Túlhajtva…
Az utóbbi pár hét, sőt
lassan hónapok, felettébb jól teltek el. Minden szép, és rózsás. Vesszük fel a
dalokat a következő lemezünkhöz, kicsit maszkulinabb lesz, mint az eddigiek.
Mennek a próbák, a nyilvánosság elől is visszavonultunk kicsit. Bár akár napi 6
órát is énekelünk, ami nagyon megterhelő, kedvez is nekünk az, hogy nincsen
körülöttünk tömeg. Hiszen így többet lehetek együtt Soohyunnal. Mostanában
minden rendben van köztünk. El sem hiszem. Még mindig nem. Hogy szerethettem én
bele? Pont egy pasiba? Aki ennyire bolond, kedves, és ijesztő is egyben.
Olykor, próbákon, ha valami úgy nagyon nem tetszik neki, határozottan megijedek
tőle. Fel tudja emelni a hangját, bár ezt eddig is tudtam, de gondoltam talán
megenyhül, most, hogy együtt vagyunk. De tévedtem. Ugyanolyan szőrös szívű, ha
bal lábbal kel. De estére azért jobb kedve szokott lenni. Az kéne még, hogy
kirúgjon az ágyából. Na meg még mit nem. Sokszor elgondolkodom az eddigi
hónapok eseményein. Nem is olyan nagyon régen, még azon paráztam, hogy milyen
lesz beköltözni egy csapat, összeszokott férfiember közé. Vajon befogadnak
majd? Kedvelni vagy utálni fognak? Vajon leszek-e elég jó nekik? Mennyit tudok
hozzájuk képest? Minden rendben lesz? Aztán lássanak csodát, beköltöztem. Minden
kezdeti félelmem elszállt. Emlékszem még, hogy Kevin milyen rideg is volt
hozzám az elején, most meg néha csak úgy odajön hozzám, hogy megöleljen. Arra
is emlékszem, hogy eleinte nem tudtam kiigazodni Soohyunon sem. Az édes mosolya
lehengerelt, de néha olyan kis genyó volt. Máskor meg egy kis maci, aki előtt
mézes madzagot húznak. Bár néha még mindig ilyen. Ha rossz kedve van, jobb
kikerülni. Ritkán fordul elő, de hát ez mindenkivel megesik néhanapján. Aki
szintén baromi morcos tud lenni, az Eli. Azt hittem, ő is valami ultrabolond
ember, de egyébként nagyon is aranyos. Főleg, ahogy Kevinnel bánik. Olyan jól
megértik egymást, és a rajongók is imádják őket. Ők a tökéletes U-Kiss pár.
Álompár- szokták nekik írni. Bolondok. Pedig hajajj, ha egyszer rá jön Kevinre
az öt perc, ami persze tovább tart, akkor aztán van ne mulass. De az is feltűnt
a hónapok alatt, hogy mennyivel felnőttebb, és férfiasabb kamerák mögött. Tud
olykor még így is cefet lányos lenni, pláne, ha hisztizik, de… Bár ebben azt
hiszem Kiseop a nyerő. Az ő cifra szenvedését senki sem überelheti. AJ pedig
olyan jól képes ezt lekezelni, hogy hihetetlen. Látszik, hogy ő a csapat agya.
Ő a legértelmesebb és a legokosabb is köztünk. Ha nagy a baj, többnyire ő a
probléma megoldásának a kulcsa. Azok a trollkodások- nem is hittem volna, hogy
szobatársam is benne van az ilyenekben, de mindig benne van. Mint, amikor
ismételten egy vámpíros horrorfilm megnézésére adtuk a fejünket. Ez nem is volt
olyan régen, talán két hónapja. Mindenki a tévét nézte. Vagyis majdnem. Soohyun
bealudt, Dongho és Kevin összebújva- általában így szokták. Eli és AJ között
ült Kiseop. Istenem, de trollok voltak akkor. Köztudott, hogy Seopíí nem éppen
a bátorságáról híres. A filmet is alig merte nézni. Párnával az ölében,
jóformán elbújva a kanapéban. Az a másik kettő meg egyszercsak megbökte az
oldalát. Az ulzzang akkorát sikított, hogy leaderem leesett a földre, a DongVin
páros a szobájukig szaladt, a két tettes meg visítva röhögött. Én azt sem
tudtam hirtelen, hogy mi a nevem, én is megijedtem. Persze utána AJ magához
húzta a remegő szerencsétlent, még át is ölelte, de látszott azért, hogy Kiseop
eléggé megharagudott. A film vége felé meg Jaeseop-ah azzal szórakozott, hogy
beleharap az ulzzang nyakába. Egyszer ezt már eljátszották korábban, és már
akkor is érdekes lehetett, de ez így, uh. Már majdnem elhittem, hogy tényleg
beleharapott a nyakába. Seopí meg totál kipirulva tűrte. Erre sem tudtam gombot
varrni. Aztán volt még egy hasonló eset. Az éjszaka kellős közepén egy hatalmas
sikítás. De az a fajta, amikor valami baj van. Megijedtünk. Volt egyszer, hogy
Kevin csúnyán elvágta a kezét üvegszilánkokkal, és én személy szerint nagyon
frászt kaptam, hogy esetleg ismét ez a szitu. De szerencsére persze nem ez
történt. Bár az áldozat ismételten Kevin volt. Ahogy Eli elmesélte, igazából
szakadtunk a nevetéstől. Beszállt hozzájuk egy imádkozó sáska- nyitva volt az
ablak. De hogy hogy került fel ilyen magasra, az azóta is rejtély. A galamb már
épp elkapta volna barátja párnáján csücsülő rovarkát, de ártatlanul alvó társa
pont kinyitotta a szemét. Konkrétan szemezett egy nagy és zöld szárnyas izével.
Akkor sikított fel. Mire beértünk a szobába, a galamb kiterülve a földön, Kevin
a paplanjába gabalyodva Eli ágyán totál riadt arccal. Mikor nagy nehezen
kiszedtük belőlük, hogy mi a baj, csak a fejünket fogtuk. De ház ezzel ugye még
koránt sincs vége. Emlékszem, hogy egyszer Kiseop beetetett minket, hogy pókot
látott a szobánkban. Időközben kiszedtem belőle, hogy csak megijedt attól, hogy
Soohyun együtt látta AJ-vel. De hát, semmi sem lehet ilyen egyszerű, nemde?
Egyik este megyek az ágyam felé. Épp egyedül aludtam- kell néha az is- és már
feküdtem volna be, mire mit látok meg? Hát nem egy pók mászik pont a párnámon?
Én is sikítottam egyet. És engem is kiröhögött mindenki. De aztán leaderem
kirakta az ablakon a szőrös szörnyeteget. Vagy lehet nem is volt szőrös, de jó
nagy volt. Na jó, nem is volt olyan nagy. De póknak akkor is pók volt. Ki is
cseréltem a huzatot helyből. Nem is volt vicces- persze ezt mindenki más
máshogy gondolta. Örültem nekik. Aztán még ott vannak a DongLi-féle csetepaték.
Azok ketten egyszerűen eszméletlenek. És elvetemültek. Dongho egyszer
megcsinálta, hogy összeöntötte az össze fellelhető Red Bull doboz tartalmát, és
felforralta. Majd fogta az egészet, tett bele egy csomag sütőport, és tepsiben
bevágta a sütőbe. Szép trutyi lett belőle. Hihetetlen a kölyök. Hogy jutott
ilyesmi az eszébe, nem tudom. De Eli paprikavörös arca hajajj. Éreztük mi, hogy
ebből bosszú lesz. Lett is. Egyik este a galamb főzött vacsorát nem sokkal az
incidens után. Senki sem gyanakodott, nem is adott rá jelet. A vacsi után
halljuk, ahogy a maknae visítva fut a toalett felé. Kiabált is ezerrel, hogy
megöli a galambot. Nem esett le elsőre, de aztán rájöttünk. Eli hashajtót tett
a kölyök kajájába. Soohyun azért kicsit megszidta, mert így két órán keresztül
foglalt volt a mellékhelység. Ennek annyira nem örültünk, de kibírtuk. Szegény
Dongho utána egész este mellettem nyavalygott. Leaderem nagy örömére. Olyan kis
féltékeny tud lenni. Pedig én közöltem vele, hogy már pedig néha akkor is vagy
egyedül, vagy a maknae-val fogok aludni. Mert attól még őt is nagyon szeretem,
csak nem egészen ugyanúgy. Egy másik este ismét kiabálásra futottunk ki a
konyhába. Dongho kicserélte a sót és a cukrot az üvegcsékben. A többiek már
ettek, mi Soohyunnal filmeztünk, gondoltuk előbb befejezzük, és csak utána
megyünk ki. De aztán ennek örömére főzhettem új vacsorát. Ráadásul bele is telt
egy kis időbe, mire rájöttünk, hogy mi nem stimmel. Dongho csak sírt a
nevetéstől, de képtelen volt kinyögni akár egy szót is. Eli fortyogott, hiszen
kárba veszett a munkája. A többiek meg prüszköltek, köhögtek, fújták az orruk.
Elég ehetetlenre sikerült így az étek. De a galamb bosszúja megint egeket vert.
Mosásnál, mert most ő volt a soros, a maknae több fehér ruháját is rózsaszín
vízbe áztatta. Még a cipőfűzőjét is. Rózsaszín-fehér csíkos lett minden. Dongho
nagyon ki volt akadva, de megbosszulta a bosszút. Fogta a rózsaszín festéket,
és Eli nyakába öntötte. Még jó, hogy csak ruhafesték. Némi zsíroldóval lejött a
galamb bőréről. Kevin elég sokat sikálta szegényt. Hihetetlenek komolyan. Egy
másik alkalommal megint JaeEli páros volt a troll. Bezárták próbán a
takarítószeres helységbe Kiseopot és lekapcsolták az áramot, ezáltal tök sötét
lett odabent. Szegény úgy könyörgött nekik, hogy engedjék ki. Nem tudom miért
élvezik ennyire, hogy ráhozzák szegényre a frászt. Miután kinyitották kulccsal
az ajtót, az ulzzang olyan erővel vágta ki, hogy AJ-t pont fejen találta, és
fel is döntötte. Kiseop csak nevetett egyet kínjában és elmenekült. Akkor két
napig rá sem nézett szobatársamra. Annyira nem lett vicc a dologból. Jaeseop-ah
meg folyton engesztelni próbálta. Ölelgette- volna, de mindig el lett taszítva.
Aztán egyik este, ahogy Kiseop a kanapén bambulta a tévét, a macsek letérdelt
elé, és egy édes kis plüss macit szorongatva, ártatlan, csizmás kandúr szemekkel
nézett a sértettre. A maci mancsai között egy szívecskét szorongatott. Nagyon
édes volt. Az ulzzang sem bírta tovább, kibékültek. Azóta már többször is
láttam, hogy azzal a macival alszik együtt. Olykor átjött hozzánk is, vagy épp
szobát cseréltünk, és akkor is magával hozta. Ha AJ-vel aludt együtt, a maci
akkor is ott volt a kezében. Szobatársam beletrafált, hogy mi kell szegénynek.
Aztán, még amin nagyot szakadtam, az is megint a maknae-hoz kapcsolódik. Egyik
reggel az istenért sem volt hajlandó felkelni, de még nekem sem. Még a reggeli
kedvéért sem. Soohyun meg megfogta a bokájánál, és elkezdte kihúzni a szobából.
Amaz a takaróba kapaszkodva nem hagyta magát, de révén, hogy masszívabb támaszt
nem talált, így hason végig lett húzva a paplannal együtt a házon. Lett volna,
csakhogy a nappali felé menet leaderem megbotlott a szőnyeg szélében, és
hanyatt esett. Dongho azon nyomban visszamenekült a szobába. Odamentem
páromhoz, hogy felsegítsem, de inkább lehúzott magához és befeküdt az ölembe.
Közölte, hogy ha a maknae sem kel fel, akkor ő sem fog. Innentől a galamb vette
át a vezetést. Fogott egy lábas meleg vizet, bevitte a hétalvó szobájába, és
nyakon öntötte. A következő kép epic volt. Dongho csurom vizesen, kapálózva fut
a galamb után, aki meg röhögve próbál elmenekülni előle. Kergetőztek egy ideig
a nappaliban, de aztán a kölyök hasra esett Soohyun lábában, ami egy
pillanattal előbb még nem volt ott. Dög egy leader néha azért. AJ karöltve
Eli-al megfogták, felöltöztették, és megtömték, mint a libákat szokás. Húsz
perc múlva mindenki puccba vágva állt az ajtóban. Kemény reggel volt. De jót
nevettem akkor is. Aztán egyik este leaderem jött be hozzám a szobába, éppen
olvastam. Pattogott, valamitől nagyon jó kedve volt, és olyan ügyesen csapta be
maga mögött az ajtót, hogy pont rávágta az ujjaira. Utána már a fájdalomtól
pattogott. Beült mellém és csak nyafogott. Annyira bolond, istenem. Kapott rá
gyógy puszit. Utána meg bújt, mintha nem is tudom, a plafon szakadt volna a
fejére. AJ is bent volt, és majd megfulladt a röhögéstől. Soohyun öt perc után
hozzá is vágott egy párnát. Az enyémet persze. De visszakaptam, elég erősen.
Aztán megint el lett hajítva, és kialakult egy kis párnacsata. A hangokra betársultak
a többiek is, és megint kinyírtunk vagy öt párnát. Nálunk a párnák
fogyóeszközök. Kevin meg volt olyan ügyetlen, hogy pont a torkára kapott egy
tollat, elkezdett fuldokolni. Eli teljesen megriadt. Nagy nehezen sikerült
orvosolni a dolgot, de szegény fiúnak már a könnyei is kifolytak. A galamb
ölelgetve, simogatva vezette vissza a szobájukba. A többiek kedvét azért
szerencsére ez nem szegte. Oh és igen, még valami. Olyan jó most így ezekre
visszaemlékezni. Egyszer AJ belopózott az ulzzang mögé, és eltakarta a szemeit.
Eli is ott volt és elváltoztatott hangon kérdezte meg, hogy na vajon ki lehet.
Erre Kiseop hátra tette a kezeit, pont AJ fenekére, mire közölte, hogy ez
biztosan Jaeseop-ah. Mindenki nagyot lesett. A fenekéről ismerte fel. Aztán
Kevin is kipróbálta a dolgot, és őt is felismerte. Nem semmi az ulzzang, hogy
így ismer mindenkit. Vagy csak őket? Nem tudom. Bár úgyis mindig piszkál
valakit. Mint drága leaderem. Ki nem bírja, hogy ne cukkoljon valakit. Ha nem
engem, akkor a többieket. Donghot szokta olyan csikicsatában részesíteni, hogy
annak esélye sincs visszatámadni. Meg a múltkor addig hajszolta Kevint, míg az
meg nem ölelte. Mintha az én ölelésem nem lenne neki elég, chö. Na de nem baj,
én se csak őt ölelem. Szóval igen, eltelt a nyár. Kemény munkával és sok
hülyeséggel. Több, mint fél éve vagyok tagja a bandának. Hónapok óta vagyok
együtt Soohyunnal, konkrétan a leaderrel. És igen, úgy együtt. Én sem értem,
hogy alakulhattak így a dolgok, de megtörténtek. Nem bánom, imádom, hogy vele
vagyok. Nagyon szeretem, és úgy érzem, ő is szeret engem. Már vagy egy órája
csak szuszogását hallgatom és lesem arcát. Annyira békés. Remélem, szépeket
álmodik. Holnaptól még keményebb munka vár ránk. Jönnek a koreó tanulások.
Tudjuk, hogy az új klip, a Neverland még sok meglepetést tartogat a számunkra.
Remélni tudjuk csak, hogy elég ütős comeback lesz, és még több Kiss Me
csatlakozik majd a fandomhoz. Igazából már kíváncsian várom, hogy mi sül ki
belőle. A szám nagyon tetszik, ahogy az összes többi is az albumon. Viszont már
most nagyon kimerültek és fáradtak vagyunk. Mi lesz itt még később? Na jó, de
most már aludnom is kéne. Nyomok még egy puszit kedvesem homlokára, és már
alszom is. Remélem…
Az elmúlt egy hét
hihetetlenül kemény volt. Ez a tánc egyszerűen megcsinálhatatlan. Nagyon
nehezen hozzuk össze. Holnap klipforgatás. Aztán nem sokára megjelenik az
album, jön a comeback. Érezhető már most a bandán a frusztráltság. Mindenki
nagyon ki van merülve. Sokkal jobban, mint az előző albumnál.
-Gyere vissza te
átkozott galamb!!- he? mi ez? Miért hallom Soohyun hangját? Hát nincs itt
mellettem?... És nincs. Mikor kelt fel? És én miért nem ébredtem fel? Miért nem
keltett fel? És mit csinált már megint Eli? Na, ennek most utána kell járnom.
Kimegyek a szobából. Leaderem egy szál törülközőben kergeti a galambot a
nappaliban, akinél nyilvánvalóan a ruhái vannak. Elfelejtette bezárni a fürdő
ajtaját? Akkor így járt.
-Ne nevess te nyúl!
Neked nem mellém kéne állnod?
-Miért nem zártad be az
ajtót? Tudhattad volna, hogy valaki kapni fog az alkalmon…
-Na látod? Még ő is
érti…
-Mi az, hogy még ő is?
-Kicsit lassú vagy
mostanság kedves Hoon nyuszi.
-Dehogy vagyok lassú…
csak nem vagyok olyan eszetlen, mint ti.
-Eszetlen? Tudod ki az
eszetlen!
-Tudom, épp most
mondtam…
-Na megállj, ezért még
kapsz!
-Előbb kérem a
ruháimat, utána adhatsz neki!
-Na de Soohyun!
-Te sem védtél meg,
tőlem se várd el!
-De én nem vétettem
semmit!
-Csak le hülyézted!
-Ő meg lelassúzott
engem…
-Van is benne igazság…
-Igazán? Drága kedves
Soohyun, ma biztosan nem alszom veled!
-Nyaaaaaa Hoooon! Ne
hisztizz már.
-Oh és mellesleg Eli,
nem végeztél teljes munkát.
-Ezt hogy érted?
-A törülközőjét meghagytad…
-HOON!!- de én már
hátat is fordítottam. Gyorsan felöltözök és visszamegyek a konyhába reggelit
készíteni. Ezért azt hiszem, még kapok, de nem én kezdtem. Jájj, áucs! Ez meg
mi volt??
-Soohyun! Mit művelsz?
-Ezt a beszólásodért…
-Te most komolyan a
türcsiddel verted hátsón?- Kevin, köszi a helyzetelemzést.
-Tud ám csípni,
kipróbálod?
-Dehogy próbálom. De
szerintem a tenyereddel többre mennél.
-Azzal nem ütni
szoktam.
-Hejj!! Itt vagyok ám!
-Legyél… nem zavarsz-
Kevin! Atyaég, hol élek én? Na de… hejj… ez most mi volt? Kaptam egy leheletnyi
csókot, ahogy a drága Kevinünk elfordult. de leaderem már megy is tovább.
Annyira azért nem poén a becsavart törülközővel ilyet játszani, tényleg tud
csípni. Nézek rá szúrósan, hátha átégetem a hátát. De nem, persze hogy nem. Na
nem baj, haladjunk.
-Te komolyan ennyire
hülye vagy?- jajj, a konyhában is megy a balhé, éljen. Most éppen ha jól látom
Kiseop és Dongho vitáznak.
-Nem vagyok hülye te
égetni való gyurmafigura!
-Mindent összepiszkító hormonzavaros
macska!
-Egocentrikus idióta
nagyarcú gumilabda!
-Csorgó nyálú, bűzös
leheletű, aljas troll!
-Bűzös leheletű? Minek
szagolod a számat?
-Szaglás nélkül is
érzem!
-Ajha! Akkor mutáns
vagy, ha szaglás nélkül is érzel szagokat!
-Nem úgy értettem!
-Tényleg? Elég ostoba
lehetsz, ha fogalmazni sem tudsz!
-Te ne kötekedj az
idősebbel!
-Miért, mi lesz? Elvered
a sejhajom?
-Nem, azt majd én
megteszem- Soohyunom, ne ilyen szigorúan.
-Ne szólj bele… intézd
el Hoont, ha jól vettem észre, elég stresszes mostanság.
-Te átkozott, ezt mégis
hogy merészeled?
-Mondd, hogy nincs
igazam!
-Közöd sincs hozzá,
nemhogy igazad!
-Chö, kit érdekel?
-DONGHO!- hallom Kevin
és Eli hangját egyszerre. Ez tényleg nem volt szép tőle. És még szép, hogy
stresszes vagyok, de nem azért.
-Mi van?
-Ez már túlmegy minden
trollkodáson!- Kevin hangja is szigorú.
-Add vissza Seopínak a sim
kártyáját!- oh, hogy innen indult a dolog.
-Adom, adom- kezébe
nyomja és visszamegy a szobájába.
-Lehet, hogy csak
poénkodni akart, de túllőtt a célon.- ebben most AJ-nek igaza van.
-Majd én beszélek vele-
ajánlja fel a galamb. Furcsa, hogy pont ő, de engem nem zavar. Nekem most nincs
kedvem ezzel foglalkozni.
A nap további része
csendben telt. Ahogy az elkövetkező többi is. Két nappal vagyunk a comeback
előtt. Hatalmas a nyomás mindenkin. Valami nagyon nem stimmel, valami rossz van
a levegőben. Olyan szörnyű előérzetem van.
-ÁÁÁÁáááááá- Eli kiált
fel.
-Mi a baj? Úristen, jól
vagy?
-A térdem nagyon fáj!
Áh…- összekuporodva fekszik a földön.
-Hívom az orvost!-
mondom és kapom is elő a telefonom.
Eli lesérült. Rosszul
mozdult. Istenem, a fellépéseket is ki kell hagynia. Jajj szegény. Annyira el
van keseredve. Soohyun is teljesen fel van borsozva. Nagyon ideges. Ahogy a
galamb otthon fekszik és pihen, mi keményen dolgozunk. Kevin nagyon szomorú és
riadt is még mindig. Miért is ne lenne? Félünk ezektől a fellépésektől
mindannyian. Nagyon kellemetlen ez az egész. És van még valami, amitől
rettegek. Leaderem egyre fáradtabb. Lelkileg és fizikailag is. Kicsit távolodik
is tőlem, de én ezt nem akarom. Próba után beszélek vele.
Bekopogok.
-Gyere be!- nah,
legalább most kiszól.
-Szia!
-Oh szia! Gyere be.
Valami baj van?
-Én is ezt akartam
kérdezni. Távolságtartó vagy mostanában.
-Ne haragudj, nem
akarok tőled eltávolodni, csak… annyira tele van a fejem. Azt sem tudom, hol
állok.
-Tudom, és értem is.
Rettegek én is, de éppen ezért lenne rád még inkább szükségem.
-Bocsáss meg. Törődöm
veled, ugye tudod?
-Persze, tudom.
Idebújhatok?
-Gyere!- nem kell
kétszer mondani. Beülök lábai közé, arcomat mellkasába temetem. Érzem, hogy
átkarol. Simogatja karomat. Annyira jó érzés. Még mindig. Mintha ez lenne az
első. Pedig nem. Már a többiek előtt is sokszor vagyunk így együtt. Csók még
nem csattant a fiúk előtt, de bújni szoktunk. Csak mosolyogni szoktak ránk. Hál
istennek. Senkit sem zavar.
-Kimerültem- érzem
mellkasán, hogy mélyet sóhajt.
-Én is. De Soohyun…
-Hm?
-Ugye nem lesz semmi
baj?
-Nem, ugyan Hoon. Nem
lesz semmi baj. Én itt vagyok, és itt is leszek.
-Tudom… De akkor is…
olyan rossz előérzetem van. Akkor is volt, mielőtt Eli lesérült. Félek, hogy
most sem tévedek.
-Remélem, hogy mégis.
Hoon, ne félj, nem lesz gond.
-Remélem én is, hogy
nagyon tévedek. Mert, ha esetleg te sérülsz le…
-Ugyan már, nem fogok.
Képtelenségekről fantáziálsz…
-Ezt nem nevezném
fantáziálásnak. És te sem vagy sérthetetlen.
-Honnan tudod? Még nem
volt bajom eddig.
-Eddig kicsim, eddig…-
öhm… upsz… pedig nem szoktam becézni, de ez most kicsúszott. Ő is megakadt.
Ajajj, remélem nem haragszik érte. Nyom egy puszit a buksimra, akkor nem
haragszik. Huh. Na nem mintha haragudnia kéne, hiszen együtt vagyunk, de azért
akkor is furcsán hangzik. Viszont… el fogok aludni. Még pár perc és…
Hmmmmmm, mi történt? Oh
elaludtam. Tényleg. De… felnézek, és Soohyun is alszik. Sötét van. Jó sokat
alhattam. De édes, így ülve, engem tartva aludt el.
-Soohyun!- suttogok
neki.
-Hm?- de eszméletlenül
édes ilyen álmos fejjel.
-Feküdjünk el rendesen.
-Én éhes vagyok.
-Oh, akkor menjünk ki
enni.
-Kiseop?
-Úgy látom nincs itt.
-Átcuccolhatott AJ-hez,
amíg aludtunk.
-Elég valószínű.
Megyünk kifele. Eli
jószokásához híven megint tett nekünk félre vacsit. Köszönjük, galamb. Gyorsan
behabzsoljuk a falatokat. Spuri fogat mosni és már mehetünk is az ágyba. Ahogy
elfekszünk egymással szemben, rámnéz és rám mosolyog.
-Ugye tudod, hogy
nagyon szeretlek?- hangja lágy és kedves.
-Tudom… én is téged.
-Ugye nincs semmi más
baj? Vagy van?
-Nem nincs semmi. csak
ideges vagyok már nagyon.
-Igen, én is. Amit ma
reggel mondott Dongho, hogy nem törődöm veled eleget…
-Ugyan már Soohyun.
Mindenki ki van merülve, ideges, frusztrált, ne vedd komolyan. Túl lőtt a
célon. És igenis eleget törődsz velem. Most is itt vagy.
-Mert te bejöttél.
-Te átjöttél volna
hozzám, nem, ha én nem jövök?
-Persze. Képtelen
lennék most egyedül aludni.
-Nekem ennyi elég is.
Odabújok hozzá. Nyomok
egy puszit a nyakára, és bújok tovább. Átkarol. Erősen szorít magához. Még,
hogy nem törődik velem eléggé. Valahányszor csak a közelébe kerülök, megölel,
bújik, ad egy puszit, még a fiúk előtt is. Donghonak nagyon nincs igaza. Még ha
ő éppenséggel a kapcsolat egy másik részére gondolt, akkor sem. Azzal sincs
probléma, ami azt illeti. Csak jutnánk már el egyszer odáig, hogy nincs itthon
senki… Ez a csendben kell maradni dolog már az őrületbe kerget. Minden
önuralmamat felemészti. Egyébként viszont nincs okom panaszra.
Hm? Hol vagyok? Mi ez a
kastély? Valami szellemvár? Huh. És egyedül vagyok. Hogy kerültem ide? Na
mindegy, lássuk mi van itt. Egy nyikorgó lépcső. Tökéletes tartozéka az üres,
elhagyatott és pókháló szőtte kastélyoknak. Nevetés? Nevetést hallok? Benyitok
a szobába, azt hiszem innen hallom. Kevin? És Dongho? Ti meg min nevettek?
Mintha valami nevető görcs lelte volna őket. Na jó, nem érdekelnek. Mi van még
arrébb? Egy másik szoba. Zongora zenét hallok. AJ van bent. Jesszusom, úristen.
Atyaég. Wááá ez most komoly? Hogy válhattak el az ujjai a kezétől és
játszhatnak maguktól? Édes istenem. Mindjárt hányok. Tűnjünk el innen.
Következő. Egy… mi ez? Eli Red Bullban úszik? Ez aztán testhez álló. Neki való
tevékenység. És Kiseop meg szívószállal nyomatja magába? Pff, nem is tudtam,
hogy ő is szereti. Te jó ég, hova kerültem én? Mi ez itt? Olyan valóságszerű.
Uh, ott egy nagy ajtó. Nyissuk ki. Nahát, egy sziklaszirt. Soohyun? Miért állsz
olyan közel a széléhez? Mi van alattunk? A tajtékzó tenger. Sziklákkal.
Nagyszerű. Soohyun kérlek, lépj hátrébb. Igen, kérlek, fordulj felém. Így van,
most pedig gyere. Nyújtom kezemet felé, de ő csak néz. Azok ott könnyek?
Édesem, te sírsz? Had fogjalak meg, kérlek, enged közel. Ne hátrálj! Kérlek! Az
ott a szakadék széle! Ne lépj hátra! Soohyun! Soohyun! SOOHYUN!!!!!!!!
-SOOHYUN!!!!
-Úristen, Hoon, itt
vagyok, mi a baj?
Jézusom, láttam, ahogy
lezuhant, ahogy a szikláknak csapódott. Istenem, istenem, hál istennek csak
álom volt.
-Jézusom Hoon, rosszat
álmodtál? Ne sírj kérlek, ne sírj. Csak egy álom volt, csak egy rossz álom…
-Ne engedj el! Ne
engedj el! Miért hátráltál? Miért nem jöttél felém?
-Hoon! Kérlek… én nem
foglak soha elengedni. Csak álmodtál! Nézz rám, nézz rám! Csak álmodtál!
-Azt álmodtam, hogy
lezuhantál egy szikláról a mélybe… láttam, ahogy a szikláknak…
-Csssss, semmi baj.
Semmi baj. Nem volt igazi.
-Hejj fiúk, minden
rendben?
-Persze Eli, csak
rosszat álmodott. Aludjatok tovább.
-Olyan rég nem
álmodtam. Most miért kellett megint? És miért ilyet? Én nem akarlak
elveszíteni!- nem bírok parancsolni a könnyeimnek. Istenem, ez olyan rémálom
volt… Soha többé ilyet nem akarok.
-Nem fogsz elveszíteni.
Kicsi nyuszim… én nyuszim… Nyugodj meg kérlek, csak egy álom volt.
-És ha nem? És ha ez
egy előjel volt? Hogy valami történni fog?
-Ugyan kicsim, nem lesz
semmi baj.
-És ha mégis?
-Hoon! Figyelj rám! Nem
lesz semmi baj! Minden rendben van! Ne keverd az álmokat a valósággal. Amúgy is
azt mondják, hogy aki rosszat álmodik, azzal valami jó fog történni. Szóval
valami jónak nézünk elébe, oké?
-Oké… de Soohyun…
-Cssss, Hoon, elég
legyen. Gyere, feküdjünk vissza.
-Ne engedj el…
-Nem foglak…
Nem tudom, hogy
lehetséges ennyire közel bújni valakihez, de nekem most sikerült úgy érzem.
Érzem, hogy remegek. De ölelő karjai biztonságot nyújtanak nekem. Istenem, csak
legyünk már túl ezeken.
Reggel elég nyúzottan
ébredtem. Mindenki kérdezgette, hogy rendben vagyok-e, de persze rendben
vagyok. Azt hiszem. Remélem. A következő pár hét el is telt és nem történt
semmi. Hál istennek úgy tűnik megnyugodhatok. Még mindig néha kísért az a rossz
előérzet, de egyre kevésbé. Lassan egy hónap is eltelik, mindjárt október. A
promóció október végéig tart elvileg. Csak éljük is túl addig. Ma is jön egy
próba, tánc énekkel. Éljen. A legkimerítőbb. De hát, koncerteken is így kell.
Irány a terem. Gyakoroljunk.
Azt hiszem, jók vagyunk, minden jól megy. Már vagy három órája csináljuk. Épp
szünet van. Alig élünk már. Mindenki fáradt. Ahj és ne már, mehetünk is vissza.
Legalább egy kicsivel több szünetet adnának nekünk. De persze nem. Haladjunk.
Soohyun? Soohyun? Mi
történik? Megakadt a hangja? Elhalt… és… miért állsz csak úgy ott Soohyun? Mi
történt?
-Soo…….- összeesik?!
-SOOHYUN!!!!!!!
…….
Úristen!!! Mi történt Soohyunnal??? O.o Alig várom a folytatást nagyon jó lett!!! :D
VálaszTörlésami azt illeti, Eli sérülése, és Soohyun rosszulléte is megtörtént esemény :). Cikkek alapján írom. Nem tudom, mikor tudok újra írni, de igyekszem a 7végén megoldani valahogy :))) és köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik :)))
TörlésTe aztán képes vagy felhúzni az ember idegeit a részek végén de komolyan. Ha nem lenne kövi rész akkor most a véredet szívnám!!! XD
VálaszTörlés