Ha úgy érzed, csak úgy tudsz velem lenni, hogy mindenki előtt titkolod az egészet, akkor tényleg jobb, ha most kimész. De ha szeretsz, ha elfogadod, hogy velem vagy, és szeretsz is velem lenni, akkor maradsz.

Ez így egy szép ultimátum…