Gyilkos tekintet-3

Tündérmese....

Kézen fogva sétáltatok egy a hajnali napsugárban úszó és csillogó patak mellet. Körülöttetek madarak csiripeltek, fák suhogtak, s mintha az egész levegő egy rózsaszín köd része lenne. Boldog és szerelmes mosolya leolvasztott a lábadról. Ahogy a patakot átölelő hídhoz értetek letekintettél a csendesen hullámzó vízre. Színesebbnél színesebb vízlakók úszkáltak alattatok, talán még ők is ámulattal csodálták szerelmeteket. Érezted, ahogy hátulról átkarol, erős karjaival magához szorít. Egy pillanatra elvesztél az érzésben, majd megfordultál, hogy szemből is megölelhesd. Bújtál vállába, hátába kapaszkodtál. Hihetetlenül jó érzés volt. De valami nem stimmelt. Elvesztetted az egyensúlyodat, érezted, hogy hátrafelé dőlsz. Meg akartál kapaszkodni, de hirtelen nagyot koppantál.
-Áucs!- szólaltál fel, majd nagy nehézkesen kinyitottad a szemedet. Körbenéztél és egy hatalmas sóhajjal konstatáltad, hogy a szobádban vagy, és csak az ágyadból estél ki.
-Szóval csak álmodtam? Ahj... miért csak álmodom mindig az ilyesmit? Ajj már.- morogtál magadban. Nagy nehezen összeszedted magad. Vagyis inkább kapartad, mert még kétszer sikerült elesned a takaródban, illetőleg a zoknidban. Amilyen szépen végződött az előző este, most olyan szerencsétlenül indult a nap. Pedig annyira valóságos volt az álom, olyan mesébe illő. Mondjuk éppen ebből tudhattad volna, hogy nem igazi. Bármennyire is szeretnéd, hogy a tündérmesék valóságosak legyenek, sosem lesznek azok. Éppen ezért csak mesék. De egy álmod már valóra vált. Konkrétan randiztál egy Idollal. Az "ultimate bias"-oddal. Ez a tény már csak úgy önmagában egy tündérmese. Mégis megtörtént. Vagyis... reméled, hogy nem csak álmodtad. De nem estél ki annak a végén az ágyból, szóval minden esély megvan rá, hogy valóság volt. Már csak az a kérdés, hogyan tovább? Fogsz még vele találkozni? Mondjuk megígérte. De ő mégis csak egy Idol. Egy híresség, akinek több ezer, vagy akár tízezer rajongója van. Ha hat munkád lenne, még akkor is ő lenne az elfoglaltabb, néha talán még lélegezni sincs ideje. És vajon mekkorát ütne a karrierjén vagy a hírnevén, ha kitudódna, hogy egy illegális autóverseny lebzsel egy átlagos, külföldi lánnyal. Aligha tenne jót neki. Pláne, hogy fiatalabb nálad. Tényleg, ezt még nem is tisztáztátok. Te ő neki egy noona vagy. Ami téged pedig pedonoona-vá tesz. Már így rajongói nyelven szólva. Tisztában vagy vele, hogy ez kissé kifacsart, de ugyan már, néhány év nem számít. Úgy döntöttél nem keresed te őt, megvárod, míg ő hív fel téged. Így kikerülheted a kínos megzavarásokat és nem is fogsz zaklatónak hatni. Ellenben ez hatalmas önuralmat fog tőled megkövetelni, nem ráírni, nem felhívni, holott nagyon is epekedsz minden egyes vele töltött pillanatért. Na nem mintha neked nem lenne millió-egy dolgod. Példának okáért két jegyzőkönyvet is meg kell írnod a héten, elvégre egyetemista vagy. Tanulnod is kell olykor. Akármennyire is a felhők fölött jársz, időről időre vissza kell térned a földre és lehetőleg két lábbal. Nem lesz könnyű, de akkor is végig kell szenvedned. Szóval fel a fejjel, és induljon a menet.
A következő két hét elég pörgősen telt. Suli, beadandók, buli a többiekkel, de egy árva hívás sem érkezett a telefonodra. Egyre jobban érezted a baltát a fejed felett. Kezdtél nagyon félni, hogy nem fog keresni. De épp mielőtt letargiába estél volna belegondoltál, hogy milyen önző is vagy te valójában. Megfogadtad, hogy kivárod, nem keseregsz, önuralmat gyakorolsz, és elfogadod, hogy ő nem egy pasi a szomszéd kollégiumból. Így is van, ez így igaz. Így eddig mindig sikerült ép bőrrel kikerülnöd a depis pillanataidból. Ha olyanod volt éppen, megnézted az aktuális fellépéseket, letisztáztad a barátnőiddel, hogy milyen finom sült combot lehetne csinálni Eli combjaiból. A szöszi és bolond feje pedig néha már könnyeket csalt a szemedbe, de éppenséggel csak a röhögéstől. Megpróbáltátok a csajokkal utánozni, és hasonlóan hülyén pózolni a kamera előtt, de el kellett ismernetek, nektek ez nem megy. A galamb überelhetetlen. Az idiotizmusa egy új szintre emelte őkelmét. De te tudtad, hogy valójában nagyon kis aranyos emberke. Az a típus, aki bolondozik, de közben olyan, mint egy ártatlan kisbárány. Ha lehetséges még jobban beleszerettél, mint valaha. És ami azt illeti, lehetséges is. Hiszen eddig csak plátóian voltál szerelmes, de most... már személyesen is ismered. Nem annyira, mint szeretnéd ismerni, de már előrébb vagy, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Az itteni életed szöges ellentétben áll az otthonival, minden tekintetben. Szeretsz itt lenni, reméled, soha nem kell haza menned. Minden este meglesed a telefonod, nem hagytál-e ki valami fontosat, de sóhajtozva pakolod minden áldott este az éjjeli szekrényre, hogy "a fenébe már, hogy nem keres" fejet vágva borulhass be az ágyikódba. Gyakran álmodod, hogy a karjaiban vagy, hogy szerelmet vall, hogy érzed édes ajkainak mámorítóan bódító ízét, de folyton vagy a padlón ébredsz, vagy szívrohamot kapsz az ébresztődtől. Már egy hónapja, hogy rányomtad puszidat arcára és hátat fordítva ott hagytad meglepettségében. Kincsként őrzöd a pillanatot, de már félsz, hogy nem lesz több. Reméled tévedsz, de egy hónap az akkor is egy hónap. Egy este képtelen voltál álomra hajtani a fejed, valamiért az agyad nem akart pihenni. Útnak indultál a sötét éjszakában. Általában azért kicsit mindig félsz, hiszem soha nem tudhatod, mikor kerülsz bajba, de most nem érdekelt semmi. Az agyad csak úgy hajtotta fogaskerekeit, tepert ezerrel. Mintha magán az agyadon lett volna görkorcsolya és nem a lábadon. Bár most gyalog indultál útnak, zenével a füledben. Akárhányszor U-Kiss következett a listában, Eli részénél mindig elmosolyodtál. Még szerencse, hogy nem járt olyan sok ember ilyenkor már az utcákon, így legalább kevesebben néztek hülyének, amiért ok nélkül vigyorogtál jobbra-balra. Na meg persze tátogtál is, legalább is  jobb esetben nem adtál ki hangot. Ha olyan számhoz értél, aminek még a táncát is tudtad, vagy csak pár lépést, hát akkor sem tartott vissza semmi. Azonban kezdett valami fura szag terjengeni a levegőben. Beletelt pár percbe, mire eljutott a tudatodig, hogy alighanem kemény esőnek nézel elébe. Már rég elmúlt éjfél is, szóval nagyon beülni sem tudsz már hova, ha leszakad az ég. Sebaj, talán még jól is fog esni. csak szél meg vihar ne legyen.
De nem volt szerencséd. Hirtelen álltál meg, becsuktad a szemedet és próbáltál lehiggadni. Akkorát villámlott, hogy komolyan attól féltél, hogy megvakultál. Nem félsz a vihartól, de azért kint lenni a szabad ég alatt ilyenkor, nem feltétlenül a legjobb ötlet. Pláne, hogy a vihar elég közelinek hatott. Hamar le is szakadt az ég. Mintha Zeusz egy dézsányi bora ömlött volna ki, kivéve, hogy ez tuti biztosan alkoholmentes volt. Pár perc alatt bőrig áztál. Hideg volt az eső, nem esett olyan jól, mint hitted, hogy fog. Úgy döntöttél jobban jársz, ha elindulsz hazafelé, de ez alighanem akkor is legalább másfél órát fog igénybe venni. Addig meg még megtalálhat egy tüdőgyulladás. Hát magadnak akartad, minek nem tudtál aludni. Úgy egy óra séta után, kistóval a cipődben, teljesen vizesen és fázva, reszketve, erőd erőteljes fogytában egyre inkább úgy érezted, még pár lépés, és elájulsz. Nagyon kifáradtál, átfagytál és még mindig nagyon messze voltál otthontól. Fékezést hallottál. Nagyon megijedtél. Mi van, ha valaki ki akarja használni, hogy nincs erőd és egyedül mászkálsz itt a sötétben? Felnéztél, próbáltál koncentrálni. Az autó nagyon is ismerős volt, a fiú pedig aki odarohant hozzád könnyekre fakasztott, bár ez az esőben egyáltalán nem látszott. Az agyad annyit felfogott, hogy beszél hozzád, de egy szavát sem értetted. Ahogy megérezted kezeit karjaidon, tudtad, most már össze eshetsz, biztonságban leszel. Így is lett. Elsötétült a világ.
A következő, amit éreztél, hogy meleg van. Száraz voltál és határozottan meleg helyen feküdtél. Feküdtél. Kellemes vanília illatot éreztél. Tudtad, hogy nem a saját szobádban vagy. Lassan kinyitottad szemeidet. Körbenéztél. Eli mosolyogva ült le melléd az ágyra, ahogy észrevette, hogy magadhoz tértél.
-Hogy érzed magad?- kérdezte, lágyan, majdnem suttogva.
-Ramatyul...
-Azt nem csodálom. Mégis mi vitt rá, hogy éjnek évadján egyedük császkál a városban totálisan sza... bőrig ázva?
-Nem bírtam aludni. És amikor elindultam, még nem esett.
-Akkor is felelőtlenség.
-De már jól vagyok. Nem akarlak feltartani, megyek is haza- keltél is volna fel. Elkapott a dac, hogy ha eddig nem érdekelted, akkor ne ebből akarjon hasznot sodorni magának.
-Meg a még mit nem, nem mész te innen sehova! Szépen itt maradsz, kipihened magad, megiszol egy nagy bögre forró teát, meg benyakalsz egy nagy adag C-vitamint.
-Titokban orvosira jár Doktor Úr?
-Nagyon vicces. Nevess csak, de akkor is ezt fogod tenni!
-Ugyan miért hallgatnék én rád?
-Mert én vagyok az erősebb? És mert tudom, hogyan kenyerezzelek le.- kacsintott mellé. Kicsit bepipultál.
-Na te csak ne akarj engem lekenyerezni. Ne azután, hogy egy hónapig hiába lestem minden este a telefonom.
-Sajnálom, elfoglalt voltam.
-Oh igazán? Annyira, hogy még egy három szavas sms-t sem tudtál volna küldeni?
-Ne haragudj, igazad van.
-Nézd, tudom, hogy önző vagyok. Nem szabadna ilyeneket várnom tőled, és nem is szabadna most itt lennem, bárhol is vagyok. Engedj haza.
-Nem.
Kategorikus válasza kicsit meglepett. Határozottan és eltökélten nézett rád. Úgy tűnt tényleg nem tűr ellent mondást. Na de azért mégis... Nem értetted.
-Egyébként te mit kerestél odakint olyan időben?
-Kiszellőztettem a fejemet. Szerencséd, hogy pont arra jártam.
-Nem hiszek a véletlenekben.
-Akkor meg pláne itt kell maradnod...
-Ez meg hogy függ össze?
-Ha nem véletlenül találtam rád, akkor ki kell derítenünk, hogy mi volt az oka. Szóval maradsz és punktum.
-De én...
-Semmi de.
-De...
-Mondom semmi de.- és ujját rátette ajkaidra ezzel csendre intve. Nem tudtad mit gondolj, mit reagálj, mit higgy, mit kezdj most magaddal vagy éppen vele. Azt viszont érezted, hogy egyre pirosabb vagy. Kedves mosolyra húzódott ajka. Kezét ajkadról átvezette arcodra, végig simított rajta, majd kiment a szobából. Te csak úgy ültél ott megkövülve. Pár pillanat múlva kezdtél felbátorodni és körbe nézni. Szemügyre vetted szobája minden egyes kis apró részletét. Galambod egy nagy bögre társaságában tért vissza. Leült melléd, ezúttal közelebb, és kezedbe nyomta a forró italt. Majdnem eldobtad, tényleg olyan forró volt, de azért sikerült a fülénél gyorsan megfognod. Nem mertél a szemébe nézni, nehogy magadra öntsd a teát. Óvatosan belekortyoltál, de még ihatatlanul forrónak bizonyult. Letetted az éjjeli szekrényre.
-Hejj, ezt meg kell innod.- méltatlankodott.
-Meg is fogom, amint nem égeti le az összes ízlelő bimbómat.
-Jól van, oké- meg is lepett, hogy nem kötekszik, de még szép, hogy nem fogod a torkod leforrázni. Felhúztad térdeidet, átkaroltad kezeiddel és csak néztél magad elé. Érezted magadon a tekintetét. Még közelebb húzódott hozzád. Szíved hihetetlen iramban kezdett el verni. Úgy tűnt ki akar ugrani a helyéről és elmenekülni valahova nagyon messzire. Eli kezével felemelte álladat, majd arcodat tenyerébe helyezte. Csillogó szemekkel nézett bele a tieidbe, összefonva tekinteteteket. Elvesztél azokban a barna csodákban. Finoman és lassan egyre közelebb hajolt hozzád, tekintete le-lesiklott ajkaidra. Végig futott agyadon, hogy most alighanem meg fog csókolni. Egy pillanatnyi aggodalom futott át testeden, hogy most is csak álmodsz, de gyorsan el is hessegetted, hiszen érezted, hogy ez most már, ez most valóság. Ajkai nagyon lágyan rátapadtak tieidre. Végre megérezhetted azt az édes ízt, amiről annyit álmodtál már. Cirógatva arcát mélyültél el az érzésben, melyet ez a lágy és gyengéd csók nyújtott neked. Még egy tündérmese vált most valóra. Bár soha nem érne véget ez a pillanat....

Dögös Nyuszooo-bónusz

Még egy nap...

Már két hónapja együtt vagy álmaid pasijával, a dögös nyúllal a U-Kiss nevezetű bandából. A nyilvánosság egész jól hozzád szokott már, de szerencséd van, hiszen a Kiss Me fandom egy alapvetően békés rajongói tábor. Olyan nagyon sose akadtak ki, nem volt fan háború. Persze akadnak még most is olyan beteg egyedek, akik megpróbálnak az utatokba állni, de ezen már rég túl vagytok. Annak a korszaknak vége. Már a többi sráccal is elég szépen összebarátkoztál, befogadtak. Az egyetlen, ami nagyon nehéz egy ilyen kapcsolatban, az az, hogy a fiúk elfoglaltsága miatt keveset tudtok csak együtt lenni, és ebből is sokszor vagy mindenkivel együtt. Olykor komolyan elgondolkozol rajta, hogy tulajdonképpen hány fiúval is jársz te egyszerre. Ennek ellenére nagyon élvezed ezt a létformát. Együtt lenni életed szerelmével, érdekesebbnél érdekesebb emberekkel találkozni, sírva röhögni a többi ügyefogyott idiótán. Az életed végre teljes és tökéletes kerékvágásban működik. De persze most is van egy bökkenő, hiszen miért ne lenne? Akkor minden unalmas lenne. Hoon az elmúlt három hétben minden randitokat lemondta. Egy randi sokszor csupán egy pár órás- vagy még annyi sem- séta a városban, a parkban, vagy reggel egy kávé, süti. Nincs ideje sokkal többre. Olykor egy-egy vasárnap azért becsúszik, ilyenkor minden felgyülemlett feszültséget levezettek. Még a harc művészetet is elkezdted miatta tanulni. Egyszer sikeresen hasba is vágtad szegényt, illetőleg a sípcsontját sem szoktad kímélni, de ilyenkor mindig kijátssza a "babusgass babám *-*" kártyát, neked pedig ápolgatnod kell. Na, nem mintha nem élveznéd. Most viszont kicsit morcos vagy rá, mert azért tényleg, egy reggeli kávé legalább beleférhetne neki. Csak három hét, igen, ez még nem jelent semmit, a barátaidnak talán igazuk is van ebben, te mégis gyanakodni kezdtél. Nem arra, hogy valaki más lenne köztetek, de arra igen, hogy esetleg szünetre vágyik. Néha már tényleg paranoiásnak érzed magad. Holott azért ez tényleg furcsa. Telefonon is alig beszéltek, többnyire csak szól, hogy nem ér rá, és ezzel el is intézett. Szomorú vagy már. Két hete minden nap csak szomorkodsz. Az első egy hét még nem is számított, de most… Egy boldog hónap annyi megpróbáltatás után, és máris akadályba ütköztök? Elé akarsz állni, és megkérdezni, hogy mégis mi a jó kötött-fonott kénköves istennyila ütött belé. Úgy döntöttél, most nem hagyatkozol a telefonodra, amit akkor nyom ki, amikor csak akar. Bemész személyesen az ügynökséghez, hiszen ismernek már. Holnap reggel…

Ahogy besétáltál az ajtón, mindenki integetett és biccentett neked, de ahelyett, hogy egyenesen mentél volna felfelé, a recepció felé vetted az irányt.

-Szeretnék egy időpontot kérni, hogy láthassam a barátomat, mert úgy tűnik, neki ez mostanában így megy.

Hatalmas szemekkel néztek rád a közeledben lévő emberek. Nem értették mi a helyzet. A hölgy feltelefonált a menedzsernek.

-Menedzser-sshi fogad téged, menj csak.

Biccentettél és elindultál. Nem is szoktad még meg, hogy a nem sokkal idősebbek nálad tegeznek. Te mindenkit magázol, már amennyire ezt meg tudtad tanulni. Hiába vagy már Koreában régóta, ez a formális beszéd, meg a másik két alakja, hogy mikor, melyiket és hogyan kell használni nagyon nehéz. Eleinte a fiúkkal is hivatalos beszédstílusban beszéltél, de mára már a tegezés vette át a helyet. Bekopogtattál a megfelelő ajtón, majd beinvitáltad magad. A fiúk nem voltak ott, csak a főnök.

-Szép jó napot! Valami baj van talán?- kérdezte barátságos hangnemben.

-Nem tudom Uram, mondja meg Ön. Három hete mintha nem is léteznék. Volt mostanában a fiúknak valami abszolút elfoglaltságuk?

-Semmi olyan, ami eltérne az eddigiektől. Nem tudok róla, hogy bármi visszatartaná Hoont tőled.

-Pedig valami van a háttérben, és szeretném végre megtudni, hogy mi. Azt hiszem, van rá jogom.

-Természetesen. Kérem, felhívom, hogy tolja ide a hátsófelét.

Láttad a főnök úron, hogy neki sem tetszik, mert ha baj van, azzal megint port fogtok kavarni a nyilvánosság és a média előtt. Hallottad, ahogy beszélgetnek, de nem is figyeltél rá. Próbáltál rideg és kimért maradni. A nyúllal szemben sem szándékozol elgyöngülni, pedig az nagyon is esélyes, hogy meg fog történni. Elvégre ő egy istenverte dögös nyúl, akiért a csillagokat is lelopnád az égről, ha tudnád, hogyan csináld. De nem! Most a képébe fogod vágni, hogy mekkora egy… hogy mekkora egy… szóval igen… Próbálnál valami sértőt kitalálni rá, de az agyad felmondta a szolgálatot. Úgy tűnik az eszed vett egy egy útra szóló repjegyet a tudatlanságba. Vagy akárhova máshova, de, hogy nyaralni ment, az biztos. Ahogy életed párja betopogott a szobába, menedzser-sshi kiandalgott, kettesben hagyva ezzel titeket. Persze biztos voltál benne, hogy ott fog ácsorogni az ajtónál egy pohárral a kezében, megpróbálva minden egyes szavatokat kihámozni csak úgy, egy vastag, fa ajtón keresztül. Igen, mert itt még a fa ajtóknak is fülük van. Már hozzászoktál szerencsére.

-Kicsim, valami baj van?

-Ezt most komolyan kérdezed Hoon?! Nem hiszem el, hogy neked totál természetes, hogy csak úgy lemondasz minden randit, minden találkát, még telefonon sem beszélgetsz velem, csak úgy magamra hagysz… Komolyan nem érek neked ennél többet?!

-Egyből a legrosszabbra gondolsz? Gyere velem!

Megőrjített, hogy ilyen édesen mosolygott, tudtad, hogy forgat valamit abban a répányi kis agyában. Mi van, ha szándékosan akarta, hogy ezt hidd? Ha tényleg csak játszott, hogy most meg ügyesen, mint egy két ballábas balerina fordítson egyet a még talán meg nem pecsételődött sorsán. Kézen fogva kihúzott a szobából, ki az épületből, beültetett a kocsijába és szó nélkül elhajtott veled.

-Hova megyünk?

-Majd meglátod.

Láttad rajta, hogy kár is faggatnod, nem fog elmondani semmit sem.

-Épp jókor jöttél, bár két nappal előbb, de jó órában. Mindjárt apály.

-Nem értelek. Mielőtt vagyok két nappal és mi köze van mindennek az apályhoz?

-Majd mindjárt meglátod.

Elkezdtél agyalni, hogy mi lesz majd két nap múlva, csak úgy zakatoltak fogaskerekeid, de nem bírtál semmi értelmesre rájönni. Az eszed még mindig vakációzik. Kiértetek a partra, a tenger partjára. Az apályból rájöttél ugyan, hogy köze lesz valaminek a tengerhez, de a többiről halványlila dunsztod sem volt. Kéz a kézben sétáltatok a tenger által nedvesre mosott homokos parton. Levetted cipődet, másik kezedben tartva a Nap alkonyati égfestését figyelted. Minden problémád messze szállt már tőled. A bárányfelhők az égen bársonyos függönyt vontak a horizonton szétterülő sugarak lágy színei elé. Narancs és vörös színek vívták csatájukat, hogy előkészítsék a Hold és csillagok pihenőhelyét, hogy átadhassák nem sokára a sötétségbe burkolózó éjszakának birodalmukat. Érezted, hogy partnered megáll melletted. Felé fordultál, ő átkarolta derekad. Gyönyörű mosolya elfeledtette veled, hogy igazából neked mérgesnek kéne lenned rá. Ahogy a naplemente fényei tükröződtek fenséges barna szemeiben úgy érezted, szíved ennél boldogabb már nem is lehetne. Lágy csókot lehelt ajkaidra, majd szorosan magához ölelt. Pár perc múlva elhúzódott, és biccentett, hogy menjetek tovább. Nem volt szükség szavakra, minden megvolt köztetek, hogy csupán egy pillantásból tudjátok, mit akar mondani a másik. Csak sétáltatok. Tökéletes randinak bizonyult most ez. Nem is gondoltad volna, mikor elindultál reggel, hogy néhány pillanat alatt az egész belső békéd visszatér, hogy újra úgy érzed majd magad, mint a legelső találkozásnál. Ahogy elnéztél előre a messziségbe, láttad, hogy egy szikla sorozat felé haladtok. Nem igazán értetted, neked jelenleg eszedben sincs sziklát mászni. Ahogy odaértetek, Hoon átsegített egy kisebb monstrumon, és szembeállított az egész fallal.

-Még van pár percünk apályig, utána meglátod, miért hoztalak ide.

Bólintottál, és egyre jobban érezted oldaladba fúródó kíváncsiságot. Zakatoló szívvel, izgatottan vártad, hogy a víz leapadjon a fekete sziklafalról. Elképzelésed sem volt, hogy mit fogsz majd meglátni. Ahogy a víz süllyedni kezdett, mintha formákat pillantottál volna meg. Van valami feltapadva a kövekre? Hoon mögéd állt, átölelt hátulról, érezted, hogy ő is izgatott. Mi a manó vár még itt rád? Aztán… Szemeid könnybe lábadtak, sírás kerített hatalmába. De nem a szomorú sírás. Lelked és szíved boldogsággal és szerelemmel telt el. A sziklafalra kagylók, színes, gyönyörű kagylók voltak feltapasztva, megformálva ezzel egy feliratot. Két szó: „Szeretlek. Örökké.” Ahogy a víz lefolyt a kagylókról, nedvesen hagyva azokat, a lemenő nap halvány sugarai csillogást varázsoltak rájuk. Ez a két szó tündökölt előtted csillogva, és csak most jöttél rá, hogy kedvesed azért utasított el több héten keresztül, hogy ezt most megláthasd.

-Két nap múlva lesz a nyári napforduló, a Nap akkor még jobban megvilágítaná ezt, de azt hiszem, az üzenet bármikor ugyanez lenne. Szeretlek, és szeretni is foglak mindörökké.

Zokogva borultál karjaiba. Soha nem hitted volna, hogy valaki ilyen gyönyörű ajándékkal fog meglepni, hogy valaki ennyire szépen mondja majd el neked, hogy szeret. Még egy tündérmese se lehetne ennél szebb.

-Én is szeretlek! És ez soha nem fog elmúlni!- Suttogtad mellkasába. Sokáig zokogtál még, mire képes voltál összeszedni magad. Ő csak mosolygott rád.

-Hogy csináltad?- kérdezted tőle elfúló hangon.

-Az titok. Az én titkom.

Mosolyogtál rá, hogy is gondoltad, hogy elmondja. Hiszen annyit szenvedhetett vele, ez tényleg az ő titka marad. Kezdett egyre sötétebb lenni, így hát elindultatok visszafelé. A tenger békés volt. Nem fújt a szél, így nem voltak nagy, ijesztő hullámok. A víz lágyan mosta a partot, kellemesen melegnek is bizonyult. Elengedted párod kezét, majd befutottál a habok közé. Lenge nyári ruha volt rajtad, de nem érdekelt, hogy vizes lesz. Persze beljebb már hűvösebb volt ez a sós víz, de nem érdekelt. Nyuszid hamar utánad indult. Ahogy odaért hozzád, átkaroltad nyakát és rátapadtál ajkaira. Ő derekadba kapaszkodott és így, boldogan, együtt forogtatok a vízben. Nevetve sikítottál fel, ahogy egy nagyobb hullám átcsapott feletted. Érezted, hogy kedved egyre játékosabb. Belefröcsköltél arcába, mire ő csak gonoszul rád morgott. Persze próbálta elrejteni, hogy igazából nevetne, de ismerted már annyira, hogy ne járhasson sikerrel. Kisebb vízi csata bontakozott ki köztetek. Végül prüszkölve, tüsszögve, köhécselve másztatok ki a partra. Hanyatt dőltél a homokban, hogy kifújhasd magad. Kedvesed melléd telepedett. Felkönyökölt, hogy láthassa kipirult arcodat. Kezével lágyan simítgatta orcádat, vizes és rakoncátlan tincseidet vissza a helyükre. Közelebb húztad és lágy csókot leheltél ajkaira. Tényleg ő életed szerelme és nincs senki és semmi, ami vagy aki elvehetné őt tőled. Soha többé nem fogsz kiakadni, ha egy kicsit mellőz téged, mert ezentúl tudni fogod, hogy mindennek oka van. Nagy nehezen összekapartátok magatokat és elindultatok a kocsi felé. Kéz a kézben, némán, tudva, hogy mindig ott lesztek egymásnak, soha semmi nem választhat el. Este, ahogy befeküdtél mellé, kiutasítva mindegyik másik fiút a szobából, ébren figyelve békésen szuszogó arcát tudtad. Tudtad, hogy igen, Ő az az egy, aki mellett le fogod élni az egész hátralévő életedet. Ő az az Egy.

Versenyre :)))

Tovább kell lépnem………..

Haj, már megint csak a plafont bámulom. Az utóbbi időben folyton csak tűnődöm. Mi változott meg? Mikor? Egyáltalán mi történt? Sőt, történt bármi is? Évek óta… már évek óta egy csapat vagyunk. A legjobb barátom, az én társam… volt… Annyira fáj még most is így gondolni rá. Legjobb barátom volt… Mit tettem, hogy ez megváltozott? Vagy ez az egész mindig is sokkal erősebb volt az én oldalamról? Talán… Nem tudom, de így mindenre visszagondolva… Mikor még mi voltunk a boldog ElVin. Kevin és én, folyton együtt, mindig mindent megbeszéltünk, akármi történt, ő mellettem állt. De mostanában, az elmúlt hónapokban egyszerűen nem találom a helyem. Kevin már nem velem beszéli meg a dolgokat, már nem velem lóg együtt, már nem az én ágyamba mászik be, ha rosszat álmodik. Hogy pontosan mi is történt? Bár tudnám. Azt mondják, véletlenek nincsenek. De, hogy hihetném el, hogy egy ilyen barátság csak így tovaszálljon? Barátság? Nem is biztos, hogy az volt. Már, mint, hiszen mindenki a bandában a barátom. De ő más volt. Különlegesebb. Ő volt az én társam. A kapcsolatunk talán nem volt több, mint egy igazi barátság, de sokkal mélyebb volt. Talán még őszintébb is. Bármikor sírhattunk egymás előtt, nevettünk, szórakoztunk, én voltam az egyetlen, aki egy vállrándítással lekezelte Kevin hisztijét. És most? Itt fekszem az ágyamon, a plafont bámulva, az üres szobában, néma csöndben, és nem tudom, mit tegyek. Tényleg elvesztettem volna a legjobb barátomat? Hiszen hiába vannak itt a többiek, mert Jaeseop-ah és Dongho-sshi mindketten az én ments váraim, de… Ez soha nem lesz ugyanaz, mint Kevinnel. Vagy csupán én hittem azt, hogy mindez valódi volt? Hogy gondolhatok olyat, hogy csak volt? Bár ne lenne igaz. Miért kellett neki valaki más, mint én? Amióta csak Columbiában voltunk, sőt, már az előtt is, az én barátom egy nyúl mellé pártolt. Istenem, hogy gondolhatok ilyen rosszmájúan Hoonra? Nem akarom őt hibáztatni. Sokkal inkább csak magamat kéne. Hogy nem vettem észre? Az én szeretetem mindig sokkal erősebb és őszintébb volt. Én kötődtem igazán Kevinhez, és nem fordítva. Valahányszor eltűnődöm, a szívem is belesajdul. Miért csinálok én ebből olyan nagy ügyet? Hiszen, még mindig jóban vagyunk, még mindig ökörködünk, csak egy kicsit eltávolodtunk.

-HYUUUUUUUUUUUUUUUNG!!!!!!!!- ki kiabál suttogva??? És ki tör be az ajtómon? Dongho?

-Mi a baj öcskös?- whoa, nem szokott így beugrani mellém.

-Jaeseop-ah gonoszkodik!!!

-Ilyenkor?! Már éjfél is elmúlt…

-De ez a kis troll még mindig lövöldözik. Csodálom, hogy még nem folyt ki a szeme…

-AJ! Elvetted a játékát?

-Oh dehogy. Csak kihúztam a konnektorból.

-És megfenyegetett, hogy kettévágja a kábelt, ha nem megyek aludni!!

-Gonosz… de jogos.

-Hyung! Még te is AJ mellé állsz?! Ne árulj el!!

-Dehogy árullak te kis gyökér. Akarsz ma itt aludni?

-IGEN!

Oh, és már be is bugyolálta magát.

-Azért az a takaró még nekem is kell!

-Minek? Én vagyok a kisebb, most az enyém!

-Na ne kötözködjél. A végén tényleg kettévágjuk azt a kábelt…

-Oh már…

Hehe, máris ad a saját takarómból.

-No jól van akkor. Jó éjt, reggel a te dolgod ébreszteni Eli.

-Majd jól megrugdosom! Neked is jó éjt.

-Nem fogsz tudni innen kirúgni.

-Fogadjunk?

-Reggel kiderül.

-Na de akkor most már alvás!

-Szép álmokat Hyung!

-Neked is te troll!

Végre nem vagyok egyedül. A bandában Donghoval vagyunk mi ketten a troll duo. Szeretem, hogy folyton ugratjuk egymást. Bár olykor az idegeimen táncol, sőt, néha át is vágja őket, de azért bírom a buksiját. Olyan kis ártatlan báránynak mutatkozik, meg kis aranyos fiúcskának, de közben meg aztán ő a banda leggonoszabbja. Habár Soohyun is nagyon ott van, ha gonoszkodásról van szó, de Dongho mindig kitalál valamit, amivel cukkolhat minket. Főleg engem. De vissza is kapja, mondjuk.

Olyan ostoba voltam és vagyok is. Ahelyett, hogy azon siránkozok, hogy milyen távol került tőlem Kevin, inkább annak kéne örülnöm, hogy a többiek milyen közel vannak hozzám. Reggel akkor is meg fogom próbálni kiverni ezt a kis dögöt az ágyból. De most viszont, azt hiszem, nekem sem ártana néhány órányit aludnom. Talán eltalálok Álomvilágba.

Brrrr, de utálom az ébresztő hangját. Utálok felkelni. Whoááááá, áucs. De régen estem ki az ágyból. Ahj, ez most fájt. Wííí, és el van zsibbadva a lábam, jájj, nem szeretem, amikor hangyák ezrei járják át. Miért ilyen hideg mindenem? Oh… hogy nem volt takaróm az éjjel. Remélem nem fáztam meg. Dongho maknae, ezért még megfizetsz! Még csak meg sem rezzent az ébresztőmre. Pedig direkt bosszantó zenét tettem be, hogy mindenképp felkeljek, de úgy fest, neki ez meg sem kottyan. Nos, ha a zene nem is, majd én! Háhá, akkor is kibogozlak a takarómból! Mondom akkor is kiszedlek. Dongho, akkor is. Na már!

-Te bukfenc maki, kelj már fel!

-Süsd meg magad reggelire, te húsos galamb!

-Oh, a nyelved máris paprikás?

-Mikor kóstoltad te meg a nyelvem??!

-Heh? Már miért kóstoltam volna meg?

-Hát mert tudod, hogy paprikás.

-Fel van vágva, azt jelenti.

-Ezt is lecsekkoltad?

-Jajj te, ne forgasd ki a szavaimat, te hínárlakó troll!

-Szeretem a hínár levest. Főzöl ebédre némi sült galamb combbal körítve?

-Meg akarsz enni?! – wáá, ne harapj!!! Most komolyan beleharapott a combomba? Jézusom, ez fájt!

-Na hagyj békén!

-Te terrorizálsz engem, holott én vagyok az idősebb, és még én hagyjalak békén? Te égetni való holtfa!

-Azt nem szokták már égetni, mert elkorhad…

-Te mióta tudsz ilyeneket? És ne okoskodj…

No, háhá. Csak sikerült kiszednem az ágyból.

-Hmmm…. mégis csak főzöl valamit?- huh, én is érzem, így, hogy mondja.

-Persze, és egyszerre vagyok két helyen te lökött tyúk.

-De akkor ki?

-Nézzük meg! Gyere, ha tudni akarod. Ha nem jössz, egy falatot sem kapsz!

-Na! Ez rossz fenyegetés.

Legalább beválik. Hajlandó feltápászkodni. Akkor irány a konyha. Úgy látom még egész csend van, nem csak a maknae-nak esik nehezére felébredni.

-Tyű a mindenit, mégis csak sikerült életet verned ebbe a kutyuli-mutyuliba?

-Jaeseop-ah, mondtam, hogy menni fog. Minek köszönhetjük a reggelit?

-Most csak nekünk hármunknak készítem, Hoon megígérte tegnap este, hogy összeüt majd valamit, szóval nem vonok meg senkitől semmit.

-Ez körmondat volt. De én felfogtam. Donghonak meg mindegy már, ahogy elnézem.

Az a kis dög máris dézsmálja a kaját.

-Vigyázz, mert fo….rró…

-Ááááá, ez most egy hétig fájni fog! Előbb is szólhattál volna Jaeseop-ah!

-Ne sírj te kis tömnivaló mohó gombóc, miért nem fújtad meg?- ott gőzölög a tűzhelyen, még jó, hogy forró.

-Na majd én megfújom neked!- na de AJ!

-Miért, nem kisbaba már!

-Igyál egy Red Bullt, idegesítesz!

-Te aljas kis trombocita, na megállj!

-Elég ti ketten, vagy egyikőtök sem kap enni!

Oké, ez hatott. És tényleg megfújja neki. Hihetetlen. Hm? Még nekem is? Mi ez a gondoskodás? Nem vagyunk mi ehhez hozzá szokva. Na de nyamm… hm, ez nagyon finom.

-Nagyon jó lett! Ügyes vagy!

-Köszönöm hyung! Dongho, neked is ízlik?

-Igen, köszönöm. Kérek még!

A mohó mindenit. Még jó, hogy barátunk sokat készített.

-És miért is kapjuk mi ezt?

-Csak úgy. Nem vagyok vak Eli, láttam, hogy mostanában magadba zárkózol, gondoltam ez majd segít kicsit.

-Jah, beláncolja magát és eldobja a kulcsot. Csak, hogy tudd, én nem fogom neked megkeresni.

-Tudtam, hogy rád számíthatok öcskös! Bulldog képű nyálgép!

-Koszos, hígagyú szárnyas mutáns!

-Életem értelmét adjátok ezekkel a beszólásokkal.

-Macskanő!!- ajha, ezt pont így egyszerre, Dongho-sshi. Egy rugóra jár az agyunk.

-Macskának macska, de, hogy nő-e?! Nem kéne akkor félnetek tőlem?

-Upsz, de… igaza van…öcsi, meneküljünk!

-Benne vagyok, de a kaját is visszük!

Milyen egyértelmű. na de viccet félretéve, ez nagyon kedves húzás volt tőle. Olyan furcsa, hogy fiatalabb nálam, mégis sokkal érettebb. De közel áll hozzám, meg tudjuk érteni egymást. Hálás vagyok érte. Na jó, ez most visszaadta az optimizmusom. Lássuk, mit hoz a mai nap, méghozzá emelt fővel! Gyere te nap, nem félek tőled!

……

Érte, másért nem...-19(+18)

Álmodban sem….

Úristen ez az aljas mosoly. Csak úgy villámlik az ördög tűz a szemeiben. Tudja, hogy úgyis megkapja, amit akar. Jelen esetben engem. És ezt úgy élvezi. Hihetetlen. Na de akkor tudod mit, kedves Soohyunom? Nem aprózzuk el. Olyat kapsz, hogy egy hétre is lehiggadsz!

-Ne totojázz!- súgom a fülébe. Bele is harapok. Felnyög. A hideg is kiráz ettől a mély, suttogó hangtól. Eltolja magát. Helyes, ülő helyzetbe lököm és én is felülök. Lekapom róla a pólóját és neki esek a nyakának. Tudom, hogy imádja. Puha bőre olyan finom. Lássuk csak közben a kockáidat, megvannak még? Áh, érzem, hogy beleremeg minden érintésembe. Helyes. Veszítse csak el a kontrollt. Ki fogom készíteni. Hm, az én pólóm is mászik felfelé a nyakam felé. Nocsak, meguntad, hogy rajtam van? Tessék, már nincs. Ne akarj máris hanyatt dönteni. Előbb megkínozlak kicsit. Gyors mozdulattal mögé térdelek. Végig simítom gerincét, belefújok a tarkójába. Látom a karján, hogy tiszta libabőr. Halkan sóhajtozik. Végig csókolom a gerincét. Ha most nem ülne, szerintem összeesne. Ráfogok csípőjére, huh, megugrik. Hehe, megleptem. Előrébb csúsztatom a kezem az övére. Háh, nincs öve. Persze, nem kell minden nadrágjához. Könnyebb dolgom van legalább. Mi lenne, ha… belecsúszna az egyik kezem a nadrágodba? Oh, egy újabb halk nyögés. Még jó, hogy muszáj csendben lennie két okból is. Bár egyből is nehéz, de így legalább nem kell félnem, hogy elkiáltja magát. Remélem. Oh, már szinte teljesen éledt odalent. Játszunk csak egy kicsit.

-Ahj Hoon… ne kínozz…

-Dehogynem… Tudom, hogy szereted…

Az arca mindent elárul. Oh, nekem dől. Az ajkam kéne? Csak a nyakad meg ne fájduljon. Így hátra tekerni, de nem állok ellent. Viszont most akkor is én fogok nyerni. Hm… azonnal így vadulsz kedvesem? Akkor elhúzódom…

-Hoon!

-Engedj nekem, vagy nem kapsz semmit…

Még egy aljas mosoly. Úgy látom, tetszik neki, hogy én akarok lenni a főnök. Na lássuk, hagyod is-e. Óóó, el vagyok képedve. Az első eset, hogy én nyerem meg a nyelvcsatát. Bár, most nem kellett küzdenem. Ez így nem teljes siker, de… Na, eddig bírtad? Máris küzd… Nem engedek. Ha kicsit erősebben markolok rá… oh, tudtam, hogy működni fog. Már vonaglik. Elszakadok.

-Fordulj!- ismét fülébe súgom parancsomat. Megteszi. Kicsit feljebb tolom, majd hanyatt lököm. A párnák miatt nincs teljesen vízszintesen, ez így tökéletes. Ölébe mászom és ajkára tapadok. Az övemmel babrál. Nekem van, úgy, hogy kicsit szenvedhet is vele. Csatold csak ki, levenni így rólam úgysem tudod. De nem is nyúlsz bele egyetlenem. Megfogom kezeit, feje fölé fogom, szorítom. Jöjjön csak a nyakad. Meg is szívom kicsit. Hadd liluljon. Sóhajtozz csak. Nem engedem el a kezeit, pedig érzem, hogy szabadulna. A csípője is vonaglik alattam, pedig még messze van attól, hogy akciózhasson. Megyek lejjebb. Vállgödör, keresztcsont. Mellkasa… kicsit megfújom a bőrét. Beleremeg. Tévedjünk kicsit arrébb. Óvatosan beleharapok mellbimbójába, ha tudna, most biztosan sikoltana. Folytatom a csókokat. Puha puszik mindenhova. Haladjunk még lejjebb. Pocija következik. Minden kockájára egy nagy puszi. Hm… és ha belenyalnék a köldökébe? Megint remeg. Azt hiszem sikeres a kikészítő akcióm. Pedig még nagyon nem vagyok a végén. El sem kezdtem. El kell engednem a kezeit, különben nem tudok lejjebb menni, eddig értek el az én karjaim. Nem baj. Megfogom nadrágját. Ajkaim előtt húzom le róla.

-Úristen, Hoon…

Ezt még nem próbáltam eddig, na de majd most. Finoman belekóstolok nemesebbik testrészébe. Összeszorítja a szemeit. Háhá. Nyertem. Nyelvemmel játszok vele. Isteni látvány a kéjjel szenvedő arca. Csak úgy vergődik. Várj csak, még nem is szívtam meg…

-Úristen!

Oh, hékás, ez egy kicsit hangos volt, de talán nem hallatszott még ki. Úgy látom, ezt most nagyon élvezi. De látom, alig bír már magával. Végig csináljam? Végül is ezt akarta. Na de nem ilyen gyorsan. Kínozni akartam. Elengedem. Sóhajt.

-Hoon ne szórakozz velem!

-Te akartad. Most megkapod!

Nem vettem még le róla teljesen a nadrágját, akkor ezt most megejtjük. Kezeimmel masszírozom most neki, egyre jobban vonaglik. Szenved az élvezettől, látom én. Eddig is szenvedélyesek voltunk, de nem voltam még vele ennyire aljas. Ám ami azt illeti, baromira élvezem. Ezt neked te kanos dög. Betegen is csak a szexen jár az agyad? A frászt hoztad rám, két napig bőgtem miattad, te meg csak ilyet akarsz? Hát most megkapod kamatostul. Ahogy ígértem. Ismét kezelésbe veszem, de most azonnal megszívom. Nyögdécsel. Alig hallható, de én hallom. Zene füleimnek. Kezemmel rásegítek. Markolássza a lepedőt. Szemeiben ég a vágy, kéjjel van telve. Ha jól látom, az ép eszének már nyoma sincs. Átadta magát az élvezetnek. Jól is tette. Legalább lehiggad majd kicsit. Jót fogsz ma aludni úgy érzem. Úgy érzem nyelvem is jó munkát végez. Gyorsítok kicsit a tempón. Egyre többet sóhajt. Lassítsunk megint.

-Hoon, te… édes istenem…

Nem tetszik, hogy váltogatom a tempót? Dehogynem, tudom én, hogy oda vagy érte. Megint elengedem. Kezemmel folytatom, de betámadom a hasát most. Harapdálom a bőrét. Lehet lesz pár kék vagy éppen lila foltja, de kit érdekel? Majd nem mutogatja a kockáit a rajongóknak sem. Kezemmel gyorsítok kicsit. De mindjárt le is lassítok. Vagy gyorsítsak megint? Játszunk csak. Szenved, látom az arcán. Lehet, nincs már messze. De nem engedem még neki. Elengedem kezeimmel is.

-Abba ne merd hagyni!

-Miért, akkor mi lesz?

-Hoon! Folytasd!

Oh no fene, megint te parancsolsz? Nem… Még nem folytatom. Pihenj picit. Annál jobb lesz, ha vége lesz. Nyugalom, már villámok vannak a szemeiben. Szépen lassan rámarkolok megint, mielőtt rám ereszti Zeusz haragját. Csigalassúsággal ajkaimat is közelítem. Csak puszikkal hintem be. Már morog. Háhá. Kínlódj csak én szerelmem. Finoman megnyalom. Figyelem az arcát, mennyi minden fut át rajta. Kéj, düh, vágy, tűz, kín. Nem volt még ilyen jó dolga. Most van. Végül is beteg, kényeztethetem. Vagy kínozhatom? Vagy ez egy, és ugyanaz? Leginkább ez egy és ugyanaz. Kéjes kín. Újra szívni kezdem. Közben azért nyelvem sem tétlenkedik és kezemmel is gyorsítok. Most már nem állok meg. Egyre jobban zihál. Sóhajtozik és nyögdécsel. Hál istennek, hogy majdnem némán. Ennyi biztosan nem hallatszik ki. Ezt hagyhatom még neki. De befogom a száját, ha ennél több hangot mer kiadni. Gyorsítsunk még jobban. Erősebben is szívom.

-Hoon, én… én… mindjárt… nem bírom… Hoon!!!

Whoahw. Érzem a lüktetését. És hát… egy kicsit… furcsa íze van… Nem is tudom, mivel illessem. Furcsa. Meg is vagyok lepve, hogy végig csináltam. De… alig kap levegőt, teljesen kimerült. Zihál, látom, hogy a szemeit sem bírja nyitva tartani. Elengedem és ráfekszem a vállára.

-Atyaúristen Hoon…

-Nem tudtam, hogy isten vagyok, vagy atya, de igen?

-Ne szemtelenkedj…

-Elégedett vagy?

-Most viccelsz? Eszméletlen vagy…

-Na ugye…

-De… ezzel még nincs vége…

-Ezt meg ho…?

Ahj, Soohyun. Így letámadni. Megint nem hagyod, hogy én irányítsam a csókot! Hejj! Nincs erőm küzdeni. Hogy lehet még mindig ennyire tüzes? Végig dolgoztam egy menetet rajta, erre meg még mindig? És… wááá… úristen… Most visszakapom? Ahw, ő játszik az én játékszeremmel. És olyan jól csinálja… Tudja, hogy hozzon izgalomba pár pillanat alatt. Ahj, mit csinálsz? Hasamra nyom. Így fekszel rám? Mégis mit…? Ahw, a vállamba harapott. Azt hiszem, én sem fogom magam mutogatni. Na nem mintha olyan nagyon szoktam volna. Ahh, és halad lefele. Le is kapta a nadrágom. Hm? Hova lettél? Mi ez a hang? Oh, testápoló? És máris? Édes istenem… bennem is van. Hogy is akarod te ezt? Kicsit felemeli alfelem. És… áh, imádom, ahogy a kezével játszik. Így odafér és… úristen… ez az érzés… kín és kéj egyszerre. Már nem is fáj, csak… uh… Szét fogom tépni a párnát, ha így folytatja. Bele is temetkezem az arcommal is, úgy engedjetek ki egy kis hangot. Muszáj… nem bírom ezt némán. Isteni érzés. Ahj, ő is szórakozik velem. Gyorsít és lassít. Ez ilyen baromi kínzó? Átérzem, hogy én miket válthattam ki belőle. Atyavilág, de… Mire hajtasz? A keze gyorsabb most… És én… Nem vagyok messze…  Nekem ez most gyorsabb lesz, mint neki. Úristen… Végem van…. Ennyire nem lehet jó… Kin gyakorolt ő előttem? Kizárt, hogy zsigerből legyen ilyen profi… Vagy mégis? Mert akkor én nagyon szerencsés vagyok. Élvezem… istenem. Nem tudom, ki találta ezt ki, de nagyon jól tette. Ahw, mindjárt… Muszáj még jobban eltemetnem az arcom. Pedig ő még nem, érzem, hogy nincs még közel. Nem elég gyors, de…. ahwwww….Nem kapok levegőt. De… istenem…. Ahh, meghaltam és a mennyben vagyok.

Oh, elengedsz? Vagyis nem, csak. Hm? Teljesen rám fekszik. A kezével végzett, most jön a másik része? Ajkai a nyakamra tapadnak. Ki fogja szívni? Ahj, ez is annyira jó érzés. És… gyorsít a tempón. Lassít… megint gyorsít… visszakapom minden kínzásom? Akkor ma nagyon meg fogok halni. Áááááá megtalálta a gyenge pontom. Az a csomó… ahhh, ha arra játszol én… én megint… ez hihetetlen érzés. Nem ért még egymás után két gyönyör hullám, de úgy tűnik az elejétől erre játszott. Aljas vagy de uhh…. Nem bánom…  Áhh, istenem. Ez ez ez… erre szavaim nincsenek. Azt sem tudom, mit gondoljak. Édes istenem. Gyorsít, lassít. Az őrületbe kerget.

-Na tetszik, te mocskos kis pusztuljka?

-Megőrülök tőled!

-Üdv a világomban!

Ezért még olyat kapsz! Bár én kezdtem. Wáá, most  a másik oldalon szívja a nyakam. Két lila foltom is lesz. De szeretem, ahogy kiszívja. Hordhatok egy hétig sálat azt hiszem. Vagy két kiló púdert. De… uh… istenem… ahww…. egyre… közelebb… vagyok… nem… bírom…

-Mindjárt… én… én… mindjárt… nem… bírom… tovább…

Áááááááá…. mi lenne velem, ha ez a párna nem lenne? Ahh, és megint érzem a lüktetést. De én meg reszketek. Ez ez ez… erősebb volt, mint az előző. Kifogyott az oxigén? Nem kapok levegőt. De ahogy elhallom ő sem. Nem szokásunk egymás után két menetet lenyomni. Oh, lemászik rólam végre. Már kezdte nagyon nyomni a tüdőmet így. Hanyatt fekszik. Most én is. Nem fekszem rá. Azt hiszem kell a levegő mindkettőnknek.

-Most már… elégedett vagy?- préselem ki magamból.

-Egyelőre. De korán van még.

-Mész a fénebe inkább. Megkaptad most a kamatot is.

-A fenéket. Azzal még mindig jössz.

-Dehogy jövök. Törlesztettem. Elég szépen is, ami azt illeti.

-Oh, azt te csak hiszed. De most… éhes vagyok…

-Pfffff…. hihetetlen vagy. Adj még egy percet, aztán behozom neked.

-Ki is tudok ám menni érte.

-Beteg vagy, hadd hozzam be.

-Nagyon beteg…

-Soohyun…

-Jól vanna, oké. Megengedem.

-Azt a mindenit, milyen engedékeny valaki. Levegőt is vehetek közben?

-Ne gúnyolódj! És mi lenne, ha megtiltanám?

-Ki kéne fizessed a temetésem…

-Na ez rossz vicc…

-Akkor meg ne szórakozz!

-Hisztis tinilány…

-Én?! Úgy rémlik neked szokott havi bajod lenni!

-Mert te kiváltod belőlem…

-Chö… nem kell ám velem lenni…

-Még, hogy nem kell? Lehetetlen nem veled lenni…

-Mégis szívatsz!

-De csak szeretetből.

-Milyen jó nekem.

-Ugye? Viszont szerintem letelt az az egy perc.

-Rabszolgahajcsár…

-Te erősködtél, hogy behozhasd. Akkor indíts!

-Háh, ezt még megjárod.

De meg ám. Na de… öltözzünk fel, aztán uccu ki. Elég sötét van kint, a többiek alhatnak már. Vagy nem, ki tudja. Menjünk ki. Ég a nappaliban a villany. No mi a fene. 2Seop és DongVin páros filmezik. Kiseop AJ vállára hajtott fejjel, a többiek meg csak úgy ülve egymás mellett. Ezek szerint most nem horrort néznek. Nagyszerű. de hol van Eli? Mindegy. Most nem számít. Felkapcsolom a villanyt a konyhában is. Azta mindenit, mekkora disznóólat hagytak ezek itt maguk után. De nem én fogom eltakarítani, ez egyszer biztos. Arra várhatnak. Na de, nyissuk ki a hűtőt, remélem, van még valami ehető is. Éljen, félretéve nekünk egy kis vacsi. Imádom, hogy mindig gondolnak ránk. Kiszedem két tányérba, és megmelegítem. Előveszek két tálcát, majd azokon viszem be. Nocsak, van még egy kis szőlőnk is. Viszek be abból is desszertnek. Kész vagyok, mehetek. Egyensúlyozva mászok vissza kedvesem szobájába. Ölében máris a laptop. Kocka.

-Itt a vacsi, tedd azt félre.

-Nézzünk közben filmet. Érdekes, amit elkezdtél, most befejezhetnénk.

-Öhm, oké, rendben. Akkor egy kicsit pakolj össze.

Megigazítja a lepedőt és a takarót, sikeresen összegyűrtük.

-Lehet le is kéne cserélni, nem?- kérdem tőle.

-De igen. Eszünk, lezuhanyzunk, és áthúzzuk, okés?

-Persze. Na együnk, mert az én gyomrom is kilyukad.

Tényleg érdekes film. A tálcák az üres tányérokkal már összepakolva az éjjeli szekrényen pihennek. Amennyire csak tudok, hozzábújok Soohyunhoz. Imádom, hogy mindig úgy szorít. Szerencsére ő is olyan bújós, mint én. Nem kell attól félnem, hogy zavarja a közelségem. Az szokta zavarni, ha éppen nem mászok be a karjaiba. Ennek nagyon örülök. Imádom érte.

Hosszú egy film volt, de jó volt. Remélem már mindenki alszik és csak mi vagyunk ennyire hülyék, hogy még ébren vagyunk.

-Na, indítsunk fürödni, mert sosem fogunk aludni.

-Rendben. De előbb adj nekem egy csókot!

Oh a kis telhetetlen. Persze, hogy adok neki. Whoahw, de heves vagy. Mit tervezel? Oh, a szőlő. Azt még nem ettük meg.

-Nyisd ki a szád!- na, most te etetsz engem? Rendben.

-Te is!- kap ő is egy szemet. Hejj, az ujjamat ne… Megnyalta az ujjam. Már megint vágyat látok a szemében? Végig húzza a következő szemet az ajkaimon. És megnyalja a sajátját. Most én kapom be az ő ujjait. Azt hittem túl fáradt leszek még egy játékhoz, de nem. Benne vagyok. Hohó, mi van? Kézen fogott és húz ki a szobából… akkor most mi akarsz? Teljes a sötétség kint, már mindenki alszik. Így is, úgy is némaságra vagyunk kárhoztatva. Szóval mindegy. Bár így legalább nem látják, hogy milyen sebességgel húz be leaderem a fürdőbe, zárja be az ajtót és nyom neki a falnak.

-Hogy lehetsz megint ilyen tüzes?

-Nem bírok betelni veled nyuszim… ez lesz a kamat most…

Ajajj, ezzel vajon mire céloz? Hát legyen. De ha az én pólóm ilyen gyorsan lekerül, akkor a tied is. Nocsak, nem lacafacázik, a nadrágomból is kibújtat. Akkor a tied sem kell. Betol a zuhany alá. Víz megnyit. Wááá, ez hideg…. wááá, ez forró…. na, így már jobb.

-Bocsi…

-Nem gáz, először lefagyok, majd lesülök. A te bűnöd lesz, ha valami nem fog bennem rendesen működni…

-Benned legfeljebb én fogok működni, és hidd el, azzal nem lesz baj…

Atyagatya, ezt a megjegyzést. Muszáj mosolyognom rajta. Már megint a nyakamat szívja. Nem baj, hátammal a falnál…én is elérem a nyakát. Kezeimmel pedig lent játszok vele. Ahw, ő is velem. Te jó ég… Kipihentem magam úgy érzem, ez megint… már megint… akarom… máris… azonnal… egyszer már voltunk itt. De most miért nem fordít meg? Wáá, hogy akarod? Felemelte lábaimat a derekára. Átkulcsolom derekát. Így viszont csak belé tudok kapaszkodni. Belenéz a szemembe. Ég benne a vágy. És…

-Áá………….- úristen, még idejében tette a kezét a számra. Ilyen lendülettel sem… telített még el. Na, ez így már jobb. Ajkaival tapasztja be ajkaim. Mindjárt jobban tetszik. És már mozog is. Nem kímél most sem. De most végképp ő diktálja a tempót. És megint játszik. Megőrjít. Áh, de miért húzod ki? Úristen de aljasul néz. Mit tervezel? Leteszi lábaim. Kezeivel halad lefele. Áhhh, rámarkolt. Csillagokat látok. És… és… és… úristen… ős is tudja, hogy kell ezt a nyelvével. Atyavilág, mibe kapaszkodjak? Nincs párna, hogy tépkedhessem… ahw, és szívja… úristen… Nem bírom, nem kapok levegőt. Elengedi. Miért? Feláll. Megfordít és… megint bennem van. Ááá, azonnal megtalálta a pontomat. Tudja már pontosan, hogy találja meg? Istenem ez… már megint… és a kezével… nem fogok kibírni megint két hullámot. De most gyorsabban csinálja, ez ez ez… csak a keze gyors, csípőjével lassít. Ah, megint kihúzza. Mi van ma vele? Nem nekem kéne megfizetnem? Vagy az neki a kamat, hogy kínozhat? Megeshet, amilyen gonosz. Megint megfordít. Ah, és letérdel. Jézusom… nem bírok ennyi ingert egyszerre. Úristen, ez isteni… Hogy lehet valaki ennyire jó? Nem bírom. Mindjárt végem van…

-Soohyun én… mindjárt… nem bírom… nem bí…- ahww, végig mondani sem bírom. Úristen, nem engedett el. Istenem. Ez valami eszméletlen erős hullám volt. Mégis égek még mindig. És még ő sem fejezte be… Ahww… minden homályos, a világ is forog. Megint megfordít. Folytatja. Gyorsan. Ilyen tempót istenem. És megint azonnal, pont azt a csomót. Ezt én már tényleg nem bírom. Mindjárt összeesek. Remegek. Nem érzem a lábaimat. Istenem. Még, egy kicsit és…

-Nem bírom…- de már kinyögni sem bírok többet. Ááááá……….. hogy lehet egy picivel sem gyengébb a gyönyör? De tényleg nem bírom, össze fogok esni. Érzem az ő lüktetését is. Erősen érzem. Soha ennyire tüzes nem volt még, hogy csak úgy lenyomjunk három menetet egy este alatt. Hihetetlen. de.. kihúzza. Már összeeshetek. Le is huppanok a zuhanytálca aljára. Ő is. Magához húz.

-Eszméletlen vagy Soohyun…

-Én? Hát, te sem panaszkodhatsz!

-Remélem ennyi azért elég volt.

-Azt hiszem semmi erőm nem maradt.

-Nekem sem. Kizárt, hogy én a közeljövőben innen felkeljek.

-Az jó, mert én is képtelen lennék rá.

-De meg fogunk fázni.

-Meleg a víz.

-Jah, de akkor meg leázik rólunk a bőr is.

-Pár perc, oké? De annyi akkor is kell.

-Jól van. De aztán alvás.

-Az az. Holnap egész nap aludni fogok.

-Ezt örömmel hallom. Díjazom.

-Látod, csak ennyi kellett, hogy elérd.

-Csak ennyi?!

-Kérnél még?

-Jézusom, te nem vagy normális.

-Tudom. De te sem ellenkeztél túlzottan.

-Tudtad, hogy nem fogok mi?

-Azért volt egy pillanat, amikor elbizonytalanodtam még az elején.

-Háh, akkor csak határozottabbnak kellett volna lennem.

-És az miért lett volna jó? Ez így sokkal jobb volt.

-Hát az orvosnak nem igazán fogadtál szót vele.

-Nem táncoltam hat órán keresztül megállás nélkül, szóval de, szót fogadtam.

-Jó, ez igaz.

-Na ugye. Minden relatív. Ez meg… egyszerű szükség…

-Azért rendszert nem csinálunk belőle…

-Miért nem?

-Soohyun!!!

-Jól van na. Majd csak néha napján. De ha mindig így babusgatsz, ha beteg vagyok, gyakrabban leszek beteg.

-Rúgom is szét a segged azonnal te hígagyú pojáca!

-Mogorva törpepók!

-Az meg milyen? Tüskehiányos úszó medúza!

-A medúza lehet nem úszó is? Zúznivaló lapos kavics!

-Mindjárt ledarállak és töltök belőled kolbászt!

-Hurkát inkább, az jobb…

-Óóó, hogy a kénkorszaki villásfarkú krampusz vinne el a pokol égetően bugyorgó legmélyebb fenekű üstjébe…

-Ámen…

-Te görcs…

-Szeretlek!

-Én is téged, teee….

Istenem, de szeretem tényleg. Minden hülyeségével együtt. Úgy, ahogy van. Na jó, keljünk fel most már, mert tényleg nem lesz jó vége. Azért még remegek kissé. Bár ahogy elnézem, ő sincs teljes erejében.

-O-óóó…

-Mi a baj nyuszim?

-Arra nem figyeltünk, hogy ha a ruháinkat a földre dobjuk, minden csurom víz lesz.

-Upsz. Na nem baj. Törülköző van, az ágyban meg… amúgy sem kell ruha…

-Na nem, ma nem lesz több menet.

-Csak ugratlak. Úgyis alvós cuccba öltöznénk a szobában, szóval nem gáz, ha ezek vizesek lettek. Kiterítjük őket és kész.

-Okés. Mossunk fogat még.

-Oh tényleg.

-Higiénia mintapéldája.

-Valaki elvette az eszemet.

-Háháhá. Vissza ne kérd tőle…

-Az eszem? De, azt kérem. A szívemet nem kérem…- ahj, tee… kapsz ezért egy édes csókot. De csak egyet. Olyan édesen mosolyog. Elolvadok tőle. Na de… kaparjuk magunkat össze. Fogmosás. Menjünk be a szobába.

-Ahj, a saját szobámban hagytam az alvós pólómat.

-Adok én neked.

-És a telefonomat is.

-Nem is voltál ma a szobádban!

-De a pulcsimat bedobtam és annak a zsebében volt a telefonom.

-Ügyes vagy kicsim.

-Tudom. Na, mindjárt jövök.

Nagyon halkan átosonok. Nocsak, egy hajszálra nyitva van az ajtóm? Lessünk be. Hátha megzavarok valamit… oh… O.O Ajj de édesek. AJ alszik, ha jól látom, de Kiseop… Mi a szent manót művelsz te? Az egy filctoll? Atyaúristen. Mekkora egy troll. Nem látom, viszont mit rajzol Jaeseop arcára. Úristen ebből mekkora balhé lesz reggel. Áh, ezt nem lehet csendben.

-Ki van ott?!

-Nyugi Kiseop, csak én…- suttogva megyek be-  te olyan beteg vagy xD.

-Szerintem mókás. Kíváncsi leszek reggel a fejére.

-Vegyél fel egy bukósisakot szerintem, lehet véged lesz.

-Ugyan, engem nem bántana. De csss, fel ne ébresszük.

-Igaz, igaz. Csak pár dologért jöttem és már megyek is.

Istenem, ez nagyon kész. Gondoltam esetleg cirógatja, vagy nyom neki egy puszit, de neeem, neki filccel kell összefirkálnia az arcát. Hát behalok. Na jó, majd kuncogok Soohyun mellett, innen gyorsan ki, tényleg nehogy felverjük. Telefon megvan, póló megvan. Akkor mehetünk is. Kiseop most már szegény karját firkálja. Hihetetlen, hogy nem ébreszti fel vele. Mi lesz ebből még. Na futás.

-Min kacarászol?

-Kiseop összefirkálta AJ arcát és karját filccel.

-Úristen. AJ ki lesz akadva. Lehet ordibálásra fogunk ébredni.

-Tuti kiugrok az ágyból, ezt akarom látni.

-Jó ötlet. Azok ketten parádésak.

-Az biztos. De most már alvás.

Bújjunk is össze. Helyes, én is így gondoltam.

-Jó éjt! Álmodj velem!- Soohyun…

-Kivel mással is álmodhatnék? Te meg álmodj egy nyúlinváziót!

-Öhm, oké.

Na, kapok még egy homlok puszit, de jó. Bújok hozzá, és azt hiszem, mindjárt el is alszom. Elfogyott az erőm.

-KISEOOOOOOP!!!! Gyere ide te agyament égetnivaló szalmakazal!

Hehe, kezdődik. De jó erre kelni. de itt mindenki ilyen kreatív lett? Nem is emlékszem már, kitől ered, de jájj. Lassan nem fogunk tudni újat kitalálni. Na de pattanunk is. Ezt meg kell nézni.

-Wáááááááááááááááááááááááááááááá AJ!!! Kiseop, te egy Picasso vagy!- istenem… meg nem tudom határozni mik ezek az alakzatok, de nagyon nagy.

-Dícséred?! Na gyere ide te is te sütőbe való nyúl, had vágjalak le….

-Azért vigyázz hol vágod le…

-Soohyun te okleveles ősgyökér, úristen…

-Megmentette az életed nyúl, ez beteg beszólás volt leader-shi… de a tiedet nem te kosárfonott padlónyaló szörnyeteg!

-Kapj el ha tudsz groteszk maszk!

-Teeeeee!!!!

Háhá, és mehet a kergetőzés. Be a nappaliba. Úgy látom, már mindenki szakad a nevetéstől.

-Jajj ugyan AJ, csak menj be a fürdőbe és mosd le!- Eli, ez egy jogos érv.

-Előbb megölöm ezt a kis dugattyút!

-Upsz… mit dugaszolsz el Kiseop?

-A saját agyát szerintem…

-Kössz Kevin.

-Most mond, hogy nincs igazam.

-Nincs!!! Amúgy is mestermű! Piacosso… izé, Picasso.

-Kiseop, ez csúnyán félrement.

-Nem, az egész a memóriámba ment…

-Te lefotóztál? Na most öllek meg!

Hatalmas. Még egy kinccsel bővült Kiseop fotótára.  Hupsz, megvagy te ulzzang. AJ leterítette. Rávetődött a kanapén. Háhá, és jön a csikiroham.

-Ne AJ, meghalok a művemtől! xD

-Dugulj el te dugasz! Magadnak akartad.

Ejj, a bűnös lerúgja szegény Jaeseopot a padlóra. Háhá, ammeg nem hagyja magát azért. Felpattan és… wááááááááááááá….Kiseop meg elborult pont bele AJ karjaiba… most meg ott egymáson a padlón. Nem tudom, hogy most meg kéne-e lepődnöm, de túlságosan ráz a nevetés. Hoppá, az ulzzang paprikavörös lett. Jesszusom, ilyen gyorsan sprintelni a fürdőbe.

-Oda nem nekem kéne menni?! Kiseop, menj a szobába inkább!!

-Na, de le kell hűtse magát, hát. Láttad, milyen vörös lett? Hehe…

-Akkor is. Az én arcom most rosszabb.

-Meg a karod…

-Hm? A karom? Áááááááá Kiseop nyisd ki az ajtót és engedd, hogy megfojtsalak!!!

Szép napnak nézünk elébe….:) 

………

Érte, másért nem...-18

Mindennek oka van….

Csomók a hangszálain… csomók… a hangszálain… CSOMÓK A HANGSZÁLAIN!!!! Úristen. Még mindig nem bírom felfogni. Hogy történhetett? Pont neki? Csomók… a hangszálain… Istenem, nem értem. Ahogy összeesett próba közben, bennem is megállt az ütő. Még mindig látom a szemem előtt, ahogy ájultan fekszik a karjaimban. Rémálom. Nem is… inkább egy valóra vált rémálom. Már pedig kezdtem azt hinni, hogy az az álom nem jelentett semmit, erre meg… Nem hiszem el. Ha nem pihenteti eleget a hangját, akkor lehet, hogy műteni kell, és többé nem énekelhet. Istenem, az maga lenne a pokol. És az ügynökség még így is készteti a fellépésekre. Hihetetlen. Majd könnyebb dalokat válogatnak… Mert Soohyun olyan könnyű sorokat szokott kapni, mi? Istenem, beszélni sem lenne szabad. Nem akarom ezt. Hogy történhetett? Miért? Ha nem vigyáz magára… nem, abba bele sem merek gondolni. Még, hogy ne énekelhessen többet, na persze. Ez az élete. Az istenit, mondjanak már valamit! Két napja némán sír, még én sem bírom megvigasztalni. Hogy is tudnám, istenem. Miért tart ennyi ideig a vizsgálat? Miért?

-Hoon! Fejezd már be a fel-alá járkálást, az őrületbe kergetsz vele!- nem érdekel Eli.

-Hogy fejezhetném be? Beteg a kedvesem, csomók vannak a hangszálain! Érted? Csomók… neki… az ő hangszálain! És még így is énekelnie kell! Ki kell állnia! Beszélni nem tud… és nem is lenne szabad! Még sírni is némán sír! És én álmodtam erről… hogy valami baj lesz… De nem tettem semmit! Jobban is vigyázhattam volna rá! Az én dolgom, hogy vigyázzak rá! Éreztem, hogy baj lesz, de nem tettem semmit! És most akár még műteni is lehet, hogy kell, és…- Dongho?!

-Jól láttam, hogy a maknae felpofozta a nyulat?

-Jól láttad Kevin, bár nem vagyok benne biztos, hogy nem csak hallucináltunk.- én sem vagyok benne biztos Jaeseop. Bár az arcom nagyon ég.

-Fejezd ezt be Hoon! Elegem van! Nem a te hibád! Érted?! Túl vagyunk hajtva, de ez nem a te hibád! Örülnék, ha végre talpra állnál, és felvidítanád a kedvesedet ahelyett, hogy itt marcangolod önmagad! Nagyon unlak Hoon! Azt hittem, ennél azért tökösebb vagy!

Atyaég. Ezt nem hittem volna. Dongho… de igaza van. Azt hiszem. De akkor is… Tudtam, hogy valami baj lesz, de… Erre nem számíthattam. És Soohyunnak szüksége van rám. Talán jobban, mint valaha. De akkor sem tudom csak úgy lenyelni, hogy megálmodom Soohyun szenvedését, és egyszer csak… Ahj, már megint folynak a könnyeim. Le kell ülnöm, azt hiszem. Beletemetkezem tenyereimbe, de nem akarok sírni. Igaza van Donghonak, fel kell majd vidítanom kedvesem, amint végre hajlandóak lesznek elengedni. Nem értem, mit vizsgálják még mindig. Hozzák már ki az istenit. Vagy jöjjön ki valaki. Istenem…

-Hoon! Donghonak igaza van, be kéne fejezned ezt a depizést.

-Tudom AJ, de nem megy. Annyira fáj…

-Neki is… az élete függ most ettől, szüksége van rád, és nem úgy, mint egy hadi rokkant.

-Tudom, tudom… Értem én, csak…

-Ne keress folyton kifogásokat. Fejezd be az egereket itatását, úgyis kisírtad már a Japán-tengert is, elég legyen. Vagy kérsz még egy pofont?

-Hogyne AJ, mert egy nem volt elég… De mégis hogy mosolyogjak, mikor ő szenved?

-Csak légy mellette, éreztesd vele, hogy rád számíthat, hogy vele vagy, hogy szereted.

-Ez így igaz, én tényleg nagyon szeretem.

-Tudjuk. Mind tudjuk. Ő is tudja. De ez nem elég. Ha egy percre is elmered engedni, mi verünk meg.

-Ezt most kivételesen elhiszem neked. Rendben… összeszedem magam- persze ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Jaeseop-ah bólint és visszaül a többiekhez. Mindenki magamra hagyott, mert már mindenkit kikészítettem. Igazuk van. Szánalmas vagyok. Ha most nem szedem össze…. Na végre!

-Nyugalom fiúk, semmi baj. Ma haza is vihetitek, de pihennie kell. Ha lehet, mellőzze a megerőltető gyakorlatokat, mind énekben, mind fizikai testmozgásban, a beszédes sem ártana mellőzni. Vigyázzatok rá, és akkor rendben lesz. A gyógyszereket felírtam, ezeket tartsátok be. Menedzser-shi, kérem, egy szóra!- hál istennek jól van. De mit akar még a főnöktől? Nem hallok semmit. De…

-SOOHYUN!!!- Dongho már a nyakában is van. Aranyos. Megelőzött. A kis troll. De úgy látom leaderünknek nincs annyira szegve a kedve. Istenem, csak én vagyok ilyen síró baba. Mosolyogj Hoon, mosolyogj! Mondom mosolyogj! Istenem, ő mosolyog. Meg akarom ölelni. Na gyerünk, engedjetek oda fiúk! Ő az enyém! Ahj, na végre. Olyan jó szorítani. El sem fogom engedni. Biztosan nem.

-Hoon, jól vagyok. Ne szoríts így, nem kapok levegőt…

-Ne haragudj, de nem akarlak elengedni.

-Köszönöm!

-Gyertek fiúk, menjünk!- ahj menedzser-shi, miért kell máris elszakítani minket? Na jó, talán most nem lesz baj, ha nyilvánosan is belé kapaszkodok. Pontosabban támogatom. Mindig figyelünk rá, hogy az utcán ne tegyünk félreérthető mozdulatokat, de ez most indokolható. Szóval nem engedem el.

-Nem fogsz elengedni, ugye?- istenem, csak suttogni tud.

-De nem ám… Innentől kezdve egy percre sem engedlek el.

-Azért a mosdóba kiengeded Hoon?

-Igen Eli, ott talán nem kell neki segítenem.

-Oh, pedig már megijedtem…

-Ne lepődj meg, ha valaki bunkós bottal a hátad mögött osonva fejbe ver lefekvés előtt…

-Akkor megteheted, legalább jobban alszom majd…

-Viszont lehet, hogy nem kelsz fel túl jókedvűen.

-Köszönöm Kevin, hogy érted a lényeget.

-Akkor rajtad csattan az ostor én egyetlen, kedves, imádatom tárgya!

-Hány Red Bullt ittál Eli? És engedj el, wááá…

Eli, ha így csücsörítesz szegény felé, Kevin a végén kiköltözik mellőled…

-Szerintem mi csinálhatunk, amit akarunk, nem minket fognak félreérteni…

-Soohyun, ne terheld a…

-Nem azt mondták, hogy ne szólaljak meg, csak lehetőleg ne kiabáljak. És a suttogás nem kiabálás. Hoon, felejtsd el, hogy csendben maradok.

-Jól van, jól van. De csak suttogást!

-Igenis főnök…asszony!

-Asszony?!

-Te vagy a lány a kapcsolatban- óóóó, hogy a fene vinne el te aljas, számító kis aszalt szilva! Még jó, hogy ezt a többiek nem hallották. El vannak foglalva a galamb idióta akciózásával. Még  mindig Kevin nyakán lóg. Üljünk be a kocsiba, a szokásos sorrendben. Mivel itt más nem lát, akkor is összekulcsolt ujjakkal fogok mellette ülni. Na, mi van, nem tetszik?

-Nem foghatom a kezed?

-De de. Bocsi, egy kicsit elkalandoztam.

-No, hol jártál?

-Csal eltűnődtem hogyan tovább.

-Ezt én is szeretném tudni.

-Nem akarom cserben hagyni a rajongókat…

-Nem is fogod. Meg fogják érteni. És már vagy nem tudom én hány ezer tweet és üzenet érkezett érted. Mindenki aggódik, és támogatnak. Hidd el, nem lesz semmi baj.

-Az előbb még a sírást sem bírtad abbahagyni…

-De abbahagytam te perverz galamb!

-Kész csoda… vegyünk egy tortát és ünnepeljünk!

-Hát ami azt illeti, a torta jó ötlet!

-Miért nem lep meg a válaszod Dongho…

-Még utállak Hoon, szóval vegyél nekem egy tortát!

-Tessék?!

-Jól hallottad… Utállak, mert sírósabb vagy, mint én, szóval vegyék nekem egy tortát!

-Dehogy veszek! És nem vagyok sírósabb…

-Elég legyen…

-Soohyun, istenem. De nem vagy így ijesztő…- Eli -.-” …- jézusom, de ha így nézel, akkor már igen! Fordulj inkább vissza.

-Attól, hogy nem tudok kiabálni, még én vagyok a leader, és ha ezt elfelejted, akkor egy hónap múlva állok bosszút, de azt nem fogod megköszönni…- oké, hiába csak suttog, még én is megijedtem. De tudom, hogy félig csak poénkodott. Legalább is remélem. No hazaértünk. Éljen, menjünk fel.

-Hoon, kérlek…

-Nem engedlek el, nem foglak. Kéz a kézben…

-Atyám..

-Ne forgasd a szemeidet! Vagy talán nem akarsz velem lenni?

-Hoon, ne kelts bennem bűntudatot. Nem fog menni.

-Gerlepár, kérlek… legalább érjünk be a lakásba, vonuljatok el, és ott folytassátok a vitát. Mi nem vagyunk erre kíváncsiak.

-Nem vitázunk.

-Szerintem sem. Kedves Eli, te meg ma már többedjére kötsz belénk…

-Kiélvezem, hogy csak suttogni tudsz…

-Csak várd ki a végét.

Szikráznak a villámok leaderem és a galamb szemei között. Ennek még lesz foganatja. De alighanem szakadni fogunk rajta. Alig várom. Na de itt vagyunk. Mindenki menjen a dolgára.

-Oh, kedves galambom, ma te főzöl- ezt nem kérdésnek szántam, ne nézz így.

-Én pedig Jaeseop-ah-val alszom. Ugye?

-Köszi Seopí.

-Köszi J- akkor irány a betegszoba. Mármint az övé. Betuszkolom az ágyába és ápolni fogom.

-Hoon, ne lökdöss!

-De… feküdj be az ágyba!

-Öhm, Hoon?!

-Nem úgy, te gyökér. Pihenned kell!

-Nem vagyok fáradt. Ne tutujgass.

-De igen. Képzeld el, én vagyok a kedvesed, elméletileg legalább is, szóval hagyd, hogy tutujgassalak. Na gyerünk, bújj be az ágyadba.

-Nélküled nem…

-Na azon ne is járjon az agyad…

-Miért? Amúgy is csendben kell lenni, szóval…

-Soohyun!  Fejezd be!

-Jajj ne toporzékolj Hoony…- ne gyere ilyen közel, héj. Te dög… akkor rálöklek az ágyra. Nesze, eltollak és bumm. Háh, seggre is ültél.

-Ez aljas volt. De nem nyertél. Neked most véged van…

Ez meg mit akart jelenteni? Hejj! Hova húzol? Wáá…

-Ez most komoly?

-Mi van? Voltál már az ölemben máskor is…

-Hagyd ezt abba!

A kis dög. Lelököm az ágyra, erre az ölébe húz. Hihetetlen. De akkor sem… Beletúrhatsz a hajamba, és… ahj… ez a szenvedélyes csók nem segít, de… na jó, talán egy kicsit hagyom neki. Miért vagy ilyen jó, te dög? Úgy utállak… De nem… Le kell állnom, amíg még bírom. Ha most nem… Áh, de ez olyan jó érzés… Nem, nem engedhetek neki. Le kell győznöm. Nem Soohyun, elég legyen. El is szakadok.

-Uh, na ilyen sem volt még, hogy én ne tudjalak feltüzelni…

-Na hát akkor most ez is megtörtént. Na gyerünk kicsim, feküdj!- leszállok rólad, elfektetlek, betakarlak és a fejed mellé könyökölök. Na látod? Ezt akartam elérni.

-Ne nézz már így rám, tudod, hogy ezt akartam elérni. Szóval maradj nyugton, így szépen elfekve, betakarva, és engedd, hogy gondoskodjak rólad. Úgy hogy… Most kimegyek egy bögre forró, gyógyteáért, addig szépen itt maradsz. Világos?

Helyes, bólogass csak. Lehet, hogy egy kicsit megleptem, de akkor is. Pihenjen csak. Szüksége van rá. Nocsak, egy csípőre tett kézzel ácsorgó maknae.

-Tudod Hoon, ha tudom, hogy egy pofonnal így helyrerázlak, már többször is kaptál volna.

-Köszi Dongho, ez felettébb nagyon kedves volt tőled.

-De igazam van, szóval légy hálás.

-Hálás? Mire fel? Felpofoztál…

-Mert már nagyon megértél rá. Sírógörcs voltál.

-És ez téged meglep?

-Nem… de ha te nem vagy erős, akkor ki legyen?

-Oké, vettem. Rendben. Na de engedj, megyek teát főzni.

-Oké. Menjél.

Chö, ilyen flegmán odébb állni. Egyszer még én fogom őt felpofozni. De nem most. Menjünk a konyhába.

-Nocsak, nocsak. Soohyun kirúgott, mert sírómajomból átmentél túlaggódó, túl elkötelezett őrangyalba?

-Mi baja van velem most mindenkinek?

-Két napig bőgsz, most meg minden megint kerek?

-Az istenit, sírjak megint, hogy jobb legyen?

-Te ütődött tökfej, csak meglepett, hogy a maknae pofonja kellett ahhoz, hogy észhez térj. Oh, teát főzöl neki?

-Igen igen. Gyulladáscsökkentő tea. Remélem jót fog tenni.

-Hát ártani nem árt.

-Egyébként, én sem értem, miért kellett ez nekem. Igazatok volt végig. Támogatnom kell, nem búslakodnom.

-Így van. Nehéz lesz, nagyon, ha ki kell állnia énekelni, már pedig ki kell. A fontos, hogy ne látszódjon rajtunk, hogy mennyire össze vagyunk törve. Mert mi is össze vagyunk.

-Tudom, sajnálom. Nem akartalak titeket hanyagolni.

-Tudjuk mi, csak már kezdtél az agyunkra menni.

-Bácsanat…

-Na fejezd be a bocsánatkérést, ez is megőrjít.

-Bocsá… na mindegy, szóval akkor béke van?

-Béke. Kisujjat rá!

Rendben. Végre. Nem értem én sem magamat. Mi ütött belém? Annyira megijedtem, ahogy Soohyun csakúgy összeesett a szemeim előtt. Akkor mindenki meg volt rémülve. Emlékszem, ahogy bekerült a sürgősségire, még Kevin is sírt. Istenem, akkor miért nem figyeltem oda rá? Végig keseregtem két napot, de minek? Mármint… oké, beteg és jézusom, csomók vannak a hangszálain. Még mindig nem bírom felfogni. De rendbe jön. Kipiheni magát, vigyáz magára- ami az előbbi események után hát.. nem lesz könnyű menet… szóval, vigyáz magára és nem lesz menet… atyám… még, hogy nem tüzelt fel. Úristen, alig élek. Csak úgy ver a szívem, hiába akarnám tagadni. Ezt még egyszer nem fogom kibírni. Kizárt, hogy még egyszer ellent tudjak állni neki. Imádom, szeretem és vágyom rá. De most az egészsége fontosabb. Ha valami maradandó baja lesz… Nem, azt nem élném túl, erre még csak gondolnom sem szabad. Rendbe fog jönni, mire észbe kapok már ismét azon a gyönyörű és tökéletes hangján fog dudorászni bárhová menet. Állandóan énekel, de tényleg. Mekkora pokol lehet a számára, hogy most még beszélnie sem szabad rendesen. Ahj, annyira féltem. Oh, közben felforrt a víz. Miért kellett ennek így történnie? Én is voltam már beteg, de én legalább egy-egy nap alatt túljutottam rajta, de neki ez most… És két nap múlva fellépés. Rettegek tőle. Minden meg fog tenni, hogy úgy legyen, ahogy ő tökéletesnek véli, de… Most beteg, nem lehet tökéletes. Remélem ezt hajlandó lesz felfogni. Na jó, kész a tea, irány a szoba. Remélem nem mászott ki az ágyból… És menjünk be…

-Soo…- ahj istenem, de aranyos. Elaludt. Na végre, hajlandó pihenni. Még ha akaratlanul is. De végre alszik. Leteszem a teát és mellé ülök. Annyira édes, mikor alszik. Olyan selymes bőre van, úgy szeretem simogatni. Jajj, nehogy felébredj nekem. Jól van, csak mocorgott. Öhm, várjunk csak. Eli főzött, akkor hova lett? Ez is jókor jut eszembe. Na mindegy, annyira nem is érdekel. Itt van, aki érdekel. Viszont, ha már így alszik. Előkaparom a laptopom. jajj nem, az a szobámban van. Nem akarom megzavarni Kiseopot és AJ-t. Akkor előkapom kedvesemét. Ha jól rémlik, tudom a jelszót. na lássuk és… igen. Háhá, kiszámítható vagy édesem. Nézzünk fel twitterre. Atyagatya, mennyi üzenet. Mindenki jobbulást kíván. Írok egy vigasztaló választ. Türürü, ez is megvan. Akkor szörfözzünk. Bekucorodok az ágyba mellé. És akkor hm… mi legyen? Nézzek egy filmet? Nem is rossz ötlet. Valami nyugisat, nehogy felverjem. Olyan édes… Jajj, na jó. Hm… ez itt érdekesnek tűnik. Kezdjük el megnézni. Öhm, kezdek álmosodni viszont. Na de… azért érdekel…

-Hoon! hahó!

-Hm? Mi an? Áuu… mi ez? Jájj, nem bírom mozgatni a lábamat.

-Az nem lep meg. Jól bealudtál. Szegény laptop meg lemerült idő közben.

-Atyaég. Jajj ne haragudj, az engedélyed nélkül használtam. Csak filmet néztem, tényleg, nem kutakodtam.

-Nyugalom, tudom. Semmi baj. Egyébként, honnan tudtad a jelszómat?

-Ismerlek. – kapsz egy szájra puszit.

-Azt hittem már ezt is elkobzod tőlem…

-Mit?

-A csókot. Az előbb könnyen leráztál.

-A fenéket volt könnyű. És nem leráztalak. Az istenit te majom, szeretlek, és az egészséged a legfontosabb! Szóval mégis csak… ezentúl is le foglak rázni.

-De miért? Jól vagyok. És akarlak…

-Nem… én nem akarlak téged- el is húzódom. Jajj, ne nézz már rám így.

-Én nem értelek. Ez nem árthat. És most úgyis békén hagynak minket.

-Hűtsd le magad. Nem lesz szex.

-Chö. Illúzió romboló vagy.

Hiába fordítasz nekem hátat duzzogva, akkor sem kapod meg, amit akarsz. Bár én is akarom. Hajh, de még mennyire, de kibírom. Nem adom meg neki. Pihenjen csak. Még ha duzzogva is, de legalább nyugton marad. Na jó, mozgatnom kell szegény lábamat, mert már ezer hangya járja át. Borzasztó érzés. Na jó.

-Ahj, de kihűlt így a teát. Megyek, megmelegítem.

-Már megittam.

-Hidegen?

-Langyos volt még.

-De melegen kellett volna! Vagyis forrón!

-Hogy leforázzam a maradék hangomat is?

-Soohyun… ezzel még csak viccelődni se viccelődj! Utállak!

-Azt veszem észre…

-Ez meg mit jelentsen?

-Ez az első eset, hogy így eltolsz. Mi van veled?

-Veled mi van? Beteg vagy az istenért.

-Beszélnem nem szabad, meg énekelnem, nem mozognom. Azért attól nem tiltottak el.

-Nem szabad megerőltetned magad… ebbe a mozgás is beletartozik.

-Túlságosan is védesz Hoon. Így meg fogok őrülni.

-Gyógyulj meg, és akkor megkapsz mindent kamatostul.

-Kamatostul? Jó magas lesz az a kamat…

-Igen, tudom. Ígérem, mindenért kárpótolni foglak.

-Hm… ez így megfontolandó.

-Na ugye…

-De akkor is mérges vagyok rád.

-Legyél…

-Hoon!!! Ajj már. Legalább átölelnél?!

Még szép. Nem is aludtunk még így. Mindig én voltam a kis kifli, most én vagyok a nagy kifli. Kivételesen én vagyok a főnök. És tetszik. Nyomok egy puszit a tarkójára. Aludjunk. Bár kihagytuk a vacsit. Na nem baj. Ha nem nyafog, hogy éhes, akkor maradjon ágyban.  Ámbár… Úgyis behoznám neki az ágyba Eli főztjét. Már, ha egyáltalán befejezte. De lehet, hogy időközben inkább szívatta Kevint. Nem lepne meg.

Heh, mi ez? Telefon? De kié? Hol vagyok? Mi van? Jajj, már megint elaludtam… Ja nem, az is volt a cél. De… wáááá, egyedül vagyok. Soohyun, hol a kétlaki sziromleveles főgyökérben vagy? Pattanjuk innen ki. Nincs még csak a szobában sem. Hol lehet? Pihennie kell… Mondjuk… Azért a természet hívhatja, azt megengedem neki. Vagy lehet, hogy éhes volt? De miért nem keltett fel, hogy hozzam be neki a kaját? Ájj, te hétkalapos, pokolbelű átokfajzat, ha én egyszer rád találok. Lessünk ki a konyhába.

-Soohyun merre jár?- kérdem a többiektől.- És mit kerestek még ébren?

-Hoon, még csak tíz óra van. És most úgyis pihenőnk van.

-Igaz, AJ, bocsi. Szóval hova lett az a fazékszagú rókagomba?

-Egyre kreatívabb vagy nyuszi. Egyébként a fürdőben. Már vagy fél órája.

-Mi a jószagú tökös manót csinál az odabent annyi ideje?

-Talán fürdik? Hoon, megint meg fogsz kattanni…

-Késő Kevin, már megtörtént.

-Nagyon vicces Jaeseop. Apropó, nem látom az ulzzangot. Nem épp a nyakadban kéne csüngenie?

-Alszik. És vigyázz mit mondasz, még mindig én vagyok a szobatársad.

-Jah igen. Bár nem félek tőled.

-Pedig kéne.

-Jajj nekem, miért? Mit fogsz velem tenni?

-Nekem mindegy, csak a leaderünk ne legyen féltékeny…

-Köszi Dongho…- na ezt egyszerre mondtuk ám. Azért vetek még szobatársamra egy aljas tekintetet, aztán irány a fürdő. Nincs bezárva?! Mit képzelt ez? Remélem Eli nem vette még észre… és nyissunk be… Öhm… Öhm… Mi a? KEVIN!!!!!

-Wáááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!- menekülnöm kell. Úristen. Én ezt nem akartam látni. Jézusom. Kiégett a retinám. Atyaúristen. Kevin… épp… wááá, miért nem volt rajta törülköző? És miért nem zárta be az ajtót? Istenem, én erre nem voltam kíváncsi.

-Hoon!!! Mi a manó történt?

Heh? AJ? Ja igen. Bevágtam magam mögött Soohyun ajtaját. Úristen. Többet nem leszek képes Kevin szemébe nézni. Édes jó istenem.

-Nyisd már ki az ajtót te meszetlen, sütött agyú hóember!

És még, hogy én vagyok a kreatív….

-De AJ----áááááááá…………- vállára borulok.

-Hoon?! Mit keresel Jaeseop karjaiban?

-Soohyun!!!!!!- borulok át az ő karjaiba.

-Benyitott!!!! Benyitott én meg…. UTÁLLAK HOON!!!!!!!!!- Kevin, a te hibád!

-Miért nem zártad be te ostoba?

-Ez jogos kérdés, hallgass Eli-ra és zárd be legközelebb!

-Te csak ne oktass ki Hoon! Kopogásról nem hallottál?

-A többiek azt mondták Soohyun van bent!

-Én voltam, de egy ideje helyet cseréltünk.

-És akkor te hová tűntél?

-Eli-al beszélgettünk.

-Pihenned kéne te ólomsúlyú fatökű páva!

-Szentisten Hoon. Az ágyában ültem…vagyis az ágyán…

-Az ágyában? Mit csináltál te valaki más ágyában?!

-Csak ott ültem!! Nem csináltam semmit!

-Na persze!

-Te anno együtt fürödtél a galambbal, nincs jogod kiakadni…

-Mi van? Mikor fürödtetek ti együtt?- Dongho ne nézz így…

-Nem fürödtünk együtt. Hoon zuhanyzott, én meg csak fogat mostam. És igaza van Soohyunnak, nem róhatsz fel neki semmit.

-Na jó, elég legyen. Ettél már?

-I-igen.

-Akkor befele a helyedre!

-Mi vagyok én?

-Mondom BEFELE! Ti meg hagyjatok békén!- ajtó becsap.

-Feküdj!

-Már megint?! Nem unod még?

-Nyomás!- határozottan odatolom és belelököm az ágyba. Bújj csak a takaró alá, helyes, jól teszed.

-Most megijedtem tőled…

-Felébredek, erre nem vagy sehol. Kimegyek, azt mondják a fürdőben vagy. Bemegyek, erre meglátom Kevint pucéran. Utána, mert ez nem elég, még szívattok is. Hogy a tetűbe ne legyek mérges?

-Nem is szívattunk!

-De igen! Minek hoztad fel az Eli-os ügyet?

-Mert te meg kiakadtál azon, hogy mással is beszélgetek rajtad kívül!

-Nem azon akadtam ki… csak azon, ahogy mondtad…

-Jó… Eli karjaiban feküdtem és épp romantikáztunk…

-O.O

-Hülye vagy te gyökér, nem csináltunk semmit, csak beszélgettünk.

-Mellesleg Soohyun… nem suttogsz!

-Mert unlak te otromba, hobbitfejű, szőrtelen kalapdísz! Meg kéne nyúzni, és subát készíteni a bőrödből…

-Azt szőrből kell…

-Nem érdekel, érted a lényeget…

-Ne fojts meg a védelmezőségeddel, mert tényleg a galambhoz fogok menekülni…

-Megtennéd?!

-Feltételezed rólam? Jól van, Hoon…- ne fordulj el…

-Nem úgy gondoltam, ne haragudj… Jajj kicsim, ne haragudj…

-De haragszom. Minden bajod van már, semmi sem jó neked. Ne akarj kisajátítani. A bandáé is vagyok, nem csak a tied.

-Tudom, sajnálom. Csak annyira féltelek. És szeretlek.

-Én is téged.

Na, csak felém fordulsz? Helyes. Na nananananaaaaaa…. Nem ér letámadni, hejj. Oh istenem, a fenének feküdtem én is az oldalamra. Ha ültem volna, nem teper ilyen könnyen maga alá. Ne ostromolj!

-Nem kapsz meg, megmondtam.

-Akkor szabadulj ki…

Mindjárt meg is teszem. Ha tudom… Ahh, ne, Soohyun… Próbálom ellökni, de túl erős. Ne már, ellent kell állnom. Megfogadtam… De ha így csókol… Mégis hogyan tegyem? Ne merd mozgatni a csípődet… Mondom, ne merd… Soohyun… Neee, nem bírom…

-Így nem lesz kamat- súgom a fülébe.

-Oh, dehogynem. Egyszer eltoltál, azt még helyre kell hoznod. De ha most megteszed…

-Akkor mi lesz? Mert mindjárt eltollak…

-Nem teszed meg. Annál jobban kívánsz…

-Tévedsz…

-Ne hazudj! Azt mondtad szeretsz. Bizonyítsd be!

-Nem ezért szeretlek… És ne szívd a nyakam!

-De akarom… Hoon, egy hete nem voltunk együtt, ne kínozz…

-De kínozlak… Beteg vagy…

-Attól leszek beteg, ha most nem kaphatlak meg…

-Tegnap még tengernyi könnyed volt, most meg…

-Megmondták, hogy rendbe jövök. Ez nem ér meg egy kis ünneplést?

-Nem ilyet… Hagyd abba, mielőtt….

-Mit mielőtt? Rajtad fekszem, azt hiszed, nem érzem, hogy ott lent már rég más véleményen vagy?

-Utállak… akkor sem kapsz meg…

-Utálj… és akkor is megkaplak…

De nem. Nem szabad. Pedig akarom. Ajj az istenit, persze, hogy akarom. Kell nekem. De nem… de ha most eltolom… Biztosan megharagszik. És… igaza van, már rég feltüzelt. Meglep, hogy még ilyen tiszta a tudatom.

-Csalódni fogsz, ha az eszedre hallgatsz kis nyuszim.

Legalább ne ilyen aljas suttogással mondaná. A fenébe is. Nesze neked karácsony. Egy pár hónappal előbb.

-Akkor vetkőzz….

……….