Dögös Nyuszooo-bónusz

Még egy nap...

Már két hónapja együtt vagy álmaid pasijával, a dögös nyúllal a U-Kiss nevezetű bandából. A nyilvánosság egész jól hozzád szokott már, de szerencséd van, hiszen a Kiss Me fandom egy alapvetően békés rajongói tábor. Olyan nagyon sose akadtak ki, nem volt fan háború. Persze akadnak még most is olyan beteg egyedek, akik megpróbálnak az utatokba állni, de ezen már rég túl vagytok. Annak a korszaknak vége. Már a többi sráccal is elég szépen összebarátkoztál, befogadtak. Az egyetlen, ami nagyon nehéz egy ilyen kapcsolatban, az az, hogy a fiúk elfoglaltsága miatt keveset tudtok csak együtt lenni, és ebből is sokszor vagy mindenkivel együtt. Olykor komolyan elgondolkozol rajta, hogy tulajdonképpen hány fiúval is jársz te egyszerre. Ennek ellenére nagyon élvezed ezt a létformát. Együtt lenni életed szerelmével, érdekesebbnél érdekesebb emberekkel találkozni, sírva röhögni a többi ügyefogyott idiótán. Az életed végre teljes és tökéletes kerékvágásban működik. De persze most is van egy bökkenő, hiszen miért ne lenne? Akkor minden unalmas lenne. Hoon az elmúlt három hétben minden randitokat lemondta. Egy randi sokszor csupán egy pár órás- vagy még annyi sem- séta a városban, a parkban, vagy reggel egy kávé, süti. Nincs ideje sokkal többre. Olykor egy-egy vasárnap azért becsúszik, ilyenkor minden felgyülemlett feszültséget levezettek. Még a harc művészetet is elkezdted miatta tanulni. Egyszer sikeresen hasba is vágtad szegényt, illetőleg a sípcsontját sem szoktad kímélni, de ilyenkor mindig kijátssza a "babusgass babám *-*" kártyát, neked pedig ápolgatnod kell. Na, nem mintha nem élveznéd. Most viszont kicsit morcos vagy rá, mert azért tényleg, egy reggeli kávé legalább beleférhetne neki. Csak három hét, igen, ez még nem jelent semmit, a barátaidnak talán igazuk is van ebben, te mégis gyanakodni kezdtél. Nem arra, hogy valaki más lenne köztetek, de arra igen, hogy esetleg szünetre vágyik. Néha már tényleg paranoiásnak érzed magad. Holott azért ez tényleg furcsa. Telefonon is alig beszéltek, többnyire csak szól, hogy nem ér rá, és ezzel el is intézett. Szomorú vagy már. Két hete minden nap csak szomorkodsz. Az első egy hét még nem is számított, de most… Egy boldog hónap annyi megpróbáltatás után, és máris akadályba ütköztök? Elé akarsz állni, és megkérdezni, hogy mégis mi a jó kötött-fonott kénköves istennyila ütött belé. Úgy döntöttél, most nem hagyatkozol a telefonodra, amit akkor nyom ki, amikor csak akar. Bemész személyesen az ügynökséghez, hiszen ismernek már. Holnap reggel…

Ahogy besétáltál az ajtón, mindenki integetett és biccentett neked, de ahelyett, hogy egyenesen mentél volna felfelé, a recepció felé vetted az irányt.

-Szeretnék egy időpontot kérni, hogy láthassam a barátomat, mert úgy tűnik, neki ez mostanában így megy.

Hatalmas szemekkel néztek rád a közeledben lévő emberek. Nem értették mi a helyzet. A hölgy feltelefonált a menedzsernek.

-Menedzser-sshi fogad téged, menj csak.

Biccentettél és elindultál. Nem is szoktad még meg, hogy a nem sokkal idősebbek nálad tegeznek. Te mindenkit magázol, már amennyire ezt meg tudtad tanulni. Hiába vagy már Koreában régóta, ez a formális beszéd, meg a másik két alakja, hogy mikor, melyiket és hogyan kell használni nagyon nehéz. Eleinte a fiúkkal is hivatalos beszédstílusban beszéltél, de mára már a tegezés vette át a helyet. Bekopogtattál a megfelelő ajtón, majd beinvitáltad magad. A fiúk nem voltak ott, csak a főnök.

-Szép jó napot! Valami baj van talán?- kérdezte barátságos hangnemben.

-Nem tudom Uram, mondja meg Ön. Három hete mintha nem is léteznék. Volt mostanában a fiúknak valami abszolút elfoglaltságuk?

-Semmi olyan, ami eltérne az eddigiektől. Nem tudok róla, hogy bármi visszatartaná Hoont tőled.

-Pedig valami van a háttérben, és szeretném végre megtudni, hogy mi. Azt hiszem, van rá jogom.

-Természetesen. Kérem, felhívom, hogy tolja ide a hátsófelét.

Láttad a főnök úron, hogy neki sem tetszik, mert ha baj van, azzal megint port fogtok kavarni a nyilvánosság és a média előtt. Hallottad, ahogy beszélgetnek, de nem is figyeltél rá. Próbáltál rideg és kimért maradni. A nyúllal szemben sem szándékozol elgyöngülni, pedig az nagyon is esélyes, hogy meg fog történni. Elvégre ő egy istenverte dögös nyúl, akiért a csillagokat is lelopnád az égről, ha tudnád, hogyan csináld. De nem! Most a képébe fogod vágni, hogy mekkora egy… hogy mekkora egy… szóval igen… Próbálnál valami sértőt kitalálni rá, de az agyad felmondta a szolgálatot. Úgy tűnik az eszed vett egy egy útra szóló repjegyet a tudatlanságba. Vagy akárhova máshova, de, hogy nyaralni ment, az biztos. Ahogy életed párja betopogott a szobába, menedzser-sshi kiandalgott, kettesben hagyva ezzel titeket. Persze biztos voltál benne, hogy ott fog ácsorogni az ajtónál egy pohárral a kezében, megpróbálva minden egyes szavatokat kihámozni csak úgy, egy vastag, fa ajtón keresztül. Igen, mert itt még a fa ajtóknak is fülük van. Már hozzászoktál szerencsére.

-Kicsim, valami baj van?

-Ezt most komolyan kérdezed Hoon?! Nem hiszem el, hogy neked totál természetes, hogy csak úgy lemondasz minden randit, minden találkát, még telefonon sem beszélgetsz velem, csak úgy magamra hagysz… Komolyan nem érek neked ennél többet?!

-Egyből a legrosszabbra gondolsz? Gyere velem!

Megőrjített, hogy ilyen édesen mosolygott, tudtad, hogy forgat valamit abban a répányi kis agyában. Mi van, ha szándékosan akarta, hogy ezt hidd? Ha tényleg csak játszott, hogy most meg ügyesen, mint egy két ballábas balerina fordítson egyet a még talán meg nem pecsételődött sorsán. Kézen fogva kihúzott a szobából, ki az épületből, beültetett a kocsijába és szó nélkül elhajtott veled.

-Hova megyünk?

-Majd meglátod.

Láttad rajta, hogy kár is faggatnod, nem fog elmondani semmit sem.

-Épp jókor jöttél, bár két nappal előbb, de jó órában. Mindjárt apály.

-Nem értelek. Mielőtt vagyok két nappal és mi köze van mindennek az apályhoz?

-Majd mindjárt meglátod.

Elkezdtél agyalni, hogy mi lesz majd két nap múlva, csak úgy zakatoltak fogaskerekeid, de nem bírtál semmi értelmesre rájönni. Az eszed még mindig vakációzik. Kiértetek a partra, a tenger partjára. Az apályból rájöttél ugyan, hogy köze lesz valaminek a tengerhez, de a többiről halványlila dunsztod sem volt. Kéz a kézben sétáltatok a tenger által nedvesre mosott homokos parton. Levetted cipődet, másik kezedben tartva a Nap alkonyati égfestését figyelted. Minden problémád messze szállt már tőled. A bárányfelhők az égen bársonyos függönyt vontak a horizonton szétterülő sugarak lágy színei elé. Narancs és vörös színek vívták csatájukat, hogy előkészítsék a Hold és csillagok pihenőhelyét, hogy átadhassák nem sokára a sötétségbe burkolózó éjszakának birodalmukat. Érezted, hogy partnered megáll melletted. Felé fordultál, ő átkarolta derekad. Gyönyörű mosolya elfeledtette veled, hogy igazából neked mérgesnek kéne lenned rá. Ahogy a naplemente fényei tükröződtek fenséges barna szemeiben úgy érezted, szíved ennél boldogabb már nem is lehetne. Lágy csókot lehelt ajkaidra, majd szorosan magához ölelt. Pár perc múlva elhúzódott, és biccentett, hogy menjetek tovább. Nem volt szükség szavakra, minden megvolt köztetek, hogy csupán egy pillantásból tudjátok, mit akar mondani a másik. Csak sétáltatok. Tökéletes randinak bizonyult most ez. Nem is gondoltad volna, mikor elindultál reggel, hogy néhány pillanat alatt az egész belső békéd visszatér, hogy újra úgy érzed majd magad, mint a legelső találkozásnál. Ahogy elnéztél előre a messziségbe, láttad, hogy egy szikla sorozat felé haladtok. Nem igazán értetted, neked jelenleg eszedben sincs sziklát mászni. Ahogy odaértetek, Hoon átsegített egy kisebb monstrumon, és szembeállított az egész fallal.

-Még van pár percünk apályig, utána meglátod, miért hoztalak ide.

Bólintottál, és egyre jobban érezted oldaladba fúródó kíváncsiságot. Zakatoló szívvel, izgatottan vártad, hogy a víz leapadjon a fekete sziklafalról. Elképzelésed sem volt, hogy mit fogsz majd meglátni. Ahogy a víz süllyedni kezdett, mintha formákat pillantottál volna meg. Van valami feltapadva a kövekre? Hoon mögéd állt, átölelt hátulról, érezted, hogy ő is izgatott. Mi a manó vár még itt rád? Aztán… Szemeid könnybe lábadtak, sírás kerített hatalmába. De nem a szomorú sírás. Lelked és szíved boldogsággal és szerelemmel telt el. A sziklafalra kagylók, színes, gyönyörű kagylók voltak feltapasztva, megformálva ezzel egy feliratot. Két szó: „Szeretlek. Örökké.” Ahogy a víz lefolyt a kagylókról, nedvesen hagyva azokat, a lemenő nap halvány sugarai csillogást varázsoltak rájuk. Ez a két szó tündökölt előtted csillogva, és csak most jöttél rá, hogy kedvesed azért utasított el több héten keresztül, hogy ezt most megláthasd.

-Két nap múlva lesz a nyári napforduló, a Nap akkor még jobban megvilágítaná ezt, de azt hiszem, az üzenet bármikor ugyanez lenne. Szeretlek, és szeretni is foglak mindörökké.

Zokogva borultál karjaiba. Soha nem hitted volna, hogy valaki ilyen gyönyörű ajándékkal fog meglepni, hogy valaki ennyire szépen mondja majd el neked, hogy szeret. Még egy tündérmese se lehetne ennél szebb.

-Én is szeretlek! És ez soha nem fog elmúlni!- Suttogtad mellkasába. Sokáig zokogtál még, mire képes voltál összeszedni magad. Ő csak mosolygott rád.

-Hogy csináltad?- kérdezted tőle elfúló hangon.

-Az titok. Az én titkom.

Mosolyogtál rá, hogy is gondoltad, hogy elmondja. Hiszen annyit szenvedhetett vele, ez tényleg az ő titka marad. Kezdett egyre sötétebb lenni, így hát elindultatok visszafelé. A tenger békés volt. Nem fújt a szél, így nem voltak nagy, ijesztő hullámok. A víz lágyan mosta a partot, kellemesen melegnek is bizonyult. Elengedted párod kezét, majd befutottál a habok közé. Lenge nyári ruha volt rajtad, de nem érdekelt, hogy vizes lesz. Persze beljebb már hűvösebb volt ez a sós víz, de nem érdekelt. Nyuszid hamar utánad indult. Ahogy odaért hozzád, átkaroltad nyakát és rátapadtál ajkaira. Ő derekadba kapaszkodott és így, boldogan, együtt forogtatok a vízben. Nevetve sikítottál fel, ahogy egy nagyobb hullám átcsapott feletted. Érezted, hogy kedved egyre játékosabb. Belefröcsköltél arcába, mire ő csak gonoszul rád morgott. Persze próbálta elrejteni, hogy igazából nevetne, de ismerted már annyira, hogy ne járhasson sikerrel. Kisebb vízi csata bontakozott ki köztetek. Végül prüszkölve, tüsszögve, köhécselve másztatok ki a partra. Hanyatt dőltél a homokban, hogy kifújhasd magad. Kedvesed melléd telepedett. Felkönyökölt, hogy láthassa kipirult arcodat. Kezével lágyan simítgatta orcádat, vizes és rakoncátlan tincseidet vissza a helyükre. Közelebb húztad és lágy csókot leheltél ajkaira. Tényleg ő életed szerelme és nincs senki és semmi, ami vagy aki elvehetné őt tőled. Soha többé nem fogsz kiakadni, ha egy kicsit mellőz téged, mert ezentúl tudni fogod, hogy mindennek oka van. Nagy nehezen összekapartátok magatokat és elindultatok a kocsi felé. Kéz a kézben, némán, tudva, hogy mindig ott lesztek egymásnak, soha semmi nem választhat el. Este, ahogy befeküdtél mellé, kiutasítva mindegyik másik fiút a szobából, ébren figyelve békésen szuszogó arcát tudtad. Tudtad, hogy igen, Ő az az egy, aki mellett le fogod élni az egész hátralévő életedet. Ő az az Egy.