Érte, másért nem...13(+18)

Akkor és ott

Ahogy itt ülünk, próbálom kibogozni, hogy mégis most ez mi, de fogalmam sincs. Egy fiú, nem mellesleg a U-Kiss leaderének karjaiban vagyok, egy fiúval, egy vezetővel smárolok és elég erős a gyanúm, hogy vonzódom hozzá. De én ezt nem értem. Honnan jött ez nekem? És neki? 100%, hogy heterok vagyunk mind a ketten. Róla ezt legalább is biztosan tudom. Magamról meg… azért ezt csak érzi az ember. És mégis, mégis érzek iránta valamit. Feltüzel, éget a vágy, hogy vele legyek és egyenesen elvesztettem az életkedvemet is, mikor elhidegült tőlem. Még, ha csak egy hétig is, de olyan örökké valóságnak tűnt. Hideg volt és ez nagyon fájt. Nagyon-nagyon. Szíven döfött egy hegyes, mérgezett tőrrel. Az, hogy most itt tart a kajaiban, simogatva és szorítva, ugyan gyógyítja sebeimet, de ez nekem nem elég. Tudni akarom, hogy hogyan tovább, mi legyen velünk, és, hogy egyáltalán mi a jó fészkes fene folyik itt.

-Soohyun, kérdezhetek valamit?

-Persze, csak nyugodtan.

-Mit csinálunk mi most?

-Nem tudom Hoon, nem tudom…

-Sosem éreztem még ilyet, és olyan… megmagyarázhatatlan az egész…

-Nekem is. Egy ideje már zavart valami benned, de nem tudtam mi. És, amikor csak úgy megcsókoltál az éjszaka folyamán…

-Tessék? Te felébredtél rá? És nem is szóltál?

-Kíváncsi voltam, mikor lesz hozzá elég bátorságod!

Na jó kedves leaderem, ezért most haragszom. Ki kéne másznom karjaiból és arrébb ülni, hogy durcizhassak, de nincs erőm elválni tőle.

-Utállak…

-Azt mindjárt gondoltam… én viszont nem! És, ha még egyszer, valaha is ezzel vádolnál…

-Meg fogsz ölni, igen, tudom. Pedig nagyon úgy viselkedtél.

-Az a csók, hogy gondolkozás nélkül visszaadtam egy kicsit felborított belül. Nem tudtam, hogyan kezeljem, sajnálom. De az igazat megvallva, még mindig nem tudom.

-Én sem. Fogalmam sincs mi ez az egész. csak úgy… vágyom a közelségedre, hogy átölelj, hogy velem légy, de nem értem miért…

-Hoon… én is veled akarok lenni, sokat-sokat, de azt hiszem, ezt jobb lenne, ha titokban tartanánk…

-Igen, valóban. Legalább is, amíg mi sem tudjuk, hogy mit akarunk.

-Így van, akkor ezt megbeszéltük.

-De Soohyun… a legutóbb azt mondtad, hogy jegeljük, amíg..

-Nem jegeljük, csak nem teregetjük ki a lapjainkat. Na? Mit szólsz?

-Rendben van. Akkor ma itt alhatok, ugye?

-Még szép, nem is engednélek vissza…

-EBÉD!!!- halljuk a galamb hangját.

-Menjünk?- kérdi Soohyun.

-Aha, én éhes vagyok.

-Oké, rendben.

Ahogy kimegyünk a szobából, mindenki szúrósan, de mosolyogva néz ránk, amolyan „na végre!” tekintettel. Leülve az asztalhoz Dongho furakodik közénk.

-Na szóval Hyung! Mi volt ez a besértődtem dolog kettőtök között?- a kis…

-Az nem tartozik rád, még túl fiatal vagy a komoly beszélgetésekhez- adott neki egy finom tockost a leader. Persze mindenki kuncogott a dolgon. Bár ez most nagyon igaz. És szegény kis maknae ebbe most kénytelen beletörődni. Csörögnek a kanalak, Eli megint finomat alkotott.

-Vállalom a mosogatást! Mostanában úgysem tettem meg nektek semmit…- közlöm kissé szemlesütve.

-Ugyan, Hoon. Ami azt illeti, inkább Soohyunnak kéne mosogatnia…- oh, Kevin, ez kedves.

-Hejj… na jó, akkor mosogassunk együtt, enyhén felforgattuk itt az életet…

-Enyhén?- böki ki AJ és Kiseop egyszerre… az ulzzang mintha egy picit elpirult volna. Hm, lehet, hogy nem vagyok egyedül ezen furcsa érzéseimmel? Bár ha így lenne, akkor először is Kevint kéne elővennem. Ahogy ragaszkodik Eli-hoz, hihetetlen. Még a kamerák előtt is. Viszont nagyon is összeillenének. Bár lehet, hogy nekik ennyi elég is. De nekem… még én sem tudom mi az elég. Kicsit repkednek a pillangók a gyomromban, mert egy délután és egy éjszaka is vissza van. Beszélgetnünk kéne, kicsit felderíteni az érzéseket, de félek a dologtól. Mi van, ha nem úgy alakulnak majd a dolgok, ahogy szeretném? Mi lesz, ha ennyi volt? Mi lesz, ha nem csak ennyi volt? Annyira ijesztő ez az egész, olyan természetellenes, mégis olyan megnyugtató. Össze vagyok kuszálódva. És azt hiszem, túlságosan is elgondolkodtam, mert közben mindent megettem. Remek, utálom, amikor így elmélyedek a gondolataimban, a testem meg csak úgy magától cselekszik. Volt, hogy egy órán át azt sem tudtam mit csináltam, végül kiderült, hogy átrendeztem a ruhás szekrényemet. Semmire sem emlékszem, azóta sem. Néha megijedek magamtól. Na jó, akkor mosogassunk. Összeszedem az üres tányérokat és már megyek is ki. Pár perc múlva leaderem is követ.

-Mondtam valamit? Elkomorodtál…

-Oh nem, ne haragudj, csak elgondolkodtam. Ilyenkor megszűnik a világ körülöttem.

-Értem. Rendben. De biztos nincs baj?

-Csak a tudatlanság. Hogy nem értem a dolgot.

-Majd idővel rájövünk. Ne siettesd.

-Nem siettetem, csak bosszant, hogy nem tudok valamit.

-Miért, talán szeretsz mindent tudó lenni?

-Annyira nem, mint AJ.

-Hehe, na igen. Őt nehéz felülmúlni.

-Nehéz? Hol voltál te az eddigi hónapokban? Inkább lehetetlen.

-Ugyan drága nyuszim, olyan nincs.

-Gondolod?

-Tudom.

-Oké, hiszek neked. De csak most, és csak mert jó kedvem van.

-Megtiszteltetés…

Közben már nagyon folyatjuk is a vizet. Én mosogatok, ő törölget. Jó kis munkamegosztás. Közben persze nem bírom kihagyni, hogy ne fröcsköljem arcon egy kis habbal. Szúrósan néz rám és belebök az oldalamba.

-Nee, mert eldobok itt valami törékenyet!

-Jajj, ne, inkább ne…Kevin már megtette, és nem volt vicces… Majd akkor később még visszakapod.

-Ajjajj, kezdhetek félni?

-Mindenképp Hoon. Rettegj…

-Hm… oké, látod, ahogy remeg a lábam- közben remegtetem- nagyon félek tőled!

-Ne gúnyolódj te mocsok dög!

-Pedig az olyan jóóóóó érzééééés- nyújtom el a végét és fröcskölök még több habot az arcába. Pedig tudom, hogy ez kemény bosszút fog maga után vonni, de megéri. Akkor is, na még egy kicsit. Bocsi Soohyun, de ezt most muszáj. Nevet ő is, de tudom, hogy már a bosszút forralja. Ami azt illeti, kíváncsi is vagyok, hogy mit fog tenni. Ahogy befejezzük, én kimegyek a mosdóba, majd kis hideg vízzel felfrissítve magam megyek is vissza a szobájába. Azonban nevetést hallok a saját szobám felől. Kicsit hallgatózom, és ahogy innen hallom szerintem AJ és Kiseop éppen filmezhetnek. Nagyszerű, ha már elüldöztem szegényt, legalább kijönnek egymással. Na jó, akkor irány leaderem. Benyitok, és… levegőt venni sincs időm. Soohyun megragad, de, hé! Mit képzelsz? Kattan a zár az ajtón. Visszakapom a keménykedésem? Kikeltem magamból és most visszaadja? Hozzám simul… Úristen… Túl közel vagy. Ég az arcom, alig kapok levegőt. Megint meg fogsz csókolni? De akkor mire vársz még? Nem, nem akar, úgy látom. De… Úristen… Szikrázik a bőröm, te jó ég… Ne, hagyj békén, ezt nem teheted. Végig simít a karjaimon…te jó ég, égek. Füstölök és mindjárt robbanok. Kérem akkor én az ajkaidat… Ne mááááár! Soohyun ne húzódj el! Naa….. de csak arrébb megy és leül az ágyra. Néz rám aljas mosollyal.

-Szerintem Hoon, elég egyértelmű, hogy mit akarsz…- nagyot nyelek.

-Szerintem nem… nem tudom Soohyun…

-Dehogynem… úgyis hamar rá fogsz te erre jönni…- na elég legyen a játékból!

-Háh, de azt tudom, hogy mit akarok most! Pólót le és feküdj!

-Heh?- néz rám kerek szemekkel.

-Most megmasszírozom az egész hátadat. Na, gyerünk, csináld, amit mondok!

Szemei azért felcsillannak, bár még mindig nagyon meg van lepve. De engedelmeskedik. Ahogy lekapja pólóját elakad a lélegzetem. Láttam már így, és már akkor is hevesebben vert a szívem. Hát még most. Kifekszik, nem veszi észre… dehogynem veszi észre, csak játszik velem. Tudja jól, hogy kikészít, és ő ezt élvezi. Aljas dög. De mit vagyok meglepve, kezdettől fogva ilyen. Na jó. Testápoló? Oh, megvan. Rajzolok vele egy smiley-t a hátára, majd elkezdem szépen végig kenni rajta. Csak finoman. Érzem, ahogy megremeg, látom, hogy libabőrös lett. Most én húzhatom az ő agyát. Játszok vele egy kicsit. Ujjaim hegyével rajzolgatok ábrákat nyakától a derekáig. Karjára is rátérek, vállára, nyakára. Érzem, hogy élvezi. Akkor lehetünk kissé erősebbek is. Határozottan körözgetek a hátán. Azt az egyet megtanultam, hogy csak lentről felfelé szabad haladni erősen, így nyakától lefelé csak ujjaim hegyével simogatom. Kicsit rátérek oldalára is, mire finoman megugrik. Tudom én, hogy hol csikis. Csak kicsit bosszantom ezzel, még a végén a padlón landolnék, ha jobban megugrana. Hallom, ahogy sóhajtozik. Bosszantsuk még egy kicsit. Mert az olyan jóóóó. Végig húzom kezeimet öve mentén a derekán, na erre nagyon is megremeg. Mindenre ez a reakciója? Nem baj, nekem tetszik. Nyomok még egy kis testápolót rá, beitta a bőre mindet. Ismét rajzolgatok, de most önkéntelenül is egy szívet. Kuncog, tudja mit rajzoltam. Érzem, hogy pirulok. Nem volt szándékos, tényleg, de ha magától is ilyenek jönnek… akkor azt hiszem, kezdhetek félni magamtól. Kicsit sem fáradtak még a kezeim, nagyon jól bírom. Talán mert fűt a gonoszság. Muszáj megint böködnöm. Kínlódik már alattam, érzem én, de akkor is kínzom. Játszunk még. Egy ujjammal fel-le játszok övéről, hol a derekát, hol az övét birizgálom. Megfeszül, szerintem már készül rá, hogy visszavágjon, pedig én még nem fejeztem be. Hoppá, milyen ötletem támadt! Hehe, ezért ki fog akadni. De neszek neked drága leaderem, ezt most megkapod. Óvatosan lehajolok nyakához, és anélkül, hogy észrevenné, most én csókolok az övébe. Semmi reakció? Na ne már. Legalább ugorhatott volna egyet. Vagy… lehet, hogy lefagyott? Egy pillanatra anno, én is lefagytam. De nekem kell, hogy reagáljon! Ez így nem járja! Nem fair! Akkor is… na jó, rendben van, bár alighanem pont ezt akarod, de akkor is… Finoman ujjaimmal végig simítok nyakán, majd gyengéd csókot lehellek rá… húzom lejjebb ujjaimat gerincén, és felette egy-egy apró csókkal hintem be hátát. Egyik oldalt, majd rátérek gerincének másik oldalára, ugyanígy. Nem hiszem el, hogy ezt most komolyan én csinálom… Mi van velem? Ennyire vágynék rá? Azonban most már reagál. Feszült és remeg. Helyes, ezt akartam elérni.

-Had forduljak meg!- hallom halk hangját, ahogy felkönyököl. Rendben van, kicsit feljebb emelem magam, hogy elférjen alattam.

Jujj *-* Hajajj, ez… uh… úristen… ilyen gyorsan így felpattanni… Soohyun, még mindig édesek az ajkaid… Hejj!!! Nem ér harapni! Jézusom… itt ülök az ágyában, az ölében… és… ahw, neee, ezt neee… már megint… a nyakam… mi vagy te vámpír? ki ne szívd te!! ajajj, ennek nyoma lesz… de már nem vagyok lefagyva úgy, mint reggel. Visszakapod! Beletúrok hajába és én is beleharapok nyakába. Halk sóhaj, hehe, ezt tetszett, mi? Nekem is *-* Hihetetlenül csókol. Nem hagyja, hogy én irányítsak, de valahogy egyáltalán nem bánom. Mindkét kezemmel arcát fogom. Érzem, hogy az ő bőre is ég. Hééé, mit csinálsz? Hejj, hejj! Hagyd abba… nem veszed le a pólómat, hallod?! Gyorsan felugrok és a falhoz préselem magam.

-Mi az, még mindig nem tudod mit akarsz? Te kezdted…- jön közelebb aljas mosollyal az arcán. Nem hiszem el, megint csőbe húzott. Képtelen vagyok én kijátszani őt, egyszerűen túl gonosz. Ismét hozzám préseli magát. De csak áll. Mi van már? Gyere már! Na! Most meg mi van? Megint el fogsz húzódni? Most azt hiszem itt az ideje, hogy én rontsak neked. Letámadom ajkait. Én akarok irányítani! Akkor is! Kiharcolom… de miét olyan nehéz. Belekuncog a csókba, naaa, ezt nem szabad! De megint ő nyer, ezt nem hiszem el. Nem, még mindig nem tudom mit akarok. Vagy mégis? Még ennél többet, ennél sokkal többet, de… egy kicsit azért bizonytalan vagyok.

-Elbizonytalanodtál- húzódik el mosolyogva.

-Egy kicsit… Soohyun, én…

-Csss!- teszi ujját ajkaimra, és csak mosolyog. Elolvadok ezektől a barna szemektől, és ez az édes mosoly. Megöl vele. Mindjárt lefolyok itt a padlóra. Lágyan csókol meg. Mintha csak rálehelne ajkaimra.

Átfutnak agyamon az emlékek. A kedves mosolya, mikor még talán csak a nevemet tudta. Minden kedves szava, hogy szívesen lát a csapatban. A fájdalom a szemében, amit az első betegségemnél láttam. Sírt értem. Ölelő karjai, mikor szükségem volt rájuk. Bármit megbeszélhettem vele. A cukkolásai, még, ha ki is akasztottak. Édes ajkai, mikor álmában, vagy nem is annyira álmában megcsókoltam. Muszáj megölelnem. Hozzá bújok és magamhoz szorítom. Annyira jó érzés. Biztonságban érzem magam mellette. Teljes biztonságban. Ő az én őrangyalom. Biztos vagyok benne, hogy ő volt álmaimban is, és olyan hülye vagyok, hogy erre nem jöttem rá hamarabb. Érzem, hogy nagyon erősen szorít. Bár soha nem kéne elengednem. Annyira jó lenne. Minden vágyam, hogy örökké így maradjunk. Hogy mit akarok? Ezt, pontosan ezt. Karjaiban lenni, érezni közelségét, bőre illatát, puhaságát, forró leheletét a nyakamon. Érezni, hogy létezik.

-Köszönöm!- suttogom halkan.

-De mit?- suttog vissza.

-Hogy élsz…- nagyot sóhajt és még jobban megszorít. Sok perce lehetünk már itt így. El tudnék aludni. De…

-WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ…- halljuk a folyosóról. Összenézünk és csak nevetni tudunk. Hogy is hihettük, hogy lesz egy csendes napunk ebben a dormban? Kizárt dolog. Na de vajon most mi történt… Kimegyünk a szobából, és… wow…De gyorsan vissza is lököm leaderem, hogy vegyen fel egy pólót… Elpirulva fordul vissza.

-Mi a manó történt? Nem tudnátok kicsit csendesebbek lenni?- kérdem én.

De… atyaég… máris szakadnom kell… Dongho és Kevin haja te jó ég… rózsaszín gumikkal és csatokkal van tele.

-Veletek meg mi történt?

-Azok OTT!- jön ki a 2Seop páros hasát fogva.

-Elaludtak, és hát… nem bírtuk megállni…

-Most miért Kevin? Neked nagyon jól áll! Jól megy a lányos énedhez!

-Te retardált galamb és nem vagyok lányos!

-De igen- mondjuk mind egyszerre, immáron Soohyunnal kibővülve.

-Aaauuuuuuu- szegény, leül a földre.

-Azt hiszem Eli, innentől a te dolgod- kacsint a galambra AJ. Hehe. Én odamegyek Donghohoz, és segítek neki rendbe tenni magát. Ám az egyik hajgumi csúnyán beakadt a hajába.

-Hogy bírtátok ezt így megkötni? Látszik, hogy nem vagytok lányok!- szólok oda a két bűnösnek.

-Még szép Hoon… gondoltam ennyi együtt töltött nap után erre már rájöttél….- villantom  szikrákat szóró tekintetem, majd karon fogva szegény maknae-t bevezetem a fürdőbe. Majd ollóval megpróbálom a lehető legkevesebb járulékos veszteséggel kioperálni a hajából ezt a valamit. És, jól látom, hogy? o.o Soohyun mintha féltékeny lenne. Mintha lenne mire. De nem baj, ezt még ki fogom használni. Az egyszer biztos. Gonosz vagyok? Nem baj, ő is az. Közel tíz perces küzdelem után, csak egy kisebb csomót vesztett el Dongho a hajkoronájából. Egész ügyes vagyok, azt iszem.

-Hoon!- kis aranyos.

-Mond, mi a baj?

-Ezentúl nem nagyon fogsz a helyeden aludni, ugye?

-Helyemen? Mi vagyok én, kutya? De amúgy meg miért ne aludnék? Még mindig az az én szobám.

-Akkor alhatok majd ezentúl is veled?

-Persze, miért ne alhatnál?- mosolygok rá. Ő is mosolyog. Nagyon kis édes. Na akkor vissza a nappaliba. Mindenki ott van. A kanapén ülve bámulják a tévét.

-Hoon! Segítesz nekem összeütni valami vacsora-félét?- jön egy galamb kérdés.

-Persze, szívesen.- Soohyun ne forgasd már a szemedet!

-VACSORA!- kiáltjuk el magunkat mind ketten egyszerre. Meg vagyok lepve, hogy leaderem kibírta, hogy ne jöjjön ide lábatlankodni. Elképesztő. Na de, terítsünk. És együnk. Pedig nem rég volt ebéd. Vagy csak ennyire repülne az idő? Mintha alig telt volna el talán egy óra, közben meg beesteledett. Vacsi után irány a zuhany. Zárt ajtónál fürdök, nem bízok most már senkiben. Mikor végzem, felkapom ruháim a szobámból és mennék át Soohyunhoz, de egy pillanatra megállok AJ laptopja előtt. Megint filmeznek Kiseoppal, és kicsit belelesek, hogy mi is ez. Érdekesnek ígérkezik, majd elkérem én is, kíváncsi vagyok a végére. Úgy húsz percet nézhettem meg most belőle, de tetszik. Na, de nem akarom őket zavarni. Bár ahogy elnézem észre sem vették, hogy még itt vagyok, ők is feszülten figyelik az eseményeket. Kopogok leaderem ajtaján, de nem várom meg a válaszát és benyitok. De… megfagyok.. már megint…

-Öhm, visszajövök később!- mivelhogy egy szál törülközőben áll előttem.

-Dehogy jössz! Hoon ki ne merj menni és csukd már be az ajtót!!!!!!!- kiált rám. Reflexből úgy teszek, ahogy mond. Neki dőlök az ajtónak és csak hüledezek. Időzítésből megint én vagyok a toppon úgy érzem. De én ezt már nem bírom *-*. És még vizes is a tetejébe… Vizes tincsei szemébe lógnak, úristen, de dögös így… és és és… vizes, mindenhol, vizes… önkéntelenül is megnyalok ajkaim, mire ő felkuncog. A fenébe, elengedtem magam, és el is ástam rendesen. Azt hiszem innen már nincs menekvés. Megint csapdába csalt! Megint!! Ennyire nem lehet számító!... jajj nekem. Itt fogok ma meghalni azt hiszem. Úristen, ne gyere közelebb, hallod?! Ne gyere…közelebb… De… ahj, tetszik, hogy még a vad csókja is ilyen gyengéd. Ahogy vizes kezével hajamba túr… Úristen, remegnek a lábaim. Nem bírom, nem bírom, nem bírom, egyszerűen nem bírom!!! Gyilkos vagy Shin Soohyun! Egy kegyetlen és dögös gyilkos! Istenem… de… bízom benne, bízom és kész. És azt hiszem… azt hiszem, hogy… hogy akarom… őt… ma… most… akarom…

Végig húzom ujjaim kidolgozott felsőtestén és belesóhajtok a csókba. Kuncog. Kínoz, már megint. Kicsit kijjebb húzódik, és, mit akarsz? Mit csinálsz? Édes istenem ez… hogy lehet ilyen gyorsan levenni valakiről a pólót? És már megint a nyakamat támadod? Na majd én is a tiedet. Nee, jézusom, úristen. Kezeitől égek, felperzsel minden érintése. Úristen, miért ilyen jó érzés? Elöntött a forróság. Mindjárt összeesek.

-Akarod?- szakad el tőlem zihálva.

-Akarom!- mondom hezitálás nélkül. Határozott hangsúlyom még engem is meglep. Ahw, jézusom, már megint azok az ajkak. Én is akarlak így falni, engedd már meg! De nem… hajh, de… alig van már bennem erő.

Úristen, az az övem… Jézusom, most komolyan kicsatoltad? Atyaég, te jóisten. Úristen, ez már… én ezt nem bírom tovább így… Szentséges ég… Alig kapok levegőt. Nincs rajtam nadrág… Mikor került le? Hol voltam én akkor? Falhoz présel… Fel akarsz ide kenni?? Hát állok elébe… de… áááhhh…. neee… úristen… ezt most…. muszáj felsóhajtanom… csendben kell maradnunk de nem bírom… ha a vállába harapok… hajjh, nem bírom…miért miért miért? atyaég… végig simogatott… OTT!! Nem bírom… felrobbanok itt helyben… jézusom… istenem…nyakamat szívja, ennek biztosan nyoma lesz most már. Nem hiszem el… én ezt most tényleg meg fogom tenni? de akarom… TÉNYLEG AKAROM?? Azt hiszem, igen. Vagyis nem, én biztos vagyok benne, akarom… Elég volt a törülközőből, nem kell az neked. El is hajítom, a közelébe se legyen. Jézusom O.O ezt most kár volt látni… Sosem néztem oda eddig, de… hogy fért bele a nadrágjába? Istenem… úristen… és az enyém lesz… csak az enyém… muszáj… muszáj megérintenem… kezembe vennem…ahj, most ő harap a vállamba. Azt hiszem ez most a vég… jézusom… hogy történhet meg ez? De annyira jó, elmondani nem lehet. Soha nem éreztem még ilyen vágyat, te jó ég, én mindjárt tényleg összeesek. Elég lesz, ne kínozz. Kezei végig égetik testemet… Hé, mit csinálsz? Atyám… Nem tudok csókolva járni, hejj, el fogok esni… Mondom el fogok…esni… még jó, hogy pont az ágyra…hanyatt fekszem le, tudom, hogy ő lesz felül. Úristen… ez ez… végig csókolja mellkasom… ezt érezhette, mikor én a hátát csókoltam? úristen… márt értem miért indult be… égek, égek, égek… perzselek, nem ég még az ágy? Mindjárt felgyulladok… Jézusom, mit csinálsz? Mit képzelsz? Lehúzza rólam az alsót. istenem. Azt hiszem minden maradék gátlásom is távozott. Már csak őt akarom és….Ááááááá ahhhwww… jézusom Soohyun… úristen…. a nyelved nem csak csókra képes te jó ég… Mindjárt itt halok meg… Nem bírok nyugton maradni… és hogy fojtsam vissza nyögéseim? mert nem szabad, nem szabad hangot kiadnom! édes istenem… áááh, nee, nee szívd, jézusom… Végem van… És most? Abbahagyod? Testápoló? Az minek? Oh, persze, tudom, de… uh… félek… azért félek… de ha így támadod a nyakamat… mindjárt elfelejtem, hogy félek… istenem… már most őrületes… már most… és még nem tartunk sehol…

ÁÁÁÁÁ… ez fáj… csak egy ujj, de ez fáj… olyan kényelmetlen… de wááá… ne ilyen gyorsan…. csak vonaglani bírok…neee, Soohyun, nem bírom… fáááj… már három ujj…. de… szétfeszít…. nagyon fáj…. érzem, hogy a könnyeim is kicsordultak….istenem…. de ne hagyd abba!!

-Abbahagyhatom…- suttogja fülembe.

-Ne, nem akarom, abbahagyd!- karjaim nyaka köré fonom, magamhoz húzom és készülök, hogy vállába haraphassak. Tudom, hogy ez most nagyon fog fájni… De akarom. nagyon. Rám nehezedik és…

ÁÁÁÁÁÁÁáááááááá, kiáltanék fel, de nem lehet. Azt hiszem véresre haraptam a vállát… és a körmeimet is hátába mélyesztettem, de ez nagyon fáááááj….Nagyon fáááj… Úristen, ez… kegyetlen… de… mégis jó… édes fájdalom… Zihálok, próbálok ellazulni, de nagyon nehezen megy. Nem mozog, csak vár. Köszönöm, Soohyun. Szépen lassan azt hiszem megszokom. Belecsókolok a nyakába, tudatom vele, hogy folytathatja. Lassan mozog. Fáj még, de már nem annyira. Kibírom akkor is. Majd mindjárt jobb lesz. Remélem. Igen, azt hiszem jól hittem…

Igen, igen, igen… úristen… ez… egyre jobb… istenem… Soohyun, te tudsz valamit… Édes istenem… Nekem mindjárt végem van… És, és, és… ez most komoly? A kezed… atyaég… ha így szorítod nekem, mindjárt elmegyek… úristen… jézusom…

Áááááá, ahwww, megvan a gyenge pontom. Tényleg csak erre játszol? jézusom…Nekem mindjárt végem lesz…

-Én…én… mindj… úristen…Soohyun….nee…istenem…mindjárt…mindjárt…ááhhh…- nem bírom…

Áááááááááááááááá és nem kiálthatok! Pedig ez… soha nem éreztem még ilyet… Ilyen gyönyör nem is létezhet… istenem,….azt hiszem meghaltam… és a mennyben vagyok…ahhw, érzem, érzem őt is… érzem, ahogy eltelít…teljesen az enyém vagy!... Lihegnem kell, de neki is. Zihálunk. Azt hiszem felégtem. Minden erőm elszállt…

-Az enyém vagy Shin Soohyun!

-A tied vagyok Yeo Hoon Min!!!

Igaza volt, én tényleg ezt akartam. Jobban tudta, mint én. Úristen… Azt hiszem már vagy 10 perce pihegünk itt. Még mindig rajtam fekszik. De kéne már a tüdőmnek a súly mentesítés. És kéne pár zsebkendő is azt hiszem. Arrébb gördül, letöröljük magunkat, majd kihúzza alólam a takarót és beinvitál alá. Nem habozok, ráfekszem vállára.

-Ez őrületes volt…- suttogja.

-Az… honnan tudtad, hogy ezt akarom?

-Ugyan Hoon. Tudtad te is, csak féltél.

-Hogy ne féltem volna?!

-Még mindig félsz?

-Nem. Bízom benned. Vigyázol rám.

-Mindig- és homlokon csókol.

-Te vagy az őrangyalom- suttogom én. Kuncog. De magához szorít. Simogat. Annyira jól esi, hogy így törődik velem.

-Tudod… soha nem hittem volna, hogy így felforgatod az életemet…- szúrós a hangod te dög…

-Nem akartam, nehogy azt hidd… na de mintha te nem forgattad volna fel az enyémet…

-Hehe…  most már áldom az eget, hogy a csapatban vagy…

-Most már? Eddig meg átkoztad mi?

-Volt olyan is…

-Shin Soohyun! Ezt tartsd meg magadnak!- förmedek rá, de közben nevetnem kell. Lágyan megcsókol.

-Ugye ezentúl mindig a karomban alszol majd?- kérdi édesen.

-Majd meglátjuk. Attól függ, hogy viselkedsz majd.

-Naaaa ez nem éééér!- nyafog, egyem meg.

-A nyafogás Donghonak jobban megy…

-Ez övön aluli volt…

-Emlékszel, még teperned kell!

-Igen… Tudom… Bántottalak, ki foglak engesztelni érte, erre mérget vehetsz.

-Ajánlom is… különben itt hagylak…

-Meg ne merd tenni!- nyomok egy puszit arcára, majd válaszommal egyben még szorosabban odabújok hozzá.

-Nem fogom, soha…

Jól belebújva a takaróba elhelyezkedünk, és úgy vélem, ma nagyon szépeket fogok álmodni…