Akkor legyen!!
Forróság futott végig a testeden. Nem, hogy a bőrig ázás okozta hideg elhagyta a tested, de nagyon forró vér kezdett el csörgedezni ereidben. Hirtelen éhséget éreztél valami másra. Valami másra, ami korántsem annyira gyöngéd, mint ez a csók most. Élvezted a galamb édes kedvességét, tudtad, hogy ő tényleg az az udvarias aranyos srác, aki inkább szégyenlős és bolond, mintsem egy "bad guy". De nem bírtál ellenállni az érzésnek. Erőt vettél magadon és feltérdeltél. Ajkait hevesen birtokba vetted, tenyereid arca köré temetted, és kihasználva meglepett reakcióját, beültél ölébe. Kezeit derekadra tette, megpróbált eltolni. Tudtad, hogy egy kissé felelőtlenség, amit most csinálsz, és akár egy életre is megutáltathatod magad, de a vágy eluralkodott rajtad. Finoman rácuppantál nyakára, szívogattad, vállát harapdáltad, csípőddel pedig lassan mozogni kezdtél ölében. Pár pillanatig még próbált ellenkezni, de te voltál a jobb, elérted a célod. Kezeivel már nem próbált eltolni, sokkal inkább belemarkolt derekadba. Egy kicsit megugrottál, tekintve, hogy csikis vagy, ami egy aljas kuncogást váltott ki áldozatodból. Bosszúból belefújtál fülébe, minden porcikájának megremegését okozva ezzel. Most te kuncogtál fel. Tudtára adtad, hogy veled veszélyes vizekre evezett. Ahogy visszatértél ajkaira, ő azonnal bebocsátást igényelt. Meg is adtad neki. Nyelvetek vad csatát járt, míg keze a tested minden apró kis részletét felfedezte. Erősen hajába markoltál, félrehúztad fejét, és ismét a nyakának estél neki. Erősebben szívtad, mint az előbb, mindenképp nyomot akartál hagyni... Kezeiddel most te indultál felfedező útra. Pólójába csimpaszkodva tapogattad végig mellkasát és hasát is. Ahogy leértél a póló aljáig, egy gyors és határozott mozdulattal le is rántottad róla. Belemosolyogtál csillogó szemeibe majd elvesztél ajkai édes ízében. Hihetetlenül puha bőre volt. Izmai így még jobban kitapinthatóakká váltak, ujjaid begyével kényeztetted minden kis porcikáját. Eli kezei is elkezdtek felcsúszni oldaladon, felfelé terelve ezzel felsődet. Kínzó lassúsággal emelte le rólad azt. Viszont amint megtette, feljebb ült, felsőtestetek jobban egymáshoz szorítva így. Ő támadta be nyakadat, és ő sem kímélt téged. Két keze egy pislantás alatt szét kapcsolta melltartódat. Egy pillanatra meg is ütköztél ezen, ilyen gyorsan még neked sem megy. De nem volt sok időd gondolkozni, tenyerei máris "ráharaptak" melleidre. Erős masszírozása halk nyögéseket csalt elő torkodból, az övéből pedig halk kuncogást. Csípőddel álltál bosszút, lovaglómozgásod azonnal nyögésekké változtatta kuncogását. Gondoltál egyet, nem adsz neki máris zöld utat. Kínzod kicsit. Kimásztál öléből, jót mosolyogva csalódott arckifejezésén. Kicsit hátrébb térdeltél fel, és elkezdtél játszani nadrágoddal. Csípőddel érzéki körözgetésbe kezdtél, izgattad a galambot nem is kicsit. Nagyon lassan és megállás nélkül kigomboltad a shortod, majd még érzékibben kezdted el letolni magadról. Rápillantva nadrágjára elég egyértelmű volt, hogy hatalmas sikert értél el az amúgy sem kicsit galambpajtin. Végig futott az agyadon, hogy mennyire kényelmetlen lehet már neki ez a naci így, de akkor sem hagyod abba agyának húzását. Hanyatt feküdtél, lábaid behajlítva, és ajkaidon végig nyalván letoltad csípődről a nadrágodat, de alsódat még magadon hagytad. Lábaiddal rugtad el a ruhaneműt, leutasítva ezzel az ágyról. Láttad a kínzásod alanyán, hogy már nagyon szenved, de egyben élvezi is a dolgot. Felkeltél, odakúsztál hozzá, majd háttal dőltél neki a mellkasának. Grabancánál fogva lehajtottad fejét és egy szenvedélyes csókba invitáltad. Keze hasadra tévedt. Tudtad, hogy önuralmának utolsó szálaiba kapaszkodik, hogy ne nyúljon azonnal bugyidba. De még bírja. Ez így nem járja. Még nem végeztél teljes munkát, ha nem őrjítetted még meg eléggé. Szabad kezeddel rámarkoltál dudorodó nadrágjára. Hatalmasat nyögött a csókba, oldaladba pedig erősen belemarkolt. Lehet ennek lesz nyoma. De akkor sem adsz még meg neki mindent. Elengedted ajkait, majd kissé oldalra fordulva nekiestél övcsatjának. Ügyesen csatoltad, s majd gomboltad is ki, ami utadba állt. Mindkét kezeddel lassan toltad le róla nadrágját alsójával együtt. Ahogy lehámoztad a szöveted a kis galambról, ami így első pillantásra majdhogynem ijesztően nagynak hatott, nyelveddel finoman végig nyaltad. Hegyére egy leheletnyi csókot is adtál. Érezted, ahogy a fiú háta megfeszül és sziporkázósan hagyják ez ajkait a "jézusom" és "úristen" jellegű szavak. Miután teljesen levetted róla ruháit, ránéztél mosolyogva, és ledobtad őket az ágyról. Az ágyban nincs helye semmilyen ruhának. Ám rajtad még ott volt a rózsaszín, csipkés bugyid. Valamiért volt egy olyan érzésed még ma reggel, hogy most ezt akarod felvenni, mert ezt kell. Igen, a női megérzések pontosak. Véletlenek pedig nincsenek. Ahogy visszaültél ölébe, merevedező férfiasságára, térdeinek döntötted hátadat, fejedet pedig annyira hátra, amennyire még bírta a nyakad. Melleidet máris tenyerébe temette. Kezeiddel végig simítottál külső combélein, feneke és csípő vonalán, előre hajolva folytattad utadat fel a nyakáig. Ajkaiddal és nyelveddel kényeztetted felső testét. Apró puszikat nyomtál mindenhová, mellbimbóit pedig lágyan végignyaltad. Eli már nagyon zihált, közel lehetett az önkontroll teljes elvesztéséhez. Nyomtál egy csókot ádámcsutkájára is, majd ajkait nyaltad meg. Úgy tűnt, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Határozottan és erősen hátadra vágott, bugyidat letépte rólad és teljes testsúlyával rád nehezedett. Bejött a kis játékot, elvetted az eszét. Erősen beleszívott nyakadba, majd rátapadt ajkaidra. Csókja heves és szenvedélyes volt. Teljes mértékben ő irányított. De most már hagytad is neki. Eleget kínlódott érte. Felsikoltottál az élvezettől, ahogy egyetlen mozdulattal beléd hatolt. Azt sem tudtad, hova kapj. Összegyűrted a lepedőt, hátában mély karmolás nyomokat hagytál, ziháltál. Azonnal gyors tempóba kezdett és pillanatok alatt megtalálta a gyengédet. De nem hagyta, hogy csak úgy elmenj. Most visszakaptad a játékod. Tempóját folyamatosan váltogatva húzta most ő a te agyadat. Nevét nyögted, már amikor kijött egy értelmes hang is a torkodon. Ő is alig bírta már. Mikor már végképp ott voltál, hogy véged van, még gyorsabb tempóra váltott. Néhány pillanat múlva hátad ívbe feszült, a lepedőt talán végérvényesen összegyűrted, és sikítva adtad tudtára, hogy elérted a csúcsot. Nem láttál semmi mást, csak forgó csillagokat, a gyönyör az egész tested és elméd végig járta. Minden már megszűnt létezni, csak az élvezet és Eli voltak számodra. Nem sokkal utánad követett ő is. Érezted, ahogy forró nedve szét árad benned, érezted minden egyes lüktetését. Ez tetézte gyönyörödet. Zihálva rogyott rád, beletelt még jó sok percbe, míg összeszedtétek magatokat. Ahogy belenéztél szemeibe láttad, hogy vággyal és elégedettséggel néz rád. A normális lélegzetvételetek még mindig nem tért vissza, de már azért lenyugodtatok kissé.
-Te aztán nagyon vad vagy!- suttogta még mindig rajtad fekve.
-Csak azzal, aki megérdemli...
-Oh és akkor én megérdemlem?- sunyi mosolyra húzódott ajka.
-Minden kétséget kizáróan.- kacsintottál rá egyet. Felnevetett, majd legördült rólad. Ráfeküdtél mellkasára és simogatni kezdted azt. Ő karodat cirógatta, és nyomott egy puszit homlokodra. El is bóbiskoltál kissé, de a galamb gyomrának elég erős korgása felvert álmodból. Elnevetted magad.
-Megyek, csinálok valami ennivalót. Csinálok neked is.
-Rendben. Lezuhanyozhatnék esetleg?
-Persze...- kezedbe nyomott egy törülközőt, és egy nagy pulcsit, amibe nagy eséllyel kétszer is belefértél volna, de nem baj, a lényeg, hogy száraz. Gyorsan még felkapkodtad a ruháitokat és mindent radiátorra tettél. Eli már a konyhában is volt nagy csörömpölések közepette. Ahogy beálltál a forró víz alá, az agyad kattogni kezdett. Nem teljesen merted elhinni, hogy most te most konkrétan lefeküdtél Eli-al. És nem is akárhogy. Soha senkivel nem játszottál még így, de vele olyan könnyen ment. Egy pillanatra sem kellett szégyenkezned, nem kellett prűdnek lenned, élvezhetted az egészet. És ő mindent megtett annak érdekében, hogy élvezd is. Egy vad úriemberrel volt dolgod. Szíved még mindig hevesen vert. Nagy nehezen azért kimásztál a zuhany alól, szárazra törülted magad, felhúztad a pulcsit, ami majdnem a térdedig ért és kibotorkáltál a félhomályba. A kis asztalon két gyertya égett, és már szépen meg is volt terítve. Eli épp akkor hozta ki az étket, tálalta, alád tolta a széket, megpuszilta a homlokod, majd ő is leült. Nagyon romantikus hangulatban fogyasztottátok el az éjjeli nasit. Finomat alkotott, egy darab morzsát nem hagytál belőle. Leszedted az asztal a fiú heves tiltakozása ellenére is, de a mosogatásról már hagytad magad lebeszélni. Kézen fogva behúzott a hálószobába, majd befektetett maga mellé. Bebugyolált a takaróba és szorosan magához ölelt.
-Eli... kérdezhetek valamit?- suttogtad kicsit félszegen.
-Persze, ki vele- hangja kedves csengése melegséggel töltött el.
-Mi lesz ezután?- egy pillanatnyi csendet váltottál ki a szobában. Sejtetted, hogy alighanem semmi lesz a válasz, de azért mégis reménykedtél benne, hogy mást válaszol.
-Nem tudom, kedvesem, nem tudom... Majd... megbeszéljük...
Ez bizony nem túl bíztató. Sajgott a szíved, hogy talán soha nem lesz köztetek igazi kapcsolat, elvégre ő egy Idol. Az is meglepő, hogy ez az éjjel így alakult abból a szempontból, hogy volt elég ideje és ereje elindulni késő este kocsikázni. Mindjárt reggel, alighanem csak néhány órája maradt aludni. Félve aludtál el. Attól is féltél, hogy ha felébredsz, nem lesz melletted, hogy az egész csak álom volt, de attól is, hogy az egész csak ennyi volt. De még ott volt benned a reménysugár, hogy talán kitalálhattok majd valami megoldást. Mondjuk, hogy randizgassatok titokban, vagy hasonlók. Bárhogy is lesz, tisztában voltál vele, hogy előbb-utóbb nagyon fog fájni. De van az a fájdalom, ami mindent megér, és ez az idióta galamb, pont egy olyan fájdalom....
2013. január 7., hétfő
2013. január 2., szerda
Karácsonyi versenyfici
Idén is egy karácsony.
December. Ismét eljött
az évnek ez a része. Idén hóban nem fukarkodott bárki is döntsön erről odafent,
és sajnos a hideget sem felejtette el hozzá. Legalább fehér karácsonyunk lesz.
Csak jussunk is el odáig.
Kényelmes mélázás játszódott le a leader fejében, ahogy a
kanapén elnyúlva lógatta lábait. Kezét összekulcsolta feje alatt, és csak
bámulta a plafont. Igyekezett kitalálni valami értelmes programot a többiek
részére az ünnepek idejére. Szerette volna, ha mindenki jól érzi magát, még
akkor is, ha éppen, hogy csak egy leheletnyi szabadidejük jut a pár nap alatt.
A dormban jelenleg csend honolt, mindenki a telefonján bújta a twittert, vagy
aludt, vagy éppen videó játékozott. Azt is persze fülhallgatóval, ezért nem
volt annak sem akusztikus nyoma a lakásban. Idén egy kicsit más érzéssel
töltötte el a fiúkat a karácsony szelleme, hiszen egyikük több ezer kilométerre
tőlük egy teljesen más kontinensen alighanem a tankönyvek felett gubbasztva
töltötte már hónapok óta idejét. Érezték a hiányát és az űr, amit ott hagyott
az ünnepek hangulatában nem nagyon akart feltöltődni sehogy sem. Soohyun komoly kihívás elé nézett, ha azt
akarta, hogy az idei év legalább olyan jó legyen, mint eddig bármelyik másik.
-Hey, minden rendben? – jött a kérdés a mélázó fiatalember
feje felől a meglepően nyugodt lelkiállapotban lévő ulzzangtól.
-Igen, persze. Miért ne lenne?
Kiseop leült Soohyun mellé a kanapéra és mosolyogva
pásztázta az idősebb arcát.
-Csak olyan melankólikus vagy mostanság.
-Kiseop, te mióta használsz ilyen szavakat?
-Mióta odafigyelek Hoonra…
-Hogy mi van velem?- lépett be a szobába egy konyharuhával a
kezében az említett illető is. A legidősebb arcán halvány mosoly húzódott végig
az ulzzang érdekes megjegyzésén és az emlegetett szamár, azaz nyúl, időzítésben
ötös feltűnésén.
-Azon töprengtem, hogy mit kezdjek veletek karácsonykor-
Hoon érdes pillantásait Kiseop felé ezzel Soohyun sikeresen meg is törte.
-Hogy érted? Sütünk, főzünk és elleszünk.
-Nem Hoony, szeretnék valami különlegeset.
-Akkor transzportáld haza a macskámat!!- kuncogás tört fel a
másik kettőből Seopí gyors követelőzése miatt, de ugyanakkor nagyon is együtt
éreztek a szomorkodó táncossal.
-Bár megtehetném. Tudod, hogy megtenném, ha tehetném. De
éppen ezért szeretnék valamit, hogy kicsit eltereljem a gondolataitokat.
-Hát az jó lenne… Nagyon hiányzik…- Kiseop nyugodt hangulata
most enyhén pityergővé váltott át. Soohyun felülvén átölelte társát, hátát
simogatva nyugtatta, hogy már nem sok, és viszont láthatják. Az ulzzang nagyon
közel került a rapperhez, egy megértő társra talált benne. Régebben Jaeseop úgy
nyilatkozott, hogy a galamb áll hozzá a legközelebb, mert a kezdetekkor még ez
a fennállás volt helyén való. De sok minden változott azóta. Bár ugyan a két
rapper továbbra is nagyon közel állnak egymáshoz, a magasabb életében egy
selcakirály is gyökeret eresztett. Ahogy a legidősebb pesztrálgatta a szomorú
egyedet, a húsvéti nyúl visszavonult a konyhába, hogy összeüssön valami ehetőt
így késő este vacsorára. Két nap múlva karácsony, de még mindig megy a hajtás.
Próbák, dalfelvétel, próbák, dalfelvétel, Soohyunnak nemsokára musical-e lesz,
egyszóval be vannak táblázva még most is. Bár igazság szerint, így több, mint
négy év után ez már korántsem meglepő. Nem is vártak volna mást. Mégis, mindegyikük
azon agyalt titokban, hogy is kéne kiszabadulni a kötöttségek alól. Hoon
önkényesen úgy döntött, visz be a fiúknak némi innivalót. A kis agyában végig
futott, hogy valójában csak szét akarja őket robbantani, aztán ugyanezzel a
hirtelen felindulással lekevert magának egy gondolatbeli pofont, hogy ilyenek
egyáltalán megformálódnak azokban a kusza agytekervényeiben. Nagyon is sajnálta
Seopít, mindannyiuknak nagyon hiányzik a legmagasabb. Csak azért… mégis. Na de
kifelé menet a konyhából sikeresen megbotlott, hogy miben, azt ő sem tudta, de
kilötykölte az üdítőt. Gyorsan letette az asztalra a poharakat majd szaladt
volna a fürdőbe egy felmosórongyért, de nem jutott el odáig. A kis troll maknae
futva igyekezett a konyha felé, alighanem valami harapnivalót lopni, azonban
sikeresen megcsúszott a kilötykölődött cukros üdítőn. De persze ha még ez nem
lett volna elég, a galamb, aki éppen mögötte osont, szintén hanyatt esett,
ahogy megpróbálta elkapni a legfiatalabbat. Egy pillanatnyi ijedt csend után
fal remegtető kacaj tört fel a fiúk gyomrából komoly párbajra hívva ezzel az
izmaikat.
-Emlékeztek, amikor Soohyun esett el így a vizes színpadon?
-Na megjött az utolsó tagunk is, nagyszerű. Köszi, hogy
mindenkit emlékeztetsz rá Kevin!- bár Soohyun megpróbált mérges arcot vágni,
nem igazán sikerült neki, túl jót derült a két bénaságon. Ahogy szegények
feltápászkodtak, mehettek is átöltözni, mert így igencsak foltosra festették a
ruhájukat. Nagy nehezen a nyúl is abbahagyta a nevetést, és végre eljutott a
felmosóért. Kevin közben leült a még mindig kicsit szomorkás ulzzang másik
oldalára és ő is babusgatni kezdte. Leaderük konstatálta, hogy már nincs rá itt
több szükség, így bátorkodott felajánlani segítségét a konyha jelenlegi
tündérének. Már nem volt sok vissza a vacsora elkészüléséig, ami egy kis
nyugalmat is adott a nyúlnak, hogy már nincs olyan sok esélyük elrontani.
Holott az évek során azért mindegyik tag felfejlődött főzés ügyileg, azért
bizonyos ételek ehetetlenné tétele náluk külön tehetségnek számított. Vagy
művészetnek, nézőpont kérdése. De ez az eshetőség úgy tűnt most nem áll fent.
Ahogy a legidősebb belenyalt a finomságba, csak hümmögni és mosolyogni tudott.
Hoon megkönnyebbülve fújtatott egyet, ezek szerint sikerült jót alkotnia.
Hangos nevetésre lettek figyelmesek, egymásra néztek, fújtak egyet és már úton
is voltak ki a konyhából. Ám a következő pillanatban egy párna találta pont
arcon a leadert, kifejezetten értetlen arckifejezést idézve elő orcáján, ahogy
a párna a becsapódás után padlót fogott. Hoon kezével takarta el ajkait és
igyekezett nem túl hangosan nevetni a másikon. Mivelhogy az értetlen kifejezést
az ijesztő, gonosz tekintet vette át, a galamb behúzott nyakkal kezdett el
óvatosan hátrálni egyértelművé téve ezzel, hogy ő volt a hunyó. A többiek
feszülten figyeltek, a levegőben vágni lehetett volna a feltörésre váró nevetés
által kiváltott frusztráltságot. Soohyun már épp elkapta volna Eli grabancát,
hogy jól megdögönyözze, de amaz „kicsúszott” a kezei közül egy felettébb ügyes
manőverrel. A leader ismételten értetlen fejet vágott, de most gyorsabban
reagált és már sarkon is fordult, hogy üldözőbe vegye áldozatát. Nem mondott le
a bosszúról. Kiseop, ahogy kitért az útjukból, mert hát miért ne lett volna
pont útban, megbotlott a szőnyegben, felgyűrve azt egy kissé és ráesve hanyatt
a kanapéra. Ezzel még így nem is lett volna baj, csakhogy menet közben kirúgta
Kevin alól is a lábait, aki így sikeresen pont a kanapé elé esett le.
-Ahhhhh Kiseop-ah, most fáj a hátsóm miattad…- nyafogott
macskaszemekkel az énekes.
-Bocsi Kevin, nem volt szándékos.- az ulzzang hangja azért
csukladozott a visszafojtott nevetés okán. Eközben persze a két kergetőző nem
állt meg, a járulékos veszteségre fittyet hányva rombolták a szobát.
Megállításukra szánt akciója közepette a legfiatalabb kezei közül egy pisszenő
hang terjedt szét a szobában, mire fel a galamb hirtelen lefagyott. Tudta jól
ez minek a hangja. Mint egy robot úgy tekerte hátra a fejét, hogy meglesse az
ellene elkövetni szándékozott bűnt. Soohyun hatalmas nevetésben tört ki,
pattogott, tapsikolt, csak úgy, ahogy szokta. A maknae felemelte a dobozt, mint
koccintáskor szokás és szépen belekóstolt az energiadús nedűbe. Eli szemei
szikrákat szórtak, az ő Red Bullja szent és sérthetetlen. Amit mindenki
tiszteletben is tartott, kivéve a kis trollt. De hát, nem éppen ezért troll a
troll? Dongho tudta, hogy innentől menekülnie kell, de rafináltabb volt idősebb
társánál. Villámgyorsan bezárkózott a fürdőbe és hangosan kommentálva, hogy
mennyire mennyei ez az ital kortyolgatta azt meg. Még nyelni is hangosan nyelt.
Eli az ajtón dörömbölve hisztizett. Hoon vagy hatszor próbálta elkiabálni
magát, hogy kész a vacsora, de a nevetés minduntalan belé fojtotta a szót.
Közel fél órányi levegő utáni kapkodás, hideg vizes zuhany- merthogy Dongho
kapott egyet, miután kinyitotta az ajtót az üres energiaitalos dobozzal a
kezében- illetve gyomorkorgás után végre mindenki asztalhoz ült. Folyamatos
dicséretek közepette telt a vacsora, a nyuszi nagyon meg volt magával elégedve
és nyilván valóan mindenki más is. Egyedül az ulzzang arcáról lehetett
leolvasni, hogy még mindig hiányolós hangulatban van. Soohyun észre is vette is
ezt és ismételten azon kezdett agyalni, hogy milyen kis meglepetést okozzon a
csapatnak.
Általában ő figyel rá, hogy vacsora és fürdés után mindenki
leoltsa a lámpákat, így hát a mai este folyamán is tett még egy utolsó kört a
lakásban leellenőrizve, hogy senki sem marad fent az engedélye nélkül. Ahogy
odasétált a nappali ablakához, hogy elhúzza a függönyt, elmélázott a sűrűn eső
hó által fátyolossá tett ég varázsán. Ha valaki most beláthatott volna a
sokadik emeleten lévő ablakon, minden bizonnyal láthatta volna a magas fiú feje
felett kigyulladó villanykörtét. Támadt egy jó ötlete. Holnap majd közli is a
többiekkel.
Az éjszaka csendben telt el. Még reggel is túl nagy volt a
csend. Legalább is Kiseop számára. Feltűnően nagy volt a csend. Ránézett az
órájára, még van tíz perc ébresztőig. Na de akkor is. Legalább Soohyun, de
sokszor már Eli is fent szokott lenni idő előtt. De egy ajtónyikorgás vagy
ásító hang sem. Kezébe vette telefonját és megnézte, hogy New Yorkban milyen
idő van. Minden reggel megteszi, bár tudja, hogy az időzónák eltérnek, de
azért… Twitterre is fellépett, küldött egy Seopmorningot a rajongóknak, ráment a
macska adatlapjára, de még mindig nincs semmi mozgás. Néha beszélgetnek
telefonon keresztül, de ez így olyan kevés. Nagyot sóhajtva kivánszorgott
ágyából, ki a konyhába inni egy pohár vizet. Még mindenki alszik. Hát mi van
itt? Átfutott az agyán, hogy megvicceli valamelyiket, na de melyiket? Legyen a
nyúl. Mert ő sosem haragudna rá. Csendben benyitott a szobába, odaosont az
ágyhoz ééés…
-Hoooooooooooonyyyyyyyyyy!!!- és már ugrott is be az
említett mellé. Szegény nyuszi nagyon álmos fejjel nézett fel az ulzzangra.
Kellett neki fél perc, mire felfogta, hogy egy alvást szabotáló akció
áldozatává vált.
-Boldog karácsonyt!- hangzott a reggeli köszöntő.
-Majd csak holnap lesz karácsony Seopí.
-De én már ma akarok ünnepelni! Minek várni holnapig?
-És mit szeretnél csinálni?- Hoon felkönyökölt a mellette
fekvő feje mellett.
-Nem tudom, de olyan ünnepi hangulatom van. Menjünk
korcsolyázni!!
-Naa… olvasol a fejemben Kiseop? Tegnap este pont ezt
találtam ki- nyitott be a szobába a leader.
-Nagyszerű! Akkor eldöntve, megyünk korizni!- ujjongott a
szabotőr.
-Hova megyünk?- hallatszott a galamb hangja is. Bezzeg most,
hogy az ulzzang felkeltett egy tagot, mindenki egyszerre ébred fel, csak, hogy
véletlenül se tudjon mást is kirobbantani az ágyból.
-Korcsolyázni. Mit szóltok?- Soohyun jó hangulata
remélhetőleg a többiekre is kiterjed majd.
-Felőlem oké- szól Kevin.
-Rendben- nyugtázta a galamb is.
-Koriiiii! Benne vagyok- ugrálgatott a maknae. Kiseop
gyorsan Dongho mellett termett, táplálkozva a fiú lelkesedésén és máris együtt
pattogtak. A többiek jót mosolyogtak a két jó pajtin. Soohyun elégedett volt,
hogy az ötlete jól sült el. Bár még lenne egy napjuk az ünnepig, nem baj,
legalább ünnepelnek előre. Majd holnap sütnek-főznek, ahogy azt a nyuszi is megmondta.
Egy kiadós reggeli után már öltöztek is fel, kesztyű, sapka, sál, nagykabát,
hogy ne fázzanak, meg álcának sem rossz. Mondjuk rengeteg ember között csak úgy
nem olyan nehéz elvegyülni, de azért mégis… Sokan ismerik már őket. Bár még
korán van, így nem lesznek lent annyian, mire megéheznek meg úgyis
visszajönnek. Vagy beülnek valahova. Az sem egy rossz ötlet, futott át a leader
agyán. Egy kis különleges étek így az ünnep örömére. Lesz egy telefonja a
menedzser-sshinek, hogy mit ajánlana, ahol el is tudnának bújni.
Ritkán járnak el, sőt, szinte soha, de ez egyszer
megtehetik. Elvégre olyan sokszor kiérdemelték már. A két hiper kölykön út
közben is látszott, hogy mennyire örülnek a dolognak. Mire odaértek pedig már
mindenkire át is ragasztották a jó kedvüket. Ahogy átvették a korcsolyát és
óvatosan ráléptek a jégre, rájöttek, hogy ez nem is olyan könnyű…
-Wááá, ez csúszik!!!- a galamb eme kijelentésére mindenki
lefagyott, és animékbe illő kis kék cseppfigurák rajzolódtak a homlokukra…
legalább is bárki odaképzelhette ezeket, aki rájuk nézett.
-Ez aztán az éles megfigyelőképesség…- dünnyögött Soohyun,
de hamar konstatálta, hogy nem is volt olyan rossz megjegyzés, miután parádésan
hanyatt esett.
-Én szóltam előre leader-sshi, a te bajod, hogy nem
hallgattál rám- suhant el kacsintva Eli szegény elesett mellett.
Szép lassan mindenki nekifutott a köröknek, kisebb-nagyobb
sikerrel és szerencsésebb esésekkel. Majdnem mindenki padlót, azaz jeget,
fogott, kivéve Kiseopot.
-Hogy csinálod, hogy még egyszer sem estél el?- Hoon hangja
megjátszott keseredésről árulkodott.
-Nincs itt az őrangyalom, nem eshetek el- majd szomorú
szemekkel mosolyogva mindenkire begyorsítva ott hagyta őket. A következő
pillanat némi értetlenséget hagyott maga után. A kicsi maknae kiabálva siklott
el a többiektől keresztbe át a pályán, kapálózva és feltűnően ujjongva. Ahogy
odarohant egy csapat, nagy eséllyel vele egykorú sráchoz a többiek is rájöttek,
hogy még a régi, iskolai barátait pillantotta meg.
-Na ez egy igazi karácsonyi ajándék- bukott ki Eli-ból, aki
nyilvánvalóan figyelmetlen volt, hogy pont Soohyun mellé állt be.
-Upsz, bocsi, későn vettelek észre…- kuncogott a legidősebb,
ahogy egészen „véletlenül” pont úgy ment neki a madárkának, hogy az a hátsójára
huppant. A többiek jót nevettek, majd ismételten a legfiatalabbat stírölték.
Ami azt illeti, mindenkinek jól esne már, ha régi barátokkal találkozhatna, de
tekintve, hogy Dongho még az iskolát sem tudta végig járni a saját osztályával,
így tényleg ő érdemli ezt meg a legjobban.
-Hey, Soohyun-ah. Téged, ha jól láttam, egyáltalán nem
lepett meg, hogy azok a srácok itt vannak.
-Fogalmam sincs, miről beszélsz Hoon…- ártatlan mosolya
bizonyította „bűnösségét”. A nyuszi tudta, hogy leaderük keze benne volt ebben
a találkozóban. Hihetetlenül felmelegítette szívét, hogy idősebb társa így
gondoskodik róluk. Ahogy elhúzott mellette, kézen ragadta és még gyorsabb
tempóra invitálta, ami úgy néhány csusszanásnyival később már nem is tűnt olyan
jó ötletnek. Ahogy a fiatalabb szembe fordult az idősebbel és így húzta, amaz
túlságosan előre dőlt, majd a lábai kapálózásba kezdtek, végül pedig a nyuszi
hiábavaló próbálkozásai - az elesés ellen – után mindketten kifeküdtek a jégre.
Ez a korcsolya ötlet nagyon sok kék-zöld folttal fog járni estére. De legalább
Soohyun nagyjából puhára esett, mivel a nyúl felfogta az esést.
-Jézusom Hoon, jól vagy?- nézett fel ijedten az ötletgazda.
-Igen Soohyun-ah. Azt hiszem. Bár a derekam fáj egy kicsit…
-Estére teszünk majd rá borogatást. Biztos jól vagy?
Lemenjünk a jégről?- Hoon csak mosolyogni tudott az aggódáson.
-Hát egy forró csoki jól esne.
-Oké, meghívlak, gyere.
A két jómadár ezzel le is ment a jégről, gúnyosan kacér
tekinteteket hátrahagyva a többiek arcán. Legközelebb majd ők is elesnek a
leader hibájából, hogy őket is meghívja egy kis édességre. A maknae továbbra is
önfeledetten cseverészett, játszott, és kiváltképpen remekül érezte magát régi
jó barátaival. Kiseop és Kevin kézen fogva szelték a köröket, míg a galamb néhány
helyi profival versenyzett. Úgy tűnt, mindenki nagyon jól érzi magát.
Pár órával és még több kék-zöld folttal később hulla
fáradtan estek haza a fiúk. Nem volt már erejük még étterembe is menni, inkább
rendeltek valami különlegeset. A maknae csak úgy ragyogott a boldogságtól, a
nyuszi még mindig fájlalta a derekát, de a leader kedves törődése miatt talán
még egy kicsit rá is játszott. Kevin és Eli pedig próbálták továbbra is
elterelni az ulzzang figyelmét és gondolatait hiányolt társukról, eddig nagyon
is sok sikerrel. Vacsora után még leültek megnézni egy karácsonyi filmet, de
kivétel nélkül mindenki bealudt a végére.
Idén is egy karácsony.
Egy nagyon jó karácsony. Bár minden úgy sikerülne, mint, ahogy eltervezem. De
ha csak a karácsonyok úgy telnek, már az is megérte. Remélem, mindenki szépeket
álmodik…
Mire Soohyun végig gondolta ezt a pár gondolatot, már el is
nyomta őt is a szép álom…
2012. december 2., vasárnap
Gyilkos tekintet-3
Tündérmese....
Kézen fogva sétáltatok egy a hajnali napsugárban úszó és csillogó patak mellet. Körülöttetek madarak csiripeltek, fák suhogtak, s mintha az egész levegő egy rózsaszín köd része lenne. Boldog és szerelmes mosolya leolvasztott a lábadról. Ahogy a patakot átölelő hídhoz értetek letekintettél a csendesen hullámzó vízre. Színesebbnél színesebb vízlakók úszkáltak alattatok, talán még ők is ámulattal csodálták szerelmeteket. Érezted, ahogy hátulról átkarol, erős karjaival magához szorít. Egy pillanatra elvesztél az érzésben, majd megfordultál, hogy szemből is megölelhesd. Bújtál vállába, hátába kapaszkodtál. Hihetetlenül jó érzés volt. De valami nem stimmelt. Elvesztetted az egyensúlyodat, érezted, hogy hátrafelé dőlsz. Meg akartál kapaszkodni, de hirtelen nagyot koppantál.
-Áucs!- szólaltál fel, majd nagy nehézkesen kinyitottad a szemedet. Körbenéztél és egy hatalmas sóhajjal konstatáltad, hogy a szobádban vagy, és csak az ágyadból estél ki.
-Szóval csak álmodtam? Ahj... miért csak álmodom mindig az ilyesmit? Ajj már.- morogtál magadban. Nagy nehezen összeszedted magad. Vagyis inkább kapartad, mert még kétszer sikerült elesned a takaródban, illetőleg a zoknidban. Amilyen szépen végződött az előző este, most olyan szerencsétlenül indult a nap. Pedig annyira valóságos volt az álom, olyan mesébe illő. Mondjuk éppen ebből tudhattad volna, hogy nem igazi. Bármennyire is szeretnéd, hogy a tündérmesék valóságosak legyenek, sosem lesznek azok. Éppen ezért csak mesék. De egy álmod már valóra vált. Konkrétan randiztál egy Idollal. Az "ultimate bias"-oddal. Ez a tény már csak úgy önmagában egy tündérmese. Mégis megtörtént. Vagyis... reméled, hogy nem csak álmodtad. De nem estél ki annak a végén az ágyból, szóval minden esély megvan rá, hogy valóság volt. Már csak az a kérdés, hogyan tovább? Fogsz még vele találkozni? Mondjuk megígérte. De ő mégis csak egy Idol. Egy híresség, akinek több ezer, vagy akár tízezer rajongója van. Ha hat munkád lenne, még akkor is ő lenne az elfoglaltabb, néha talán még lélegezni sincs ideje. És vajon mekkorát ütne a karrierjén vagy a hírnevén, ha kitudódna, hogy egy illegális autóverseny lebzsel egy átlagos, külföldi lánnyal. Aligha tenne jót neki. Pláne, hogy fiatalabb nálad. Tényleg, ezt még nem is tisztáztátok. Te ő neki egy noona vagy. Ami téged pedig pedonoona-vá tesz. Már így rajongói nyelven szólva. Tisztában vagy vele, hogy ez kissé kifacsart, de ugyan már, néhány év nem számít. Úgy döntöttél nem keresed te őt, megvárod, míg ő hív fel téged. Így kikerülheted a kínos megzavarásokat és nem is fogsz zaklatónak hatni. Ellenben ez hatalmas önuralmat fog tőled megkövetelni, nem ráírni, nem felhívni, holott nagyon is epekedsz minden egyes vele töltött pillanatért. Na nem mintha neked nem lenne millió-egy dolgod. Példának okáért két jegyzőkönyvet is meg kell írnod a héten, elvégre egyetemista vagy. Tanulnod is kell olykor. Akármennyire is a felhők fölött jársz, időről időre vissza kell térned a földre és lehetőleg két lábbal. Nem lesz könnyű, de akkor is végig kell szenvedned. Szóval fel a fejjel, és induljon a menet.
A következő két hét elég pörgősen telt. Suli, beadandók, buli a többiekkel, de egy árva hívás sem érkezett a telefonodra. Egyre jobban érezted a baltát a fejed felett. Kezdtél nagyon félni, hogy nem fog keresni. De épp mielőtt letargiába estél volna belegondoltál, hogy milyen önző is vagy te valójában. Megfogadtad, hogy kivárod, nem keseregsz, önuralmat gyakorolsz, és elfogadod, hogy ő nem egy pasi a szomszéd kollégiumból. Így is van, ez így igaz. Így eddig mindig sikerült ép bőrrel kikerülnöd a depis pillanataidból. Ha olyanod volt éppen, megnézted az aktuális fellépéseket, letisztáztad a barátnőiddel, hogy milyen finom sült combot lehetne csinálni Eli combjaiból. A szöszi és bolond feje pedig néha már könnyeket csalt a szemedbe, de éppenséggel csak a röhögéstől. Megpróbáltátok a csajokkal utánozni, és hasonlóan hülyén pózolni a kamera előtt, de el kellett ismernetek, nektek ez nem megy. A galamb überelhetetlen. Az idiotizmusa egy új szintre emelte őkelmét. De te tudtad, hogy valójában nagyon kis aranyos emberke. Az a típus, aki bolondozik, de közben olyan, mint egy ártatlan kisbárány. Ha lehetséges még jobban beleszerettél, mint valaha. És ami azt illeti, lehetséges is. Hiszen eddig csak plátóian voltál szerelmes, de most... már személyesen is ismered. Nem annyira, mint szeretnéd ismerni, de már előrébb vagy, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Az itteni életed szöges ellentétben áll az otthonival, minden tekintetben. Szeretsz itt lenni, reméled, soha nem kell haza menned. Minden este meglesed a telefonod, nem hagytál-e ki valami fontosat, de sóhajtozva pakolod minden áldott este az éjjeli szekrényre, hogy "a fenébe már, hogy nem keres" fejet vágva borulhass be az ágyikódba. Gyakran álmodod, hogy a karjaiban vagy, hogy szerelmet vall, hogy érzed édes ajkainak mámorítóan bódító ízét, de folyton vagy a padlón ébredsz, vagy szívrohamot kapsz az ébresztődtől. Már egy hónapja, hogy rányomtad puszidat arcára és hátat fordítva ott hagytad meglepettségében. Kincsként őrzöd a pillanatot, de már félsz, hogy nem lesz több. Reméled tévedsz, de egy hónap az akkor is egy hónap. Egy este képtelen voltál álomra hajtani a fejed, valamiért az agyad nem akart pihenni. Útnak indultál a sötét éjszakában. Általában azért kicsit mindig félsz, hiszem soha nem tudhatod, mikor kerülsz bajba, de most nem érdekelt semmi. Az agyad csak úgy hajtotta fogaskerekeit, tepert ezerrel. Mintha magán az agyadon lett volna görkorcsolya és nem a lábadon. Bár most gyalog indultál útnak, zenével a füledben. Akárhányszor U-Kiss következett a listában, Eli részénél mindig elmosolyodtál. Még szerencse, hogy nem járt olyan sok ember ilyenkor már az utcákon, így legalább kevesebben néztek hülyének, amiért ok nélkül vigyorogtál jobbra-balra. Na meg persze tátogtál is, legalább is jobb esetben nem adtál ki hangot. Ha olyan számhoz értél, aminek még a táncát is tudtad, vagy csak pár lépést, hát akkor sem tartott vissza semmi. Azonban kezdett valami fura szag terjengeni a levegőben. Beletelt pár percbe, mire eljutott a tudatodig, hogy alighanem kemény esőnek nézel elébe. Már rég elmúlt éjfél is, szóval nagyon beülni sem tudsz már hova, ha leszakad az ég. Sebaj, talán még jól is fog esni. csak szél meg vihar ne legyen.
De nem volt szerencséd. Hirtelen álltál meg, becsuktad a szemedet és próbáltál lehiggadni. Akkorát villámlott, hogy komolyan attól féltél, hogy megvakultál. Nem félsz a vihartól, de azért kint lenni a szabad ég alatt ilyenkor, nem feltétlenül a legjobb ötlet. Pláne, hogy a vihar elég közelinek hatott. Hamar le is szakadt az ég. Mintha Zeusz egy dézsányi bora ömlött volna ki, kivéve, hogy ez tuti biztosan alkoholmentes volt. Pár perc alatt bőrig áztál. Hideg volt az eső, nem esett olyan jól, mint hitted, hogy fog. Úgy döntöttél jobban jársz, ha elindulsz hazafelé, de ez alighanem akkor is legalább másfél órát fog igénybe venni. Addig meg még megtalálhat egy tüdőgyulladás. Hát magadnak akartad, minek nem tudtál aludni. Úgy egy óra séta után, kistóval a cipődben, teljesen vizesen és fázva, reszketve, erőd erőteljes fogytában egyre inkább úgy érezted, még pár lépés, és elájulsz. Nagyon kifáradtál, átfagytál és még mindig nagyon messze voltál otthontól. Fékezést hallottál. Nagyon megijedtél. Mi van, ha valaki ki akarja használni, hogy nincs erőd és egyedül mászkálsz itt a sötétben? Felnéztél, próbáltál koncentrálni. Az autó nagyon is ismerős volt, a fiú pedig aki odarohant hozzád könnyekre fakasztott, bár ez az esőben egyáltalán nem látszott. Az agyad annyit felfogott, hogy beszél hozzád, de egy szavát sem értetted. Ahogy megérezted kezeit karjaidon, tudtad, most már össze eshetsz, biztonságban leszel. Így is lett. Elsötétült a világ.
A következő, amit éreztél, hogy meleg van. Száraz voltál és határozottan meleg helyen feküdtél. Feküdtél. Kellemes vanília illatot éreztél. Tudtad, hogy nem a saját szobádban vagy. Lassan kinyitottad szemeidet. Körbenéztél. Eli mosolyogva ült le melléd az ágyra, ahogy észrevette, hogy magadhoz tértél.
-Hogy érzed magad?- kérdezte, lágyan, majdnem suttogva.
-Ramatyul...
-Azt nem csodálom. Mégis mi vitt rá, hogy éjnek évadján egyedük császkál a városban totálisan sza... bőrig ázva?
-Nem bírtam aludni. És amikor elindultam, még nem esett.
-Akkor is felelőtlenség.
-De már jól vagyok. Nem akarlak feltartani, megyek is haza- keltél is volna fel. Elkapott a dac, hogy ha eddig nem érdekelted, akkor ne ebből akarjon hasznot sodorni magának.
-Meg a még mit nem, nem mész te innen sehova! Szépen itt maradsz, kipihened magad, megiszol egy nagy bögre forró teát, meg benyakalsz egy nagy adag C-vitamint.
-Titokban orvosira jár Doktor Úr?
-Nagyon vicces. Nevess csak, de akkor is ezt fogod tenni!
-Ugyan miért hallgatnék én rád?
-Mert én vagyok az erősebb? És mert tudom, hogyan kenyerezzelek le.- kacsintott mellé. Kicsit bepipultál.
-Na te csak ne akarj engem lekenyerezni. Ne azután, hogy egy hónapig hiába lestem minden este a telefonom.
-Sajnálom, elfoglalt voltam.
-Oh igazán? Annyira, hogy még egy három szavas sms-t sem tudtál volna küldeni?
-Ne haragudj, igazad van.
-Nézd, tudom, hogy önző vagyok. Nem szabadna ilyeneket várnom tőled, és nem is szabadna most itt lennem, bárhol is vagyok. Engedj haza.
-Nem.
Kategorikus válasza kicsit meglepett. Határozottan és eltökélten nézett rád. Úgy tűnt tényleg nem tűr ellent mondást. Na de azért mégis... Nem értetted.
-Egyébként te mit kerestél odakint olyan időben?
-Kiszellőztettem a fejemet. Szerencséd, hogy pont arra jártam.
-Nem hiszek a véletlenekben.
-Akkor meg pláne itt kell maradnod...
-Ez meg hogy függ össze?
-Ha nem véletlenül találtam rád, akkor ki kell derítenünk, hogy mi volt az oka. Szóval maradsz és punktum.
-De én...
-Semmi de.
-De...
-Mondom semmi de.- és ujját rátette ajkaidra ezzel csendre intve. Nem tudtad mit gondolj, mit reagálj, mit higgy, mit kezdj most magaddal vagy éppen vele. Azt viszont érezted, hogy egyre pirosabb vagy. Kedves mosolyra húzódott ajka. Kezét ajkadról átvezette arcodra, végig simított rajta, majd kiment a szobából. Te csak úgy ültél ott megkövülve. Pár pillanat múlva kezdtél felbátorodni és körbe nézni. Szemügyre vetted szobája minden egyes kis apró részletét. Galambod egy nagy bögre társaságában tért vissza. Leült melléd, ezúttal közelebb, és kezedbe nyomta a forró italt. Majdnem eldobtad, tényleg olyan forró volt, de azért sikerült a fülénél gyorsan megfognod. Nem mertél a szemébe nézni, nehogy magadra öntsd a teát. Óvatosan belekortyoltál, de még ihatatlanul forrónak bizonyult. Letetted az éjjeli szekrényre.
-Hejj, ezt meg kell innod.- méltatlankodott.
-Meg is fogom, amint nem égeti le az összes ízlelő bimbómat.
-Jól van, oké- meg is lepett, hogy nem kötekszik, de még szép, hogy nem fogod a torkod leforrázni. Felhúztad térdeidet, átkaroltad kezeiddel és csak néztél magad elé. Érezted magadon a tekintetét. Még közelebb húzódott hozzád. Szíved hihetetlen iramban kezdett el verni. Úgy tűnt ki akar ugrani a helyéről és elmenekülni valahova nagyon messzire. Eli kezével felemelte álladat, majd arcodat tenyerébe helyezte. Csillogó szemekkel nézett bele a tieidbe, összefonva tekinteteteket. Elvesztél azokban a barna csodákban. Finoman és lassan egyre közelebb hajolt hozzád, tekintete le-lesiklott ajkaidra. Végig futott agyadon, hogy most alighanem meg fog csókolni. Egy pillanatnyi aggodalom futott át testeden, hogy most is csak álmodsz, de gyorsan el is hessegetted, hiszen érezted, hogy ez most már, ez most valóság. Ajkai nagyon lágyan rátapadtak tieidre. Végre megérezhetted azt az édes ízt, amiről annyit álmodtál már. Cirógatva arcát mélyültél el az érzésben, melyet ez a lágy és gyengéd csók nyújtott neked. Még egy tündérmese vált most valóra. Bár soha nem érne véget ez a pillanat....
Kézen fogva sétáltatok egy a hajnali napsugárban úszó és csillogó patak mellet. Körülöttetek madarak csiripeltek, fák suhogtak, s mintha az egész levegő egy rózsaszín köd része lenne. Boldog és szerelmes mosolya leolvasztott a lábadról. Ahogy a patakot átölelő hídhoz értetek letekintettél a csendesen hullámzó vízre. Színesebbnél színesebb vízlakók úszkáltak alattatok, talán még ők is ámulattal csodálták szerelmeteket. Érezted, ahogy hátulról átkarol, erős karjaival magához szorít. Egy pillanatra elvesztél az érzésben, majd megfordultál, hogy szemből is megölelhesd. Bújtál vállába, hátába kapaszkodtál. Hihetetlenül jó érzés volt. De valami nem stimmelt. Elvesztetted az egyensúlyodat, érezted, hogy hátrafelé dőlsz. Meg akartál kapaszkodni, de hirtelen nagyot koppantál.
-Áucs!- szólaltál fel, majd nagy nehézkesen kinyitottad a szemedet. Körbenéztél és egy hatalmas sóhajjal konstatáltad, hogy a szobádban vagy, és csak az ágyadból estél ki.
-Szóval csak álmodtam? Ahj... miért csak álmodom mindig az ilyesmit? Ajj már.- morogtál magadban. Nagy nehezen összeszedted magad. Vagyis inkább kapartad, mert még kétszer sikerült elesned a takaródban, illetőleg a zoknidban. Amilyen szépen végződött az előző este, most olyan szerencsétlenül indult a nap. Pedig annyira valóságos volt az álom, olyan mesébe illő. Mondjuk éppen ebből tudhattad volna, hogy nem igazi. Bármennyire is szeretnéd, hogy a tündérmesék valóságosak legyenek, sosem lesznek azok. Éppen ezért csak mesék. De egy álmod már valóra vált. Konkrétan randiztál egy Idollal. Az "ultimate bias"-oddal. Ez a tény már csak úgy önmagában egy tündérmese. Mégis megtörtént. Vagyis... reméled, hogy nem csak álmodtad. De nem estél ki annak a végén az ágyból, szóval minden esély megvan rá, hogy valóság volt. Már csak az a kérdés, hogyan tovább? Fogsz még vele találkozni? Mondjuk megígérte. De ő mégis csak egy Idol. Egy híresség, akinek több ezer, vagy akár tízezer rajongója van. Ha hat munkád lenne, még akkor is ő lenne az elfoglaltabb, néha talán még lélegezni sincs ideje. És vajon mekkorát ütne a karrierjén vagy a hírnevén, ha kitudódna, hogy egy illegális autóverseny lebzsel egy átlagos, külföldi lánnyal. Aligha tenne jót neki. Pláne, hogy fiatalabb nálad. Tényleg, ezt még nem is tisztáztátok. Te ő neki egy noona vagy. Ami téged pedig pedonoona-vá tesz. Már így rajongói nyelven szólva. Tisztában vagy vele, hogy ez kissé kifacsart, de ugyan már, néhány év nem számít. Úgy döntöttél nem keresed te őt, megvárod, míg ő hív fel téged. Így kikerülheted a kínos megzavarásokat és nem is fogsz zaklatónak hatni. Ellenben ez hatalmas önuralmat fog tőled megkövetelni, nem ráírni, nem felhívni, holott nagyon is epekedsz minden egyes vele töltött pillanatért. Na nem mintha neked nem lenne millió-egy dolgod. Példának okáért két jegyzőkönyvet is meg kell írnod a héten, elvégre egyetemista vagy. Tanulnod is kell olykor. Akármennyire is a felhők fölött jársz, időről időre vissza kell térned a földre és lehetőleg két lábbal. Nem lesz könnyű, de akkor is végig kell szenvedned. Szóval fel a fejjel, és induljon a menet.
A következő két hét elég pörgősen telt. Suli, beadandók, buli a többiekkel, de egy árva hívás sem érkezett a telefonodra. Egyre jobban érezted a baltát a fejed felett. Kezdtél nagyon félni, hogy nem fog keresni. De épp mielőtt letargiába estél volna belegondoltál, hogy milyen önző is vagy te valójában. Megfogadtad, hogy kivárod, nem keseregsz, önuralmat gyakorolsz, és elfogadod, hogy ő nem egy pasi a szomszéd kollégiumból. Így is van, ez így igaz. Így eddig mindig sikerült ép bőrrel kikerülnöd a depis pillanataidból. Ha olyanod volt éppen, megnézted az aktuális fellépéseket, letisztáztad a barátnőiddel, hogy milyen finom sült combot lehetne csinálni Eli combjaiból. A szöszi és bolond feje pedig néha már könnyeket csalt a szemedbe, de éppenséggel csak a röhögéstől. Megpróbáltátok a csajokkal utánozni, és hasonlóan hülyén pózolni a kamera előtt, de el kellett ismernetek, nektek ez nem megy. A galamb überelhetetlen. Az idiotizmusa egy új szintre emelte őkelmét. De te tudtad, hogy valójában nagyon kis aranyos emberke. Az a típus, aki bolondozik, de közben olyan, mint egy ártatlan kisbárány. Ha lehetséges még jobban beleszerettél, mint valaha. És ami azt illeti, lehetséges is. Hiszen eddig csak plátóian voltál szerelmes, de most... már személyesen is ismered. Nem annyira, mint szeretnéd ismerni, de már előrébb vagy, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Az itteni életed szöges ellentétben áll az otthonival, minden tekintetben. Szeretsz itt lenni, reméled, soha nem kell haza menned. Minden este meglesed a telefonod, nem hagytál-e ki valami fontosat, de sóhajtozva pakolod minden áldott este az éjjeli szekrényre, hogy "a fenébe már, hogy nem keres" fejet vágva borulhass be az ágyikódba. Gyakran álmodod, hogy a karjaiban vagy, hogy szerelmet vall, hogy érzed édes ajkainak mámorítóan bódító ízét, de folyton vagy a padlón ébredsz, vagy szívrohamot kapsz az ébresztődtől. Már egy hónapja, hogy rányomtad puszidat arcára és hátat fordítva ott hagytad meglepettségében. Kincsként őrzöd a pillanatot, de már félsz, hogy nem lesz több. Reméled tévedsz, de egy hónap az akkor is egy hónap. Egy este képtelen voltál álomra hajtani a fejed, valamiért az agyad nem akart pihenni. Útnak indultál a sötét éjszakában. Általában azért kicsit mindig félsz, hiszem soha nem tudhatod, mikor kerülsz bajba, de most nem érdekelt semmi. Az agyad csak úgy hajtotta fogaskerekeit, tepert ezerrel. Mintha magán az agyadon lett volna görkorcsolya és nem a lábadon. Bár most gyalog indultál útnak, zenével a füledben. Akárhányszor U-Kiss következett a listában, Eli részénél mindig elmosolyodtál. Még szerencse, hogy nem járt olyan sok ember ilyenkor már az utcákon, így legalább kevesebben néztek hülyének, amiért ok nélkül vigyorogtál jobbra-balra. Na meg persze tátogtál is, legalább is jobb esetben nem adtál ki hangot. Ha olyan számhoz értél, aminek még a táncát is tudtad, vagy csak pár lépést, hát akkor sem tartott vissza semmi. Azonban kezdett valami fura szag terjengeni a levegőben. Beletelt pár percbe, mire eljutott a tudatodig, hogy alighanem kemény esőnek nézel elébe. Már rég elmúlt éjfél is, szóval nagyon beülni sem tudsz már hova, ha leszakad az ég. Sebaj, talán még jól is fog esni. csak szél meg vihar ne legyen.
De nem volt szerencséd. Hirtelen álltál meg, becsuktad a szemedet és próbáltál lehiggadni. Akkorát villámlott, hogy komolyan attól féltél, hogy megvakultál. Nem félsz a vihartól, de azért kint lenni a szabad ég alatt ilyenkor, nem feltétlenül a legjobb ötlet. Pláne, hogy a vihar elég közelinek hatott. Hamar le is szakadt az ég. Mintha Zeusz egy dézsányi bora ömlött volna ki, kivéve, hogy ez tuti biztosan alkoholmentes volt. Pár perc alatt bőrig áztál. Hideg volt az eső, nem esett olyan jól, mint hitted, hogy fog. Úgy döntöttél jobban jársz, ha elindulsz hazafelé, de ez alighanem akkor is legalább másfél órát fog igénybe venni. Addig meg még megtalálhat egy tüdőgyulladás. Hát magadnak akartad, minek nem tudtál aludni. Úgy egy óra séta után, kistóval a cipődben, teljesen vizesen és fázva, reszketve, erőd erőteljes fogytában egyre inkább úgy érezted, még pár lépés, és elájulsz. Nagyon kifáradtál, átfagytál és még mindig nagyon messze voltál otthontól. Fékezést hallottál. Nagyon megijedtél. Mi van, ha valaki ki akarja használni, hogy nincs erőd és egyedül mászkálsz itt a sötétben? Felnéztél, próbáltál koncentrálni. Az autó nagyon is ismerős volt, a fiú pedig aki odarohant hozzád könnyekre fakasztott, bár ez az esőben egyáltalán nem látszott. Az agyad annyit felfogott, hogy beszél hozzád, de egy szavát sem értetted. Ahogy megérezted kezeit karjaidon, tudtad, most már össze eshetsz, biztonságban leszel. Így is lett. Elsötétült a világ.
A következő, amit éreztél, hogy meleg van. Száraz voltál és határozottan meleg helyen feküdtél. Feküdtél. Kellemes vanília illatot éreztél. Tudtad, hogy nem a saját szobádban vagy. Lassan kinyitottad szemeidet. Körbenéztél. Eli mosolyogva ült le melléd az ágyra, ahogy észrevette, hogy magadhoz tértél.
-Hogy érzed magad?- kérdezte, lágyan, majdnem suttogva.
-Ramatyul...
-Azt nem csodálom. Mégis mi vitt rá, hogy éjnek évadján egyedük császkál a városban totálisan sza... bőrig ázva?
-Nem bírtam aludni. És amikor elindultam, még nem esett.
-Akkor is felelőtlenség.
-De már jól vagyok. Nem akarlak feltartani, megyek is haza- keltél is volna fel. Elkapott a dac, hogy ha eddig nem érdekelted, akkor ne ebből akarjon hasznot sodorni magának.
-Meg a még mit nem, nem mész te innen sehova! Szépen itt maradsz, kipihened magad, megiszol egy nagy bögre forró teát, meg benyakalsz egy nagy adag C-vitamint.
-Titokban orvosira jár Doktor Úr?
-Nagyon vicces. Nevess csak, de akkor is ezt fogod tenni!
-Ugyan miért hallgatnék én rád?
-Mert én vagyok az erősebb? És mert tudom, hogyan kenyerezzelek le.- kacsintott mellé. Kicsit bepipultál.
-Na te csak ne akarj engem lekenyerezni. Ne azután, hogy egy hónapig hiába lestem minden este a telefonom.
-Sajnálom, elfoglalt voltam.
-Oh igazán? Annyira, hogy még egy három szavas sms-t sem tudtál volna küldeni?
-Ne haragudj, igazad van.
-Nézd, tudom, hogy önző vagyok. Nem szabadna ilyeneket várnom tőled, és nem is szabadna most itt lennem, bárhol is vagyok. Engedj haza.
-Nem.
Kategorikus válasza kicsit meglepett. Határozottan és eltökélten nézett rád. Úgy tűnt tényleg nem tűr ellent mondást. Na de azért mégis... Nem értetted.
-Egyébként te mit kerestél odakint olyan időben?
-Kiszellőztettem a fejemet. Szerencséd, hogy pont arra jártam.
-Nem hiszek a véletlenekben.
-Akkor meg pláne itt kell maradnod...
-Ez meg hogy függ össze?
-Ha nem véletlenül találtam rád, akkor ki kell derítenünk, hogy mi volt az oka. Szóval maradsz és punktum.
-De én...
-Semmi de.
-De...
-Mondom semmi de.- és ujját rátette ajkaidra ezzel csendre intve. Nem tudtad mit gondolj, mit reagálj, mit higgy, mit kezdj most magaddal vagy éppen vele. Azt viszont érezted, hogy egyre pirosabb vagy. Kedves mosolyra húzódott ajka. Kezét ajkadról átvezette arcodra, végig simított rajta, majd kiment a szobából. Te csak úgy ültél ott megkövülve. Pár pillanat múlva kezdtél felbátorodni és körbe nézni. Szemügyre vetted szobája minden egyes kis apró részletét. Galambod egy nagy bögre társaságában tért vissza. Leült melléd, ezúttal közelebb, és kezedbe nyomta a forró italt. Majdnem eldobtad, tényleg olyan forró volt, de azért sikerült a fülénél gyorsan megfognod. Nem mertél a szemébe nézni, nehogy magadra öntsd a teát. Óvatosan belekortyoltál, de még ihatatlanul forrónak bizonyult. Letetted az éjjeli szekrényre.
-Hejj, ezt meg kell innod.- méltatlankodott.
-Meg is fogom, amint nem égeti le az összes ízlelő bimbómat.
-Jól van, oké- meg is lepett, hogy nem kötekszik, de még szép, hogy nem fogod a torkod leforrázni. Felhúztad térdeidet, átkaroltad kezeiddel és csak néztél magad elé. Érezted magadon a tekintetét. Még közelebb húzódott hozzád. Szíved hihetetlen iramban kezdett el verni. Úgy tűnt ki akar ugrani a helyéről és elmenekülni valahova nagyon messzire. Eli kezével felemelte álladat, majd arcodat tenyerébe helyezte. Csillogó szemekkel nézett bele a tieidbe, összefonva tekinteteteket. Elvesztél azokban a barna csodákban. Finoman és lassan egyre közelebb hajolt hozzád, tekintete le-lesiklott ajkaidra. Végig futott agyadon, hogy most alighanem meg fog csókolni. Egy pillanatnyi aggodalom futott át testeden, hogy most is csak álmodsz, de gyorsan el is hessegetted, hiszen érezted, hogy ez most már, ez most valóság. Ajkai nagyon lágyan rátapadtak tieidre. Végre megérezhetted azt az édes ízt, amiről annyit álmodtál már. Cirógatva arcát mélyültél el az érzésben, melyet ez a lágy és gyengéd csók nyújtott neked. Még egy tündérmese vált most valóra. Bár soha nem érne véget ez a pillanat....
2012. november 24., szombat
Dögös Nyuszooo-bónusz
Még egy nap...
Már két hónapja
együtt vagy álmaid pasijával, a dögös nyúllal a U-Kiss nevezetű bandából. A
nyilvánosság egész jól hozzád szokott már, de szerencséd van, hiszen a Kiss Me
fandom egy alapvetően békés rajongói tábor. Olyan nagyon sose akadtak ki, nem
volt fan háború. Persze akadnak még most is olyan beteg egyedek, akik
megpróbálnak az utatokba állni, de ezen már rég túl vagytok. Annak a korszaknak
vége. Már a többi sráccal is elég szépen összebarátkoztál, befogadtak. Az
egyetlen, ami nagyon nehéz egy ilyen kapcsolatban, az az, hogy a fiúk
elfoglaltsága miatt keveset tudtok csak együtt lenni, és ebből is sokszor vagy
mindenkivel együtt. Olykor komolyan elgondolkozol rajta, hogy tulajdonképpen
hány fiúval is jársz te egyszerre. Ennek ellenére nagyon élvezed ezt a
létformát. Együtt lenni életed szerelmével, érdekesebbnél érdekesebb emberekkel
találkozni, sírva röhögni a többi ügyefogyott idiótán. Az életed végre teljes
és tökéletes kerékvágásban működik. De persze most is van egy bökkenő, hiszen
miért ne lenne? Akkor minden unalmas lenne. Hoon az elmúlt három hétben minden
randitokat lemondta. Egy randi sokszor csupán egy pár órás- vagy még annyi sem-
séta a városban, a parkban, vagy reggel egy kávé, süti. Nincs ideje sokkal
többre. Olykor egy-egy vasárnap azért becsúszik, ilyenkor minden felgyülemlett
feszültséget levezettek. Még a harc művészetet is elkezdted miatta tanulni.
Egyszer sikeresen hasba is vágtad szegényt, illetőleg a sípcsontját sem szoktad
kímélni, de ilyenkor mindig kijátssza a "babusgass babám *-*" kártyát,
neked pedig ápolgatnod kell. Na, nem mintha nem élveznéd. Most viszont kicsit
morcos vagy rá, mert azért tényleg, egy reggeli kávé legalább beleférhetne
neki. Csak három hét, igen, ez még nem jelent semmit, a barátaidnak talán
igazuk is van ebben, te mégis gyanakodni kezdtél. Nem arra, hogy valaki más
lenne köztetek, de arra igen, hogy esetleg szünetre vágyik. Néha már tényleg
paranoiásnak érzed magad. Holott azért ez tényleg furcsa. Telefonon is alig
beszéltek, többnyire csak szól, hogy nem ér rá, és ezzel el is intézett.
Szomorú vagy már. Két hete minden nap csak szomorkodsz. Az első egy hét még nem
is számított, de most… Egy boldog hónap annyi megpróbáltatás után, és máris
akadályba ütköztök? Elé akarsz állni, és megkérdezni, hogy mégis mi a jó kötött-fonott
kénköves istennyila ütött belé. Úgy döntöttél, most nem hagyatkozol a
telefonodra, amit akkor nyom ki, amikor csak akar. Bemész személyesen az
ügynökséghez, hiszen ismernek már. Holnap reggel…
Ahogy besétáltál az ajtón, mindenki integetett és biccentett
neked, de ahelyett, hogy egyenesen mentél volna felfelé, a recepció felé vetted
az irányt.
-Szeretnék egy időpontot kérni, hogy láthassam a barátomat, mert
úgy tűnik, neki ez mostanában így megy.
Hatalmas szemekkel néztek rád a közeledben lévő emberek. Nem értették
mi a helyzet. A hölgy feltelefonált a menedzsernek.
-Menedzser-sshi fogad téged, menj csak.
Biccentettél és elindultál. Nem is szoktad még meg, hogy a nem
sokkal idősebbek nálad tegeznek. Te mindenkit magázol, már amennyire ezt meg
tudtad tanulni. Hiába vagy már Koreában régóta, ez a formális beszéd, meg a
másik két alakja, hogy mikor, melyiket és hogyan kell használni nagyon nehéz. Eleinte
a fiúkkal is hivatalos beszédstílusban beszéltél, de mára már a tegezés vette
át a helyet. Bekopogtattál a megfelelő ajtón, majd beinvitáltad magad. A fiúk nem
voltak ott, csak a főnök.
-Szép jó napot! Valami baj van talán?- kérdezte barátságos
hangnemben.
-Nem tudom Uram, mondja meg Ön. Három hete mintha nem is léteznék.
Volt mostanában a fiúknak valami abszolút elfoglaltságuk?
-Semmi olyan, ami eltérne az eddigiektől. Nem tudok róla, hogy
bármi visszatartaná Hoont tőled.
-Pedig valami van a háttérben, és szeretném végre megtudni, hogy
mi. Azt hiszem, van rá jogom.
-Természetesen. Kérem, felhívom, hogy tolja ide a hátsófelét.
Láttad a főnök úron, hogy neki sem tetszik, mert ha baj van, azzal
megint port fogtok kavarni a nyilvánosság és a média előtt. Hallottad, ahogy
beszélgetnek, de nem is figyeltél rá. Próbáltál rideg és kimért maradni. A
nyúllal szemben sem szándékozol elgyöngülni, pedig az nagyon is esélyes, hogy
meg fog történni. Elvégre ő egy istenverte dögös nyúl, akiért a csillagokat is
lelopnád az égről, ha tudnád, hogyan csináld. De nem! Most a képébe fogod
vágni, hogy mekkora egy… hogy mekkora egy… szóval igen… Próbálnál valami sértőt
kitalálni rá, de az agyad felmondta a szolgálatot. Úgy tűnik az eszed vett egy
egy útra szóló repjegyet a tudatlanságba. Vagy akárhova máshova, de, hogy
nyaralni ment, az biztos. Ahogy életed párja betopogott a szobába,
menedzser-sshi kiandalgott, kettesben hagyva ezzel titeket. Persze biztos voltál
benne, hogy ott fog ácsorogni az ajtónál egy pohárral a kezében, megpróbálva
minden egyes szavatokat kihámozni csak úgy, egy vastag, fa ajtón keresztül.
Igen, mert itt még a fa ajtóknak is fülük van. Már hozzászoktál szerencsére.
-Kicsim, valami baj van?
-Ezt most komolyan kérdezed Hoon?! Nem hiszem el, hogy neked totál
természetes, hogy csak úgy lemondasz minden randit, minden találkát, még
telefonon sem beszélgetsz velem, csak úgy magamra hagysz… Komolyan nem érek
neked ennél többet?!
-Egyből a legrosszabbra gondolsz? Gyere velem!
Megőrjített, hogy ilyen édesen mosolygott, tudtad, hogy forgat
valamit abban a répányi kis agyában. Mi van, ha szándékosan akarta, hogy ezt
hidd? Ha tényleg csak játszott, hogy most meg ügyesen, mint egy két ballábas
balerina fordítson egyet a még talán meg nem pecsételődött sorsán. Kézen fogva
kihúzott a szobából, ki az épületből, beültetett a kocsijába és szó nélkül
elhajtott veled.
-Hova megyünk?
-Majd meglátod.
Láttad rajta, hogy kár is faggatnod, nem fog elmondani semmit sem.
-Épp jókor jöttél, bár két nappal előbb, de jó órában. Mindjárt
apály.
-Nem értelek. Mielőtt vagyok két nappal és mi köze van mindennek
az apályhoz?
-Majd mindjárt meglátod.
Elkezdtél agyalni, hogy mi lesz majd két nap múlva, csak úgy
zakatoltak fogaskerekeid, de nem bírtál semmi értelmesre rájönni. Az eszed még
mindig vakációzik. Kiértetek a partra, a tenger partjára. Az apályból rájöttél
ugyan, hogy köze lesz valaminek a tengerhez, de a többiről halványlila dunsztod
sem volt. Kéz a kézben sétáltatok a tenger által nedvesre mosott homokos
parton. Levetted cipődet, másik kezedben tartva a Nap alkonyati égfestését
figyelted. Minden problémád messze szállt már tőled. A bárányfelhők az égen
bársonyos függönyt vontak a horizonton szétterülő sugarak lágy színei elé.
Narancs és vörös színek vívták csatájukat, hogy előkészítsék a Hold és
csillagok pihenőhelyét, hogy átadhassák nem sokára a sötétségbe burkolózó
éjszakának birodalmukat. Érezted, hogy partnered megáll melletted. Felé
fordultál, ő átkarolta derekad. Gyönyörű mosolya elfeledtette veled, hogy
igazából neked mérgesnek kéne lenned rá. Ahogy a naplemente fényei tükröződtek
fenséges barna szemeiben úgy érezted, szíved ennél boldogabb már nem is
lehetne. Lágy csókot lehelt ajkaidra, majd szorosan magához ölelt. Pár perc
múlva elhúzódott, és biccentett, hogy menjetek tovább. Nem volt szükség
szavakra, minden megvolt köztetek, hogy csupán egy pillantásból tudjátok, mit
akar mondani a másik. Csak sétáltatok. Tökéletes randinak bizonyult most ez.
Nem is gondoltad volna, mikor elindultál reggel, hogy néhány pillanat alatt az
egész belső békéd visszatér, hogy újra úgy érzed majd magad, mint a legelső
találkozásnál. Ahogy elnéztél előre a messziségbe, láttad, hogy egy szikla
sorozat felé haladtok. Nem igazán értetted, neked jelenleg eszedben sincs
sziklát mászni. Ahogy odaértetek, Hoon átsegített egy kisebb monstrumon, és
szembeállított az egész fallal.
-Még van pár percünk apályig, utána meglátod, miért hoztalak ide.
Bólintottál, és egyre jobban érezted oldaladba fúródó
kíváncsiságot. Zakatoló szívvel, izgatottan vártad, hogy a víz leapadjon a
fekete sziklafalról. Elképzelésed sem volt, hogy mit fogsz majd meglátni. Ahogy
a víz süllyedni kezdett, mintha formákat pillantottál volna meg. Van valami
feltapadva a kövekre? Hoon mögéd állt, átölelt hátulról, érezted, hogy ő is
izgatott. Mi a manó vár még itt rád? Aztán… Szemeid könnybe lábadtak, sírás kerített
hatalmába. De nem a szomorú sírás. Lelked és szíved boldogsággal és szerelemmel
telt el. A sziklafalra kagylók, színes, gyönyörű kagylók voltak feltapasztva,
megformálva ezzel egy feliratot. Két szó: „Szeretlek. Örökké.” Ahogy a víz
lefolyt a kagylókról, nedvesen hagyva azokat, a lemenő nap halvány sugarai
csillogást varázsoltak rájuk. Ez a két szó tündökölt előtted csillogva, és csak
most jöttél rá, hogy kedvesed azért utasított el több héten keresztül, hogy ezt
most megláthasd.
-Két nap múlva lesz a nyári napforduló, a Nap akkor még jobban
megvilágítaná ezt, de azt hiszem, az üzenet bármikor ugyanez lenne. Szeretlek,
és szeretni is foglak mindörökké.
Zokogva borultál karjaiba. Soha nem hitted volna, hogy valaki
ilyen gyönyörű ajándékkal fog meglepni, hogy valaki ennyire szépen mondja majd
el neked, hogy szeret. Még egy tündérmese se lehetne ennél szebb.
-Én is szeretlek! És ez soha nem fog elmúlni!- Suttogtad
mellkasába. Sokáig zokogtál még, mire képes voltál összeszedni magad. Ő csak
mosolygott rád.
-Hogy csináltad?- kérdezted tőle elfúló hangon.
-Az titok. Az én titkom.
Mosolyogtál rá, hogy is gondoltad, hogy elmondja. Hiszen annyit
szenvedhetett vele, ez tényleg az ő titka marad. Kezdett egyre sötétebb lenni,
így hát elindultatok visszafelé. A tenger békés volt. Nem fújt a szél, így nem
voltak nagy, ijesztő hullámok. A víz lágyan mosta a partot, kellemesen melegnek
is bizonyult. Elengedted párod kezét, majd befutottál a habok közé. Lenge nyári
ruha volt rajtad, de nem érdekelt, hogy vizes lesz. Persze beljebb már hűvösebb
volt ez a sós víz, de nem érdekelt. Nyuszid hamar utánad indult. Ahogy odaért
hozzád, átkaroltad nyakát és rátapadtál ajkaira. Ő derekadba kapaszkodott és
így, boldogan, együtt forogtatok a vízben. Nevetve sikítottál fel, ahogy egy
nagyobb hullám átcsapott feletted. Érezted, hogy kedved egyre játékosabb.
Belefröcsköltél arcába, mire ő csak gonoszul rád morgott. Persze próbálta
elrejteni, hogy igazából nevetne, de ismerted már annyira, hogy ne járhasson
sikerrel. Kisebb vízi csata bontakozott ki köztetek. Végül prüszkölve,
tüsszögve, köhécselve másztatok ki a partra. Hanyatt dőltél a homokban, hogy
kifújhasd magad. Kedvesed melléd telepedett. Felkönyökölt, hogy láthassa
kipirult arcodat. Kezével lágyan simítgatta orcádat, vizes és rakoncátlan
tincseidet vissza a helyükre. Közelebb húztad és lágy csókot leheltél ajkaira.
Tényleg ő életed szerelme és nincs senki és semmi, ami vagy aki elvehetné őt
tőled. Soha többé nem fogsz kiakadni, ha egy kicsit mellőz téged, mert ezentúl
tudni fogod, hogy mindennek oka van. Nagy nehezen összekapartátok magatokat és
elindultatok a kocsi felé. Kéz a kézben, némán, tudva, hogy mindig ott lesztek
egymásnak, soha semmi nem választhat el. Este, ahogy befeküdtél mellé,
kiutasítva mindegyik másik fiút a szobából, ébren figyelve békésen szuszogó
arcát tudtad. Tudtad, hogy igen, Ő az az egy, aki mellett le fogod élni az
egész hátralévő életedet. Ő az az Egy.
2012. november 15., csütörtök
Versenyre :)))
Tovább kell lépnem………..
Haj, már megint csak a plafont bámulom. Az utóbbi időben
folyton csak tűnődöm. Mi változott meg? Mikor? Egyáltalán mi történt? Sőt,
történt bármi is? Évek óta… már évek óta egy csapat vagyunk. A legjobb barátom,
az én társam… volt… Annyira fáj még most is így gondolni rá. Legjobb barátom
volt… Mit tettem, hogy ez megváltozott? Vagy ez az egész mindig is sokkal
erősebb volt az én oldalamról? Talán… Nem tudom, de így mindenre
visszagondolva… Mikor még mi voltunk a boldog ElVin. Kevin és én, folyton
együtt, mindig mindent megbeszéltünk, akármi történt, ő mellettem állt. De
mostanában, az elmúlt hónapokban egyszerűen nem találom a helyem. Kevin már nem
velem beszéli meg a dolgokat, már nem velem lóg együtt, már nem az én ágyamba
mászik be, ha rosszat álmodik. Hogy pontosan mi is történt? Bár tudnám. Azt
mondják, véletlenek nincsenek. De, hogy hihetném el, hogy egy ilyen barátság
csak így tovaszálljon? Barátság? Nem is biztos, hogy az volt. Már, mint, hiszen
mindenki a bandában a barátom. De ő más volt. Különlegesebb. Ő volt az én
társam. A kapcsolatunk talán nem volt több, mint egy igazi barátság, de sokkal
mélyebb volt. Talán még őszintébb is. Bármikor sírhattunk egymás előtt,
nevettünk, szórakoztunk, én voltam az egyetlen, aki egy vállrándítással
lekezelte Kevin hisztijét. És most? Itt fekszem az ágyamon, a plafont bámulva,
az üres szobában, néma csöndben, és nem tudom, mit tegyek. Tényleg elvesztettem
volna a legjobb barátomat? Hiszen hiába vannak itt a többiek, mert Jaeseop-ah
és Dongho-sshi mindketten az én ments váraim, de… Ez soha nem lesz ugyanaz,
mint Kevinnel. Vagy csupán én hittem azt, hogy mindez valódi volt? Hogy
gondolhatok olyat, hogy csak volt? Bár ne lenne igaz. Miért kellett neki valaki
más, mint én? Amióta csak Columbiában voltunk, sőt, már az előtt is, az én
barátom egy nyúl mellé pártolt. Istenem, hogy gondolhatok ilyen rosszmájúan
Hoonra? Nem akarom őt hibáztatni. Sokkal inkább csak magamat kéne. Hogy nem
vettem észre? Az én szeretetem mindig sokkal erősebb és őszintébb volt. Én
kötődtem igazán Kevinhez, és nem fordítva. Valahányszor eltűnődöm, a szívem is
belesajdul. Miért csinálok én ebből olyan nagy ügyet? Hiszen, még mindig jóban
vagyunk, még mindig ökörködünk, csak egy kicsit eltávolodtunk.
-HYUUUUUUUUUUUUUUUNG!!!!!!!!- ki kiabál suttogva??? És ki
tör be az ajtómon? Dongho?
-Mi a baj öcskös?- whoa, nem szokott így beugrani mellém.
-Jaeseop-ah gonoszkodik!!!
-Ilyenkor?! Már éjfél is elmúlt…
-De ez a kis troll még mindig lövöldözik. Csodálom, hogy még
nem folyt ki a szeme…
-AJ! Elvetted a játékát?
-Oh dehogy. Csak kihúztam a konnektorból.
-És megfenyegetett, hogy kettévágja a kábelt, ha nem megyek
aludni!!
-Gonosz… de jogos.
-Hyung! Még te is AJ mellé állsz?! Ne árulj el!!
-Dehogy árullak te kis gyökér. Akarsz ma itt aludni?
-IGEN!
Oh, és már be is bugyolálta magát.
-Azért az a takaró még nekem is kell!
-Minek? Én vagyok a kisebb, most az enyém!
-Na ne kötözködjél. A végén tényleg kettévágjuk azt a
kábelt…
-Oh már…
Hehe, máris ad a saját takarómból.
-No jól van akkor. Jó éjt, reggel a te dolgod ébreszteni
Eli.
-Majd jól megrugdosom! Neked is jó éjt.
-Nem fogsz tudni innen kirúgni.
-Fogadjunk?
-Reggel kiderül.
-Na de akkor most már alvás!
-Szép álmokat Hyung!
-Neked is te troll!
Végre nem vagyok egyedül. A bandában Donghoval vagyunk mi
ketten a troll duo. Szeretem, hogy folyton ugratjuk egymást. Bár olykor az
idegeimen táncol, sőt, néha át is vágja őket, de azért bírom a buksiját. Olyan
kis ártatlan báránynak mutatkozik, meg kis aranyos fiúcskának, de közben meg
aztán ő a banda leggonoszabbja. Habár Soohyun is nagyon ott van, ha
gonoszkodásról van szó, de Dongho mindig kitalál valamit, amivel cukkolhat
minket. Főleg engem. De vissza is kapja, mondjuk.
Olyan ostoba voltam és vagyok is. Ahelyett, hogy azon
siránkozok, hogy milyen távol került tőlem Kevin, inkább annak kéne örülnöm,
hogy a többiek milyen közel vannak hozzám. Reggel akkor is meg fogom próbálni
kiverni ezt a kis dögöt az ágyból. De most viszont, azt hiszem, nekem sem
ártana néhány órányit aludnom. Talán eltalálok Álomvilágba.
Brrrr, de utálom az ébresztő hangját. Utálok felkelni.
Whoááááá, áucs. De régen estem ki az ágyból. Ahj, ez most fájt. Wííí, és el van
zsibbadva a lábam, jájj, nem szeretem, amikor hangyák ezrei járják át. Miért
ilyen hideg mindenem? Oh… hogy nem volt takaróm az éjjel. Remélem nem fáztam
meg. Dongho maknae, ezért még megfizetsz! Még csak meg sem rezzent az
ébresztőmre. Pedig direkt bosszantó zenét tettem be, hogy mindenképp felkeljek,
de úgy fest, neki ez meg sem kottyan. Nos, ha a zene nem is, majd én! Háhá,
akkor is kibogozlak a takarómból! Mondom akkor is kiszedlek. Dongho, akkor is.
Na már!
-Te bukfenc maki, kelj már fel!
-Süsd meg magad reggelire, te húsos galamb!
-Oh, a nyelved máris paprikás?
-Mikor kóstoltad te meg a nyelvem??!
-Heh? Már miért kóstoltam volna meg?
-Hát mert tudod, hogy paprikás.
-Fel van vágva, azt jelenti.
-Ezt is lecsekkoltad?
-Jajj te, ne forgasd ki a szavaimat, te hínárlakó troll!
-Szeretem a hínár levest. Főzöl ebédre némi sült galamb
combbal körítve?
-Meg akarsz enni?! – wáá, ne harapj!!! Most komolyan
beleharapott a combomba? Jézusom, ez fájt!
-Na hagyj békén!
-Te terrorizálsz engem, holott én vagyok az idősebb, és még
én hagyjalak békén? Te égetni való holtfa!
-Azt nem szokták már égetni, mert elkorhad…
-Te mióta tudsz ilyeneket? És ne okoskodj…
No, háhá. Csak sikerült kiszednem az ágyból.
-Hmmm…. mégis csak főzöl valamit?- huh, én is érzem, így,
hogy mondja.
-Persze, és egyszerre vagyok két helyen te lökött tyúk.
-De akkor ki?
-Nézzük meg! Gyere, ha tudni akarod. Ha nem jössz, egy
falatot sem kapsz!
-Na! Ez rossz fenyegetés.
Legalább beválik. Hajlandó feltápászkodni. Akkor irány a
konyha. Úgy látom még egész csend van, nem csak a maknae-nak esik nehezére
felébredni.
-Tyű a mindenit, mégis csak sikerült életet verned ebbe a
kutyuli-mutyuliba?
-Jaeseop-ah, mondtam, hogy menni fog. Minek köszönhetjük a
reggelit?
-Most csak nekünk hármunknak készítem, Hoon megígérte tegnap
este, hogy összeüt majd valamit, szóval nem vonok meg senkitől semmit.
-Ez körmondat volt. De én felfogtam. Donghonak meg mindegy
már, ahogy elnézem.
Az a kis dög máris dézsmálja a kaját.
-Vigyázz, mert fo….rró…
-Ááááá, ez most egy hétig fájni fog! Előbb is szólhattál
volna Jaeseop-ah!
-Ne sírj te kis tömnivaló mohó gombóc, miért nem fújtad
meg?- ott gőzölög a tűzhelyen, még jó, hogy forró.
-Na majd én megfújom neked!- na de AJ!
-Miért, nem kisbaba már!
-Igyál egy Red Bullt, idegesítesz!
-Te aljas kis trombocita, na megállj!
-Elég ti ketten, vagy egyikőtök sem kap enni!
Oké, ez hatott. És tényleg megfújja neki. Hihetetlen. Hm?
Még nekem is? Mi ez a gondoskodás? Nem vagyunk mi ehhez hozzá szokva. Na de
nyamm… hm, ez nagyon finom.
-Nagyon jó lett! Ügyes vagy!
-Köszönöm hyung! Dongho, neked is ízlik?
-Igen, köszönöm. Kérek még!
A mohó mindenit. Még jó, hogy barátunk sokat készített.
-És miért is kapjuk mi ezt?
-Csak úgy. Nem vagyok vak Eli, láttam, hogy mostanában
magadba zárkózol, gondoltam ez majd segít kicsit.
-Jah, beláncolja magát és eldobja a kulcsot. Csak, hogy tudd,
én nem fogom neked megkeresni.
-Tudtam, hogy rád számíthatok öcskös! Bulldog képű nyálgép!
-Koszos, hígagyú szárnyas mutáns!
-Életem értelmét adjátok ezekkel a beszólásokkal.
-Macskanő!!- ajha, ezt pont így egyszerre, Dongho-sshi. Egy
rugóra jár az agyunk.
-Macskának macska, de, hogy nő-e?! Nem kéne akkor félnetek
tőlem?
-Upsz, de… igaza van…öcsi, meneküljünk!
-Benne vagyok, de a kaját is visszük!
Milyen egyértelmű. na de viccet félretéve, ez nagyon kedves
húzás volt tőle. Olyan furcsa, hogy fiatalabb nálam, mégis sokkal érettebb. De
közel áll hozzám, meg tudjuk érteni egymást. Hálás vagyok érte. Na jó, ez most
visszaadta az optimizmusom. Lássuk, mit hoz a mai nap, méghozzá emelt fővel!
Gyere te nap, nem félek tőled!
……
2012. október 18., csütörtök
Érte, másért nem...-19(+18)
Álmodban sem….
Úristen ez az aljas mosoly. Csak úgy villámlik az ördög tűz
a szemeiben. Tudja, hogy úgyis megkapja, amit akar. Jelen esetben engem. És ezt
úgy élvezi. Hihetetlen. Na de akkor tudod mit, kedves Soohyunom? Nem aprózzuk
el. Olyat kapsz, hogy egy hétre is lehiggadsz!
-Ne totojázz!- súgom a fülébe. Bele is harapok. Felnyög. A
hideg is kiráz ettől a mély, suttogó hangtól. Eltolja magát. Helyes, ülő
helyzetbe lököm és én is felülök. Lekapom róla a pólóját és neki esek a
nyakának. Tudom, hogy imádja. Puha bőre olyan finom. Lássuk csak közben a
kockáidat, megvannak még? Áh, érzem, hogy beleremeg minden érintésembe. Helyes.
Veszítse csak el a kontrollt. Ki fogom készíteni. Hm, az én pólóm is mászik
felfelé a nyakam felé. Nocsak, meguntad, hogy rajtam van? Tessék, már nincs. Ne
akarj máris hanyatt dönteni. Előbb megkínozlak kicsit. Gyors mozdulattal mögé
térdelek. Végig simítom gerincét, belefújok a tarkójába. Látom a karján, hogy
tiszta libabőr. Halkan sóhajtozik. Végig csókolom a gerincét. Ha most nem ülne,
szerintem összeesne. Ráfogok csípőjére, huh, megugrik. Hehe, megleptem. Előrébb
csúsztatom a kezem az övére. Háh, nincs öve. Persze, nem kell minden
nadrágjához. Könnyebb dolgom van legalább. Mi lenne, ha… belecsúszna az egyik
kezem a nadrágodba? Oh, egy újabb halk nyögés. Még jó, hogy muszáj csendben
lennie két okból is. Bár egyből is nehéz, de így legalább nem kell félnem, hogy
elkiáltja magát. Remélem. Oh, már szinte teljesen éledt odalent. Játszunk csak
egy kicsit.
-Ahj Hoon… ne kínozz…
-Dehogynem… Tudom, hogy szereted…
Az arca mindent elárul. Oh, nekem dől. Az ajkam kéne? Csak a
nyakad meg ne fájduljon. Így hátra tekerni, de nem állok ellent. Viszont most
akkor is én fogok nyerni. Hm… azonnal így vadulsz kedvesem? Akkor elhúzódom…
-Hoon!
-Engedj nekem, vagy nem kapsz semmit…
Még egy aljas mosoly. Úgy látom, tetszik neki, hogy én
akarok lenni a főnök. Na lássuk, hagyod is-e. Óóó, el vagyok képedve. Az első
eset, hogy én nyerem meg a nyelvcsatát. Bár, most nem kellett küzdenem. Ez így
nem teljes siker, de… Na, eddig bírtad? Máris küzd… Nem engedek. Ha kicsit
erősebben markolok rá… oh, tudtam, hogy működni fog. Már vonaglik. Elszakadok.
-Fordulj!- ismét fülébe súgom parancsomat. Megteszi. Kicsit
feljebb tolom, majd hanyatt lököm. A párnák miatt nincs teljesen vízszintesen,
ez így tökéletes. Ölébe mászom és ajkára tapadok. Az övemmel babrál. Nekem van,
úgy, hogy kicsit szenvedhet is vele. Csatold csak ki, levenni így rólam úgysem
tudod. De nem is nyúlsz bele egyetlenem. Megfogom kezeit, feje fölé fogom,
szorítom. Jöjjön csak a nyakad. Meg is szívom kicsit. Hadd liluljon. Sóhajtozz
csak. Nem engedem el a kezeit, pedig érzem, hogy szabadulna. A csípője is
vonaglik alattam, pedig még messze van attól, hogy akciózhasson. Megyek
lejjebb. Vállgödör, keresztcsont. Mellkasa… kicsit megfújom a bőrét. Beleremeg.
Tévedjünk kicsit arrébb. Óvatosan beleharapok mellbimbójába, ha tudna, most
biztosan sikoltana. Folytatom a csókokat. Puha puszik mindenhova. Haladjunk még
lejjebb. Pocija következik. Minden kockájára egy nagy puszi. Hm… és ha
belenyalnék a köldökébe? Megint remeg. Azt hiszem sikeres a kikészítő akcióm.
Pedig még nagyon nem vagyok a végén. El sem kezdtem. El kell engednem a kezeit,
különben nem tudok lejjebb menni, eddig értek el az én karjaim. Nem baj.
Megfogom nadrágját. Ajkaim előtt húzom le róla.
-Úristen, Hoon…
Ezt még nem próbáltam eddig, na de majd most. Finoman
belekóstolok nemesebbik testrészébe. Összeszorítja a szemeit. Háhá. Nyertem.
Nyelvemmel játszok vele. Isteni látvány a kéjjel szenvedő arca. Csak úgy
vergődik. Várj csak, még nem is szívtam meg…
-Úristen!
Oh, hékás, ez egy kicsit hangos volt, de talán nem
hallatszott még ki. Úgy látom, ezt most nagyon élvezi. De látom, alig bír már
magával. Végig csináljam? Végül is ezt akarta. Na de nem ilyen gyorsan. Kínozni
akartam. Elengedem. Sóhajt.
-Hoon ne szórakozz velem!
-Te akartad. Most megkapod!
Nem vettem még le róla teljesen a nadrágját, akkor ezt most
megejtjük. Kezeimmel masszírozom most neki, egyre jobban vonaglik. Szenved az
élvezettől, látom én. Eddig is szenvedélyesek voltunk, de nem voltam még vele
ennyire aljas. Ám ami azt illeti, baromira élvezem. Ezt neked te kanos dög.
Betegen is csak a szexen jár az agyad? A frászt hoztad rám, két napig bőgtem
miattad, te meg csak ilyet akarsz? Hát most megkapod kamatostul. Ahogy ígértem.
Ismét kezelésbe veszem, de most azonnal megszívom. Nyögdécsel. Alig hallható,
de én hallom. Zene füleimnek. Kezemmel rásegítek. Markolássza a lepedőt.
Szemeiben ég a vágy, kéjjel van telve. Ha jól látom, az ép eszének már nyoma
sincs. Átadta magát az élvezetnek. Jól is tette. Legalább lehiggad majd kicsit.
Jót fogsz ma aludni úgy érzem. Úgy érzem nyelvem is jó munkát végez. Gyorsítok
kicsit a tempón. Egyre többet sóhajt. Lassítsunk megint.
-Hoon, te… édes istenem…
Nem tetszik, hogy váltogatom a tempót? Dehogynem, tudom én,
hogy oda vagy érte. Megint elengedem. Kezemmel folytatom, de betámadom a hasát
most. Harapdálom a bőrét. Lehet lesz pár kék vagy éppen lila foltja, de kit
érdekel? Majd nem mutogatja a kockáit a rajongóknak sem. Kezemmel gyorsítok
kicsit. De mindjárt le is lassítok. Vagy gyorsítsak megint? Játszunk csak.
Szenved, látom az arcán. Lehet, nincs már messze. De nem engedem még neki.
Elengedem kezeimmel is.
-Abba ne merd hagyni!
-Miért, akkor mi lesz?
-Hoon! Folytasd!
Oh no fene, megint te parancsolsz? Nem… Még nem folytatom.
Pihenj picit. Annál jobb lesz, ha vége lesz. Nyugalom, már villámok vannak a
szemeiben. Szépen lassan rámarkolok megint, mielőtt rám ereszti Zeusz haragját.
Csigalassúsággal ajkaimat is közelítem. Csak puszikkal hintem be. Már morog.
Háhá. Kínlódj csak én szerelmem. Finoman megnyalom. Figyelem az arcát, mennyi
minden fut át rajta. Kéj, düh, vágy, tűz, kín. Nem volt még ilyen jó dolga.
Most van. Végül is beteg, kényeztethetem. Vagy kínozhatom? Vagy ez egy, és
ugyanaz? Leginkább ez egy és ugyanaz. Kéjes kín. Újra szívni kezdem. Közben
azért nyelvem sem tétlenkedik és kezemmel is gyorsítok. Most már nem állok meg.
Egyre jobban zihál. Sóhajtozik és nyögdécsel. Hál istennek, hogy majdnem némán.
Ennyi biztosan nem hallatszik ki. Ezt hagyhatom még neki. De befogom a száját,
ha ennél több hangot mer kiadni. Gyorsítsunk még jobban. Erősebben is szívom.
-Hoon, én… én… mindjárt… nem bírom… Hoon!!!
Whoahw. Érzem a lüktetését. És hát… egy kicsit… furcsa íze
van… Nem is tudom, mivel illessem. Furcsa. Meg is vagyok lepve, hogy végig
csináltam. De… alig kap levegőt, teljesen kimerült. Zihál, látom, hogy a
szemeit sem bírja nyitva tartani. Elengedem és ráfekszem a vállára.
-Atyaúristen Hoon…
-Nem tudtam, hogy isten vagyok, vagy atya, de igen?
-Ne szemtelenkedj…
-Elégedett vagy?
-Most viccelsz? Eszméletlen vagy…
-Na ugye…
-De… ezzel még nincs vége…
-Ezt meg ho…?
Ahj, Soohyun. Így letámadni. Megint nem hagyod, hogy én
irányítsam a csókot! Hejj! Nincs erőm küzdeni. Hogy lehet még mindig ennyire
tüzes? Végig dolgoztam egy menetet rajta, erre meg még mindig? És… wááá…
úristen… Most visszakapom? Ahw, ő játszik az én játékszeremmel. És olyan jól
csinálja… Tudja, hogy hozzon izgalomba pár pillanat alatt. Ahj, mit csinálsz?
Hasamra nyom. Így fekszel rám? Mégis mit…? Ahw, a vállamba harapott. Azt hiszem,
én sem fogom magam mutogatni. Na nem mintha olyan nagyon szoktam volna. Ahh, és
halad lefele. Le is kapta a nadrágom. Hm? Hova lettél? Mi ez a hang? Oh,
testápoló? És máris? Édes istenem… bennem is van. Hogy is akarod te ezt? Kicsit
felemeli alfelem. És… áh, imádom, ahogy a kezével játszik. Így odafér és…
úristen… ez az érzés… kín és kéj egyszerre. Már nem is fáj, csak… uh… Szét
fogom tépni a párnát, ha így folytatja. Bele is temetkezem az arcommal is, úgy
engedjetek ki egy kis hangot. Muszáj… nem bírom ezt némán. Isteni érzés. Ahj, ő
is szórakozik velem. Gyorsít és lassít. Ez ilyen baromi kínzó? Átérzem, hogy én
miket válthattam ki belőle. Atyavilág, de… Mire hajtasz? A keze gyorsabb most…
És én… Nem vagyok messze… Nekem ez most
gyorsabb lesz, mint neki. Úristen… Végem van…. Ennyire nem lehet jó… Kin
gyakorolt ő előttem? Kizárt, hogy zsigerből legyen ilyen profi… Vagy mégis?
Mert akkor én nagyon szerencsés vagyok. Élvezem… istenem. Nem tudom, ki találta
ezt ki, de nagyon jól tette. Ahw, mindjárt… Muszáj még jobban eltemetnem az
arcom. Pedig ő még nem, érzem, hogy nincs még közel. Nem elég gyors, de….
ahwwww….Nem kapok levegőt. De… istenem…. Ahh, meghaltam és a mennyben vagyok.
Oh, elengedsz? Vagyis nem, csak. Hm? Teljesen rám fekszik. A
kezével végzett, most jön a másik része? Ajkai a nyakamra tapadnak. Ki fogja
szívni? Ahj, ez is annyira jó érzés. És… gyorsít a tempón. Lassít… megint
gyorsít… visszakapom minden kínzásom? Akkor ma nagyon meg fogok halni. Áááááá
megtalálta a gyenge pontom. Az a csomó… ahhh, ha arra játszol én… én megint… ez
hihetetlen érzés. Nem ért még egymás után két gyönyör hullám, de úgy tűnik az
elejétől erre játszott. Aljas vagy de uhh…. Nem bánom… Áhh, istenem. Ez ez ez… erre szavaim
nincsenek. Azt sem tudom, mit gondoljak. Édes istenem. Gyorsít, lassít. Az
őrületbe kerget.
-Na tetszik, te mocskos kis pusztuljka?
-Megőrülök tőled!
-Üdv a világomban!
Ezért még olyat kapsz! Bár én kezdtem. Wáá, most a másik oldalon szívja a nyakam. Két lila
foltom is lesz. De szeretem, ahogy kiszívja. Hordhatok egy hétig sálat azt
hiszem. Vagy két kiló púdert. De… uh… istenem… ahww…. egyre… közelebb… vagyok…
nem… bírom…
-Mindjárt… én… én… mindjárt… nem… bírom… tovább…
Áááááááá…. mi lenne velem, ha ez a párna nem lenne? Ahh, és
megint érzem a lüktetést. De én meg reszketek. Ez ez ez… erősebb volt, mint az
előző. Kifogyott az oxigén? Nem kapok levegőt. De ahogy elhallom ő sem. Nem
szokásunk egymás után két menetet lenyomni. Oh, lemászik rólam végre. Már
kezdte nagyon nyomni a tüdőmet így. Hanyatt fekszik. Most én is. Nem fekszem
rá. Azt hiszem kell a levegő mindkettőnknek.
-Most már… elégedett vagy?- préselem ki magamból.
-Egyelőre. De korán van még.
-Mész a fénebe inkább. Megkaptad most a kamatot is.
-A fenéket. Azzal még mindig jössz.
-Dehogy jövök. Törlesztettem. Elég szépen is, ami azt
illeti.
-Oh, azt te csak hiszed. De most… éhes vagyok…
-Pfffff…. hihetetlen vagy. Adj még egy percet, aztán behozom
neked.
-Ki is tudok ám menni érte.
-Beteg vagy, hadd hozzam be.
-Nagyon beteg…
-Soohyun…
-Jól vanna, oké. Megengedem.
-Azt a mindenit, milyen engedékeny valaki. Levegőt is
vehetek közben?
-Ne gúnyolódj! És mi lenne, ha megtiltanám?
-Ki kéne fizessed a temetésem…
-Na ez rossz vicc…
-Akkor meg ne szórakozz!
-Hisztis tinilány…
-Én?! Úgy rémlik neked szokott havi bajod lenni!
-Mert te kiváltod belőlem…
-Chö… nem kell ám velem lenni…
-Még, hogy nem kell? Lehetetlen nem veled lenni…
-Mégis szívatsz!
-De csak szeretetből.
-Milyen jó nekem.
-Ugye? Viszont szerintem letelt az az egy perc.
-Rabszolgahajcsár…
-Te erősködtél, hogy behozhasd. Akkor indíts!
-Háh, ezt még megjárod.
De meg ám. Na de… öltözzünk fel, aztán uccu ki. Elég sötét
van kint, a többiek alhatnak már. Vagy nem, ki tudja. Menjünk ki. Ég a
nappaliban a villany. No mi a fene. 2Seop és DongVin páros filmezik. Kiseop AJ
vállára hajtott fejjel, a többiek meg csak úgy ülve egymás mellett. Ezek
szerint most nem horrort néznek. Nagyszerű. de hol van Eli? Mindegy. Most nem
számít. Felkapcsolom a villanyt a konyhában is. Azta mindenit, mekkora
disznóólat hagytak ezek itt maguk után. De nem én fogom eltakarítani, ez
egyszer biztos. Arra várhatnak. Na de, nyissuk ki a hűtőt, remélem, van még
valami ehető is. Éljen, félretéve nekünk egy kis vacsi. Imádom, hogy mindig
gondolnak ránk. Kiszedem két tányérba, és megmelegítem. Előveszek két tálcát,
majd azokon viszem be. Nocsak, van még egy kis szőlőnk is. Viszek be abból is
desszertnek. Kész vagyok, mehetek. Egyensúlyozva mászok vissza kedvesem
szobájába. Ölében máris a laptop. Kocka.
-Itt a vacsi, tedd azt félre.
-Nézzünk közben filmet. Érdekes, amit elkezdtél, most
befejezhetnénk.
-Öhm, oké, rendben. Akkor egy kicsit pakolj össze.
Megigazítja a lepedőt és a takarót, sikeresen összegyűrtük.
-Lehet le is kéne cserélni, nem?- kérdem tőle.
-De igen. Eszünk, lezuhanyzunk, és áthúzzuk, okés?
-Persze. Na együnk, mert az én gyomrom is kilyukad.
Tényleg érdekes film. A tálcák az üres tányérokkal már
összepakolva az éjjeli szekrényen pihennek. Amennyire csak tudok, hozzábújok
Soohyunhoz. Imádom, hogy mindig úgy szorít. Szerencsére ő is olyan bújós, mint
én. Nem kell attól félnem, hogy zavarja a közelségem. Az szokta zavarni, ha
éppen nem mászok be a karjaiba. Ennek nagyon örülök. Imádom érte.
Hosszú egy film volt, de jó volt. Remélem már mindenki
alszik és csak mi vagyunk ennyire hülyék, hogy még ébren vagyunk.
-Na, indítsunk fürödni, mert sosem fogunk aludni.
-Rendben. De előbb adj nekem egy csókot!
Oh a kis telhetetlen. Persze, hogy adok neki. Whoahw, de
heves vagy. Mit tervezel? Oh, a szőlő. Azt még nem ettük meg.
-Nyisd ki a szád!- na, most te etetsz engem? Rendben.
-Te is!- kap ő is egy szemet. Hejj, az ujjamat ne… Megnyalta
az ujjam. Már megint vágyat látok a szemében? Végig húzza a következő szemet az
ajkaimon. És megnyalja a sajátját. Most én kapom be az ő ujjait. Azt hittem túl
fáradt leszek még egy játékhoz, de nem. Benne vagyok. Hohó, mi van? Kézen
fogott és húz ki a szobából… akkor most mi akarsz? Teljes a sötétség kint, már
mindenki alszik. Így is, úgy is némaságra vagyunk kárhoztatva. Szóval mindegy.
Bár így legalább nem látják, hogy milyen sebességgel húz be leaderem a fürdőbe,
zárja be az ajtót és nyom neki a falnak.
-Hogy lehetsz megint ilyen tüzes?
-Nem bírok betelni veled nyuszim… ez lesz a kamat most…
Ajajj, ezzel vajon mire céloz? Hát legyen. De ha az én pólóm
ilyen gyorsan lekerül, akkor a tied is. Nocsak, nem lacafacázik, a nadrágomból
is kibújtat. Akkor a tied sem kell. Betol a zuhany alá. Víz megnyit. Wááá, ez
hideg…. wááá, ez forró…. na, így már jobb.
-Bocsi…
-Nem gáz, először lefagyok, majd lesülök. A te bűnöd lesz,
ha valami nem fog bennem rendesen működni…
-Benned legfeljebb én fogok működni, és hidd el, azzal nem
lesz baj…
Atyagatya, ezt a megjegyzést. Muszáj mosolyognom rajta. Már
megint a nyakamat szívja. Nem baj, hátammal a falnál…én is elérem a nyakát.
Kezeimmel pedig lent játszok vele. Ahw, ő is velem. Te jó ég… Kipihentem magam
úgy érzem, ez megint… már megint… akarom… máris… azonnal… egyszer már voltunk
itt. De most miért nem fordít meg? Wáá, hogy akarod? Felemelte lábaimat a
derekára. Átkulcsolom derekát. Így viszont csak belé tudok kapaszkodni. Belenéz
a szemembe. Ég benne a vágy. És…
-Áá………….- úristen, még idejében tette a kezét a számra.
Ilyen lendülettel sem… telített még el. Na, ez így már jobb. Ajkaival tapasztja
be ajkaim. Mindjárt jobban tetszik. És már mozog is. Nem kímél most sem. De
most végképp ő diktálja a tempót. És megint játszik. Megőrjít. Áh, de miért
húzod ki? Úristen de aljasul néz. Mit tervezel? Leteszi lábaim. Kezeivel halad
lefele. Áhhh, rámarkolt. Csillagokat látok. És… és… és… úristen… ős is tudja,
hogy kell ezt a nyelvével. Atyavilág, mibe kapaszkodjak? Nincs párna, hogy
tépkedhessem… ahw, és szívja… úristen… Nem bírom, nem kapok levegőt. Elengedi.
Miért? Feláll. Megfordít és… megint bennem van. Ááá, azonnal megtalálta a
pontomat. Tudja már pontosan, hogy találja meg? Istenem ez… már megint… és a
kezével… nem fogok kibírni megint két hullámot. De most gyorsabban csinálja, ez
ez ez… csak a keze gyors, csípőjével lassít. Ah, megint kihúzza. Mi van ma
vele? Nem nekem kéne megfizetnem? Vagy az neki a kamat, hogy kínozhat?
Megeshet, amilyen gonosz. Megint megfordít. Ah, és letérdel. Jézusom… nem bírok
ennyi ingert egyszerre. Úristen, ez isteni… Hogy lehet valaki ennyire jó? Nem
bírom. Mindjárt végem van…
-Soohyun én… mindjárt… nem bírom… nem bí…- ahww, végig
mondani sem bírom. Úristen, nem engedett el. Istenem. Ez valami eszméletlen
erős hullám volt. Mégis égek még mindig. És még ő sem fejezte be… Ahww… minden
homályos, a világ is forog. Megint megfordít. Folytatja. Gyorsan. Ilyen tempót
istenem. És megint azonnal, pont azt a csomót. Ezt én már tényleg nem bírom.
Mindjárt összeesek. Remegek. Nem érzem a lábaimat. Istenem. Még, egy kicsit és…
-Nem bírom…- de már kinyögni sem bírok többet. Ááááá………..
hogy lehet egy picivel sem gyengébb a gyönyör? De tényleg nem bírom, össze
fogok esni. Érzem az ő lüktetését is. Erősen érzem. Soha ennyire tüzes nem volt
még, hogy csak úgy lenyomjunk három menetet egy este alatt. Hihetetlen. de..
kihúzza. Már összeeshetek. Le is huppanok a zuhanytálca aljára. Ő is. Magához
húz.
-Eszméletlen vagy Soohyun…
-Én? Hát, te sem panaszkodhatsz!
-Remélem ennyi azért elég volt.
-Azt hiszem semmi erőm nem maradt.
-Nekem sem. Kizárt, hogy én a közeljövőben innen felkeljek.
-Az jó, mert én is képtelen lennék rá.
-De meg fogunk fázni.
-Meleg a víz.
-Jah, de akkor meg leázik rólunk a bőr is.
-Pár perc, oké? De annyi akkor is kell.
-Jól van. De aztán alvás.
-Az az. Holnap egész nap aludni fogok.
-Ezt örömmel hallom. Díjazom.
-Látod, csak ennyi kellett, hogy elérd.
-Csak ennyi?!
-Kérnél még?
-Jézusom, te nem vagy normális.
-Tudom. De te sem ellenkeztél túlzottan.
-Tudtad, hogy nem fogok mi?
-Azért volt egy pillanat, amikor elbizonytalanodtam még az
elején.
-Háh, akkor csak határozottabbnak kellett volna lennem.
-És az miért lett volna jó? Ez így sokkal jobb volt.
-Hát az orvosnak nem igazán fogadtál szót vele.
-Nem táncoltam hat órán keresztül megállás nélkül, szóval
de, szót fogadtam.
-Jó, ez igaz.
-Na ugye. Minden relatív. Ez meg… egyszerű szükség…
-Azért rendszert nem csinálunk belőle…
-Miért nem?
-Soohyun!!!
-Jól van na. Majd csak néha napján. De ha mindig így
babusgatsz, ha beteg vagyok, gyakrabban leszek beteg.
-Rúgom is szét a segged azonnal te hígagyú pojáca!
-Mogorva törpepók!
-Az meg milyen? Tüskehiányos úszó medúza!
-A medúza lehet nem úszó is? Zúznivaló lapos kavics!
-Mindjárt ledarállak és töltök belőled kolbászt!
-Hurkát inkább, az jobb…
-Óóó, hogy a kénkorszaki villásfarkú krampusz vinne el a
pokol égetően bugyorgó legmélyebb fenekű üstjébe…
-Ámen…
-Te görcs…
-Szeretlek!
-Én is téged, teee….
Istenem, de szeretem tényleg. Minden hülyeségével együtt.
Úgy, ahogy van. Na jó, keljünk fel most már, mert tényleg nem lesz jó vége.
Azért még remegek kissé. Bár ahogy elnézem, ő sincs teljes erejében.
-O-óóó…
-Mi a baj nyuszim?
-Arra nem figyeltünk, hogy ha a ruháinkat a földre dobjuk,
minden csurom víz lesz.
-Upsz. Na nem baj. Törülköző van, az ágyban meg… amúgy sem
kell ruha…
-Na nem, ma nem lesz több menet.
-Csak ugratlak. Úgyis alvós cuccba öltöznénk a szobában,
szóval nem gáz, ha ezek vizesek lettek. Kiterítjük őket és kész.
-Okés. Mossunk fogat még.
-Oh tényleg.
-Higiénia mintapéldája.
-Valaki elvette az eszemet.
-Háháhá. Vissza ne kérd tőle…
-Az eszem? De, azt kérem. A szívemet nem kérem…- ahj, tee…
kapsz ezért egy édes csókot. De csak egyet. Olyan édesen mosolyog. Elolvadok
tőle. Na de… kaparjuk magunkat össze. Fogmosás. Menjünk be a szobába.
-Ahj, a saját szobámban hagytam az alvós pólómat.
-Adok én neked.
-És a telefonomat is.
-Nem is voltál ma a szobádban!
-De a pulcsimat bedobtam és annak a zsebében volt a
telefonom.
-Ügyes vagy kicsim.
-Tudom. Na, mindjárt jövök.
Nagyon halkan átosonok. Nocsak, egy hajszálra nyitva van az
ajtóm? Lessünk be. Hátha megzavarok valamit… oh… O.O Ajj de édesek. AJ alszik,
ha jól látom, de Kiseop… Mi a szent manót művelsz te? Az egy filctoll?
Atyaúristen. Mekkora egy troll. Nem látom, viszont mit rajzol Jaeseop arcára.
Úristen ebből mekkora balhé lesz reggel. Áh, ezt nem lehet csendben.
-Ki van ott?!
-Nyugi Kiseop, csak én…- suttogva megyek be- te olyan beteg vagy xD.
-Szerintem mókás. Kíváncsi leszek reggel a fejére.
-Vegyél fel egy bukósisakot szerintem, lehet véged lesz.
-Ugyan, engem nem bántana. De csss, fel ne ébresszük.
-Igaz, igaz. Csak pár dologért jöttem és már megyek is.
Istenem, ez nagyon kész. Gondoltam esetleg cirógatja, vagy
nyom neki egy puszit, de neeem, neki filccel kell összefirkálnia az arcát. Hát
behalok. Na jó, majd kuncogok Soohyun mellett, innen gyorsan ki, tényleg nehogy
felverjük. Telefon megvan, póló megvan. Akkor mehetünk is. Kiseop most már
szegény karját firkálja. Hihetetlen, hogy nem ébreszti fel vele. Mi lesz ebből
még. Na futás.
-Min kacarászol?
-Kiseop összefirkálta AJ arcát és karját filccel.
-Úristen. AJ ki lesz akadva. Lehet ordibálásra fogunk
ébredni.
-Tuti kiugrok az ágyból, ezt akarom látni.
-Jó ötlet. Azok ketten parádésak.
-Az biztos. De most már alvás.
Bújjunk is össze. Helyes, én is így gondoltam.
-Jó éjt! Álmodj velem!- Soohyun…
-Kivel mással is álmodhatnék? Te meg álmodj egy
nyúlinváziót!
-Öhm, oké.
Na, kapok még egy homlok puszit, de jó. Bújok hozzá, és azt
hiszem, mindjárt el is alszom. Elfogyott az erőm.
-KISEOOOOOOP!!!! Gyere ide te agyament égetnivaló
szalmakazal!
Hehe, kezdődik. De jó erre kelni. de itt mindenki ilyen
kreatív lett? Nem is emlékszem már, kitől ered, de jájj. Lassan nem fogunk
tudni újat kitalálni. Na de pattanunk is. Ezt meg kell nézni.
-Wáááááááááááááááááááááááááááááá AJ!!! Kiseop, te egy
Picasso vagy!- istenem… meg nem tudom határozni mik ezek az alakzatok, de
nagyon nagy.
-Dícséred?! Na gyere ide te is te sütőbe való nyúl, had
vágjalak le….
-Azért vigyázz hol vágod le…
-Soohyun te okleveles ősgyökér, úristen…
-Megmentette az életed nyúl, ez beteg beszólás volt
leader-shi… de a tiedet nem te kosárfonott padlónyaló szörnyeteg!
-Kapj el ha tudsz groteszk maszk!
-Teeeeee!!!!
Háhá, és mehet a kergetőzés. Be a nappaliba. Úgy látom, már
mindenki szakad a nevetéstől.
-Jajj ugyan AJ, csak menj be a fürdőbe és mosd le!- Eli, ez
egy jogos érv.
-Előbb megölöm ezt a kis dugattyút!
-Upsz… mit dugaszolsz el Kiseop?
-A saját agyát szerintem…
-Kössz Kevin.
-Most mond, hogy nincs igazam.
-Nincs!!! Amúgy is mestermű! Piacosso… izé, Picasso.
-Kiseop, ez csúnyán félrement.
-Nem, az egész a memóriámba ment…
-Te lefotóztál? Na most öllek meg!
Hatalmas. Még egy kinccsel bővült Kiseop fotótára. Hupsz, megvagy te ulzzang. AJ leterítette.
Rávetődött a kanapén. Háhá, és jön a csikiroham.
-Ne AJ, meghalok a művemtől! xD
-Dugulj el te dugasz! Magadnak akartad.
Ejj, a bűnös lerúgja szegény Jaeseopot a padlóra. Háhá,
ammeg nem hagyja magát azért. Felpattan és… wááááááááááááá….Kiseop meg elborult
pont bele AJ karjaiba… most meg ott egymáson a padlón. Nem tudom, hogy most meg
kéne-e lepődnöm, de túlságosan ráz a nevetés. Hoppá, az ulzzang paprikavörös
lett. Jesszusom, ilyen gyorsan sprintelni a fürdőbe.
-Oda nem nekem kéne menni?! Kiseop, menj a szobába inkább!!
-Na, de le kell hűtse magát, hát. Láttad, milyen vörös lett?
Hehe…
-Akkor is. Az én arcom most rosszabb.
-Meg a karod…
-Hm? A karom? Áááááááá Kiseop nyisd ki az ajtót és engedd,
hogy megfojtsalak!!!
Szép napnak nézünk elébe….:)
………
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





