Érte, másért nem...-20

Fájdalom…

Komolyan mondom lassan izomlázam lesz a rekeszizmomban. A 2Seop páros már vagy egy órája szenved… Kiseop először zavarban volt, azért volt a piros az arca, utána viszont kapott egy kisebb pofont. Nem tudom mit mondhatott Jaeseop-nak, nem hallottam, de alighanem övön alul érintette, mert visszakézből kapott egyet. Persze AJ azóta is engesztelni próbálja szegényt, miután nagy nehezen lemosta magáról a rajzokat, de… Ha itt valaki képes lekeverni egy pofont bármelyikünknek is, akkor az illető kegyetlenül a lelkébe gázolhatott. Mint anno Dongho nekem…  Nem egy agresszív bandába tartozom, szóval úgy vélem, Seopí valóban túllőhetett a célon, de nem akarok rákérdezni, nehogy ismét baj legyen belőle. Viszont délután fellépés, amitől már most rettegek. A Someday-t kell előadnunk. Félek, de nem szabad kimutatnom. Ha rajtam látszódna, hogy félek, sok esély van rá, hogy Soohyun is beparázna. Pedig jelenleg még kitart, de tudom, hogy rengeteg önkontrollra van most szüksége. Ismerem annyira, hogy tudjam, egy hajszál választja el a kiborulástól, és ki is fog borulni, amint lejöttünk a színpadról. Ebben biztos vagyok. Nekem erősnek kell lennem, hogy tudjam vigasztalni, szüksége lesz rá.

-Hahó, Hoon!

-Hm? Mi az, mi történt?- Eli ne nézz már így rám, talán lemaradtam valamiről?

-Ne agyalj már annyit, hanem segíts rendet rakni!

-Oké…

Elég szépen szétszedte a két jómadár a szobát, vagy inkább az egész lakást. De most úgy bosszant, hogy rossz vége lett.

Takarítás után irány a sminkes, a fodrász, gyorsan kapjuk magunkra a ruhákat és már próbálhatunk is. Nagy a nyüzsgés, sürgés-forgás, összetett esemény, sok fellépő lesz ma. Imádom, hogy a banda „lány” tagjai nagyjából az összes női koreográfiát tudják és olykor még jobbak is, mint az eredeti hölgyek. Fenomenális. Én kezdek nagyon ideges lenni. Legszívesebben odabújnék leaderemhez, de ő éppen a menedzserünkkel beszél. Nyilván megvitatják a hogyan továbbot. Kivárom, amíg befejezik, de utána muszáj magamhoz szorítanom. Itt eléggé takarva vagyunk a nem kívánatos személyektől, a közönség pedig még úgysincs beengedve. Háh, végre, eljött az én időm is.

-Megölelhetlek? – kérdem kedvesemtől. Ő csak bólint. Szorosan vonom magamhoz, simogatom a hátát. Szerintem el sem engedem, míg fel nem kell lépnünk a színpadra.

Ahj, de gyorsan eltelt ez a kis idő. Vége a próbáknak is, nemsokára kezdődik a show. Már mindenki izgatott, bár én inkább félek. Itt az idő, lássuk, milyen majom ugrik és milyen vízbe…

Uram szent jézus. És kiénekelte… Hihetetlen. Az elején alig jött ki hang a torkán, de a végén kibírta. Hogy lehet még így is ennyire erős és ah… Hüledezek. És még mosolygott is enyhén, pedig biztos vagyok benne, hogy fájdalmak gyötörték. Utálom az ilyet. De már látom, eddig bírta. Látom azt az elrejtett és gyorsan letörölt könnycseppet a szeme sarkában. Lehuppan a kanapéra. Leülök mellé és az ölembe hajtom fejét. Belefúrja az arcát a combomba. Nem akarja, hogy lássuk sírni. Pedig érzem, hogy a nadrágom nedvesedik, folynak a könnyei. Simogatom, babusgatom, most el van keseredve, hogy csalódást okozott a rajongóknak. Olyan kis butuska. A rajongók alighanem legalább annyira meg vannak rémülve, mint én. És a többiek is, mindenki aggódó szemekkel néz ránk.

Nagyjából 20 perce ülünk már így itt, azt hiszem kedvesem elaludt. Legalább is nem remeg, csak egyenletesen szuszog, és nem érzem, hogy tovább folynának a könnyei. Már csak békésen szundikál az ölemben. Menedzserünk is csak kedvesen mosolyog, ahogy rám néz, örülök, hogy lényegében nincs semmi problémája a dologgal. Egyetlen kérése volt még anno, mikor rájött, hogy van köztünk valami- mi nem szóltunk, de elég észrevehető, ha valaki folyton a közelünkben van-, hogy ez nyilvánosságra ne kerüljön. Ezzel mindannyian teljes mértékben egyet is értünk.

Lassan indulunk haza, ott folytatjuk az alvást. De otthon már én is aludni fogok. Soohyun olyan, mint egy zombie a sírástól és a kevés alvástól. De majd kialussza magát. Sőt, most már a 2Seop páros sem vitatkozik. AJ végre engedi Seopínak, hogy a vállára hajtsa a fejét míg utazunk. Éljen. Egyel kevesebb gond, ami miatt aggódni kéne. Legalább most nem kell minden nap fellépnünk, mint általában. Tudunk egy kicsit pihenni, már amennyire a rengeteg próba és felvétel pihenésnek számít. Viszont nincs közönség, nincs kinek megfelelni önmagunkon kívül.

Begyömöszölöm Soohyunom az ágyba, jól bebugyolálom, hozok neki egy pohár vizet, ha esetleg felébredne éjszaka, majd bebújok mellé. Magamhoz szorítom. Technikailag amúgy is átköltöztem már ide, senkit sem lep meg, ha épp itt alszom. És Kiseop sem ellenkezett még, hogy AJ-vel kell aludnia. Szóval minden el van rendezve. Tökéletes, hogy úgy mondjam.

A következő pár nap egészen nyugisan telt. Egészen Dongho fájdalmas felkiáltásáig. Hirtelen összegörnyedve, pityeregve találtuk a földön, nagyon ránk hozta a frászt. Azonnal ment is a sürgősségire, ahol megállapították, hogy megrepedt a farokcsontja. Hogy hogy a jó moszatos manóba sikerült ezt összehoznia, fogalmunk sincs. Szegénykém. Sokat kell pihennie. Nem ülhet, és hanyatt sem fekhet. Tudom milyen, amikor alig bírsz ülni, mert úgy fáj, de nekem legalább olyantól szokott ez lenni, amit élvezek és nem csontrepedéstől. Ha eddig nem kellett volna eleget aggódnunk, hát most még többet kell… Eli is lesérült nemrég, Soohyun is, most a maknae, mi lelt minket? Megtalált valami kis ördög és ránk hozta a balszerencsét? Úgy tűnik, a mostani promóciónk kiszipolyozik belőlünk minden energiát, akár felesleges, akár nem. Hajh, ha nem kapunk lassan mi többiek meg idegbajt vagy gyomorfekélyt, kezdhetünk hálálkodni. Legalább hagynak minket kicsit, míg Soohyun rendbe jön. Illetőleg most már Dongho is. Nem számít, mi ugyanolyan keményen küzdünk akkor is, ha éppen nem vagyunk a toppon. Bár ezt amúgy is tudja rólunk mindenki. Kezdődhetnek nem sokára a japán promóciók. Meg a japán debüt albumunk felvétele, klipforgatás meg igazából az, amiből élünk. A legtöbb együttes egy, már meglévő dalt fordít le japánra és azzal debütál, de mi úgy döntöttünk egy teljesen új, külön álló dalt készítünk. Ami azt illeti, én kíváncsian várom. Ha jól sejtem, annyira nem lesz intenzív a koreo, mint a Neverland-é volt, de nem lesz laza. Miért is lenne… Most már nincs gondom a tánccal, de… Harcművész lelkem van akkor is. Na de fel a fejjel, jó ez így. Jobb már nem is lehetne. Vagy de? Jobb lehet bármikor, csak ennél több bajunk ne legyen már.

Ez az utolsó napunk a forgatás megkezdése előtt. Hellyel-közzel sikerült betanulni a dalszöveget, bár a megértésével még akadnak gondok. Akárhonnan nézem is, még nem vagyunk teljesen „fluent”-ek japánból. De a lényeg, hogy hál istennek időközben már mindenki helyre jött. Soohyun pár nappal az utolsó fellépés után abbahagyta a hisztit és a bedepizést és most már a hangja is tökéletesen helyre jött. Dongho miután levágott némi cifra szenvedést, ami esküszöm vetekedhetne az ulzzangéval, ő is helyrejött. Hál istennek, mert még néhány ilyen hisztiroham és nyávogás és kockát fordítva én pofozom fel. Jesszus, ez meg mi volt már megint? Mintha valami elszakadt volna o.o És az én szobámból jött. Vagyis volt szobámból.

-Ti meg mi a…- atyám. AJ az ágyon egy fél lepedővel, Kiseop a szoba végében a lepedő másik felével. Ez most komoly?!

-Mégis mi a fene történt?- vicces lehetne, de elég ijedten néznek egymásra ahhoz, hogy én is megijedjek.

-Huh, wow. Lepedő csata? És konkrétan hogy is zajlott?- megjött a galamb.

-Azt lepedőakrobatikának hívják Eli, amire te gondolsz…- Soohyun már csak tudja.

-Ne okoskodj csak mert ez nálad minden napos…

Eli kap egy barackot a feje búbjára. Kár volt mellém állva beszólnia. Kevin is idesétál hatalmasat ásítva.

-Hát neked aztán sok mindent beleférne a szádba…- Eli…

-Csak az nem, amit te szeretnél, hogy beleférjen…- aucs xD. Ez nagyot koppant. Enyhe célzás beszólással fűszerezve. Kevin is csípős paprikát reggelizett úgy látom.

-Na de visszatérve hozzátok, hogy téptetek ketté egy lepedőt?

-Nem olyan nehéz leader-shi. Megfogod a két végét és eltéped…- Eli nagyobbat fogsz kapni egy baracknál, ha ezt így folytatod. Pláne, ha Soohyun így néz rád, hehe.

-Én a takarót akartam megszerezni, de elvétettem…- Kiseop, a takaró vagy háromszor vastagabb, mint a lepedő, hogy lehet elvéteni??

-Azt hittem le akar rántani az ágyról, így visszarántottam. És erre bumm, az anyag ketté szakadt.

-Jól elhasználhattátok már, ha ennyitől így szétrepett…- itt van a mi okos kis maknaenk is.

-A lepedő nem reped, hanem szakad. Bár igaza lehet.

-Jah, sokat forgolódtunk álmunkban, köszi Kevin az utalást. Ma mindenki pokrócot reggelizett?!

-Ugyan Jaeseop, csak chili paprikát. Ne aggódj, ebédre jalapeno lesz…

-Azzal fogom megtörölni a könnyes szemed galamb úrfi…

-Csak meg ne lepődj, ha a fogkrémed csípni kezd…

-Vagy a testolajad, amit olykor „érzékenyebb” helyekre is kensz…

-Nem tudom mi az ijesztőbb, ez a tény, vagy, hogy ezt AJ is tudja o.o- ez egy jogos felvetés Kevin. De öröm látni, hogy banda élete ismét a régi kerékvágásban zajlik.

-Amelyikőtök erős paprikát mer tenni az ebédbe, azzal egy hétig chili-koktélt fogok itatni!- sóhajt nagy szigorúan leaderünk. Ezzel senki nem mer vitába szállni. Jobb is. Na keressünk ennek a két marhának egy új lepedőt.

-Hoon! Nem lenne nagy baj, ha ma a helyemen aludnék?

-Nem Kiseop, nyugodtan…- bár nem kifejezetten az az ő helye már, de oké. Mi a manó? Volt szobatársam nincs is meglepve... Na engem mi lepjen meg most már igazán jobban?!

-Mi baja van?- kérdem tőle, ahogy a harmadik elhagyja a szobát.

-Semmi.

-Aha, meg nekem a világvége a bajom…

Nagyot sóhajt és visszafekszik.

-Khm, lassan dél, nem kéne inkább felkelned?

-Nem…

Oké, jól van. Akkor maradj ágyban. Meg se szólaltam. Na menjünk azért dolgunkra.

Az utóbbi pár nap elég érdekesen zajlott le. A forgatás több, mint 30 órányi folyamatos munkát jelentett. Soohyun már kissé, vagy inkább eléggé ideges lett a végére. Nem egyszer emelte fel a hangját. Illetve nem tudom mi a baja, de úgy éreztem, mintha elkezdett volna kerülni. Miért húzódna el szándékosan pont tőlem? Ezt muszáj lesz kiderítenem. De nem tudom hogyan csináljam. Ha rákérdezek és nem így van, akkor megsértődik, hogy ilyet feltételezek. De ha igazam van, és tényleg szándékosan kerül, annak nyilván oka van, ami nagy valószínűséggel kicsit sem fog tetszeni. Hajajj, azt hiszem így is úgy is elég nagy bajba fogok én így kerülni. Ha nem kérdezek rá, akkor meg az lesz a baj, hogy nem beszéljük meg és a végére nagyon el fog harapózódni.  Na majd az este benézek hozzá. Most már majdnem három napja csinálja ezt, nem lenne jó ötlet még tovább húzni. Mert ugyebár éjszakánként is ezt csinálja. Már amikor vele alszom. Úgy tűnik, hogy AJ is összeveszett Kiseoppal, mert az ulzzang ismét arra kért, hogy had aludhasson a helyén. Lehet köze van ennek a napokkal ezelőtt történt pofonhoz? Lehet Jaeseoppal is beszélnem kéne erről. Na jó. Viszek be egy kis meleg levest kedvesemnek, hiába gyógyult már fel teljesen, azért egy kis aggódás elfér, nem?

-Hé te idegen! Hoztam neked levest!- megyek be hozzá. Ritkán hagyja nyitva az ajtót, de ennek most örülök. Tálcával a kezemben nem mindig könnyű kinyitni.

-Hoon… nem fejeznéd végre be?- mi ez a fancsali kép?

-Hm? Mégis mit?

-Ezt a felesleges aggódás-gondoskodást. Kezdesz az agyamra menni.

-Tessék?!

-Rég meggyógyultam de te még mindig itt óvatoskodsz körülöttem. Köhintek egyet te már hisztizel. Ha krákognom kell agybajt kapsz.  Úgy kezelsz, mint egy ötéves kisgyereket, aki képtelen felgyógyulni. Hát had közöljek veled valamit! Nem vagyok öt éves és nem vagyok beteg!

-De a kedvesem vagy!- ezzel most nagyon felhúzott.

-Akkor viselkedj kedvesemként, de ne az ápolómként! Ha szükségem lesz egy nővérre, majd felbérelek egyet. Szóval hagyj végre békén!!  Nem vagyok megfázva, nincs influenzám, nem érzem magam rosszul szóval semmi szükségem sincs arra tál levesre. Vidd vissza és hagyj békén!!!

Hát jó. Ha ennyire képtelen vagy értékelni valaki gondoskodását akkor legyen. Ki is megyek a szobából. Becsapja az ajtót. Mégis ezt most miért mondta? Nem ugráltam annyira körbe, hogy joga legyen ilyeneket a fejemhez vágni. Csak kedveskedtem vele… És még a zár is kattan?! Az nagyon szép. Azt hittem jól meg vagyunk, erre szíven döf. És a legrosszabb, hogy nem tudom mit érezzek. Legyek dühös, vagy szomorú? Sírjak vagy dühöngjek? Vagy ne érdekeljen az egész és hagyjam annyiban, majd lenyugszik magától is? Itt van a japán debüt a nyakunkon és nekem még ezzel is bajlódnom kell. Azt hiszem a szívem eldöntötte mit akar, már potyognak a könnyeim. De nem akarok sírni. Visszamegyek a saját szobámba. Remélem nincsenek ott a többiek. Vagy mégis.

-Hé! Hát neked meg mi bajod?

-És te miért ülsz a földön összegömbölyödve AJ?

-Mi lenne, ha beszélgetnénk kicsit?

-Jó ötlet. Had üljek le én is.

Ketten, picire összehúzva magunkat a fuutonon. Ez aztán a boldogító hangulat.

-Mi történt?- kérdi.

-Soohyun kiakadt. Azt mondta elege van abból, hogy folyton túlaggódom magam.

-Elég sokat legyeskedtél körülötte mostanság.

-Mert beteg volt és tulajdonképpen a szeretőm vagy mim. Nem alap, hogy aggódom érte?

-De igen. De tudod, hogy milyen. Ő a főnök és nem szereti, ha ingatják a „hatalmát”.

-De könyörgöm, én csak szeretem. Ha ő ezzel nem bír megbirkózni, akkor minek van velem?!

-Ő is szeret téged. Adj neki egy kis teret, had higgadjon le.

-Hát kap kis teret. Most egy darabig nem áll szándékomban hozzászólni.

-Ne dramatizáld túl. Tudod, hogy hajlamos vagy rá!

-Igen, tudom. És mi az oka a te búslakodásodnak? És ha megkérdezhetem, mi volt az oka annak a pofonnak?

-Ami azt illeti, a kettő összefügg. Kiseop a fejemhez vágta, hogy csak azért jöttem a bandába, hogy a saját hírnevem fényezzem és, ha elég híres leszek úgyis itt hagylak titeket.

-Tessék?! Mi van?! Ez meg honnan jött neki? És mit képzel egyáltalán?!

-Tudom, hogy nem gondolta komolyan és csak hisztijében mondta. De az, hogy kimondta azt jelenti, hogy megfordult a pici agyacskájában.

-Hogy feltételezhet ilyet? Mégis honnan jött ez neki???

-Nem tudom. Soha nem hagynálak itt titeket és pláne nem lennék soha olyan önző, hogy csak a hírnév kedvéért csatlakozzak egy bandához.

-Szerintem ezt mindenki tudja és nem akarom elhinni, hogy az az ulzzang kételkedik ebben.

-Nem, én sem tudom elhinni. De kimondta. Hiába kért bocsánatot és bizonygatta, hogy nem gondolta komolyan, akkor is kicsúszott a száján.

-Azt hiszem jogosan kapta azt a pofont.

-Nem, az egy kicsit túlzás volt.

-Nem, egyáltalán nem. Megérdemelte. Csak sajnálom, hogy így alakult.

-Hát még én. És titeket is. Úgy tűnik mindketten szarban vagyunk.

-Egy jó nagy, romlott és büdös fasírtban. Éljen.

-Nem olyan régen még minden olyan szép és jó volt, mi a fenének kellett megromlania?

-Nem tudom. Ez a mostani comeback amennyire jól fest kívülről, annyi bajjal is járt belülről.

-Igaz. A sérülések. Szegény Dongho megjárta a pokol felső karimáját. Eli is, Soohyun is.

-És a kapcsolataink is jelenleg valami elég sötét árokban járnak.

-Remélem azért találunk kiutat.

-Nem ez az első eset, hogy balhé van, emlékszel?

-Oh hogyne. Voltak itt cifrábbnál cifrább balhék. Emlékszel, amikor Eli borotvahabra cserélte Kevin fogkrémjét?

-Nekem rémlik valami ilyesmi egy 4Minute klipből is. De elég agyalágyult egy ötlet volt.

-Kevin sipítozása… Azt hittem kiugrok az ablakon.

-Hát nem voltam messze tőle, hogy egy vattacsomót nyomjak a szájába.

-És amikor Kiseop véletlenül összemosta a piros és fehér ruhákat? Lett pár rózsaszín ruhadarabunk….

-Legközelebb tisztítóba visszük a cuccaink.

-Vagy rakunk egy ulzzang-riasztó gombot a mosógépre.

-Nem lenne rossz ötlet. És amikor Dongho elfelejtett kulcsot vinni mi meg kizártuk? Szegény…

-Vagy két órát szobrozott az ajtó előtt, mire Kevinnek leesett a dolog.

-Mennyi minden történt, mióta bekerültünk a bandába. El sem tudom hinni.

-Bizony. Ha naplót írtunk volna, hatalmas bestseller lehetne belőle.

-Na az biztos. A UKISS Dorm kulisszatitkai. Hehe.

-Bár azt hiszem hazavágnánk vele néhány rajongónkat.

-Elég esélyes. Ki hinné, hogy itt ennyire ingadozó a hangulat.

-Mindig a vidám, boldog oldalunkat mutatjuk és még csak meg sem játsszuk, mert olyankor tényleg mindenki vidám és boldog.

-Így van. Őszinték vagyunk. Csak annyi, hogy mikor éppen balhé van, a kamerák pihennek.

-Szerencsére. Épp elég nehéz olykor mindezt magunk között letisztázni.

-Egyet értek. Miért van az, hogy te jobban megérted a helyzetet, mint az elvileges partnerem?

-Nem tudom nyuszi… De jelenleg örülök, hogy itt vagy.

-Én is. Bár egyedül szerettem volna lenni, de… örülök, hogy végül nem lettem egyedül.

-Tartjuk egymásban a lelket úgy érzem.

-Így van… Hajh…

Ráhajtom fejem a vállára. Nem értem Soohyunt. Tényleg ennyire bosszantó lenne a jelenlétem? Tényleg túl sokat legyeskedtem volna körülötte? Túlzásba estem volna? Minden vágyam, hogy a karjaiban lehessek, olyan nagy bűn ez? Talán az. De Kiseop is… Mi a szent ménkű ütött belé? Hogy gondolhat ilyet? Ezt épp tőle nem vártam volna. Méh ha Eli mondta volna, ő van elég troll az ilyenhez, de nem Kiseop. Most csalódtam. Magamban és Soohyunban is. Hajh nem baj, talán holnapra kialszom. Jól esik AJ simogatása és közelsége. Legalább egy valakinek nem túl sok a jelenlétem. Megnyugtató. Talán túlzottan is. Miért ilyen könnyű vele beszélgetni? És miért ennyire könnyű így itt lenni mellette? Jól érzem, hogy egy puszit nyom éppen a buksimra? Hadd nézzek fel rá. Öhm… Azt hiszem túl közel van az arcod Jaeseop. És túl közel vannak a szemeid… Ez így nem lesz jó. Mi ez az érzés? Mi ez a késztetés? Mintha valami elvarázsolt köd venne körbe. Üres az elmém. Hogy söpört ki mindent egy pillantással? És miért közelít még jobban? AJ?! Érzem édes ajkait az enyémen. És érzem, hogy beleremegek. És jól esik. Miért?! Mi történik? Egy csók… két csók… Miért nem bírom abbahagyni? Ezt nem szabad, ez rossz. Pofon kéne vágnom és elmenekülnöm, de miért nem vagyok rá képes? Mi történik? Miért vannak pillangók a gyomromban? És miért érzek késztetést, hogy folytassam? Nem, nem szabad. Hoon, húzódj el! Fejezd be!! Nem csalhatod meg Soohyunt!! Bár most már késő. Édes istenem, megcsaltam Őt. És még ez a tudat sem elég… Nem AJ, nem… Nem engedem magam nyelvcsatába invitálni. Nem, most hagyom abba… Ahj… és nem megy. Miért engedek neki? Miért hagyom, hogy felforrjon a levegő? Ég a bőröm a keze alatt… De nem, nem hagyom, hogy ledönts! Na azt már nem! Elég legyen Jaeseop! Elég! Mondom…

-ELÉG!- végre. Elszakadtam. Zihálok. Nem, most nem bírom a szemébe nézni. Menekülnöm kell. Ki a mosdóba. Be a hideg zuhany alá. Azt hiszem, innen most egy darabig nem mászok ki. Még, ha meg is fázom, nem zárom el a csapot. Úristen… Ne folly könny, nincs jogod! Megcsaltam azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek. Hogy nézzek ezentúl a szemébe? Biztosan szakítani fog. Nem, nem, nem… Nem bírnám ki nélküle… Mégis mi a jó pokol tüze ütött belém? Hogy tehettem? Hogy lehettem ilyen ostoba? Miért?! Miért?! MIÉRT?! Hogy tehettem? Ostoba vagy Hoon, baromi ostoba! Ha elmondom neki, szakít velem és még akár ki is penderítheti AJ-t. Vagy legalább is kegyetlen lesz vele… és velem is, de én megérdemlem. De ha nem mondom el neki és úgy teszek, mintha meg sem történt volna, akkor az engem fog felemészteni. És előbb-utóbb úgyis ki fog bukni a dolog és akkor talán még nagyobb kár fog belőle keletkezni. Soohyun egy kicsit kiakad, én meg… El kellett volna hagynom a lakást és sétálni órákig egyedül, egymagamban. Akkor nem csináltam volna ekkora ostobaságot. Megátkoztam a sorsomat. Soha nem fog már ugyanúgy szeretni és érthető is, ha meggyűlöl. Elárultam, hátba szúrtam, kést döftem a szívébe. Még, ha ő is gonosz volt velem, ezt nem érdemelte. Nem, ezt nem. Megérdemelném én viszont, hogy egy életre pokollá tegye az életem.

-Hoon! Nagyon be kéne mennem, nem engednél be?- ajj Dongho az időzítésed tényleg pocsék. De ha nem engedlek be, túlságosan gyanús lesz. Most még ráfoghatom, hogy Soohyun kiabálása okozta a kirohanásom, de… Rendben, kinyitom az ajtót.

-Öhm… te ruhában fürödtél?

-Csak gondolkoznom kellett…

-Ha te mondod.

Köszönöm, hogy firtatod. De most mit csináljak? A szobámba nem mehetek vissza, AJ nagy eséllyel még ott van. Soohyunhoz sem mehetek be… kisem nyitná az ajtót, de ha mégis, akkor sem bírnék belépni rajta. Márpedig ha így késő ősszel, vagy inkább kora télen vizes ruhában megyek ki, az egy az öngyilkossággal. Azt hiszem, keresek egy sötét zugot az épületen belül, ahova elbújhatok. Szerencsére mindenki el van éppen foglalva azzal, amit csinál, így ki tudok osonni.

Azt hiszem talán még két órája is lehet, hogy itt ülök a sarokban. Valami raktár szerű hely ez. Nem tudom, sötét van és nincs kedvem villanyt kapcsolni. Már csak azt kéne kitalálnom, hol fogok aludni. Mert mindkét szoba lehetőség kizárt. De ha a kanapén alszom, biztosan rájönnek a többiek, hogy valami baj van. Látogassam meg a bátyám? Nem, ő semmit sem tud a Soohyunnal való kapcsolatomról… és  a szüleim se, haza sem mehetek. Nem rögtön azzal kéne kezdenem, hogy hát járok egy fiúval, akit éppen megcsaltam egy másik fiúval. Úristen, és tényleg megtettem. Legalább ellenállhattam volna… De nem, nekem folytatnom kellett. Miért, valami mondja meg, miért?! Azt hiszem, ma itt alszom. Majd kitalálok holnap valamit.

-Jézusom Hoon, te meg hol jártál az éjjel?- azt hiszem, elég zombi fejem lehet, ha Eli ilyen ijedten néz rám.

-Nem számít. A többiek?

-Soohyun zuhanyzik, ha csatlakoznál hozzá.

-Köszi, de most nem.

Ne nézz így, nem akarhatja azt mindig mindenki. De legalább be tudok menni így a szobába átöltözni. Utána azt hiszem jobb lesz, ha megiszok egy nagy bögre megfázás elleni valamit, mielőtt baj lenne a tegnapi napból. Baj?... Na nem mintha nem érdemelném meg azt is. De ha megbetegszem, akkor az egész bandával szúrok ki, szóval ezt most inkább elkerülném. Épp elég bajt fogok okozni, ha mindez kiderül. Mi lesz itt, ha mindez kiderül? Mert Soohyun dühe egy dolog, de mindenki másé is? Na most már nagyon félek. Tűnök is ki a szobából nagyon gyorsan. Soohyun úgyis azt kérte hagyjam békén, talán lesz pár napom, hogy kitaláljam, mi legyen. Mindenképp el kell neki mondanom, de… Komolyan rettegek. Nem csak azért, mert Soohyun dühe kegyetlen, hanem mert tudom, hogy még kegyetlenebbül meg fogom bántani… Minden tettnek következménye van. De még milyen. Mindent romba dönthető, tönkretehető következménye, amit vállalnom kell. Elkövettem egy olyan hibát, amit soha nem lett volna szabad és olyan hű de nagy okom nem is lett volna rá, de megtettem. Viselnem kell hát a következményeket. Még, ha úgy érzem, belehalok is. Ha ezzel véget ér a karrierem… Én tehetek róla. Ha Soohyun meggyűlöl, én tehetek róla. Bármi is lesz, az én hibám lesz. Nem lehetek rájuk mérges, én nem utálhatom meg őket. Csak ők engem. És ők jogosan is fogják tenni. Sőt… utáljanak is meg, megérdemlem. Így hátba támadni és elárulni az általam legjobban szeretett személyt… olyan bűn, amiért megérdemlem a lehető legnagyobb büntetést… Valamit, amit még elképzelni sem tudok. Megérdemlem, hogy fájjon. Megérdemlem, hogy vérezzen a szívem. Sajnálom Soohyun…

Csendben ülök be mellé a kocsiba, nem nézek rá .Egyelőre nem is kéri, hogy foglalkozzam vele. Mondjuk tegnap jól el is küldött, szóval miért igényelné. Persze tudom, hogy minél tovább húzom a dolgot, annál nagyobbat fog robbanni. de jelenleg képtelen vagyok bevallani. És ahogy elnézem, AJ is tartja a száját. Nem szólok Soohyunhoz, egy szót sem. Menjünk próbálni. Igyekszem mindent jól csinálni, hogy leaderemnek… Leader-sshinek ne legyen oka beleszólni.

És most a szünetben mit csináljak? Még mindig nem megyek oda Soohyunhoz.

-Hoon?

-Menj innen AJ!

-Nézd, nagyon sajnálom a tegnapit, komolyan.

-Ellenállhattam volna, de nem tettem. Az én hibám is.

-Elmondtad már…

-Nem. Ha nem tűnt volna fel, nem vagyunk beszélő viszonyban. Ha elmondtam volna, arról tudnál.

-Sajnálom… Tudom, hogy hiba volt.

-Én is sajnálom. És igen, nagyon nagy hiba volt. Kiseop?

-Mi sem vagyunk éppen túl jó viszonyban, de a mi kapcsolatunk mégsem olyan, mint a tietek.

-Igen, te nem csaltál meg senkit.

-Sajnálom Hoon, tényleg nagyon sajnálom.

-Hát én is. Kérlek, most hagyj békén!

-Rendben.

Tudom, hogy sajnálja és az ő részéről ez koránt sem volt akkora hiba, mint az enyémről. Neki nincs párja, csak egy kedvenc ulzzangja, de az mégsem ugyanaz. Nekem van… volt. Hamarosan a van átvált voltra. Rettegek attól, hogy azt mi fogja követni. Valahogy nem akarom megtudni, pedig muszáj lesz.

Egész nap nem szólok Soohyunhoz. De a többiekhez se. Tudom, hogy ezzel egyértelművé teszem, hogy valami nem kerek, de nem bírom magamra erőltetni az álmosolyt. Remélem egy darabig nem lesz nagy interjúnk. Jah, persze, naív kisgyerek. Csupán egy japán debüt vár ránk… Miért is ne lennének interjúk… Fényeznem kell a színészi képességeim és meg kell játszanom, hogy minden rendben van. Még ha nem is állok Soo mellé… Szerencse, hogy a KissMe-k nem tudják, mi zajlik a színfalak mögött. Miért terelt ilyen irányba a sorsom? Azt hiszem ma Kiseop helyén alszom. A fuutonon.

Betakarózom és befordulok a fal felé. Még véletlenül sem akarok Soohyun felé nézni. Ő még nincs itt. Azt hiszem éppen zuhanyzik. Bevallom, fogalmam sincs, hogy zajlott le a mai nap. Mintha órák estek volna csak úgy ki az emlékezetemből. Át fogok menni zombie-ba. Nagyszerű lesz. Tényleg, remek. Oh, az ajtó nyílik- és csukódik.

-Hoon?- miért van ilyen értetlen hangod? Te kérted, hogy hagyjalak békén, csak teljesítem az óhajod. Plus nem bírnám elviselni most a közelséged tudván, hogy ekkora hibát vétettem. Nagyot sóhajt.  De nem kérdezősködik. Hálistennek. Nem tudom, mikor leszek képes elmondani neki. Pláne hogyan. Tudom, hogy nem tarthatom ezt már sokáig titokban, de mégis… Az élet kegyetlen. Ha eddig nem is, hát most megtanultam. És még mennyire meg fogom tanulni ezek után.

No kezdjünk neki a második napnak is. Azt hiszem, továbbra is rideg leszek. De rá fog kérdezni. Érzem, hogy kezd neki nem tetszeni a szótlanságom. És akkor mit mondok majd neki? Értelmetlen lenne bármit is elképzelni vagy begyakorolni. Nem tudok mást tenni, mint kivárni majd kerek-perec bevallani. A mai nap is… próba, próba, próba… remek, élvezem. De legalább levezethetem a felesleges energiáimat. Viszont holnap interjú, aztán két nap múlva jön az utolsó itteni fellépésünk a japán út előtt. Nagyszerű. Hozzak éppen most vihart a bandára. De elkerülhetetlen.

Azt hiszem letudván ezt a napot is, ismét a fuutonon alszom.

-Hoon, kérlek, gyere ide!- ne Soohyun, kérlek ne…

-Kérlek kicsim, gyere ide!- hív az ágyára és még kicsimnek is becéz. Ha mindez kiderül, talán soha többé nem fog így hívni.

-Ne haragudj rám, nem akartalak olyan szigorúan elküldeni. Nem azt akartam, hogy még csak hozzám se szólj, kérlek, ne haragudj rám!- istenem, az hiszi, miatta van az egész? Érzem, hogy potyognak a könnyeim…

-Hoon, ahj… Ne sírj, kérlek… Nem akartalak megbántani, én nem- ne ölelj át, ne gyere közelebb, nem szerethetsz többé. És ne legyél ilyen szomorú.

-Hoon kérlek, sajnálom! Engedj közel!

-Nem Soohyun nem lehet!

-Nem akartam olyanokat mondani, én…

-Nem amiatt. Nem az a baj…

-Hm?! Akkor mi a baj? Miért löksz el magadtól?

Olyan ártatlan, sértett és értetlen szemekkel néz rám. Mégis hogy mondjam meg neki, hogy megcsaltam? Ki érdemel ilyet? Hogy tehettem?

-Miért Hoon, kérlek, mond el! Megoldjuk bármi is az, csak kérlek, mond el!

Megoldjuk? Ezen nincs mit megoldani, ez már el van veszve, már tönkrement, eltört, összetört, vége lett…

-Kérlek, kérlek- nyúlna felém, de nem. Nem ölelhetem meg, nem…

-Csókolóztam AJ-vel.

-O.O

……

Mosoly :)

Az élet álmokból áll.

Mostanában sokszor elgondolkozol. Miért most? Hogy is történt? Mi változott? Konkrétan mi történt? Néha elkap a gyanú, hogy ez így túl szép, hogy igaz legyen. Évekkel ezelőtt meg sem fordult a fejedben, hogy te ennyire messze kerülsz majd egyszer attól a helytől, amit régen otthonodnak hívtál. Mára már egészen más hely lett életed színtere, régi éned is jócskán átalakult vele együtt az egész életed is. Amikor kitaláltad, hogy felfedeznél egy nagyon is távoli országot magadnak, nem hitted volna, hogy lényegében azonnal összejön. Ahogy utánajártál, hogy milyen lehetőségeid lennének, hogy kiutazhass Dél-Koreába, szinte azonnal az öledbe is hullott egy. Egy pillanatra elhitted, hogy na megérte tanulni. Aztán persze inkább csak megérte kitartóan kopogtatni a nemzetközi iroda ajtaján, a tanulásnak ehhez sok köze nincs. Mivel nem volt vetélytársad, így téged voltak kénytelenek kiválasztani. Azért átfutott az agyadon, hogy vajon milyen benyomást fogsz bennük kelteni, mivel nem vagy valami éltanuló és az átlagostól, mint úgy a normálistól is elég messze állsz. Talán a különc szó illene rád a leginkább. Talán. De a lényeg, hogy mióta belecsöppentél a KPOP világába, elkezdtél álmodni. Jelenleg, az első lépésed afelé, hogy elérd életed célját megvalósult. Sőt. Az élet a dél-koreai vidéken nagyon is kellemes volt. Sok minden történt azóta, hogy kiutaztál. Immáron a fővárosi állatkertben tengeted napjaidat, mint gyakornok. Ez az otthoni egyetemednek kell, hogy lediplomázhass. Még bő két hónap van hátra, utána még maradsz pár hetet, de aztán haza kell menned, hogy kezedbe foghasd azt a bőrkötésű, vagy éppen keményborítású papírt, amivel jóformán semmit sem tudsz kezdeni. Persze nem áll meg itt az élet, akárhogyan is, de visszajössz ide. Vagy így, vagy úgy, de el fogod intézni, hogy ez az ország viszontlásson.

Ez a mai nap is vidáman telt. A majmócák, akikkel dolgozol az állatkertben mindig megörülnek, ha meglátnak. Sokat játszol velük, látszik, hogy elfogadtak és szeretnek is. Persze nem maradhat el a napközbeni álmodozás sem. Úgy három hete történhetett. Néha még mindig azt hiszed, hogy csak álmodtad. De valahányszor eszedbe jut, ami pedig elég gyakran megtörténik, szívedet melegség önti el, és azonnal jobb kedved lesz. A főváros zsúfolt utcáin járkáltál, próbáltál eligazodni, mert ezen a környéken még nem voltál, csak valahova ide kellett jönnöd elintézni pár papírt. Megvallva az őszintét, halvány lila dunsztod sem volt, hogy hol a fenében vagy. Felfelé nézelődtél a táblákra, hátha látsz valami támpontot, hogy merre hogyan hány méter. Az itteni tömeg egészen más értelmet ad a „sok itt az ember” kijelentésnek. Ezt képtelen vagy megszokni. Állandóan bosszankodsz miattuk és ha teheted, elkerülöd a forgalmasabb utakat, vagy azokat az időket, amikor még többen vannak az utcákon. Ahogy általában, most sem érdekelt, ha egy kicsit neki mentél valakinek, mert neked is folyton neked mentek. A lényeg, hogy senki fel ne lökjön, mert lazán, szemrebbenés nélkül átsétálnának rajtad az emberek, és nagy eséllyel a hullaszállító vinne csak el onnan. Azonban hirtelen egy kicsit erősebben botlottál bele valakibe, most persze gyors meghajoltál és bocsánatot kértél, de az agyad néhány másodperc munkaidő alatt feldolgozta, hogy éppenséggel kinek is szaladtál neki. Az ultimate bias-od állt előtted, Shin Soohyun, a U-Kiss nevezetű Idol Group leadere. Szíved őrült ütemben kezdett kalapálni, agyad leblokkolt és még vagy hatszor bocsánatot kértél. Ő szintén ugyanúgy meghajolt és ő is bocsánatot kért, de közben mosolygott. Majd mire égő arccal elfordultál volna, hogy tovább haladj, hiszen nyilván nem fogod feltartani egy ilyen zsúfolt utcán, nehogy aztán még többen lepjék el és végül elkéssen onnan, ahova igyekszik. Hiszen egészen furcsa, hogy egyedül van, és csupán egy baseball sapka van rajta, semmi több „álca”. De hirtelen megfogta a karod és visszafordított. Elhúzott egy kicsit arrébb, egy ház előtti lépcső mellé, ahol a korlát miatt nem tudtak titeket fellökni a járókelők. A nyakadat nézte. Eszedbe jutott, hogy rajtad van a nyakláncod, melyen betűkből a banda neve van kirakva.

-Rajongó vagy?- kérdezte meglepetten.

-Igen, az vagyok.- válaszoltál. Láttad az arcán, hogy erősen gondolkodik.

-Beszélek koreaiul- válaszoltál a kimondatlan kérdésére mosolyogva.

-De külföldi vagy, nem?

-Igen, Európai, magyar vagyok.

-Nahát, még nem találkoztam magyar rajongóval. Örülök, hogy beszéled a nyelvet.- az agyadban végig futott, hogy szerencse, mert az angollal nem jutnátok sehova, tekintve az igen szegényes nyelvtudását. Viszont tényleg közel voltál az ájuláshoz és még talán egy szívroham is kerülgetett. Igazából fogalmad sem volt, hogy mit mondj neki, totál leblokkoltál, mintha még a saját nevedet is elfelejtetted volna.

-És ki a kedvenced a bandából?- nagyon nem kellett gondolkoznod, ő megoldotta a kérdés problémát.

-Te!- mondtad határozottan.

-Óóóó, csak úgy mondod, mert én vagyok itt…

-Dehogy is. Tényleg te vagy a kedvencem- ha tudná, hogy mennyire… De úgy tűnt azért hagyja magát meggyőzni és ennek már nagyon megörült. Előkapta a telefonját.

-Na gyere!- szólt rád majd megfogott és magához húzott. Átkarolt, másik kezével pedig elkattintott pár képet a telefonjával. Nagyon erősen kellett koncentrálnod, nehogy összeess ott neki. Még az illatát is érezted, kezével válladat fogta, ahogy átkarolt, a pulzusod olyan 200 körül lehetett, ha nem annál magasabban.

-Köszönöm!- mondta. Majd elengedett, de még mindig széles mosoly ült a pofiján.

-Hát még én, köszi.

-Örülök, hogy találkoztunk, kedvenc magyar rajongóm!- meghajoltatok, elköszöntetek és mentetek tovább az ellenkező irányba. Kedvenc magyar rajongó? Ez szép is lenne, ha nem te lennél az egyetlen magyar rajongója, akivel találkozott xD. Bár sejtetted, hogy pár nap múlva már úgyis elfelejti. Később persze a barátaid le is támadtak, hogy hogy lehetsz ekkora mázlista, hiszen Soohyun feltette twitterre a képet. Azóta kincsként őrzöd te is a gépeden, még ki is nyomtattad. Annyi esélyed volt pont vele összefutni egy 10 millió fős zsúfolt utcás városban, mint megnyerni az ötös lottót. Lehet, hogy lottóznod kellene már rég, futott át az agyadon.  Másnap első dolgod volt feladni egy szelvényt. Ha tényleg így üldöz a szerencséd, akkor még az is megeshet, hogy nyersz egy kisebb összeget.

Életed eddigi legszebb napja volt az a nap. Pár perc a legnagyobb kedvenceddel… még mindig attól félsz olykor, hogy csak álmodtad. Őszintén remélted, hogy lesz még ilyen szerencséd az életben, és fogsz még vele találkozni. Késő délután, ahogy lejárt a munkád, eléggé fáradtan indultál… hát lényegében nem haza, mert pont nem arra laksz, mint amerre elindultál. Sokszor volt már úgy nevezett női megérzésed valamiről. Például, hagyd ki a buszt és menj gyalog- a busz lerobbant és órákat késtél volna, ha azzal mész. Vagy menj a másik úton, mint szoktál, és összefutottál egy régi ismerőssel. Igen, voltak ilyenek, elég sok. Megtanultad, hogy ha bármilyen késztetést érzel, hogy most erre menj, most azt csináld, annak oka van, és érdemes követni az érzést. Most is kerülgetett valami furcsa sejtés, hogy jobb, ha még nem mész haza. Hosszú sétára indultál hát, füledben zene, a lábaid csak vittek. Nem figyelted merre mész, gondolkodtál közben. Ha zenét hallgatsz, akkor általában se kép, se hang. Ami azt illeti, fogalmad sem volt, hogy a városnak éppenséggel melyik kis eldugott ziges zugában vagy. De nem számít, a lábad erre hozott, biztos, hogy van itt valami. De még semmi sem történt, pedig vagy két órája sétálsz. Már be is sötétedett és révén, hogy nyár van, és ilyenkor ez már későn következik be, elég késő is lehet már. Észrevetted, hogy ott van nem messze tőled a híres-neves Namsar-torony. Még nem jártál ott, pedig régen célba vetted már, csak valamiért eddig sosem jutottál el odáig. De most végre ennek is eljött az ideje. Felsétáltál a lépcsőn. A korlátnak támaszkodva egy kapucnis fickót vettél észre. Egy pillanatra megijedtél, mi van, ha egy nem kívánatos személlyel van dolgod? Bár egyel nagy eséllyel elbánsz… De… Valahogy mégsem tűnt ijesztőnek. Háttal volt neked, nem láttad az arcát, de mégis ismerősnek tűnt. Sötét volt, az utcai lámpa is alig világította meg, illetőleg az sem segített sokat, hogy totál feketében volt… Na ilyen egyedi ruhát ismerj fel, hogy kié lehet… Próbáltál úgy közelebb menni a korláthoz, hogy ő még ne vegyen észre, de te rápillanthass az arcára. Nagy nehezen sikerült is. Megállt benned az ütő is. Vagy fél percig csak álltál, megvártad, míg biztosít az agyad, hogy jól gondolod a dolgot, és azt látod ott, akit látni vélsz, és ez nem csak egy délibáb. Három hete volt életed eddigi legszebb napja, és bár bíztál a szerencsédben, azt nem hitted volna, hogy máris rápakol még egy lapáttal. Közelebb sétáltál. Mikor észrevett, és rád nézett, te csak mosolyogtál, majd mellé állva rákönyököltél a korlátra, ahogy ő és elrévedtél a messzeségbe. Percekig álltatok csak úgy ott, némán, meredve az elterülő város színpompásan csillogó világába. Shin Soohyun mellé sodort a szél ismételten. Érezted, hogy sétálnod kell ahelyett, hogy haza mennél, a megérzésed megint nem csapott be.

-Azt mondják, a csillagok mind angyalok. S ha hullócsillagot látsz, egy angyal szállt le közénk- törted meg a csendet halkan, de nem néztél rá.

-De, ha tényleg angyalok vannak köztünk, honnan tudhatnánk, hogy ki lehet valójában? Mi van akkor, ha épp egy angyal mellett állsz, és nem is tudsz róla?- morfondíroztál, de erre elkuncogta magát. Nem voltál benne biztos, hogy veszi a célzást, de úgy tűnt, célba ért a bókod.

-Messze vagyok én attól… nagyon is…- mondta szemlesütve. Láttad a fájdalmat az arcán, történhetett valami.

-Ugyan miért? Talán még te sem tudod, mert mire leértél a földre, elfelejtetted.

-Hm… Talán akkor jobb is, hogy nem tudom. Nem érdemelném meg.

Majdnem odavágtad neki, hogy te hülye vagy, vazze, de megálltad. A te önbecsülésed is valahol a pince legmélyebb és legsötétebb lyukában van, de kiakaszt, ha másnak is ugyanez a baja. Pláne olyannak, akinek egyáltalán semmi oka rá. Hangosan sóhajtottál, nem igazán tudtad mit mondj anélkül, hogy esetleg a lelkébe gázolnál. Ilyenkor elég cinikus tudsz lenni.

-Mi van akkor, ha sorra hozom a rossz döntéseket, ha folyton tévedek, ha egyáltalán semmit sem csinálok jól?- valami nagyon bánthatja, ha ennyire maga alatt van.

-Ember vagy, tévedhetsz. Hozhatsz rossz döntéseket, hiszen mindenki megteheti.

-Miért?!

-Mert csak az nem tévedhet, aki nem is csinál semmit. Márpedig te a lelkedet is kidolgozod, elkerülhetetlen, hogy tévedj olykor.

-Felelőséggel tartozom a többiekért, ha én rosszul döntök, ők is szenvednek…

-Akkor hozd helyre!- kérdőn nézett rád. – Az ember néha rossz útra lép, néha nem tudja melyik a jobb és melyik a bal, néha eltéved, hátrafordul, meginog a bátorsága. Ettől senki sem lesz kevesebb, mert itt nem az a kérdés, hogy mit rontottál el… Ha ki akarod javítani, keress egy megoldást. Nézz szét, nézz körbe, keresd meg a helyes utat, ha meginogtál, győzd le a félelmedet. Nem az a kérdés, hogy hibáztál-e, hanem az, hogy mit teszel az után?

-És ha túlságosan félek, hogy bármit is lépjek?

-Az, hogy félsz, nem jelent többet, mint azt, hogy egy érző lény vagy. Ez nem hátrány…

-Már, hogy ne lenne az? A félelem gyenge dolog…

-Tévedsz, aki nem fél semmitől, az…

-Erős…- vágott közbe. Kicsit dühösen néztél rá, le is sütötte a szemét.

-Az a gyenge…

-Miért?!- láttad rajta, hogy egyenesen fel van háborodva a kijelentéseden.

-Azért, mert, aki nem ismeri a félelmet, nem ismeri a felelősséget sem. Ha nem tudod, hol a határ, ha nem tudod mire vigyázz, fejjel fogsz menni a falnak. Tudnod kell, mi az, ami visszatart attól, hogy hülyeséget csinálj, és ez a félelem. Az ember okkal fél. Ha félsz, az azt jelenti, hogy van egy akadály előtted, amit le kell küzdened. Egy akadály, hogy megerősödj, hogy átgondold, hogy biztosan tudd, merre mész. Ha félsz a kudarctól, akkor erősebben fogsz küzdeni a célodért. Aki nem fél, az nem figyel azokra, akik körülötte vannak, nem érdekli milyen károkat okoz, nem érdekli milyen erővel kell küzdenie, csak halad előre, törtet, rombol és pusztít, mert semmi sem állítja meg. És bár lehet, hogy eléri a célját, de az a rom halom, amit maga után hagy, értelmetlenné teszi az egész megtett utat. Semmi baj sincs azzal, hogy félsz. Ez tart kordában, ez ad logikát az agyadba, ettől lesznek a döntéseid racionálisak. Ettől fogsz érezni és gondolkodni. Nem az a baj, ha félsz, hanem az, ha hagyod a félelmet győzni…

Sokáig álltatok ismét a messzeségbe révedve némán egymás mellett a kis monológod után. De te ebben hiszel, így véled és így is élsz. Néha oda-oda tévedt a tekinteted az arcára, látszott rajta, hogy erősen gondolkodik. Alighanem érzi ő is, hogy van igazság abban, amit mondasz.

-Tudod…- szólalt meg- már amikor először összefutottunk is éreztem, hogy te biztosan nem vagy átlagos lány, de most már biztos is vagyok benne…

Omo, hát emlékszik rád. Mosolyogva néztél le a cipődre, nem bírtad állni a tekintetét. Reménykedtél benne, hogy rémlesz neki, de most ez így… Eddig egész nyugodt voltál, nem akart a szíved kimenekülni a helyéről, de most meggondolta magát és már a torkodban kopogtatott.

-Hát… mindig is különc voltam- válaszoltál majdnem suttogva.

-Szerintem ez jó dolog. És köszönöm!

-Hm? Mit?

-Hogy elgondolkodtattál.

-Amikor az ember leginkább úgy érzi, hogy egyedül akar, vagy egyedül kell lennie, akkor van a legkisebb szüksége az egyedül létre…

-Hm?- ismét kérdőn tekintett rád. Mosolyogva folytattad.

-Ha valaki egyedül van, hajlamos félregondolni a dolgokat. Elhiszi, hogy ő a hibás mindenért, hogy mindent ő rontott el, hogy nem érdemli meg az életét vagy a boldogságát. Képes úgy érezni, hogy mindez szándékos, és mindenki ellene van, az egész világ ellene van, és bosszút kell forralnia. Egyszóval, az ember elméje ilyenkor irracionális lesz. Elkeseredve, begubózva bemenekülsz a sarokba, és saját magad ellen cselekszel azzal, hogy önsajnálatba menekülsz. Bármennyire idegesítő és frusztráló, ha van ott veled valaki, csakis az a valaki más képes visszahúzni a valóságba, csak valaki más tud felvidítani, észhez téríteni. Gondolom most is azért vagy itt, hogy egyedül légy és gondolkodhass, de… még, ha mérges is lennél, vagy kiabálnál velem, esetleg megpróbálnál lerázni- nem hagynám magam. Mert kell valaki, aki értelmet lehel beléd, mikor már azt hiszed, nem érdemelsz meg semmit.

Ismét csendbe burkolóztatok. Ő mondta az elején, hogy nem érdemelné meg, hogy angyal legyen. Tudja, hogy mire értetted a dolgot most, és azt is, hogy ebben is van bőven igazság, látod rajta. Tisztában vagy vele, hogy milyen érzékeny, és, hogy mennyire nincs önbizalma annak ellenére, hogy a többnél is több oka lehetne büszkének lenni.

-Az tart vissza az észveszejtett sikerhajhászástól, hogy félsz a kudarctól. És ez jó, mert ez tesz téged még megfontoltabbá, még érettebbé, még felelősségtudóbbá. A baj csak az Soohyun, hogy ha túlságosan is félsz, akkor saját magad fogod megfosztani az életedet a sikertől. Félj, de lásd meg, hogy a félelmedet legyőzheted- önkéntelenül is végig simítottál az arcán, de mikor felfogtad, hogy tulajdonképpen mit csinálsz elkaptad a kezed. Ő mosolygott, de nem nézett rád. Bár azt már megtanultad, hogy ebben az országban nem néznek folyamatosan a másik szemébe, náluk egyszerűen ez nem szokás, szóval már egyáltalán nem zavar a dolog. De érezted, hogy jól esik neki, hogy törődsz vele. Mert ez törődés. Faggathatnád, hogy mi a baja, meg ajnározhatnád is, de azzal csak magad ellen fordítanád és még csak értelme sem lenne. További jó néhány csendben eltöltött perc után rád nézett, majd láthatóan jobb kedvvel mondta ki:

-Késő van, haza kísérlek.

-Messze lakom, ne fáradj, már rég aludnod kéne.

-Ugyan, majd hagyom, hogy egyedül menj haza? Minek nézel te engem?

-Jó, jó, rendben van… De… agyon fogom magam aggódni, ha utána meg te mész majd haza egyedül.

-Szerintem jobban ismerem a várost, mint te.

Na ezzel mondjuk nem tudtál vitatkozni. Ez nyilvánvalóan igaz. Elindultatok hát, vélhetően a jó irányba.

-Köszönöm, hogy felvidítottál.

-Ugyan, bármikor és szívesen.

-Rendben…

Kérdőn néztél rá, de ő csak mosolygott. Most ezt úgy értette, hogy akkor máskor is igénybe fogja venni a vidító technikád? Szíved zakatolni kezdett ismét. Ahogy egy kicsit parkosabb úthoz értetek, megpillantottál egy macskát, amint éppen vadászik valamire. A sötétben kellett pár másodperc, míg felismerted, hogy egy galamb a prédája. Megállítottad Soohyunt és odamutattál.

-Nézd, Kevin becserkészi Eli-t!

Néhány pillanatig csendben álltatok, majd társad sarkon fordult és hangos nevetésben tört ki. A macsek elvétette a galambot, de megláttad nyakán a nyakörvet, így megnyugodtál, hogy nem egy kóbor, kiéhezett cicust látsz. Soohyun alig bírta abba hagyni a nevetést. Szívedet elöntötte a melegség, hogy nevetni látod. Olyan keserű arca volt, mikor megpillantottad a korlátnál, most pedig már nevet. Még jobban beleszerettél, már amennyiben ez lehetséges. Hazafelé menet már vidám hangulatban cseverésztetek. Folyamatosan kérdezgetett, hogy miért vagy itt, hogy jöttél ki, hogy lehetséges, hogy ilyen jól beszéled a nyelvet, meddig maradsz és így tovább. Nagyon boldog voltál. Igyekeztél minél természetesebben viselkedni és közben nem összeesni. Igen igencsak nehéz feladatnak bizonyult.

Szép lassan megérkeztetek. Egy vendégházban laksz jelenleg néhány barátoddal együtt, így a kapuban megállva próbáltál tőle elköszönni, de nagyon nem akarták elhagyni a szavak a torkodat.

-Örülök, hogy találkoztunk, tényleg…- mosolyogva suttogta.

-Én is, nagyon is… És most jön a szívbaj, hogy épségben hazaérsz-e… Addig fogok aggódni, míg meg nem látok rólad valami friss képet, hogy jól vagy…- unszoltad ezzel, hogy pakoljon fel valami édes selcát twitterre, ha jót akar. Kuncogott.

-Van egy ötletem. Add meg a számod, és írok egy üzenetet-t, ha hazaértem.

Meglepetten néztél rá. Bízik benned annyira, hogy ezzel lényegében megadja a számát? És, ha felteszed netre, ha terjeszteni kezded? Honnan tudja, hogy biztosan jót akarsz? Mert nyilván még a barátaidnak sem fogod ezt elmondani, de ő ezt elvileg nem tudhatja. Na persze eszedbe sem jutott ellenkezni, így lediktáltad neki a nagy nehezen megjegyzett számodat. Lábujjaidon billegtél és erősen gondolkoztál, hogy merj-e tőle egy ölelést kérni, vagy sokkal jobban fog fájni, amikor elenged? Látta rajtad, hogy vívódsz. Közelebb lépett és kereste a tekinteted. Felnéztél rá, de elfogott a szívszorító érzés, hogy ez csak egy illúzió. Egy ilyen férfi, mint ő… neki sosem lenne elég egy olyan hétköznapi lány, mint te. Tudtad, hogy esélyed sincs, ez is csak egy fintora az életnek, és úgyis csak pofont fogsz tőle kapni. Mégis kapaszkodni akartál valamibe, egy szál virágba, egy szál érzésbe, hogy talán mégis. Talán még barátok lehettek, talán ott lehetsz mellette, ha nagyon rossz kedve van, talán vele lehetsz, mikor egy megértő lélekre van szüksége… Még ha többet nem is kapsz soha, ez is olyan valami lenne, amitől az élet eddig is mindig megfosztott. De talán most, talán most fordul a kocka. Nagy nehezen kibökted neki óhajod:

-Kaphatnék egy ölelést?- de nem mertél ránézni. Ő viszont habozás nélkül magához szorított. Erősen kapaszkodtál a hátába, nem akartad, hogy elengedjen. Beszippantottad illatát, minden porcikáját érezni akartad, szorosan hozzábújtál. Nem ellenkezett. Belefúrtad arcot a vállába, holott nem sokkal vagy kisebb nála. Igazából fogalmad sincs, hogy meddig állhattatok így ott, de sokáig, az biztos. Hihetetlenül jól esett. Soha ilyen ölelést még nem kaptál. Majdnem elsírtad magad, de visszafojtottad könnyeid. Mikor ő elengedett, te nagyon lassan bújtál ki karjaiból.

-Köszönöm- súgtad oda, de még mindig nem bírtál a szemébe nézni. Nem válaszolt. Végig simított arcodon.

-Jó éjszakát- majd elindult visszafelé. Sokáig figyelted még, mielőtt bementél volna. Vettél egy forró zuhanyt, s közben agyadban pörgetted le újra és újra az egészet. Nagyjából egy óra múlva prüttyögött egyet a telefonod. Tényleg írt neked. Rendben hazaért. Ezennel megvan a legeslegnagyobb kedvenced telefonszáma. Na de hogy mentsd el? A nevén nem lehet, hiszen ha valaki meglátja és elhiszi, biztosan terjeszteni kezdi, vagy nem hiszi el és hülyének néz, az sem a legjobb. Bár ez annyira már nem lenne új. Még mindig az öleléstől megbabonázva도깨비-ként mentetted el, ami manót jelent. Jellemző rád, hogy így hívod, de nem is igazán tudod, hogy miért, vagy mire fel. Sajgó szívvel, mégis mosolyogva hajtottad fejed párnádra és merültél mély álomba…

Misztikus versenyfici :))

Egy nem átlagos nap a sok átlagos nap között…

Ez a nap is átlagosan kezdődött. Ugyanúgy, mint bármely másik átlagos nap. Habár így jobban belegondolva, az ő életük a legkevésbé sem átlagos és a napjaik kimerítik az „extraordinary” fogalmát. Ennek ellenére számukra ez már megszokott, ez az élet, így telnek a napok, így, ha relatívan viszonyítunk, akár még átlagosnak is mondhatjuk. Kiseop kócos és álmatag feje az ébresztőóra elég erőteljes és felettébb indulatos lecsapása után, vagy éppen Hoon akkora ásítása, hogy Soohyun védekező pozíciót vesz fel, nehogy a nyúl keresztben lenyelje. Ez mind nagyon hétköznapi. Legalább is az ulzzang fejében ez semmiféle megkülönböztetéssel nem járt. Szokásukhoz híven ma is próba, dalfelvétel, próba, ének, próba, dalok, próba… és a fonal máris elhagyva… Ahogy a kis nyuszi kezébe kapva a legkevésbé sem könnyen beszerezhető vagy éppen olcsó telefonját, gyorsan felnyomott egy kicsit sem egoista tweetet, hogy legyen mindenkinek HoonMorning-ja. Úgy bizony, a nyuszi szereti, ha HoonMorning van. De miért ne szeretné? A rajongók is szeretik, hát hogy is ne szeretnék?

Indulhat a nap. Bár nem ártana bedobni valami élelemfélét is, futott át a leader agyán, így megfogva az ominózus merőkanalat, amit már korábban bemutatott egy videó kapcsán, lapátolni kezdte a müzlit. Tettén felbuzdulva mindenki megragadott valamilyen evőeszközt, vagy legalább is a konyha valamilyen felszerelését, és mint jó csapat, szófogadóan és meglepően hatékonyan követték vezetőjük magánakcióját. Ami ezáltal megszűnt, mint magánakció, és átkonvertálódott csoportos elkövetéssé. Aztán persze nem ártana felöltözni sem, holott egyes ruhadarabjaik, amiket utcára vagy éppen interjúkra adnak rájuk, nem sokban különböznek a hálócuccuktól. Természetesen könnyen megeshet, hogy ez csupán egyéni vélemény, és senki más nem gondolja azt, hogy azoknak a ruháknak akár a legkisebb közük is lehetne a pizsamákhoz. A reggeli öltözködésben kiváltképpen az a mókás, hogy bár nagyon is gyorsan képesek elkészülni, az embernek mégis az az érzése támad, hogy egy lánybandához tévedt be. Mikor Eli már haptákba vágva csörgette toporzékolva a kulcsát a bejárati ajtó előtt, Kevin egy tipikusan tinilányos sikollyal jelezte, hogy át kell még öltöznie. Még egyszer. Hogy ez már hányadik, azt még a jó Isten se tudja. Soohyun nagyokat sóhajtva totál dögös és kegyetlenül halálos mély hangján bandukolva kifelé az ajtó felé veti tekintetét a galambra, szavak nélküli megjegyzéssel, hogy „már megint”. Eli csak meggolyóztatja szemeit, de nem reagál. Dongho bár fel van öltözve, és még meg is reggelizett, a haja is szépen belőve- bár fodrásznál még nem jártak, szóval alighanem csak szerencsésen aludt- mégis olyan arcot vágva csatlakozik a félkész bandához, mint akin konkrétan egy úthenger ment át. Ami azt illeti, még ez is nagyon is hétköznapi. Vagy minden napi. Mindegy, melyik kifejezést használjuk. Szép lassan Hoon és Kiseop is bepattognak az előszobába. Cseverésznek, fecserésznek, feltűnően vidámak. Hogy miért? Ki tudja, talán csak jobb lábbal keltek fel. Vagy álmodtak valami szépet. Talán megálmodták, hogy a macska nem sokára hazajön, talán még akár idő előtt is. No, az milyen szép lenne. Kevinre megint várni kell persze. De nem sokat, na ez már nem hétköznapi. Vagy mégis? Lehet, hogy csak a fiúk időérzéke csal? Pedig mindenkin van óra… Lehet bonyolult leolvasni? Vagy csak túl reggel van még? No mindegy, nem is számít, végre menet kész a banda. Vagy csürhe, mert bár mindenki tökéletes, mégis… Az a reggeli totál kómás fej és arc az összesnek majdnem az ellenkezőjét sugallja. Hát, de mit van mit tenni, menni kell és kész. Ma nincs interjú, így ha egy kicsit mosott és kicsavart rongyok is egész nap, olyan hú de nagyon ez most úgy konkrétan tárgytalan.

A már megszokott tempóban és ritmusban telt el a nap. Semmi érdekes vagy említésre méltó nem történt. Nem úgy, mint az ezt követő éjjel. Az ember azt hinné, már nem tudnak neki meglepetést nyújtani a fiúk, sőt, még ők is azt hiszik, hogy mindent tudnak egymásról vagy a világról, aztán történik egy ilyen és bumm… A hitük máris elszállt. Vagy legalább is alakot váltott.

Történt ugyanis, hogy Hoon csupán egy üveg vízért csoszogott ki a konyhába, miután egyszerűen képtelen volt aludni valami furcsa érzés kapcsán. Ahogy épp megtette volna utolsó lépéseit, felfigyelt valami nagyon furcsa neszre. Még az érzésnél is furcsább volt. Odapillantva a vér is megfagyott az ereiben. Hirtelen akkorát ugrott volna ijedtében, ha nem lenne lefagyva, hogy talán még a plafont is lefejelte volna. Így hát megeshet, hogy jobb is a lefagyás, megkímélte őt egy igen komoly fejfájástól. Megijedt szegény nyúl, mert nem bírta eldönteni, hogy tényleg emberi lényt lát-e maga előtt. Aztán leesett neki, hogy az biza Kiseop. Csak éppen holdkóros. És ijesztő zombi feje van. Nem is törődött vele többet, biztosan a mosdóba hajt. Ám pár pillanattal és egy megivott pohár víz után a bejárati ajtó kattanása felkeltette a figyelmét. Gyorsan oda is surrant, hogy meglesse, vajon az ulzzang ment ki, vagy egy betörő jött be. Harcra készen nézte a kitárt ajtót. Majd felkapva valamelyik kabátot, amelyik éppen a fogason pihent kifutott a másik után. Végig a lépcsőn lefelé próbálta felébreszteni, magához téríteni, megállítani az alvajárót, de úgy festett, hiába volt mindent küzdősport, ehhez nem elég erős. Kegyetlenül erős és kiváltképpen idegen és furcsa érzés hatalmasodott el rajta is. Mintha Kiseop átadta volna neki, csakhogy békén hagyja végre. Érezték mindketten, ahogy valami, valami megfoghatatlan hívja őket. Azért Hoon még mindig kétkedően váltogatta tekintete célpontjait, hogy most mégis mit kéne csinálnia, de mivel sem megállítani, sem felébreszteni nem tudta társát, így pár perc múlva átadta magát az ismeretlen vonzásának. Átsétáltak az úttesten is, miután kiértek az épületből, ami azért belegondolva enyhén nagyon felelőtlen, de szerencséjükre nem járt arra semmilyen autó. A túloldalt volt egy kisebb füves-fás rész, nem park, de mégsem betondzsungel. Az egyik fa tövében valami nagyon érdekes dolog feküdt. Közelebb haladván a nyúl nagy nehezen- miután kissé kitisztította az agyát- felismerte, hogy valamilyen kis állatkával van dolguk. Jó, de nem macska… nem is kutya… még csak mókus sem… akkor meg mi ez? Kiseop letérdelt mellé és ölébe vette. Egyértelmű volt, hogy a kisállat sérült. Vagy beteg, de valami nem stimmelt. Ahogy az ulzzang simogatni kezdte, az állatka érdekes mormogó hangot adott ki, mint a macskák dorombolása, de az az egy biztos volt, hogy nem macska. Hoon egyre inkább magához tért és egyre tisztább fejjel tudta felmérni a helyzetet. A kisállat hófehér volt, kissé még talán ragyogó is, de a nyuszi ezt betudta az elvarázsoltságnak, hosszú, hegyes és a fejéhez képest nagy fülei voltak, szeme szép kerek és lila… Lila a szeme? Atyaég, a józanabb személy ezt még vagy hatszor leellenőrizte, de tényleg lila volt a szeme. Kis édes pösze orra folyamatosan mozgott, mint a kis nyusziknak szokása. Szőre nagyon puha és dús volt, a farka pedig vékony, hosszú és egy szigony formában végződött. Méretre, mint egy kisebb termetű kutya, súlyra pedig nagyon könnyű. Úgy összességében varázslatos kis teremtény volt. És nem is tűnt valami eviláginak. Kiseop még mindig megbabonázva babusgatta a tüneményt. Azonban, mintha mégiscsak kezdett volna magához térni, még ha csak egy kicsit is.

-Kiseop! Hahó! Föld hívja az ulzzangot!

-Hm? Mi van? Mi tö… Mi a manó ez?- dobta el majdnem a kis élőlényt, de az belékapaszkodott, és rámeresztette hatalmas lila szemeit. Meg kell hagyni, hihetetlenül édes volt.

-Elkezdtél alva járni, idejöttél ki, öledbe vetted és azóta babusgatod. Képtelen voltam téged felébreszteni…

-Öhm… hát én erre semmire sem emlékszem… De nagyon kis édeske… Tartsuk meg!

Hoon csak úgy lesett, mint Mickey egér a moziban, de mire pislantott volna egyet a másik már rohant is vissza a dormba. Szegény nyúl fejét fogva és nagyokat sóhajtva követte a még mindig elvarázsolt társát. Vagyis annyira nem is volt elbűvölve, sokkal inkább a kis állatka rabjává vált. Bár amíg nem származik belőle nagy bajuk, hát addig most miért ne. Egy beteg kis állatkát kinek lenne szíve odakint hagyni egyedül, elveszve… No igen. De mi a jó manó ez az élőlény? Ez még mindig egy megválaszolatlan kérdésnek számított. A két jóbarát ma éjjel egy szobában aludt. Nem állt szándékukban felébreszteni a többieket emiatt. Viszont a kis kirándulás hátrányait reggel igencsak megérezték, méghozzá álmos, fejvisszahúzó utálatos reggel formájában. Mindkettő úgy verte le az ébresztőt, mintha azok fejszével akarták volna őket agyoncsapni. Ahogy Soohyun betámolygott, hogy felverje őket, hozzávágták mindketten a párnájukat. A leader csak úgy állt az ajtóban, és mivel még nagyon reggel volt, így kellett neki egy perc, mire felfogta, hogy milyen támadás áldozata is lett ő valójában. Persze közben a másik kettő is felfogta, hogy ezzel most hadat üzentek, és nagy eséllyel el is fogják veszteni, méghozzá véresen.

-Öhm Hyung…- kezdte az elterelést Kiseop- az éjjel találtunk egy elveszett állatot, nézd!- mutatott maga mellé a kis lényre. Amaz békésen szuszogott, nem ébredt fel a ricsajra.

-Mi féle állatot és hol?- húzta fel a szemöldökét a legidősebb.

-Hát itt mellettem… Mit nem látsz rajta?

-Kiseop, én semmilyen állatot sem látok, biztos csak nem ébredtél még fel, és álmodsz- mondta ezt igazából már magának, mielőtt elmebajjal vádolta volna a másikat és inkább otthagyta őket. A két bűntárs összenézett és igencsak tanácstalanul álltak az egésszel szemben. Lassan kikászálódtak az ágyból és összekaparták magukat. A kis tünemény is követte őket. Kiültek a konyhába betömni valamivel korgó gyomrukat.

-Nevezzük már el!- súgta Kiseop Hoonnak.

-Jó, de minek?

-Nem tudom, de valahogy neveznünk kéne… Legyen Fairy…

-És te ezt kibírod mondani?

-Ki… muszáj lesz, de nem tündéri?

-Oké, rendben, legyen.

-Ti meg mit sugdolóztok ott a sarokban?- szólt közbe a galamb.

-Biztos a képzeletbeli állatkájukról beszélnek- kontrázott a leader.

-Hogy miről?

-Nem is képzeletbeli- durcázott be az ulzzang.

-Hát én nem látok semmilyen állatot- mondta a legfiatalabb és közben bólogatott és helyeselt a többi is. A két elvarázsolt elég meghőkölten nézett össze, de úgy döntöttek nem is erőltetik a dolgot tovább. Pedig Fairy ott ült mellettük és épp kihalászott némi eledelt a tányérból. Nem értették. Bár a nyúlban kezdett egyre jobban körvonalazódni, hogy bizony valami nem egészen evilági lénnyel van dolguk. Vagy mindketten megőrültek és ugyanazt haluzzák. Mókás igazság szerint mindkét eshetőség. Az elkövetkező egész nap pedig mindenféle furcsaság melegágya volt…

Ott kezdődött az egész, hogy már az odaúton a kisbusz kormánya önmagát kormányozta. Vagyis a sofőr majdnem szívrohamot kapott, amikor egy kisgyerek kifutott a busz elé, de a kormány épp időben fordult el anélkül, hogy ő megtekerte volna. A bűnösök látták Fairyt, ahogy a sofőr ölében ücsörgélve önálló vezetésbe kezd. A többiek persze nem. Viszont mivel a kisgyerek biztonságban visszaszaladt a járdára, így nem is firtatták a dolgot. Bárki is hinné azt, hogy ezzel itt véget ért a történet, hát az bizony nagyon nagyot téved. A kis lényke még csak most melegített be. Ahogy a dalokat akarták felvenni, a hang folyton elmászott, a keverés folyton össze-vissza állítódott. Persze, mert Fairy nem bírt leállni a kis gombok, billentyűk levadászásáról. Hoon és Kiseop próbálták elvenni onnan anélkül, hogy túl hülyének tűntek volna, de ez egy nagyon esélytelen küldetésnek bizonyult. Soohyun már őszintén kezdett aggódni a két fiú elmeállapota miatt, holott köztudott, hogy ő sem teljesen százas. És ez még enyhe kifejezés. A következő érdekesség az volt, ahogy a fogasra felakasztott ruhák elkezdtek maguktól leesni a földre. Hiába pakoltál vissza őket, egytől egyig mind le lettek pofozva. A bűntársak már rákvörösek voltak zavarukban. A többiek sem tudták hova tenni a dolgot, de, hogy az egész nap kezdett a feje tetejére állni, az mindenki agyában nyilvánvaló volt. Eli kibontott egy Red Bullt, de meginni már nem tudta. Mintha valami kiverte volna a kezéből… A doboz után kapkodott, és hol megfogta, hol egyre lejjebb ejtette, úgy nézett ki, mint egy épp betanuló zsonglőr. Persze mindenki szakadt a látványon, de a végeredmény… Na az először jeges fagyot, majd még nagyobb hahotát eredményezett. Az utolsó nagy adag lőty éppen Soohyun arcába fröcskölt, ahogy az próbált segíteni a galambnak. Hirtelen néma csend áradt szét a teremben, de ezt Dongho hangos röhögése sikeresen megtörte. Fairy nagyon élvezte a banda jelenlétét, és a sok hülyeséget, illetőleg alighanem azt is, hogy csak az a bizonyos kettő látta minden akcióját. Bár már eléggé feszülten érezték magukat emiatt. De hogy is gondolhatták, hogy ennyi volt? Fairy még kicsit sem szórakozta ki magát. Ahogy megérkezett a rendelt ebéd, valahogy mindenkinek sikerült legalább egyszer, de inkább többször leejtenie az evőeszközt.

-Keresztbe tettetek valakinek, hogy a Karma így megtalált minket?- tette fel a vélhetően jogos költői kérdést Soohyun miután már negyedjére szedte fel a földről a pálcikáját. A nyúl és az ulzzang sokatmondóan összenézett, félelemmel vegyes elfojtott kuncogással próbálták meg titokban tartani a dolgot. Ők látták, hogy a kis lényke pofozza le folyton a földre a tárgyakat, de ha el is mondták volna, ki hitt volna nekik? Nagy valószínűséggel csak kihívták volna hozzájuk a zárt osztály legfelszereltebb orvosait, és minden joguk meglett volna ehhez… Ebéd után a legkisebbnek sürgős dolga akadt a szomszéd helyiségben, de mielőtt még elérte volna a célját, megbotlott a saját- vagy egy aprócska lényke- lábában és cifrán padlót fogott. Állával ért földet, amit utána aztán egész este fájlalt. A többiek jót nevettek, de a nyúl erre bizony már egy kissé gonoszan nézett Fairy-re. Nem tetszett neki, hogy a móka mellett a fájdalom is befigyel, ez így már nem helyes. A szőrmók egy kicsit vissza is húzódott, de Hoon számára is nyilvánvaló volt, hogy valami sokkal nagyobb bűntett elkövetésére készül csak. Méghozzá ellene…

A nap további része szerencsére akciómentesen telt. Kivéve persze a haza utat. Félúton egészen „véletlenül”, de tényleg, semmi köze nem volt egy természetfeletti kis szőrmóknak a dologhoz, szóval félúton hazafele megszólalt a duda csak úgy alanatúr a buszban. Az egész banda, a sofőrrel együtt akkorát ugrott, hogy a 8 főből 5 be is verte a fejét az autó tetejébe. Erre bizony már mindketten a bűntársak közül csúnyán néztek Fairy-re. Persze a kis állatka csak fújtatott egyet, kinyújtotta a nyelvét majd feltelepedett a műszerfalra. Azért a hosszú farkincája csak úgy járt idegesen, mint a macskáké. Csoda is, hogy nem zavarta a sofőrt… Oh hát persze, hiszen nem is látja.

Egészen vacsoráig nyugodalom volt. Sőt, igazából még vacsora közben sem történt semmi veszélyes dolog. Természetesen azért egy-egy falatka a fiúk tányérjából minduntalan rejtélyes körülmények között eltűnt. Csodálkoztak is, hogy ilyen mohón ennének? De szerencsére elintézték egy vállrándítással.

Az esti készülődés során Fairy letelepedett Kiseop ágyára, míg azok a fürdéssel, elpakolással voltak elfoglalva. Persze közben fél-fél szemmel mindig felsandított, mintha csak arra várna, hogy az egyik végre befeküdjön mellé és simogassa. Hoon úgy döntött ma ismét Kiseopnál alszik. A többieknek ez nem volt idegen, mindig variálták, hogy ki hol vagy éppen kivel alszik, sőt nem is szokott mindig mindenki a dorm-ban aludni. De itt még nem volt vége a napnak, de nem ám, közel sem. Ha a fiúk tudták volna, mi vár még rájuk… De a lényeg, hogy jól sült el. Ahogy a nyúl behurcolkodott és igyekezett lepakolni, az ulzzang máris a segítségére sietett. Mi sem kellett több Fairynek, máris ott termett köztük. Sikerült úgy összegubancolnia a paplant a fiúk lábával, hogy azok szépen hátsóra is huppantak. Pontosítva Hoon, mivel Kiseop sokkal inkább az ölébe huppant. Megszeppenve néztek egymásra és csak néztek és néztek… Nem igazán tudták, hogy ez most mi. Mindkettő szíve kezdett megbolondulni. Az utóbbi időben elég sokat voltak együtt annak ellenére, hogy azelőtt Kiseop folyton AJ-vel lógott, Hoon pedig Kevinnel. Viszont mióta a rapper Amerikába ment, ez a kettő egyre többet beszélgetett és hülyült együtt. Kiseop még meglepettebb lett, ahogy a kicsit szenvedélyes pózból Hoon csak fogta magát, és hanyatt dőlt. Az ulzzang még mindig támaszkodott a másik dereka körül, nem bírt megmozdulni. Fairy úgy tűnt kezdi ezt megelégelni, így mit ad Isten, beleharapott egy jó nagyot a fiú karjába. Amaz felkiáltott és el is kapta karját, minek következményeképpen elvesztette egyensúlyát és ráborult a nyúlra. Feje épp a mellkasára feküdt, ahol egyből megérezte a kissé gyorsabban verő szívének ritmusát. Ismét lefagyott. Csak feküdt ott az énekes mellkasán kapaszkodva annak pólójába. A szőrmók pedig, mint aki jól végezte dolgát fújtatott egyet, lefeküdt és nekiállt mosakodni. Még egy szívroham kerülgette az ulzzangot, mikor Hoon simogatni kezdte a buksiját. A hideg is kirázta szegény megszeppent fiút, ahogy azok az érzéki ujjak hajtincseivel játszani kezdtek. Végül, olyan éjféltájt, mikor már mind a két díszpinty félálomban volt, Fairy felpattant, majd kiugrott az ablakon. Erre persze a fiúk is felkapták a fejüket, és az ablakhoz rohantak. Kiseop kihajolt az ablakon és csak úgy lesett a tündérlény után. Fürgén és vidáman szaladgált odalent, egyszer visszanézett, egyértelműen vidáman, majd végleg eltűnt az éjszaka sötétjében.

A dögös nyúl pedig hátulról átölelte a másikat. Az ulzzang visszaemlékezett arra a bizonyos koncertre, amikor ugyanilyen szituációba került, csakhogy akkor csupán a fan service kedvéért. Vagy mégsem? Mi van akkor, ha már akkoriban is bontakozott valami a két bandatag között? Mindkettő fejében ehhez hasonló kérdések záporoztak.

-Kiseop… mi van akkor, ha Fairy tulajdonképpen Cupido?- alighanem még egy mérfölddel arrébb is hallani lehetett azt a puffanást, ami Kiseop agyában zajlott le…

-Te hülye vagy Hoon…- kontrázott rá az említett. Azonban mégis elgondolkodott rajta, hogy Fairy esetleg tényleg Cupido egy házi kedvence, vagy akár még a szárnysegédje is lehet. Ki tudja? Ha egy ilyen dolog megtörténhetett velük, akkor ez sem lehet sokkal lehetetlenebb. Hiszen akármennyire is átlagosnak számít számukra az életük, azt meg kell hagyni, hogy ez a nap a legkevésbé sem volt átlagos. Sőt, kifejezetten kikerülte az átlagos minden létező definícióját.

Hogy az újdonsült pár valaha is újra találkozik-e Fairyvel? Vagy, hogy tulajdonképpen akkor kis volt Fairy? És miért is jelent meg a két fiú előtt? No és miért csak ők ketten láthatták?  Nos bizony, az már egy teljesen más történet…

Gyilkos tekintet-4(+18)

Akkor legyen!!

Forróság futott végig a testeden. Nem, hogy a bőrig ázás okozta hideg elhagyta a tested, de nagyon forró vér kezdett el csörgedezni ereidben. Hirtelen éhséget éreztél valami másra. Valami másra, ami korántsem annyira gyöngéd, mint ez a csók most. Élvezted a galamb édes kedvességét, tudtad, hogy ő tényleg az az udvarias aranyos srác, aki inkább szégyenlős és bolond, mintsem egy "bad guy". De nem bírtál ellenállni az érzésnek. Erőt vettél magadon és feltérdeltél. Ajkait hevesen birtokba vetted, tenyereid arca köré temetted, és kihasználva meglepett reakcióját, beültél ölébe. Kezeit derekadra tette, megpróbált eltolni. Tudtad, hogy egy kissé felelőtlenség, amit most csinálsz, és akár egy életre is megutáltathatod magad, de a vágy eluralkodott rajtad. Finoman rácuppantál nyakára, szívogattad, vállát harapdáltad, csípőddel pedig lassan mozogni kezdtél ölében. Pár pillanatig még próbált ellenkezni, de te voltál a jobb, elérted a célod. Kezeivel már nem próbált eltolni, sokkal inkább belemarkolt derekadba. Egy kicsit megugrottál, tekintve, hogy csikis vagy, ami egy aljas kuncogást váltott ki áldozatodból. Bosszúból belefújtál fülébe, minden porcikájának megremegését okozva ezzel. Most te kuncogtál fel. Tudtára adtad, hogy veled veszélyes vizekre evezett. Ahogy visszatértél ajkaira, ő azonnal bebocsátást igényelt. Meg is adtad neki. Nyelvetek vad csatát járt, míg keze a tested minden apró kis részletét felfedezte. Erősen hajába markoltál, félrehúztad fejét, és ismét a nyakának estél neki. Erősebben szívtad, mint az előbb, mindenképp nyomot akartál hagyni... Kezeiddel most te indultál felfedező útra. Pólójába csimpaszkodva tapogattad végig mellkasát és hasát is. Ahogy leértél a póló aljáig, egy gyors és határozott mozdulattal le is rántottad róla. Belemosolyogtál csillogó szemeibe majd elvesztél ajkai édes ízében. Hihetetlenül puha bőre volt. Izmai így még jobban kitapinthatóakká váltak, ujjaid begyével kényeztetted minden kis porcikáját. Eli kezei is elkezdtek felcsúszni oldaladon, felfelé terelve ezzel felsődet. Kínzó lassúsággal emelte le rólad azt. Viszont amint megtette, feljebb ült, felsőtestetek jobban egymáshoz szorítva így. Ő támadta be nyakadat, és ő sem kímélt téged. Két keze egy pislantás alatt szét kapcsolta melltartódat. Egy pillanatra meg is ütköztél ezen, ilyen gyorsan még neked sem megy. De nem volt sok időd gondolkozni, tenyerei máris "ráharaptak" melleidre. Erős masszírozása halk nyögéseket csalt elő torkodból, az övéből pedig halk kuncogást. Csípőddel álltál bosszút, lovaglómozgásod azonnal nyögésekké változtatta kuncogását. Gondoltál egyet, nem adsz neki máris zöld utat. Kínzod kicsit. Kimásztál öléből, jót mosolyogva csalódott arckifejezésén. Kicsit hátrébb térdeltél fel, és elkezdtél játszani nadrágoddal. Csípőddel érzéki körözgetésbe kezdtél, izgattad a galambot nem is kicsit. Nagyon lassan és megállás nélkül kigomboltad a shortod, majd még érzékibben kezdted el letolni magadról. Rápillantva nadrágjára elég egyértelmű volt, hogy hatalmas sikert értél el az amúgy sem kicsit galambpajtin. Végig futott az agyadon, hogy mennyire kényelmetlen lehet már neki ez a naci így, de akkor sem hagyod abba agyának húzását. Hanyatt feküdtél, lábaid behajlítva, és ajkaidon végig nyalván letoltad csípődről a nadrágodat, de alsódat még magadon hagytad. Lábaiddal rugtad el a ruhaneműt, leutasítva ezzel az ágyról. Láttad a kínzásod alanyán, hogy már nagyon szenved, de egyben élvezi is a dolgot. Felkeltél, odakúsztál hozzá, majd háttal dőltél neki a mellkasának. Grabancánál fogva lehajtottad fejét és egy szenvedélyes csókba invitáltad. Keze hasadra tévedt. Tudtad, hogy önuralmának utolsó szálaiba kapaszkodik, hogy ne nyúljon azonnal bugyidba. De még bírja. Ez így nem járja. Még nem végeztél teljes munkát, ha nem őrjítetted még meg eléggé. Szabad kezeddel rámarkoltál dudorodó nadrágjára. Hatalmasat nyögött a csókba, oldaladba pedig erősen belemarkolt. Lehet ennek lesz nyoma. De akkor sem adsz még meg neki mindent. Elengedted ajkait, majd kissé oldalra fordulva nekiestél övcsatjának. Ügyesen csatoltad, s majd gomboltad is ki, ami utadba állt. Mindkét kezeddel lassan toltad le róla nadrágját alsójával együtt. Ahogy lehámoztad a szöveted a kis galambról, ami így első pillantásra majdhogynem ijesztően nagynak hatott, nyelveddel finoman végig nyaltad. Hegyére egy leheletnyi csókot is adtál. Érezted, ahogy a fiú háta megfeszül és sziporkázósan hagyják ez ajkait a "jézusom" és "úristen" jellegű szavak. Miután teljesen levetted róla ruháit, ránéztél mosolyogva, és ledobtad őket az ágyról. Az ágyban nincs helye semmilyen ruhának. Ám rajtad még ott volt a rózsaszín, csipkés bugyid. Valamiért volt egy olyan érzésed még ma reggel, hogy most ezt akarod felvenni, mert ezt kell. Igen, a női megérzések pontosak. Véletlenek pedig nincsenek. Ahogy visszaültél ölébe, merevedező férfiasságára, térdeinek döntötted hátadat, fejedet pedig annyira hátra, amennyire még bírta a nyakad. Melleidet máris tenyerébe temette. Kezeiddel végig simítottál külső combélein, feneke és csípő vonalán, előre hajolva folytattad utadat fel a nyakáig. Ajkaiddal és nyelveddel kényeztetted felső testét. Apró puszikat nyomtál mindenhová, mellbimbóit pedig lágyan végignyaltad. Eli már nagyon zihált, közel lehetett az önkontroll teljes elvesztéséhez. Nyomtál egy csókot ádámcsutkájára is, majd ajkait nyaltad meg. Úgy tűnt, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Határozottan és erősen hátadra vágott, bugyidat letépte rólad és teljes testsúlyával rád nehezedett. Bejött a kis játékot, elvetted az eszét. Erősen beleszívott nyakadba, majd rátapadt ajkaidra. Csókja heves és szenvedélyes volt. Teljes mértékben ő irányított. De most már hagytad is neki. Eleget kínlódott érte. Felsikoltottál az élvezettől, ahogy egyetlen mozdulattal beléd hatolt. Azt sem tudtad, hova kapj. Összegyűrted a lepedőt, hátában mély karmolás nyomokat hagytál, ziháltál. Azonnal gyors tempóba kezdett és pillanatok alatt megtalálta a gyengédet. De nem hagyta, hogy csak úgy elmenj. Most visszakaptad a játékod. Tempóját folyamatosan váltogatva húzta most ő a te agyadat. Nevét nyögted, már amikor kijött egy értelmes hang is a torkodon. Ő is alig bírta már. Mikor már végképp ott voltál, hogy véged van, még gyorsabb tempóra váltott. Néhány pillanat múlva hátad ívbe feszült, a lepedőt talán végérvényesen összegyűrted, és sikítva adtad tudtára, hogy elérted a csúcsot. Nem láttál semmi mást, csak forgó csillagokat, a gyönyör az egész tested és elméd végig járta. Minden már megszűnt létezni, csak az élvezet és Eli voltak számodra. Nem sokkal utánad követett ő is. Érezted, ahogy forró nedve szét árad benned, érezted minden egyes lüktetését. Ez tetézte gyönyörödet. Zihálva rogyott rád, beletelt még jó sok percbe, míg összeszedtétek magatokat. Ahogy belenéztél szemeibe láttad, hogy vággyal és elégedettséggel néz rád. A normális lélegzetvételetek még mindig nem tért vissza, de már azért lenyugodtatok kissé.
-Te aztán nagyon vad vagy!- suttogta még mindig rajtad fekve.
-Csak azzal, aki megérdemli...
-Oh és akkor én megérdemlem?- sunyi mosolyra húzódott ajka.
-Minden kétséget kizáróan.- kacsintottál rá egyet. Felnevetett, majd legördült rólad. Ráfeküdtél mellkasára és simogatni kezdted azt. Ő karodat cirógatta, és nyomott egy puszit homlokodra. El is bóbiskoltál kissé, de a galamb gyomrának elég erős korgása felvert álmodból. Elnevetted magad.
-Megyek, csinálok valami ennivalót. Csinálok neked is.
-Rendben. Lezuhanyozhatnék esetleg?
-Persze...- kezedbe nyomott egy törülközőt, és egy nagy pulcsit, amibe nagy eséllyel kétszer is belefértél volna, de nem baj, a lényeg, hogy száraz. Gyorsan még felkapkodtad a ruháitokat és mindent radiátorra tettél. Eli már a konyhában is volt nagy csörömpölések közepette. Ahogy beálltál a forró víz alá, az agyad kattogni kezdett. Nem teljesen merted elhinni, hogy most te most konkrétan lefeküdtél Eli-al. És nem is akárhogy. Soha senkivel nem játszottál még így, de vele olyan könnyen ment. Egy pillanatra sem kellett szégyenkezned, nem kellett prűdnek lenned, élvezhetted az egészet. És ő mindent megtett annak érdekében, hogy élvezd is. Egy vad úriemberrel volt dolgod. Szíved még mindig hevesen vert. Nagy nehezen azért kimásztál a zuhany alól, szárazra törülted magad, felhúztad a pulcsit, ami majdnem a térdedig ért és kibotorkáltál a félhomályba. A kis asztalon két gyertya égett, és már szépen meg is volt terítve. Eli épp akkor hozta ki az étket, tálalta, alád tolta a széket, megpuszilta a homlokod, majd ő is leült. Nagyon romantikus hangulatban fogyasztottátok el az éjjeli nasit. Finomat alkotott, egy darab morzsát nem hagytál belőle. Leszedted az asztal a fiú heves tiltakozása ellenére is, de a mosogatásról már hagytad magad lebeszélni. Kézen fogva behúzott a hálószobába, majd befektetett maga  mellé. Bebugyolált a takaróba és szorosan magához ölelt.
-Eli... kérdezhetek valamit?- suttogtad kicsit félszegen.
-Persze, ki vele- hangja kedves csengése melegséggel töltött el.
-Mi lesz ezután?- egy pillanatnyi csendet váltottál ki a szobában. Sejtetted, hogy alighanem semmi lesz a válasz, de azért mégis reménykedtél benne, hogy mást válaszol.
-Nem tudom, kedvesem, nem tudom... Majd... megbeszéljük...
Ez bizony nem túl bíztató. Sajgott a szíved, hogy talán soha nem lesz köztetek igazi kapcsolat, elvégre ő egy Idol. Az is meglepő, hogy ez az éjjel így alakult abból a szempontból, hogy volt elég ideje és ereje elindulni késő este kocsikázni. Mindjárt reggel, alighanem csak néhány órája maradt aludni. Félve aludtál el. Attól is féltél, hogy ha felébredsz, nem lesz melletted, hogy az egész csak álom volt, de attól is, hogy az egész csak ennyi volt. De még ott volt benned a reménysugár, hogy talán kitalálhattok majd valami megoldást. Mondjuk, hogy randizgassatok titokban, vagy hasonlók. Bárhogy is lesz, tisztában voltál vele, hogy előbb-utóbb nagyon fog fájni. De van az a fájdalom, ami mindent megér, és ez az idióta galamb, pont egy olyan fájdalom....

Karácsonyi versenyfici

Idén is egy karácsony.

December. Ismét eljött az évnek ez a része. Idén hóban nem fukarkodott bárki is döntsön erről odafent, és sajnos a hideget sem felejtette el hozzá. Legalább fehér karácsonyunk lesz. Csak jussunk is el odáig.

Kényelmes mélázás játszódott le a leader fejében, ahogy a kanapén elnyúlva lógatta lábait. Kezét összekulcsolta feje alatt, és csak bámulta a plafont. Igyekezett kitalálni valami értelmes programot a többiek részére az ünnepek idejére. Szerette volna, ha mindenki jól érzi magát, még akkor is, ha éppen, hogy csak egy leheletnyi szabadidejük jut a pár nap alatt. A dormban jelenleg csend honolt, mindenki a telefonján bújta a twittert, vagy aludt, vagy éppen videó játékozott. Azt is persze fülhallgatóval, ezért nem volt annak sem akusztikus nyoma a lakásban. Idén egy kicsit más érzéssel töltötte el a fiúkat a karácsony szelleme, hiszen egyikük több ezer kilométerre tőlük egy teljesen más kontinensen alighanem a tankönyvek felett gubbasztva töltötte már hónapok óta idejét. Érezték a hiányát és az űr, amit ott hagyott az ünnepek hangulatában nem nagyon akart feltöltődni sehogy sem.  Soohyun komoly kihívás elé nézett, ha azt akarta, hogy az idei év legalább olyan jó legyen, mint eddig bármelyik másik.

-Hey, minden rendben? – jött a kérdés a mélázó fiatalember feje felől a meglepően nyugodt lelkiállapotban lévő ulzzangtól.

-Igen, persze. Miért ne lenne?

Kiseop leült Soohyun mellé a kanapéra és mosolyogva pásztázta az idősebb arcát.

-Csak olyan melankólikus vagy mostanság.

-Kiseop, te mióta használsz ilyen szavakat?

-Mióta odafigyelek Hoonra…

-Hogy mi van velem?- lépett be a szobába egy konyharuhával a kezében az említett illető is. A legidősebb arcán halvány mosoly húzódott végig az ulzzang érdekes megjegyzésén és az emlegetett szamár, azaz nyúl, időzítésben ötös feltűnésén.

-Azon töprengtem, hogy mit kezdjek veletek karácsonykor- Hoon érdes pillantásait Kiseop felé ezzel Soohyun sikeresen meg is törte.

-Hogy érted? Sütünk, főzünk és elleszünk.

-Nem Hoony, szeretnék valami különlegeset.

-Akkor transzportáld haza a macskámat!!- kuncogás tört fel a másik kettőből Seopí gyors követelőzése miatt, de ugyanakkor nagyon is együtt éreztek a szomorkodó táncossal.

-Bár megtehetném. Tudod, hogy megtenném, ha tehetném. De éppen ezért szeretnék valamit, hogy kicsit eltereljem a gondolataitokat.

-Hát az jó lenne… Nagyon hiányzik…- Kiseop nyugodt hangulata most enyhén pityergővé váltott át. Soohyun felülvén átölelte társát, hátát simogatva nyugtatta, hogy már nem sok, és viszont láthatják. Az ulzzang nagyon közel került a rapperhez, egy megértő társra talált benne. Régebben Jaeseop úgy nyilatkozott, hogy a galamb áll hozzá a legközelebb, mert a kezdetekkor még ez a fennállás volt helyén való. De sok minden változott azóta. Bár ugyan a két rapper továbbra is nagyon közel állnak egymáshoz, a magasabb életében egy selcakirály is gyökeret eresztett. Ahogy a legidősebb pesztrálgatta a szomorú egyedet, a húsvéti nyúl visszavonult a konyhába, hogy összeüssön valami ehetőt így késő este vacsorára. Két nap múlva karácsony, de még mindig megy a hajtás. Próbák, dalfelvétel, próbák, dalfelvétel, Soohyunnak nemsokára musical-e lesz, egyszóval be vannak táblázva még most is. Bár igazság szerint, így több, mint négy év után ez már korántsem meglepő. Nem is vártak volna mást. Mégis, mindegyikük azon agyalt titokban, hogy is kéne kiszabadulni a kötöttségek alól. Hoon önkényesen úgy döntött, visz be a fiúknak némi innivalót. A kis agyában végig futott, hogy valójában csak szét akarja őket robbantani, aztán ugyanezzel a hirtelen felindulással lekevert magának egy gondolatbeli pofont, hogy ilyenek egyáltalán megformálódnak azokban a kusza agytekervényeiben. Nagyon is sajnálta Seopít, mindannyiuknak nagyon hiányzik a legmagasabb. Csak azért… mégis. Na de kifelé menet a konyhából sikeresen megbotlott, hogy miben, azt ő sem tudta, de kilötykölte az üdítőt. Gyorsan letette az asztalra a poharakat majd szaladt volna a fürdőbe egy felmosórongyért, de nem jutott el odáig. A kis troll maknae futva igyekezett a konyha felé, alighanem valami harapnivalót lopni, azonban sikeresen megcsúszott a kilötykölődött cukros üdítőn. De persze ha még ez nem lett volna elég, a galamb, aki éppen mögötte osont, szintén hanyatt esett, ahogy megpróbálta elkapni a legfiatalabbat. Egy pillanatnyi ijedt csend után fal remegtető kacaj tört fel a fiúk gyomrából komoly párbajra hívva ezzel az izmaikat.

-Emlékeztek, amikor Soohyun esett el így a vizes színpadon?

-Na megjött az utolsó tagunk is, nagyszerű. Köszi, hogy mindenkit emlékeztetsz rá Kevin!- bár Soohyun megpróbált mérges arcot vágni, nem igazán sikerült neki, túl jót derült a két bénaságon. Ahogy szegények feltápászkodtak, mehettek is átöltözni, mert így igencsak foltosra festették a ruhájukat. Nagy nehezen a nyúl is abbahagyta a nevetést, és végre eljutott a felmosóért. Kevin közben leült a még mindig kicsit szomorkás ulzzang másik oldalára és ő is babusgatni kezdte. Leaderük konstatálta, hogy már nincs rá itt több szükség, így bátorkodott felajánlani segítségét a konyha jelenlegi tündérének. Már nem volt sok vissza a vacsora elkészüléséig, ami egy kis nyugalmat is adott a nyúlnak, hogy már nincs olyan sok esélyük elrontani. Holott az évek során azért mindegyik tag felfejlődött főzés ügyileg, azért bizonyos ételek ehetetlenné tétele náluk külön tehetségnek számított. Vagy művészetnek, nézőpont kérdése. De ez az eshetőség úgy tűnt most nem áll fent. Ahogy a legidősebb belenyalt a finomságba, csak hümmögni és mosolyogni tudott. Hoon megkönnyebbülve fújtatott egyet, ezek szerint sikerült jót alkotnia. Hangos nevetésre lettek figyelmesek, egymásra néztek, fújtak egyet és már úton is voltak ki a konyhából. Ám a következő pillanatban egy párna találta pont arcon a leadert, kifejezetten értetlen arckifejezést idézve elő orcáján, ahogy a párna a becsapódás után padlót fogott. Hoon kezével takarta el ajkait és igyekezett nem túl hangosan nevetni a másikon. Mivelhogy az értetlen kifejezést az ijesztő, gonosz tekintet vette át, a galamb behúzott nyakkal kezdett el óvatosan hátrálni egyértelművé téve ezzel, hogy ő volt a hunyó. A többiek feszülten figyeltek, a levegőben vágni lehetett volna a feltörésre váró nevetés által kiváltott frusztráltságot. Soohyun már épp elkapta volna Eli grabancát, hogy jól megdögönyözze, de amaz „kicsúszott” a kezei közül egy felettébb ügyes manőverrel. A leader ismételten értetlen fejet vágott, de most gyorsabban reagált és már sarkon is fordult, hogy üldözőbe vegye áldozatát. Nem mondott le a bosszúról. Kiseop, ahogy kitért az útjukból, mert hát miért ne lett volna pont útban, megbotlott a szőnyegben, felgyűrve azt egy kissé és ráesve hanyatt a kanapéra. Ezzel még így nem is lett volna baj, csakhogy menet közben kirúgta Kevin alól is a lábait, aki így sikeresen pont a kanapé elé esett le.

-Ahhhhh Kiseop-ah, most fáj a hátsóm miattad…- nyafogott macskaszemekkel az énekes.

-Bocsi Kevin, nem volt szándékos.- az ulzzang hangja azért csukladozott a visszafojtott nevetés okán. Eközben persze a két kergetőző nem állt meg, a járulékos veszteségre fittyet hányva rombolták a szobát. Megállításukra szánt akciója közepette a legfiatalabb kezei közül egy pisszenő hang terjedt szét a szobában, mire fel a galamb hirtelen lefagyott. Tudta jól ez minek a hangja. Mint egy robot úgy tekerte hátra a fejét, hogy meglesse az ellene elkövetni szándékozott bűnt. Soohyun hatalmas nevetésben tört ki, pattogott, tapsikolt, csak úgy, ahogy szokta. A maknae felemelte a dobozt, mint koccintáskor szokás és szépen belekóstolt az energiadús nedűbe. Eli szemei szikrákat szórtak, az ő Red Bullja szent és sérthetetlen. Amit mindenki tiszteletben is tartott, kivéve a kis trollt. De hát, nem éppen ezért troll a troll? Dongho tudta, hogy innentől menekülnie kell, de rafináltabb volt idősebb társánál. Villámgyorsan bezárkózott a fürdőbe és hangosan kommentálva, hogy mennyire mennyei ez az ital kortyolgatta azt meg. Még nyelni is hangosan nyelt. Eli az ajtón dörömbölve hisztizett. Hoon vagy hatszor próbálta elkiabálni magát, hogy kész a vacsora, de a nevetés minduntalan belé fojtotta a szót. Közel fél órányi levegő utáni kapkodás, hideg vizes zuhany- merthogy Dongho kapott egyet, miután kinyitotta az ajtót az üres energiaitalos dobozzal a kezében- illetve gyomorkorgás után végre mindenki asztalhoz ült. Folyamatos dicséretek közepette telt a vacsora, a nyuszi nagyon meg volt magával elégedve és nyilván valóan mindenki más is. Egyedül az ulzzang arcáról lehetett leolvasni, hogy még mindig hiányolós hangulatban van. Soohyun észre is vette is ezt és ismételten azon kezdett agyalni, hogy milyen kis meglepetést okozzon a csapatnak.

Általában ő figyel rá, hogy vacsora és fürdés után mindenki leoltsa a lámpákat, így hát a mai este folyamán is tett még egy utolsó kört a lakásban leellenőrizve, hogy senki sem marad fent az engedélye nélkül. Ahogy odasétált a nappali ablakához, hogy elhúzza a függönyt, elmélázott a sűrűn eső hó által fátyolossá tett ég varázsán. Ha valaki most beláthatott volna a sokadik emeleten lévő ablakon, minden bizonnyal láthatta volna a magas fiú feje felett kigyulladó villanykörtét. Támadt egy jó ötlete. Holnap majd közli is a többiekkel.

Az éjszaka csendben telt el. Még reggel is túl nagy volt a csend. Legalább is Kiseop számára. Feltűnően nagy volt a csend. Ránézett az órájára, még van tíz perc ébresztőig. Na de akkor is. Legalább Soohyun, de sokszor már Eli is fent szokott lenni idő előtt. De egy ajtónyikorgás vagy ásító hang sem. Kezébe vette telefonját és megnézte, hogy New Yorkban milyen idő van. Minden reggel megteszi, bár tudja, hogy az időzónák eltérnek, de azért… Twitterre is fellépett, küldött egy Seopmorningot a rajongóknak, ráment a macska adatlapjára, de még mindig nincs semmi mozgás. Néha beszélgetnek telefonon keresztül, de ez így olyan kevés. Nagyot sóhajtva kivánszorgott ágyából, ki a konyhába inni egy pohár vizet. Még mindenki alszik. Hát mi van itt? Átfutott az agyán, hogy megvicceli valamelyiket, na de melyiket? Legyen a nyúl. Mert ő sosem haragudna rá. Csendben benyitott a szobába, odaosont az ágyhoz ééés…

-Hoooooooooooonyyyyyyyyyy!!!- és már ugrott is be az említett mellé. Szegény nyuszi nagyon álmos fejjel nézett fel az ulzzangra. Kellett neki fél perc, mire felfogta, hogy egy alvást szabotáló akció áldozatává vált.

-Boldog karácsonyt!- hangzott a reggeli köszöntő.

-Majd csak holnap lesz karácsony Seopí.

-De én már ma akarok ünnepelni! Minek várni holnapig?

-És mit szeretnél csinálni?- Hoon felkönyökölt a mellette fekvő feje mellett.

-Nem tudom, de olyan ünnepi hangulatom van. Menjünk korcsolyázni!!

-Naa… olvasol a fejemben Kiseop? Tegnap este pont ezt találtam ki- nyitott be a szobába a leader.

-Nagyszerű! Akkor eldöntve, megyünk korizni!- ujjongott a szabotőr.

-Hova megyünk?- hallatszott a galamb hangja is. Bezzeg most, hogy az ulzzang felkeltett egy tagot, mindenki egyszerre ébred fel, csak, hogy véletlenül se tudjon mást is kirobbantani az ágyból.

-Korcsolyázni. Mit szóltok?- Soohyun jó hangulata remélhetőleg a többiekre is kiterjed majd.

-Felőlem oké- szól Kevin.

-Rendben- nyugtázta a galamb is.

-Koriiiii! Benne vagyok- ugrálgatott a maknae. Kiseop gyorsan Dongho mellett termett, táplálkozva a fiú lelkesedésén és máris együtt pattogtak. A többiek jót mosolyogtak a két jó pajtin. Soohyun elégedett volt, hogy az ötlete jól sült el. Bár még lenne egy napjuk az ünnepig, nem baj, legalább ünnepelnek előre. Majd holnap sütnek-főznek, ahogy azt a nyuszi is megmondta. Egy kiadós reggeli után már öltöztek is fel, kesztyű, sapka, sál, nagykabát, hogy ne fázzanak, meg álcának sem rossz. Mondjuk rengeteg ember között csak úgy nem olyan nehéz elvegyülni, de azért mégis… Sokan ismerik már őket. Bár még korán van, így nem lesznek lent annyian, mire megéheznek meg úgyis visszajönnek. Vagy beülnek valahova. Az sem egy rossz ötlet, futott át a leader agyán. Egy kis különleges étek így az ünnep örömére. Lesz egy telefonja a menedzser-sshinek, hogy mit ajánlana, ahol el is tudnának bújni.

Ritkán járnak el, sőt, szinte soha, de ez egyszer megtehetik. Elvégre olyan sokszor kiérdemelték már. A két hiper kölykön út közben is látszott, hogy mennyire örülnek a dolognak. Mire odaértek pedig már mindenkire át is ragasztották a jó kedvüket. Ahogy átvették a korcsolyát és óvatosan ráléptek a jégre, rájöttek, hogy ez nem is olyan könnyű…

-Wááá, ez csúszik!!!- a galamb eme kijelentésére mindenki lefagyott, és animékbe illő kis kék cseppfigurák rajzolódtak a homlokukra… legalább is bárki odaképzelhette ezeket, aki rájuk nézett.

-Ez aztán az éles megfigyelőképesség…- dünnyögött Soohyun, de hamar konstatálta, hogy nem is volt olyan rossz megjegyzés, miután parádésan hanyatt esett.

-Én szóltam előre leader-sshi, a te bajod, hogy nem hallgattál rám- suhant el kacsintva Eli szegény elesett mellett.

Szép lassan mindenki nekifutott a köröknek, kisebb-nagyobb sikerrel és szerencsésebb esésekkel. Majdnem mindenki padlót, azaz jeget, fogott, kivéve Kiseopot.

-Hogy csinálod, hogy még egyszer sem estél el?- Hoon hangja megjátszott keseredésről árulkodott.

-Nincs itt az őrangyalom, nem eshetek el- majd szomorú szemekkel mosolyogva mindenkire begyorsítva ott hagyta őket. A következő pillanat némi értetlenséget hagyott maga után. A kicsi maknae kiabálva siklott el a többiektől keresztbe át a pályán, kapálózva és feltűnően ujjongva. Ahogy odarohant egy csapat, nagy eséllyel vele egykorú sráchoz a többiek is rájöttek, hogy még a régi, iskolai barátait pillantotta meg.

-Na ez egy igazi karácsonyi ajándék- bukott ki Eli-ból, aki nyilvánvalóan figyelmetlen volt, hogy pont Soohyun mellé állt be.

-Upsz, bocsi, későn vettelek észre…- kuncogott a legidősebb, ahogy egészen „véletlenül” pont úgy ment neki a madárkának, hogy az a hátsójára huppant. A többiek jót nevettek, majd ismételten a legfiatalabbat stírölték. Ami azt illeti, mindenkinek jól esne már, ha régi barátokkal találkozhatna, de tekintve, hogy Dongho még az iskolát sem tudta végig járni a saját osztályával, így tényleg ő érdemli ezt meg a legjobban.

-Hey, Soohyun-ah. Téged, ha jól láttam, egyáltalán nem lepett meg, hogy azok a srácok itt vannak.

-Fogalmam sincs, miről beszélsz Hoon…- ártatlan mosolya bizonyította „bűnösségét”. A nyuszi tudta, hogy leaderük keze benne volt ebben a találkozóban. Hihetetlenül felmelegítette szívét, hogy idősebb társa így gondoskodik róluk. Ahogy elhúzott mellette, kézen ragadta és még gyorsabb tempóra invitálta, ami úgy néhány csusszanásnyival később már nem is tűnt olyan jó ötletnek. Ahogy a fiatalabb szembe fordult az idősebbel és így húzta, amaz túlságosan előre dőlt, majd a lábai kapálózásba kezdtek, végül pedig a nyuszi hiábavaló próbálkozásai - az elesés ellen – után mindketten kifeküdtek a jégre. Ez a korcsolya ötlet nagyon sok kék-zöld folttal fog járni estére. De legalább Soohyun nagyjából puhára esett, mivel a nyúl felfogta az esést.

-Jézusom Hoon, jól vagy?- nézett fel ijedten az ötletgazda.

-Igen Soohyun-ah. Azt hiszem. Bár a derekam fáj egy kicsit…

-Estére teszünk majd rá borogatást. Biztos jól vagy? Lemenjünk a jégről?- Hoon csak mosolyogni tudott az aggódáson.

-Hát egy forró csoki jól esne.

-Oké, meghívlak, gyere.

A két jómadár ezzel le is ment a jégről, gúnyosan kacér tekinteteket hátrahagyva a többiek arcán. Legközelebb majd ők is elesnek a leader hibájából, hogy őket is meghívja egy kis édességre. A maknae továbbra is önfeledetten cseverészett, játszott, és kiváltképpen remekül érezte magát régi jó barátaival. Kiseop és Kevin kézen fogva szelték a köröket, míg a galamb néhány helyi profival versenyzett. Úgy tűnt, mindenki nagyon jól érzi magát.

Pár órával és még több kék-zöld folttal később hulla fáradtan estek haza a fiúk. Nem volt már erejük még étterembe is menni, inkább rendeltek valami különlegeset. A maknae csak úgy ragyogott a boldogságtól, a nyuszi még mindig fájlalta a derekát, de a leader kedves törődése miatt talán még egy kicsit rá is játszott. Kevin és Eli pedig próbálták továbbra is elterelni az ulzzang figyelmét és gondolatait hiányolt társukról, eddig nagyon is sok sikerrel. Vacsora után még leültek megnézni egy karácsonyi filmet, de kivétel nélkül mindenki bealudt a végére.

Idén is egy karácsony. Egy nagyon jó karácsony. Bár minden úgy sikerülne, mint, ahogy eltervezem. De ha csak a karácsonyok úgy telnek, már az is megérte. Remélem, mindenki szépeket álmodik…

Mire Soohyun végig gondolta ezt a pár gondolatot, már el is nyomta őt is a szép álom…

Gyilkos tekintet-3

Tündérmese....

Kézen fogva sétáltatok egy a hajnali napsugárban úszó és csillogó patak mellet. Körülöttetek madarak csiripeltek, fák suhogtak, s mintha az egész levegő egy rózsaszín köd része lenne. Boldog és szerelmes mosolya leolvasztott a lábadról. Ahogy a patakot átölelő hídhoz értetek letekintettél a csendesen hullámzó vízre. Színesebbnél színesebb vízlakók úszkáltak alattatok, talán még ők is ámulattal csodálták szerelmeteket. Érezted, ahogy hátulról átkarol, erős karjaival magához szorít. Egy pillanatra elvesztél az érzésben, majd megfordultál, hogy szemből is megölelhesd. Bújtál vállába, hátába kapaszkodtál. Hihetetlenül jó érzés volt. De valami nem stimmelt. Elvesztetted az egyensúlyodat, érezted, hogy hátrafelé dőlsz. Meg akartál kapaszkodni, de hirtelen nagyot koppantál.
-Áucs!- szólaltál fel, majd nagy nehézkesen kinyitottad a szemedet. Körbenéztél és egy hatalmas sóhajjal konstatáltad, hogy a szobádban vagy, és csak az ágyadból estél ki.
-Szóval csak álmodtam? Ahj... miért csak álmodom mindig az ilyesmit? Ajj már.- morogtál magadban. Nagy nehezen összeszedted magad. Vagyis inkább kapartad, mert még kétszer sikerült elesned a takaródban, illetőleg a zoknidban. Amilyen szépen végződött az előző este, most olyan szerencsétlenül indult a nap. Pedig annyira valóságos volt az álom, olyan mesébe illő. Mondjuk éppen ebből tudhattad volna, hogy nem igazi. Bármennyire is szeretnéd, hogy a tündérmesék valóságosak legyenek, sosem lesznek azok. Éppen ezért csak mesék. De egy álmod már valóra vált. Konkrétan randiztál egy Idollal. Az "ultimate bias"-oddal. Ez a tény már csak úgy önmagában egy tündérmese. Mégis megtörtént. Vagyis... reméled, hogy nem csak álmodtad. De nem estél ki annak a végén az ágyból, szóval minden esély megvan rá, hogy valóság volt. Már csak az a kérdés, hogyan tovább? Fogsz még vele találkozni? Mondjuk megígérte. De ő mégis csak egy Idol. Egy híresség, akinek több ezer, vagy akár tízezer rajongója van. Ha hat munkád lenne, még akkor is ő lenne az elfoglaltabb, néha talán még lélegezni sincs ideje. És vajon mekkorát ütne a karrierjén vagy a hírnevén, ha kitudódna, hogy egy illegális autóverseny lebzsel egy átlagos, külföldi lánnyal. Aligha tenne jót neki. Pláne, hogy fiatalabb nálad. Tényleg, ezt még nem is tisztáztátok. Te ő neki egy noona vagy. Ami téged pedig pedonoona-vá tesz. Már így rajongói nyelven szólva. Tisztában vagy vele, hogy ez kissé kifacsart, de ugyan már, néhány év nem számít. Úgy döntöttél nem keresed te őt, megvárod, míg ő hív fel téged. Így kikerülheted a kínos megzavarásokat és nem is fogsz zaklatónak hatni. Ellenben ez hatalmas önuralmat fog tőled megkövetelni, nem ráírni, nem felhívni, holott nagyon is epekedsz minden egyes vele töltött pillanatért. Na nem mintha neked nem lenne millió-egy dolgod. Példának okáért két jegyzőkönyvet is meg kell írnod a héten, elvégre egyetemista vagy. Tanulnod is kell olykor. Akármennyire is a felhők fölött jársz, időről időre vissza kell térned a földre és lehetőleg két lábbal. Nem lesz könnyű, de akkor is végig kell szenvedned. Szóval fel a fejjel, és induljon a menet.
A következő két hét elég pörgősen telt. Suli, beadandók, buli a többiekkel, de egy árva hívás sem érkezett a telefonodra. Egyre jobban érezted a baltát a fejed felett. Kezdtél nagyon félni, hogy nem fog keresni. De épp mielőtt letargiába estél volna belegondoltál, hogy milyen önző is vagy te valójában. Megfogadtad, hogy kivárod, nem keseregsz, önuralmat gyakorolsz, és elfogadod, hogy ő nem egy pasi a szomszéd kollégiumból. Így is van, ez így igaz. Így eddig mindig sikerült ép bőrrel kikerülnöd a depis pillanataidból. Ha olyanod volt éppen, megnézted az aktuális fellépéseket, letisztáztad a barátnőiddel, hogy milyen finom sült combot lehetne csinálni Eli combjaiból. A szöszi és bolond feje pedig néha már könnyeket csalt a szemedbe, de éppenséggel csak a röhögéstől. Megpróbáltátok a csajokkal utánozni, és hasonlóan hülyén pózolni a kamera előtt, de el kellett ismernetek, nektek ez nem megy. A galamb überelhetetlen. Az idiotizmusa egy új szintre emelte őkelmét. De te tudtad, hogy valójában nagyon kis aranyos emberke. Az a típus, aki bolondozik, de közben olyan, mint egy ártatlan kisbárány. Ha lehetséges még jobban beleszerettél, mint valaha. És ami azt illeti, lehetséges is. Hiszen eddig csak plátóian voltál szerelmes, de most... már személyesen is ismered. Nem annyira, mint szeretnéd ismerni, de már előrébb vagy, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Az itteni életed szöges ellentétben áll az otthonival, minden tekintetben. Szeretsz itt lenni, reméled, soha nem kell haza menned. Minden este meglesed a telefonod, nem hagytál-e ki valami fontosat, de sóhajtozva pakolod minden áldott este az éjjeli szekrényre, hogy "a fenébe már, hogy nem keres" fejet vágva borulhass be az ágyikódba. Gyakran álmodod, hogy a karjaiban vagy, hogy szerelmet vall, hogy érzed édes ajkainak mámorítóan bódító ízét, de folyton vagy a padlón ébredsz, vagy szívrohamot kapsz az ébresztődtől. Már egy hónapja, hogy rányomtad puszidat arcára és hátat fordítva ott hagytad meglepettségében. Kincsként őrzöd a pillanatot, de már félsz, hogy nem lesz több. Reméled tévedsz, de egy hónap az akkor is egy hónap. Egy este képtelen voltál álomra hajtani a fejed, valamiért az agyad nem akart pihenni. Útnak indultál a sötét éjszakában. Általában azért kicsit mindig félsz, hiszem soha nem tudhatod, mikor kerülsz bajba, de most nem érdekelt semmi. Az agyad csak úgy hajtotta fogaskerekeit, tepert ezerrel. Mintha magán az agyadon lett volna görkorcsolya és nem a lábadon. Bár most gyalog indultál útnak, zenével a füledben. Akárhányszor U-Kiss következett a listában, Eli részénél mindig elmosolyodtál. Még szerencse, hogy nem járt olyan sok ember ilyenkor már az utcákon, így legalább kevesebben néztek hülyének, amiért ok nélkül vigyorogtál jobbra-balra. Na meg persze tátogtál is, legalább is  jobb esetben nem adtál ki hangot. Ha olyan számhoz értél, aminek még a táncát is tudtad, vagy csak pár lépést, hát akkor sem tartott vissza semmi. Azonban kezdett valami fura szag terjengeni a levegőben. Beletelt pár percbe, mire eljutott a tudatodig, hogy alighanem kemény esőnek nézel elébe. Már rég elmúlt éjfél is, szóval nagyon beülni sem tudsz már hova, ha leszakad az ég. Sebaj, talán még jól is fog esni. csak szél meg vihar ne legyen.
De nem volt szerencséd. Hirtelen álltál meg, becsuktad a szemedet és próbáltál lehiggadni. Akkorát villámlott, hogy komolyan attól féltél, hogy megvakultál. Nem félsz a vihartól, de azért kint lenni a szabad ég alatt ilyenkor, nem feltétlenül a legjobb ötlet. Pláne, hogy a vihar elég közelinek hatott. Hamar le is szakadt az ég. Mintha Zeusz egy dézsányi bora ömlött volna ki, kivéve, hogy ez tuti biztosan alkoholmentes volt. Pár perc alatt bőrig áztál. Hideg volt az eső, nem esett olyan jól, mint hitted, hogy fog. Úgy döntöttél jobban jársz, ha elindulsz hazafelé, de ez alighanem akkor is legalább másfél órát fog igénybe venni. Addig meg még megtalálhat egy tüdőgyulladás. Hát magadnak akartad, minek nem tudtál aludni. Úgy egy óra séta után, kistóval a cipődben, teljesen vizesen és fázva, reszketve, erőd erőteljes fogytában egyre inkább úgy érezted, még pár lépés, és elájulsz. Nagyon kifáradtál, átfagytál és még mindig nagyon messze voltál otthontól. Fékezést hallottál. Nagyon megijedtél. Mi van, ha valaki ki akarja használni, hogy nincs erőd és egyedül mászkálsz itt a sötétben? Felnéztél, próbáltál koncentrálni. Az autó nagyon is ismerős volt, a fiú pedig aki odarohant hozzád könnyekre fakasztott, bár ez az esőben egyáltalán nem látszott. Az agyad annyit felfogott, hogy beszél hozzád, de egy szavát sem értetted. Ahogy megérezted kezeit karjaidon, tudtad, most már össze eshetsz, biztonságban leszel. Így is lett. Elsötétült a világ.
A következő, amit éreztél, hogy meleg van. Száraz voltál és határozottan meleg helyen feküdtél. Feküdtél. Kellemes vanília illatot éreztél. Tudtad, hogy nem a saját szobádban vagy. Lassan kinyitottad szemeidet. Körbenéztél. Eli mosolyogva ült le melléd az ágyra, ahogy észrevette, hogy magadhoz tértél.
-Hogy érzed magad?- kérdezte, lágyan, majdnem suttogva.
-Ramatyul...
-Azt nem csodálom. Mégis mi vitt rá, hogy éjnek évadján egyedük császkál a városban totálisan sza... bőrig ázva?
-Nem bírtam aludni. És amikor elindultam, még nem esett.
-Akkor is felelőtlenség.
-De már jól vagyok. Nem akarlak feltartani, megyek is haza- keltél is volna fel. Elkapott a dac, hogy ha eddig nem érdekelted, akkor ne ebből akarjon hasznot sodorni magának.
-Meg a még mit nem, nem mész te innen sehova! Szépen itt maradsz, kipihened magad, megiszol egy nagy bögre forró teát, meg benyakalsz egy nagy adag C-vitamint.
-Titokban orvosira jár Doktor Úr?
-Nagyon vicces. Nevess csak, de akkor is ezt fogod tenni!
-Ugyan miért hallgatnék én rád?
-Mert én vagyok az erősebb? És mert tudom, hogyan kenyerezzelek le.- kacsintott mellé. Kicsit bepipultál.
-Na te csak ne akarj engem lekenyerezni. Ne azután, hogy egy hónapig hiába lestem minden este a telefonom.
-Sajnálom, elfoglalt voltam.
-Oh igazán? Annyira, hogy még egy három szavas sms-t sem tudtál volna küldeni?
-Ne haragudj, igazad van.
-Nézd, tudom, hogy önző vagyok. Nem szabadna ilyeneket várnom tőled, és nem is szabadna most itt lennem, bárhol is vagyok. Engedj haza.
-Nem.
Kategorikus válasza kicsit meglepett. Határozottan és eltökélten nézett rád. Úgy tűnt tényleg nem tűr ellent mondást. Na de azért mégis... Nem értetted.
-Egyébként te mit kerestél odakint olyan időben?
-Kiszellőztettem a fejemet. Szerencséd, hogy pont arra jártam.
-Nem hiszek a véletlenekben.
-Akkor meg pláne itt kell maradnod...
-Ez meg hogy függ össze?
-Ha nem véletlenül találtam rád, akkor ki kell derítenünk, hogy mi volt az oka. Szóval maradsz és punktum.
-De én...
-Semmi de.
-De...
-Mondom semmi de.- és ujját rátette ajkaidra ezzel csendre intve. Nem tudtad mit gondolj, mit reagálj, mit higgy, mit kezdj most magaddal vagy éppen vele. Azt viszont érezted, hogy egyre pirosabb vagy. Kedves mosolyra húzódott ajka. Kezét ajkadról átvezette arcodra, végig simított rajta, majd kiment a szobából. Te csak úgy ültél ott megkövülve. Pár pillanat múlva kezdtél felbátorodni és körbe nézni. Szemügyre vetted szobája minden egyes kis apró részletét. Galambod egy nagy bögre társaságában tért vissza. Leült melléd, ezúttal közelebb, és kezedbe nyomta a forró italt. Majdnem eldobtad, tényleg olyan forró volt, de azért sikerült a fülénél gyorsan megfognod. Nem mertél a szemébe nézni, nehogy magadra öntsd a teát. Óvatosan belekortyoltál, de még ihatatlanul forrónak bizonyult. Letetted az éjjeli szekrényre.
-Hejj, ezt meg kell innod.- méltatlankodott.
-Meg is fogom, amint nem égeti le az összes ízlelő bimbómat.
-Jól van, oké- meg is lepett, hogy nem kötekszik, de még szép, hogy nem fogod a torkod leforrázni. Felhúztad térdeidet, átkaroltad kezeiddel és csak néztél magad elé. Érezted magadon a tekintetét. Még közelebb húzódott hozzád. Szíved hihetetlen iramban kezdett el verni. Úgy tűnt ki akar ugrani a helyéről és elmenekülni valahova nagyon messzire. Eli kezével felemelte álladat, majd arcodat tenyerébe helyezte. Csillogó szemekkel nézett bele a tieidbe, összefonva tekinteteteket. Elvesztél azokban a barna csodákban. Finoman és lassan egyre közelebb hajolt hozzád, tekintete le-lesiklott ajkaidra. Végig futott agyadon, hogy most alighanem meg fog csókolni. Egy pillanatnyi aggodalom futott át testeden, hogy most is csak álmodsz, de gyorsan el is hessegetted, hiszen érezted, hogy ez most már, ez most valóság. Ajkai nagyon lágyan rátapadtak tieidre. Végre megérezhetted azt az édes ízt, amiről annyit álmodtál már. Cirógatva arcát mélyültél el az érzésben, melyet ez a lágy és gyengéd csók nyújtott neked. Még egy tündérmese vált most valóra. Bár soha nem érne véget ez a pillanat....