Két lélek találkozása...-7

Kevin

Ahogy behajtottak a parkolóba, a fiú egyből azt leste, hol van Eli. Alig várta, hogy a karjaiba omolhasson. A vissza úton végig rá gondolt. Egyik este Kiseoppal is elbeszélgettek róla, és bevallotta neki, hogy ő márpedig komolyan szerelmes az idősebbe. Oda van érte, vonzódik hozzá, egyszerűen csak vele akar lenni. Elmesélte mennyire jó érzés volt a karjaiban aludni, hogy mennyire megdobogtatta a szívét, mikor az ölébe feküdt. Attól az első pillanattól, hogy meglátta Eli hátát maga előtt, ahogy éppen őt védi, egészen mostanáig. De azt is elmondta, hogy mennyire fél attól, hogy a másik nem így érez. Mikor a vörös megkérdezte, hogy miért nem vallja be neki az érzéseit, Kevin csak annyit felelt, hogy azért, mert fél attól, hogy esetleg ezzel még a barátságukat is elveszítheti. Hiszen, ha Eli-nak ő csak jó barát, akkor esélye sincs rá, hogy ez megváltozzon, és onnantól csak feszélyezné a dolog a kapcsolatukat. Ami előbb vagy utóbb, de tönkre is menne. A fiatalabb ezt nem akarta megkockáztatni. De arról sem tett le, hogy minden egyes pillanatot ajándéknak vegyen és kihasználjon. Megígérte új barátjának, hogy, ha csak úgy adódik, ő bújni fog a fiúhoz, gondoskodni fog róla, törődni fog vele. Még akkor is, ha időközben Eli talál magának valakit. Tudta, hogy ez iszonyatosan fog fájni, szenvedni fog, de az idősebb hiánya még nagyon fájdalom lenne- és azt már nem bírná elviselni.

Eli

A randi óta olyan nyugtalan. Egy rakat ismeretlen érzés tolong a lelkében. Nem érti mi a baja. Viszont már ő is alig várja, hogy láthassa barátját.

„Lemerném fogadni, hogy egyből a nyakamba ugrik J. Kis érzelmes… De nem bánom, most én is várom, hogy végre megszorongathassam. ” Gondolataiba veszve sétált ki a parkolóba. A busz éppen akkor parkolt le. Már az ablakban is integetett neki a kisebb, ő pedig mosolyogva várta őt. A lelke még mindig forgott. Akarta is, hogy a fiú a karjaiban legyen, de mégis még mindig az a csók égett az ajkain. Nem igazán tudta eldönteni melyik érzés melyik. De elvégre a barátja és közte csak barátság van, ez természetes, és az, hogy olykor-olykor összebújnak vagy megölelik egymást teljesen normális. Ahogy az is teljesen normális, hogy vágyik annak a lánynak az ajkaira. Háború dúlt a lelkében, és egyelőre nem tudta, mi hozhatna számára békét.

Együtt

Amint kinyílt a busz ajtaja, Kevin volt az első, aki leviharzott róla. Odafutott Eli-hoz, és valóban, ahogy azt a fiú sejtette is, a nyakába ugrott. Fúrta a fejét a vállába és csak szorította. Az idősebb jót mosolygott a dolgon, de ő is jól megszorongatta barátját. Majd együtt indultak el, vissza a fiatalabb otthonába.

-Képzeld Eli! Találkoztam egy nagyon kedves fiúval ott!! Kiseopnap hívják, és egyből összebarátkoztunk. Megegyeztünk, hogy találkozunk a nyáron, addig pedig levelezünk. Még énekeltünk is együtt a nyitóesten. Nagyon ügyes táncos és szobatársak is voltunk egyben. A verseny is izgalmas volt, de nem tetszettek a darabok. Annyira jó volt, nem hittem volna, hogy élvezni fogom, de Kiseop sokat segített és olyan jóóó volt!!- ezt így mind egy szuszra mesélte el. Eli csak úgy lesett, de örült, hogy a fiú ismételten barátra talált. Megborzolta a buksiját, mint egy jó kutyusnak. Kevin villámokat szórt rá, de aztán elnevette magát. Pedig tényleg úgy ugrabugrált ott a kisebb, mint egy hiperaktív kiskutya. Annyira boldog volt, hogy vére itthon lehet.

-Mesélj te is, neked milyen volt ez az öt nap?

-Unalmas.. de tényleg… bár történt valami. Nos, hogy is mondjam… volt egy randim. Egy nagyon kedves lánnyal találkoztam pénteken, lehet, hogy elhívom még többször is. Nagyon csinos és határozott, azt hiszem tetszik- ezzel még önmagát is próbálta meggyőzni. Nem került el a figyelmét a másik enyhén csalódott arckifejezése.

-Wow, az jó. Ha tetszik, akkor valóban illene még elhívnod. Történt is valami az estén?- Kevin szíve majd megszakadt. A lelke zokogott. Közben haza is értek. Ő rá sem nézett barátjára, csak pakolta ki a dolgait. Eli érezte a fiú viselkedésén, hogy szíven ütötte, de…

-Nos… ami azt illeti… megcsókolt.- Kevin lefagyott. Erre hirtelen nem tudta mit reagáljon.

-Tyűha. Az nem semmi. És nem is te őt? Engem még soha sem csókoltak meg- szaladt ki a száján és keserűséggel gondolt vissza arra a lányra, aki egykoron átverte. Viszont most a szíve még inkább sajgott. Ahogy felállt a bőröndje mellől hirtelen nyomást érzett a hátán. Az idősebb megfordította és nekitolta a falnak. Kevin úgy nézett rá, mintha ő lenne a földönkívüliek vezére. Eli karjaival a másik feje mellett támaszkodva egy nagyon gyengéd, lágy csókot lehelt a fiatalabb ajkaira. Mikor elengedte, még kezével végig simított az arcán, és odasúgta neki, hogy:

-Nos, ezzel most megtörtént életed első csókja.

Majd otthagyta a falfehér fiút és kiment a konyhába vacsorát főzni. A fiatalabb csak úgy állt a falnál teljes meglepettségben és egyben tűzben is égve. Az a fiú, akibe bele van zúgva fülig, most megcsókolta. De mégis egy másik lánnyal randizik. Ez akkor most hogy jön össze? Azonnal ragadott egy papírt és tollat, és már írni is kezdett Kiseopnak. Eli megcsókolta *-* Még mindig sokkban volt. Élete első csókja, és tőle… Hihetetlen. És csak azért kapta, hogy… de miért is? Hogy túl legyen az elsőn? Uh… hát ez így érdekesen hangzik. A konyhában közben Eli sem értette saját tettét. Mégis mi a fene vette rá, hogy megcsókolja Kevint? És milyen édesek voltak az ajkai. Sokkal jobban tetszett neki ez a csók, mint a lányé. De miért? Miért? Miért? Miért? Belemerült a vacsora főzésébe, fel sem tűnt neki, hogy barátja még mindig a szobában van és eszeveszetten körmölt. Holnap első dolga lesz ezt feladni.

Mikor kész lett a vacsora, az idősebb bement a szobába, hogy a másikat is tudassa e felől. Azonban úgy tűnt, hogy a fiatalabb még mindig magán kívül van. Csak ült az ágyon és bámult maga elé.

-Föld hívja Kevint! Kész a vacsora! Még mindig kész van!- semmi.

-Kevin, én esküszöm, megcsókollak még egyszer, ha nem jössz ki enni!- mondta Eli, de arra a reakcióra, amit ezért kapott, nem számított.

-Nem kell Eli, sőt ne is gondolj rá, kérlek. Megyek- a fiú jéghideg volt. Ezzel egy tőrt döfött a másik szívébe. Eli csak most döbbent rá, hogy mennyire megsérthette barátját. Némán fogyasztották el az étket és már mentek is volna aludni, de a nagyobb karon fogta a kisebbet és megpróbálta szóra bírni.

-Kevin, te most haragszol rám?

-Hm? Nem, dehogy haragszom. Nincs semmi baj.

-Akkor nem ölelnél meg, kérlek?

-Az nem a barátnő dolga?- és ezzel kihúzta karját Eli kezéből és be is vonult a szobájába. Még az ajtót is becsukta, pedig ezt eddig egyszer sem tette meg. Az idősebb csak úgy állt ott a szoba közepén némán és reszketve. Térdre rogyott és csak egy hajszál választotta el attól, hogy sírni kezdjen.

„Kevin, miért vagy ilyen kegyetlen? Hiszen csak egy randi volt, nem a barátnőm. És én soha sem akartalak megbántani! Annyira sajnálom. Én, én nem… Mégis mit történik most velem? Miért vágyom a te ölelésedre, a te ajkaidra, a te mosolyodra? Azt hittem barátok vagyunk, de lehet, hogy ennél többet érzek? Egyáltalán mit gondoltam, hogy megcsókoltalak? Olyan szép és jó volt minden. Miért mondtam el neked a randit? Hazudhattam volna. De nem… sosem tudnék neked hazudni. De hát… hogy mondhatnék igazat, mikor magamnak is csak hazudok. Fogalmam sincs, mit érzek, Kevin. Szeretlek, de nem tudom, milyen értelemben. Nem értem. Nem tudom. Most mit tegyek?”

Eli lefeküdt a kanapéra, de nem bírt elaludni. Folyton ezen gondolatok cikáztak az agyában. Nem bírt egyszerűen választ lelni. Néhány órával később nyöszörgést hallott a szobából. Alighanem Kevinre megint rátörtek a rémálmok. Az idősebb beosont a szobába, de még nem mert befeküdni mellé. Csak nézte a fiút és a szíve majd megszakadt. Hogy tehette ezt ő vele? Majd szépen lassan, óvatosan befészkelte magát mellé, és szorosan átölelte. Kevin nem ébredt fel, de lenyugodott. Egy fél percen belül már csak békésen szuszogott.

„Legalább álmában nem utál” gondolta az őrangyal, és azon nyomban ő is elaludt.

Mikor reggel felébredt, egyedül volt. A kisebb nem volt mellette, amitől hirtelen nagyon megijedt. Kirohant a nappaliba, de ott sem találta. A konyhába futott, semmi. Majd észrevett egy cetlit az asztalon, ami neki volt címezve.

„Elmentem bevásárolni, majd jövök. Kevin” Ennyi állt csupán benne. Ennyi és nem több. Eli most már komolyan félt. Lehet, hogy elveszítette a legjobb barátját? Azt nem bírná elviselni. Mindennél többet jelent neki ez a fiú, a világnál is többet, ha elveszíti, az életét is elveszti. Gyorsan és hatalmasakat dobbant az idősebb szíve, leülve a kanapéra csak azon tudott agyalni, hogy a kisebb most gyűlöli és mindez az ő hibája. Majd egy órába telt, mire Kevin hazaért, de a másiknak ez egy örökkévalóság volt.

-Üdv! Megjöttem! Reméltem, hogy már fent leszel.

-Kevin, beszélnünk kell. Nem bírom elviselni, hogy ilyen rideg vagy velem…

-Oh ne haragudj, egy kicsit letaglózott a tegnap. Tudod, kicsit megijedtem, hogy ha barátnőd lesz, akkor rám már nem marad időd.

-Te  jó ég én egyetlen kedves édes bogaram, mégis mit képzelsz te? Soha senki nem lesz nálad fontosabb nekem!

-Mi… Minek hívtál te engem az előbb??- Eli szemei is elkerekedtek. Fel sem fogta mit mondott.

-Oh… Azt hiszem egy kicsit elragadtattam magam…

-Kicsit??!!- erre a fiatalabb odavonult a másikhoz és jól oldalba bökte. Úgy tűnt mostanra jó kedve lett. Az idősebb erre egy aljas vigyor társaságában neki esett a kisebb dögönyözésének. Nagyon örült, hogy a másik végre nem húzódik el előle. Addig-addig csikizték és dögönyözték egymást, amíg mind a ketten padlót nem fogtak. Igen ám, de közben Kevin elég szépen be is verte a fejét a kanapé sarkába. Eli azonnal felkapta, és lefektette, majd aggódva kérdezgette, hogy jól van-e.

-Ha adsz egy puszit, jól leszek- kacérkodott a kisebb. A másik elmosolyodott és nyomott egy védelmező csókot Kevin homlokára. Végig simította az arcát, majd elindult kifelé

-Hozok neked jeget, nem ám aztán teve púpod lesz!

Kevin csak feküdt a kanapén és révedezve nézte a plafont. Kicsi lelke talán megbékélt. Bár ez aligha nem csak addig fog tartani, míg Eli újra elmegy egy randira. De megígérte Kiseopnak, hogy még akkor is ki fog tartani mellette. És amíg nincs randi, addig a fiú teljes mértékben az övé. Ezt ki kell használni. Mikor megkapta a jeget, felszisszent. Tényleg hideg érzés volt. Vajon miért? J Annyira boldog volt, hogy ilyen atyaias vele most a másik.

-Eliiiiiiiii…………………..

-Mondd kedves.- erre Kevin megint elhűlt. Komolyan kedvesnek nevezte?? De nem bírt válaszolni, csak megölelgetett egy párnát, amit még az arca elé is húzott és beledünnyögött. A másik csak mosolygott. Simogatta a kisebb arcát és csak nézett rá. Elvesztek egymás szemében. Majd az idősebb elhajolt és kuncogva lesütötte a szemét.

-Mi a baj?- kérdezte a kisebb.

-Jajj Kevin… Miért ilyen nehéz ez? Miért nem tudom a választ?

-Hm? De mi a kérdés?

Eli nagyot sóhajtott. Csak ült a másik mellett, míg az feküdt, és nézett ki a fejéből jó messzire. Legalább is a falig biztosan. Ismét sóhajtott. Nem akaródzott neki válaszolni. Még ültek egy pár percig némán, a fiatalabb nem akarta erőltetni a dolgot. Úgy döntött, hogy ha Eli az érzései felől kételkedik, ő bevallja neki az övéit itt és most, őszintén. Már a legelejétől tudja, mit érez, és most nem fél kimondani. De ha más a baj, akkor még vár vele.

-Az a kérdés Kevin… Hogy mi a fenét érzek én irántad?

-Eli… én szeretlek!- mondta a tőle telhető legédesebb hangon. Az idősebb ránézett, kicsit csodálkozva, de nem volt teljesen meglepve. Ez bíztató jelnek számít.

-Azt… azt hiszem…. én… nos…. ami azt illeti… nem tudom…. de…. azt hiszem én is szeretlek téged!

Néma csend telepedett rájuk jó pár percig. Eli nem mert ránézni a másikra. Amaz pedig nem mert megmozdulni. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felült és nyomott egy cuppanósat a másik arcára. Vagyis igazából a fülébe, amitől az természetesen csengeni kezdett. A nagyobb erre sértődötten nézett barátjára, majd kegyetlenül elkezdte csikizni. Ennek most az lett a vége, hogy a kisebb lerúgta a nagyobbat az ágyról. Kész csatatér már a ház ezek miatt. De legalább boldogok végre. A feketeség felült törökülésbe és a haját birizgálta. A kisebb nem bírta tovább- lemászott az ágyról, átkarolta a másik nyakát és rátapadt az ajkaira.

-Akkor szeretsz? – kérdezte, mikor elengedte.

-Azt hiszem Kevin. Nem tudom. Igen, vagyis nem, vagyis de. Nem tudom, nekem egy kicsit több idő kell, hogy ezt kitaláljam. – Kevin elszontyolodott. Az idősebb gyengéden magához szorította őt, őszinte volt hozzá, lehet, hogy szereti, de nem tudja biztosan. A kisebb folyamatosan kacérkodott vele a nap folyamán, bökötte, bújt hozzá. Eli egyszer rácsapott egy jó nagyot a kisebb sejhajára, mikor az meghúzta a fülét. Egész nap ökörködtek. Este lefekvéshez készülődve már meg sem fordult a fejükben, hogy külön aludjanak.

-Adsz nekem egy jó éjt puszit?- kérdezte Kevin már az ágyban. A másik lehelt egy finom csókot a kis telhetetlen ajkaira, majd mind a ketten mély álomba zuhantak. 

Két lélek találkozása...-6

Nem is volt olyan rossz................................................

Kevin

A buszon ülve Kevin nagy komoran nézett ki az ablakon. Senkivel sem sikerült úgy igazából összebarátkoznia a csoportból, így teljesen egyedül volt. Az út több, mint egy órás volt. Mikor megérkeztek, a látványtól mindenkinek elakadt a lélegzete. Egy kisebb palota állt előttük. Látszik, hogy a vidékieknek egy kicsit több helyük van építkezni. Gyönyörű volt az épület kívülről és belülről is. A táj pedig egyszerűen mesés. Egy erdő szélén voltak, a mögött pedig egy hatalmas hegy tolakodott az ég felé. Az épület másik oldalán pedig egy szikrázó kék színű tó feküdt el. Onnan messzire el lehetett látni, festeni való volt a kép. Mint kiderült ez a palota adott otthont a művészeti iskola diákjainak. Két ágyas szobákra voltak osztva a folyosók. Kevinék pont páratlanul voltak, és épp a fiúk részéről, így az egyiküknek egy itteni diákkal kellett osztoznia a szobán. Énekes kölykünk ezt bevállalta. Neki aztán mindegy, ha már Eli nem lehet vele, legalább a többiek had legyenek azzal, akivel szeretnének. Mikor a fiú elfoglalta a szobát, a másik srác még nem érkezett meg. Nagyon szépen berendezett lakóhely volt, otthonos és barátságos. A kilátás pont a hegyre nyílt. Kevin csak ült a párkányon és nézett kifelé az ablakon. A tanár meghagyta nekik, hogy a vacsoráig szabad foglalkozás van, de a kollégium területét nem hagyhatják el. A fiú egyszer csak gondolt egyet és elindult a tó felé sétálni. Zenére lett figyelmes. A semmi közepén mégis honnan jöhet zene? Felettébb érdekelte ez a kérdés, kiváncsisága felülírta a nemtörődömségét. Egyre hangosabban hallotta a zenét. Két fűzfa között majd némi mozgást is vélt felfedezni. Bemászott a lógó ágak közé és megpillantott egy fiút, aki egy hordozható magnó mellett táncolt. Láthatóan nagyon bele volt melegedve, még jó pár percig észre sem vette kukkolóját. Hősünk ámulva figyelte a tehetséget. Majdhogy nem késztetést is érzett, hogy csatlakozzon. Nagyon ügyes volt a srác, tetszett neki a mozgása. Elvégre ez egy művészeti iskola, amibe a tánc is beletartozik, még a modern tánc is. Kevin már csak azt nem értette, miért nem fél a fiútól. Azelőtt még a közelébe sem ment senkinek, most meg alig várja, hogy észrevegye. Talán mind ez Eli műve? De hát miért ne barátkozhatna másokkal is? Nem akarja ő elárulni az őrangyalát, csak éppen végre képesnek érzi magát a barátkozásra. Erre már a táncos is felfigyelt- Kevin agytekervényei túl hangosan tekeregtek. Megtorpant és értetlenül nézett a másikra.

-Öhm… Szia!- mondta az idegen.

-Szia! Ne haragudj, nem akartalak megzavarni, már megyek is- visszatért az „inkább elkerülök mindenkit” éne az énekesnek.

-Ne, ne várj. Te is a fővárosi suliból jöttél, ugye?

-Igen, onnan. A zongorások közül, de én még csak ismerkedem a tudománnyal.

-Hehe, nem is baj az, ez a verseny kész terror.

-Terror? Ezt hogy érted?

-Az itteni diákok majdhogy nem már vért izzadnak, mire megfelelhetnek egy-egy tanárnak. Egyszerűen kicsinálják őket. Néhány profot a legszívesebben felrúgnék. Még jó, hogy a tánc tanárok közül csak a balettosok ilyen szörnyűek.

-Uh…ők nálunk is. De nem hittem volna. A mi tanáraink többé-kevésbé jó fejek. Mellesleg, Kevin vagyok.

-Jó nektek. Én pedig Kiseop. Örülök a találkozásnak.

-Én is. Nagyon jól táncolsz, tök ügyes vagy.

-Köszönöm szépen. Te nem táncolsz?

-Hát így nem… olykor otthon magamban szoktam, de nálam ez kimerül ennyiben.

-Heheheeee. Én az énekkel vagyok így.

-Óóóó, én meg énekelni tudok. Vagyis azt mondják legalább is.

-Naaaa énekelj nekem!- Kevin úgy nézett a fiúra, mint valami ufóra. Közben Kiseop leült mellé a fűre, a fűzfa kellemes árnyékába. Nagy sóhaj után felcsendült a fiú angyali hangja, amivel elvarázsolta a másikat.

-Köszönöm szépen- mondta a vörös a dal után.

-Szívesen. Te itt vagy a koliban?

-Aha. És ha jól tudom, pont közületek lesz valaki a szobatársam- Kevin borzasztóan megörült.

-De jó! Az én vagyok! Szobatársak leszünk!- ezer wattos vigyor terült el mind a kettő arcán. Dalolászva, rötyörészve tértek vissza a szobájukba. 

A fiatalabb, aki még Kiseopnál is fiatalabb, alig merte elhinni, hogy ilyen könnyedén összebarátkozott egy vadidegennel. De mégis sikerült és ettől nagyon boldog lett. Alig várta, hogy ha hazaér, elmesélhesse barátjának. Az este nagyon vidáman telt. Vacsora után végig hülyéskedtek. Még párna csatát is rendeztek. Nagyon jól érezték magukat. Volt vagy hajnal kettő, mire lefeküdtek. Elég álmosak is voltak másnap. A vörösnek volt pár órája, Kevinnek pedig a csoporttal kellett mennie mindenféle meghallgatásra. Viszont igazat adott az idősebbnek. Egyik tanár sem volt szimpatikus a számára- az egyik majdnem leszedte az egyik indulójuk fejét, csak mert félrenyomott egy billentyűt. Kevin nagyon is örült, hogy ő nem indul ezen a versenyen. Ebéd közben észrevette a vöröskét, és egyből hozzá is ült le. A többiek értetlenkedve néztek rá, nem értették mire fel ez a hirtelen barátkozás. De egy fél percnél többet senki sem foglalkozott velük szerencsére. Nem sok tartotta vissza őket attól, hogy kaja csatát rendezzenek, de lehet csúnya vége lett volna. A következő pár nap nagyon jó hangulatban telt el. Kevin elkerülték a rémálmok, és ezt új barátjának tudta be. Nagyon jól szórakoztak. Más volt, mint Eli-al. Kiseop sokkal ütődöttebb és lököttebb volt idősebb társánál. Egyszer egyedül maradtak a próbateremben, ahol a fiatalabb addig-addig kérlelte a másikat, hogy énekeljen, míg nagy nehezen rá is vette. A vörösnek nagyon kis édes hangja volt. Ketten együtt énekelve nagyon jól hangzottak. Az egyik tanár fel is figyelt rájuk. Tetszett neki, amit hall, ezért megkérte őket, hogy énekeljenek a verseny napján, szombaton, a nyitás előtt. Rá tört a para mindkettőre. Azért ez túlzás. Közönség előtt, helyből és egy versenyen és tök egyedül és uh. Kiverte őket a víz, de a tanár nem várta meg, hogy mit válaszolnak a dologra. Így nem maradt más választásuk, gyakorolniuk kellett. Szombat napközben már sík idegesek voltak, csak úgy vert a szívük. Enni sem bírtak. Kevin folyamatosan Eli sms-eit olvasgatta, amiket ahogy meg lett ígérve, minden este megkapott. Próbálták nyugtatgatni egymást és magukat is, de nagyon izgultak. Aztán el is jött a nyitóest. 

A két fiú reszketve lépett fel a színpadra, egy-egy mikrofonnal a kezükben. Megadták nekik a hangot, ők pedig belekezdtek egy gyönyörű balladába. Tényleg nagyon szépen csengett a hangjuk együtt. Eleinte elég bátortalanok voltak, de aztán egymásra nézve elmosolyodtak, és már egyre hangosabban és bátrabban folytatták. Nagyon szép előadás lett belőle. Érződött a közönségen is, hogy nem is értik, miért épp zongoraverseny van ma este és miért nem énekverseny. A fiúk nagyon elégedettek voltak, miután befejezték dalukat. Kiseop át is karolta Kevint, ahogy fogadták a tapsot. Meghajoltak és mosolyogva, vagy inkább vigyorogva ültek le a helyeikre. A verseny eszméletlen volt. Próbálták figyelemmel kísérni a diákok ujjait, ahogy játszanak, de csak beleszédültek. A fülük már csengett a végére, és a fiatalabb sóhajtva konstatálta, hogy nincs az az Isten, hogy ő valaha is így játsszon. És ami azt illeti, nem is nagyon tetszettek neki ezek a darabok. Ő inkább maradna a saját kis kellemes dalainál. A verseny után a kertben lett megterítve minden résztvevőnek, ami nagyon hangulatos volt. Megvallva az őszintét, ez az öt nap nagyon gyorsan eltelt. Mikor el kellett köszönniük vasárnap napközben, kicsit szomorúak voltak.

 De megegyeztek, hogy a nyári szünetben mindenképpen fognak találkozni. És addig pedig levelezéssel tartják a kapcsolatot. Kevin nagyon boldog volt, hogy talált magának még egy barátot.

Eli

Rosszul esett neki nagyon elengedni Kevint. Nem volt benne biztos, hogy ez a törékeny kisfiú kibírja-e majd. De erősen bízott benne, hogy így lesz. Már csak azt kéne kitalálnia, hogy ő mit kezdjen magával a következő öt napban. Edzésre menet összefutott azzal a barna hajú csinos lánnyal, akit egyszer már elhívott randira.

-Szia Eli! Végre megtaláltalak.

-Oh szia! Mi a helyzet?

-Nos… megbeszéltük, hogy elmegyünk randizni, de végül nem mentünk. Áll még az ajánlat?

-Tyű, te aztán egyenes lány vagy. Nos persze, miért ne állna?

-Rendben. Van esetleg ötleted?

-Hm, lássuk csak. Lesz péntek este egy szabadtéri színház a főtéren, lenne kedved megnézni? Utána meg beülhetnénk sütizni egyet.

-Nagyon jól hangzik! Tökéletes. Akkor péntek este 7 óra?

-Rendben, akkor legyen akkor. Viszlát péntekig!- köszönt el a fiú, mert közben a többiek is integettek neki, hogy kezdődik az óra. Mindenki irigykedett rá, hogy pont a suli legszebb lányár viszi randira. Ő valamiért azonban nem érezte ilyen jól magát. Kicsit furcsa érzés kerítette hatalmába. De igyekezett nem rá figyelni. Egyszer csak megjelent dühöngve a másik főnök.

-Mégis mit képzelsz te magadról te csőcselék?

-Mi a baj fatökű, elhagyott a csajod?

-Uh teeee… Soha nem lesz a tied!

-Ó, pedig épp az előbb beszéltünk meg egy randit. Nekem úgy tűnik, nagyon is az enyém lesz.

-Nincs itt a fiúd és egyből más csajára pályázol? Nem lesz a kicsike féltékeny?

-Állítsd le magad, mielőtt olyat teszek, amit én is megbánok!- Eli már fortyogott.

-Akkor mondd le a randit! Te seggfej… vagy beköplek a kis pajtidnak!

-Tedd csak meg, nyugodtan. De remélem, azért van életbiztosításod!

-Fú de el van telve valaki magától! Nah, lássuk, mit tudsz?!- és már mérte is az első ütést. De komolyan ezek a fiúk úgy viselkednek, mintha Eli egyszer sem látta volna el a bajukat, nem hogy többször is. Viszont a főnök tudta, hogy ha szidja Kevint, akkor érzékeny pontra tapint, és egyszer el fogja érni, hogy Eli kibillenjen az egyensúlyából. De ez nem most történt meg. Ennek ellenére igencsak helyben hagyták egymást. Mind a ketten kaptak pár szép ütést, de természetesen a jó fiújé lett az utolsó. A nővérnél is olyan furcsa volt neki, hiszen egyedül volt. Legutóbb Kevin is ott ült mellette. Most viszont nagyon messze volt tőle. A következő két nap unalmasan telt. Az egyetlen örömöt az sms írás jelentette az idősebbnek. 

Kicsit azért várta a pénteket, legalább kimozdul. de félt is egyben, nagyon régen randizott utoljára. És akkor is csak többnyire szédítette a lányokat. Bár nem volt benne biztos, hogy most másképp lesz. Talán adhatna neki egy esélyt, kedves és határozott lánynak tűnt. Pont az esete. Nos, majd elválik mi lesz a vége a dolognak. Nagy nehezen eljött az a nap is. Eli szépen kiöltözött, elegánsan, de mégis sportosan. Ahogy várta, a hölgy is pont így tett. Mielőtt megismerte volna Kevint, tetszett neki ez a lány, de az utóbbi időben el is felejtette. A darab, amit játszottak egy kellemes kis vígjáték volt. Sokat nevettek rajta, mindketten élvezték. A cukrászdába beülve kedvesen elcseverésztek. A fiú mindig is udvarias és jól nevelt volt, ezért is volt olyan nagy sikere.

-Mesélj nekem kérlek arról a srácról, akivel annyit látni együtt!

-Kevin? Mit meséljek róla?

-Hogy találkoztatok?

-Néhány barom bántani akarta, csak mert ő a kisebb és gyengébb.

-Oh, hülye barmok.

-Igen… többször is próbálkoztak az óta. Miattam vették célba, csak mert engem akarnak bosszantani.

-Akkor sajnálatból vagy vele?

-Dehogy! Szó sincs róla! Ő a legjobb barátom. Megvédem bármi áron.

-Nagyon kedves tőled. Jók az ilyen barátságok. Sokat vagytok együtt?

-Igen, elég sokat. Szüksége van rám, és én ott is vagyok neki.

-Egy kicsit többnek tűnik, mint barátság.

-Ugyan… csak barátok vagyunk- ez a mondat nem volt éppen a leg meggyőzőbb állítás a mai este folyamán. Látszott a lányon is, hogy érzi a kételyt. De nem feszegette tovább a húrokat.  Az este folyamán a lovag haza kísérte a lányt. A fiatal hölgy mielőtt bement volna a kapun, nyomott egy gyengéd csókot Eli ajkaira. A fiú lefagyott. Erre nem számított. Mire reagálhatott volna, már egyedül is maradt. Nem akarta elhinni, hogy megcsókolták. Ő a szoknyapecér és most mégis ő érezte magán a szoknyát. És rosszul is esett neki a dolog, olyan volt, mintha ezzel elárulta volna Kevint. De hát miért?

„Miért érzem magam ilyen furcsán? Hiszen Kevinnel csak barátok vagyunk. Ez biztos. Mégis minden olyan más. Talán csak azért, mert ő nem tud róla. Ha haza ért, biztosan megbeszélem vele. Nagyon kedves és csinos lány, talán még randizhatnék vele többször is. Valahogy le kell gyűrnöm ezt a fura érzést, ez így nem helyes. Helyet kell adnom a barátságon kívül egy kapcsolatnak is. Meg kell tennem, mert csak úgy lesz minden teljes. Igen, ezt fogom tenni. ” Ezen gondolatok közepette vette célba kollégiumi szobáját. Már alig várta a vasárnapot, hogy ismételten találkozhasson barátjával. 

Két lélek találkozása...-5

Az első megpróbáltatás.....................................................................

Eli

Mikor reggel felébredt barátja még egyenletesen szuszogva aludt. Kisöpörte gyengéden a szemébe hullott tincseket, majd még figyelte pár percig, ahogy a fiatalabb ilyen békésen szundít. Végül erőt vett magán és kievickélt a mosdóba. Rendbe szedte magát és ismételten nekilátott, hogy főzzön valami ínycsiklandó reggelit. Sejtette, hogy társa még egy jó órát minimum aludni fog, hiszen az már nyilvánvalóvá vált a számára, hogy ő a korábban kelő kettőjük közül. Egy kicsit elgondolkodott az éjszakán. Kevin rémálmán- hiszen nem szörnyetegekről álmodott, hanem róla, és arról, hogy lesz egyszer valaki, aki majd legyőzi. Tudta, hogy ez sajnos lehetséges, de egyelőre nem fenyegette ez a veszély. Illetve egy icipicit furcsállta, hogy nem is tartja furcsának, hogy együtt aludt egy fiúval. De hát végül is ő a legjobb barátja. A barátja, akinek szüksége van az oltalmára, a védelmére, a támogatására. Ha ehhez az kell, hogy éjszakánként átkarolja, ám legyen. Eli boldog volt, hogy a tegnapi nap ilyen szinten visszaadta Kevin életkedvét. Amikor először találkoztak, nem hitte volna, hogy a fiú ilyen rövid időn belül ismét életre kel. Úgy tűnt jó úton halad afelé, hogy begyógyítsa lelkének minden sebét. Soha nem érezte még, hogy mennyire felemelő érzés, ha kellesz valakinek. Minden mondatod és tetted számít, a cselekedeteid visszaadhatják a mosolyt egy olyan ember arcának, aki már régen lemondott a boldogságról. De te megteheted, mert fontos vagy neki és ő is fontos neked. Mindezeken morfondírozva elkészített vagy hat nagy palacsintát- olyan amerikai félét. Valószínűleg Kevin kipukkad, ha kettőnél többet kell ebből ennie. Sebaj, majd ő megeszi a többit. Megspékelte még egy kis csoki öntettel is, tetszett neki, hogy Kevinnél még ilyen is van. Elhúzogatta a tányért párszor a szoba ajtaja előtt, hátha barátja felkel az illatokra. Meg is mozdult, de úgy tűnt, az ébresztés ennél azért egy kicsit nagyobb falat lesz. Eli letette az asztalra a tányért és beugrott a fiatalabb mellé az ágyba. Erre amaz a fejére húzta a takarót, és elfordult a volt-szöszitől.

-Naaaaaa…kellj fel végre, hasadra süt a nap.

-Nyem akajok…- nyafogott a kisebb. Eli jót nevetett rajta, de nem hagyta annyiban. Nekilátott, hogy egy kisebb csikiző hadjáratot indíthasson a másik ellen. Kibogozta őt a takaróból, majd neki esett az oldalának. Szegény kölyök már a könnyeit folyatta, de végül hajlandó volt felkelni. Az egész csata eredménye az lett, hogy az ágynemű a legkevésbé sem állt úgy az ágyon, mint ahogy lennie kellett volna. Jól összegyűrtek mindent, de legalább vidáman indult a nap. Megint megetették egymást, majd igazából rájöttek, hogy vasárnap van, így nincs is suli. Jött a kérdés, hogy akkor most mihez is kezdjenek. De hamar jött a válasz is hozzá. Eli kapott egy sms-t, hogy a nap folyamán lesz egy szobaellenőrzés a koliban, így jó lenne, ha hazamenne. Megígérte Kevinnek, hogy amint ezt letudta, visszajön. Amúgy sem ártana átöltöznie és rendet raknia.

Kevin

A fiatalabb végig szenvedte a délelőttöt. A másik nélkül már nem is nagyon tud magával mit kezdeni. Azért megpróbálkozott vele. Bekapcsolta a laptopját és betett némi pörgős zenét is. Feltette a fülhallgatót és neki kezdett táncolni. Közben főzött egy ebédet, majd ismételten visszatért a denszeléshez. Ami azt illeti, felettébb laza és hajlékony, így könnyedén tudta csűrni-csavarni a csípőjét. Ügyes kis táncos volt, de olyan nagyon sosem foglalkozott vele. Egyszer csak azon kapta magát, hogy azon képzeleg, milyen lenne egy koreográfia Eli-al. Mert, hogy lánnyal sosem merne táncolni, az biztos. De vele meg… Hát minden esetben érdekes lenne. De nem baj, amíg csak a fejében létezik, nagy gond nem lehet belőle. Próbálkozott ő egymagában már meglévő lépésekkel is, klipekből nézett mozdulatokat. Nagyon beleélte magát. Észre sem vette, hogy kopogtatnak. Az ajtó nem volt bezárva, így, aki be akart jönni, az be is tudott. De ki más akarhatott volna belépni, mint az ő egy szem jó barátja.

Együtt

Eli csak úgy állt az ajtóban, mintha még soha nem látott volna ilyet. De várjunk csak, ez így igaz. Fiút ilyen kitudja-milyen-jelzővel-kéne-ezt-illetni módon táncolni még nem látott, huh. Teljesen el volt képedve. Vajon Kevin hol tanult meg így mozogni? Úgy érezte ez a kölyök lassan polihisztorrá válik. Legalább is az ilyen művészeti téren. A következő majd az lesz, hogy olyat fog rajzolni vagy festeni, mint Van Gogh? Szép is lenne. Az idősebb csak úgy nézte a fiút, majd odaállt mögé. Nem csinált semmit, csak úgy állt ott. Mikor Kevin megfordult még mindig mit sem sejtve, pont neki ütközött. Megállt tágra nyílt szemekkel, majd paradicsom vörösre váltotta az arcát. Megugrott, elfutott és lekuporodott a sarokban. Felhúzta a térdeit és beletemette az arcát is. Eli nem értette mi a baj. Lekapcsolta a zenét, majd odament a fiatalabbhoz. Leült vele szemben, felemelte kezeivel a fejét és mosolyogva a szemébe nézett.

-Mi a baj?

-Ez olyan kínos…

-Ugyan miért, szerintem nagyon jól táncolsz!

-Tényleg?

-Hát persze! És ne vágj már ilyen kétkedő arcot, ügyes vagy, tudd meg. És hidd is el kérlek, különben addig foglak csikizni, míg be nem vallod.- ez megtette a hatását. Kevin bólintott és mormogott is valamit. Az idősebb nem értette tisztán, de sejtette, hogy mi lehetett az.

-Mi lenne, ha ma nem csinálnánk semmit? Csak filmezzünk itthon, vagy valami.

-Rendben. Főztem ebédet, együnk előbb.

Mindketten a konyha felé vették az irányt. Nem csak Eli bizonyult ügyes kis szakácsnak, de Kevin is. Két pofára tömték meg magukat, majd jóllakottan huppantak le a kihúzott kanapéra. Bekapcsolták a tv-t amiben éppen egy talk show ment az egyik adón. Jókat nevettek és még vitáztak is az ott elhangzottakról. Mikor vége lett, semmi értelmeset nem találtak már.

-Nem mennénk el sétálni? Olyan szép időnk van- mondta a kisebb.

-De persze, menjünk. Van itt nem messze egy szép park, oda kiülhetünk- válaszolt a másik. Felvettek egy kényelmes utcai ruhát, és már indultak is. Útközben kellemesen elcseverésztek. Kezdték egyre jobban megismerni egymást. Bár ez semmit sem változtatott azon, hogy már az első pillanattól kezdve érezték, hogy egymáshoz tartoznak. Még ha nem is tudták pontosan, hogy ez mit jelent. Mikor kiértek a parkba, Kevin azonnal betámadta az egyik hintát. Mint egy ötéves kisgyerek, úgy örült neki. Eli pedig mögötte állt és lökte-lökte egyre magasabbra. Odajött hozzájuk néhány kisgyerek is, akik kérték az idősebbet, hogy őket is lökje meg. Kevin lassított, majd beleültetett az ölébe egy kislányt, és így kezdett el hintázni. Nagyon jól elmulatták az időt. A nagyobbat lenyűgözte, hogy barátja mennyire jól ért a gyerekekhez. Bár talán azért, mert belül még ő sem nőtt fel. Ez nagyon tetszett neki, hiszen így még felszabadultabbnak láthatja, mint alapból. Mire elindultak haza, már megint sötét volt. Hihetetlen, hogy mennyire szalad az idő. Ilyenkor. Ha egyedül vannak, akkor bezzeg csak vánszorogni képes. Azonban a feketeség ma nem aludt a fiatalabbnál, másnap korán reggel edzése volt, így inkább hazatért. Kevin ennek nagyon nem örült, de hát elvégre nem laknak együtt, nyilván könnyebb Eli-nak a koliból mennie reggel edzésre. Természetesen az ebédidős találkát megbeszélték most is.

Kevin

„Remélem, ma nem álmodok rosszakat” sóhajtozott a fiú magában. Pakolászott még egy kicsit, evett pár falatot, de egyedül nem is esik olyan jól. Vett egy forró fürdőt, de végig azon agyalt, hogy Eli vajon vissza ért-e már a koliba, és hogy ugye nincs semmi baja? De hát mi is lehetne, kettőjük közül ő az, akinek védelemre van szüksége, nem fordítva. Befészkelte magát az ágyba, de valahogy nagyon nem akaródzott neki elaludni. Érezte, hogy megint jönnek majd a rémálmok. És sajnos jól érezte. Alig aludt egész éjjel. Mikor reggel felkelt, csurom vizes volt már ő is és az ágy is. Remegett az ijedtségtől. Mikor tükörbe nézett, csak egy falfehér arc nézett vissza rá. Szemei alatt sötét táskák voltak, a szemei pedig konkrétan úsztak a vérben a sok sírástól. Soha azelőtt nem voltak ilyen ijesztő álmai. Pakolt némi ebédet, majd elindult a suliba. Tudta, hogy elég ijesztő látványt nyújthat, de az egyetlen gyógyír egyedül Eli lehet. Alig várta, hogy láthassa. Úgy érezte csak akkor lesz biztonságban, ha a karjaiban lehet. Próbálta órák előtt és közben is megtalálni, de sosem ott kereste, ahol meg is találhatta volna. Nagyon kezdett szegény kétségbe esni. Folyamatosan az álmok tomboltak a fejében. Ám az egyik órán még ijesztőbb dolog történt. A tanár kijelentette, hogy a csoport szerdán elutazik vidékre egy zongoraversenyre. Ketten a csoportból indulnak is, a többiek pedig tanulni mennének. Csak vasárnap jönnének vissza és a program kötelező. Kevin vére elfagyott. Öt nap Eli nélkül? Ezt nem fogja kibírni. Nem tudta mi tévő legyen. Ha nem megy el, bukta a tárgyat, de ha elmegy, biztosan kikészül. Most már tényleg muszáj találkoznia barátjával. Rettegve futott ki az épületből a parkosított részre. Az idősebb már ott állt és őt várta. Kevin azon nyomban szorosan hozzábújt. Megijesztette Eli-t, aki semmit sem tudott még a dolgokról. Átölelte a kisebbet, de közben szólongatta is, hogy mégis mi a baj.

Eli

A kora reggeli edzésen a fiú egy pöppet túl sok energiával küzdött. Behúzott egy akkorát a társának, hogy szegény elég csúnyán esett hanyatt. Eli nem győzött bocsánatot kérni, majd elkísérte szegényt a nővérhez is. Annyira fel volt pörögve, hogy nem bírt megálljt parancsolni magának. Ez az egész hétvége annyira jó volt, minden álmát felülmúlta. Soha nem hitte volna, hogy így fog kötődni valakihez. De az, ahogy Kevin bánt azokkal a gyerekekkel, hát az megolvasztotta a kis szívét. Bár neki lenne ennyi türelme a sok kis hülyeséghez. Ő azért ennél keményebbnek vélte magát. És ami azt illeti, kemény fickó is, bár ezen most a fiatalabb lágyított egy picit. Két edzés közti szünetben a másik csapat úgy tűnt ismét balhéra szomjazik.

-Nagyon összemelegedtél azzal a kölyökkel Eli- fintorgott a főnök.

-Mi közöd hozzá?

-Oh akkor igazam van? Mondd, milyen az ágyban?- Eli szeme erre úgy villant fel, hogy egy tornádó is elbújhatott volna mögötte.

-Ő a legjobb barátom te fafejű, bár gondolom, neked fogalmad sincs, mi az, hogy barátság- préselte ki a fogai közül.

-Hát ilyen értelemben valóban nincs. A legjobb barát egyenlő a barátnővel?- itt elszakadt a cérna. Életében először Eli hagyta, hogy a dühe győzzön. De mielőtt komolyra fordult volna a dolog, a többiek gyorsan szétszedték őket. Közölték, hogy itt van az igazgató a szomszéd teremben, intézzék el máskor a dolgot. Bármennyire is szerették volna péppé verni a másikat, egy kirúgást nem ért meg.  Arrébb vonultak a kötekedők és a többiek is visszatértek feladataikhoz. Ám hősünk bizony elgondolkodott a dolgon. Lehet, hogy tényleg egy kicsit túl közel került a fiatalabbhoz? De hát ő nem vonzódott hozzá úgy, csak jól érezte magát vele. Úgy vélte, ez a barátság, de lehet, hogy ez így már több? De az érzései nem lettek mások, ő még mindig barátként tekint rá. Nem is értette, miért baj ez. Vagy talán mégis vonzza valami? Vagy az más?  Vagy nem is vonzalom? Vagy csak túlságosan élvezi a biztonság és a nyugalom érzetét? Vajon Kevin erről mit gondol? Minden létező kérdést feltett magának és egyre inkább csak arra vágyott, hogy találkozhasson is a kölyökkel.

Együtt

Ahogy Kevin feléje futott és bújt hozzá Eli szíve hatalmasat dobbant. Egyrészt mert megijedt a fiatalabb halálra vált arcától, másrészt a saját érzéseitől. Érezte, hogy valami baj van, de nem tudta magától ellökni a fiút, csak szorosan karjaiba zárta. A fiatalabb elsírta magát, ezzel még inkább megrémisztve a másikat. Pár perc zokogás után szétváltak. Kevin erőtlenül ült le a fűre, a másik pedig még mindig riadtan követte őt.

-Megint álmodtam. Olyan szörnyű volt. Miért álmodom azt, hogy bajod esik? Én ezt nem bírom elviselni. Talán tényleg nem érdemellek meg, talán ez túl sok a sorsomnak, talán ez már épp elég boldogság volt nekem…és és és…öt napra el kell utaznom Eli! Hogy bírjam én ki nélküled öt napig???

-Hogy hogy? Milyen utazásról van szó?

-Zongoraverseny és kötelező a tárgy teljesítéséhez. Vidékre megyünk, és szerdán indulunk.

-Már szerdán? Jajj ne… az mindjárt itt van- elszomorodott ő is. Aztán belegondolt, hogy ez a kis idő talán segít majd neki letisztázni magában, hogy mit is érez pontosan.

-De Kevin… ne is gondolj arra, hogy nem érdemled meg a boldogságot. Mindenki megérdemli, ez alól te sem vagy kivétel. És én itt vagyok neked, tudd, hogy amit álmodsz, az csak álom, én itt vagyok és itt is leszek. Várni foglak, míg visszajössz, ígérem.

-Tényleg? De mi lesz, ha ott is rosszakat fogok álmodni?

-Írok majd minden este egy sms-t, és vigyázok az álmaidra- ez úgy tűnt, megnyugtatta a kisebbet. Eli gondolt egyet és elfeküdt, fejét pedig a fiatalabb ölébe hajtotta. Így ültek ott a füvön ketten. Kevin simogatta az idősebb fejét, aki szép lassan el is aludt. Egy kis délutáni szunyóka, nincs is annál jobb. Elhaladt mellettük még pár ember is, mindenki édesen mosolyogva nézett rájuk. Valahogy senkit sem zavart, hogy két fiú ilyen erős szálakkal van összefűzve. Ez a nap és a keddi nap is nagyon gyorsan eltelt. Ebédnél egymást etteték, ahogy szokták. Hétfő este pedig Eli megint ott aludt Kevinnél, és éjjel ismét a karjaiba zárta a fiatalabbat, megelőzve ezzel a rossz álmokat. Szerda reggel a kisebb olyan keserves arcot vágott, amikor elköszöntek. Még a buszból is folyamatosan integetett egészen addig, míg a kanyarban el nem tűntek. Kezdetét vette az eddig megélt leghosszabb öt nap első napja.

Két lélek találkozása...-4

 Vidámság mindenütt................................................................

Együtt

Reggel Kevin finom illatokra ébredt. Beletelt fél percbe, mire rájött, hogy Eli nála aludt, és alighanem most reggelit készít. Kikászálódott az ágyból és meg sem állt a konyháig. Igaza lett, a szöszi már terített is. Majd fel is nevetett, mikor meglátta a fiatalabb kócos fejét. Amaz vetett rá egy gyilkos tekintetet, majd szó nélkül a fürdőszoba felé vette az irányt. Pár perc alatt összeszedte magát, majd leült a konyhában az asztalhoz.

-Köszönöm- mondta, de még mindig nagyon álmos fejet vágott. Az idősebb csak úgy mosolygott rajta.

-Tegnap te etettél engem, ma én jövök- és ezzel neki is látott. Kevin nem tiltakozott. Konstatálta, hogy a szöszi nagyon is jó szakács. Mikor teletömték a pocijukat, összepakoltak és elindultak a suli felé. Ebédszünetben ismételten találkozni fognak. Addig viszont nyomás órákra. A fiatalabb célba vette a zongoratermet. Egyre jobban ment neki, de még mindig le volt maradva a többiektől. Ma viszont felettébb kreatív kedvében volt és folyton eltért a kottától. A tanár eleinte bosszankodott rajta, de a végére meg kedvelte az improvizálós kölköt. Tetszett neki az stílusa, és, hogy ennyire jó kedve van. Volt még egy fiú, aki követni próbálta, és rá is jött, miért olyan jó ez. Innentől össze-vissza zenélt mindenki. Totál káosz lett az órából, de legalább jó hangulatban telt el. A mosdóba menet Kevin útba ejtette a modern zenék termét is. Eli éppen ott volt- persze a fiatalabb ezt tudta. Az ajtó előtt állt meg, nem akarta, hogy meglássák. Csak hallgatta a bent lévőket. Nagyon ügyesek voltak. Szinte mindenki. A szöszi hangját azonnal felismerte. Elismerően bólogatott magában, nagyon oda volt ezért a hangért. Végül tovább haladt a dolgára. Eli időközben leküzdötte az edzőjét is, kirappelt magából mindent és fáradtan zuhant a fűre az udvaron. Lassan itt az ebédszünet, vagyis jön Kevin. De a szöszi hiába várt. Fél óra múlva sem jelent még meg. Elfogta az aggódás. Mi van, ha pont azok találták meg? Elindult, hogy megkeresse. Furcsa zajokat hallott a szertár felé vezető úton. Egy csapat állat állt az ajtó előtt és dörömbölve kiabáltak, hogy „ugyan már édespofa, nem fog fájni”. Eli tűzre lobbant. Nagyon mérges lett. Pont azok a hülyék. Kevinnek szerencséje volt, hogy be tudta magát zárni a szertárba, így nem tudták elkapni. A szöszi neki iramodott a csapatnak. Párat földre is küldött, de a főnökkel meggyűlt a baja. Amaz kemény ütéseket vitt be neki, az orra vére is eleredt. Végül persze egy jól irányzott bal horoggal Eli nyert. Oda rohant az ajtóhoz, bekiabált Kevinnek, hogy ő az, majd karjánál fogva elvezette onnan a fiatalabbat.

-Úristen Eli, te vérzel- hüledezett a kisebb.

-Nem számít. Neked nincs bajod? Nem bántottak?- nagyon aggódott. Kevin megrázta a fejét, és erősködött, hogy menjenek el a suli dokihoz. A fiatalabb végig ott ült a szöszi mellett a sírás határán. Hiszen miatta kell most lekezelni a barátját. Eli megborzolta a fiú haját megnyugtatásképp. Az énekeske lesütötte a szemét és morgott egyet, de aztán mosollyal teli arccal emelte fel a fejét. A másik visszamosolygott rá. Együtt indultak vissza a dolgukra, de a szöszi megeskette a fiatalabbat, hogy megvárja őt még a termükben.

Eli

Bekötött kézzel és egy rakat ragtapasszal tért vissza Eli edzeni. Most kint voltak az udvaron. Először a csapat a szöszit sajnálta, hogy így elverték, de aztán megérkezett a másik banda is.

-Öhm Eli… ezt te most komolyan egyedül csináltad?- kérdezte az edző és rámutatott az öt másik elagyabugyált zombira.

-Bántani akarták Kevint. Megérdemelték- emelte fel az orrát az említett. Erre mindenki egy „most már mindent értek” sóhajjal nyugtázta a dolgot. Többükben azért ott égett egy halvány féltékenység, hogy Eli ilyen elkötelezett egy másik fiú iránt. Ők is akartak egy ilyen barátot. Vagy őrangyalt, vagy nevezzük bárminek is. Az elvertek rá se néztek a bűnösre, csak végezték a dolgukat. A szöszi bízott benne, hogy ez egy jó lecke volt, és megtanulták- egy ujjal sem érhetnek Kevinhez.

-De ha már itt tartunk, hogy találkoztatok?- folytatódott a beszélgetés.

-Ezek a barmok meg akarták er…..- Eli végig sem merte gondolni a mondatot. A többiek is sóhajtva vetettek gyilkos pillantásokat azokra.

-Annyira meghatott, hogy ilyen kis elveszett. Soha senkivel nem találkoztam még, akinek ennyire össze lett volna törve a lelke. Örülök, ha enyhíthetem a fájdalmát- folytatta a szöszi, de lesütött szemekkel. Mindenki elismerően bólogatott.

-Bár én is találnék valakit, akiért így kiálhatok- szólalt meg az egyikük. Eli pokolian szerencsésnek érezte magát. Eszébe jutott a tegnapi nap és elmosolyodott. „Ezt még sokszor meg kell ismételni” gondolta magában. Ki is talált egy nagyszerű programot maguknak a hétvégére.

Kevin

Annyira boldog volt, hogy Eli így megvédte. De hogy ilyen szinten elintézett öt másik jól képzett srácot, hát az egy kicsit ijesztő. Mennyit verekedhetett vajon az utcán, hogy idáig jutott? Persze ez most nagyon is jól jött. Ha ő nem vég közbe, alighanem előbb-utóbb rátörik az ajtót, és onnan nem lett volna menekvés. Mégis ő volt az oka mindennek. Bár nem igazán értette, hogy miért szúrja ennyire a szemét annak a sok őrültnek, de gondolta biztosan azért, mert így bosszanthatják az idősebbet. De megkapták érte a magukét. Az énekes még mindig nem állt szóba senki mással. Így neki nagyon unalmasan teltek el az órák. Az éneklés végeztével tartva magát az ígéretéhez beült egy padba, és megvárt az ő angyalát. Kezdett egyre inkább úgy gondolni rá, mint egy őrangyalra. Amíg várt, az ablakon kifelé nézelődött. Meg is látta barátját, akit leszólított egy nagyon csinos lány. Pár percig beszélgettek. Kevin irigykedett, hogy bezzeg neki esélye sem lenne egy ilyen lánynál. De jelenleg nincs is rá szüksége. Amire szüksége van, az most mindene meg van. Eli végül megérkezett és már indultak is haza. A fiatalabb olyan biztonságban érezte magát a másik közelében, nyugalmat árasztott felé, és ez leírhatatlanul jó érzés volt.

Együtt

-Lenne egy ötletem holnapra, úgyis hétvége lesz- társalgott Eli.

-Mi volna az?

-Mi lenne, ha most meglátogatnánk a vidámparkot?

-Ááá az nagyszerű lenne! Imádom!- a fiatalabb azonnal fel is pörgött. A szöszi csak nevetett rajta, de örült neki, hogy belement. Akkor ezt meg is beszélték. Eli most nem maradt ott Kevinnél, így elköszöntek, de mindketten alig várták a holnapot. Ami a lehetséges leglassabban jött el. Alig bírtak aludni. Folyton az órát figyelték. Az idősebb már korán felkelt és útnak is indult a fiatalabbért. Bár útközben morfondírozott rajta, hogy nem lesz-e túl korán, de gondolta legfeljebb felkelti. Mikor csöngetett az ajtó szinte azonnal felpattant. Kevin ezer wattos vigyorral az arcán és azt kiabálva, hogy „éljen a vidámpark” Eli nyakába ugrott. Amaznak ideje sem volt reagálni, vagy viszonozni az ölelést, mert Kevin hamar meg is ütközött rajta.

-A hajad Eli……

-Uh, nagyon rossz lett? Nem tetszik?

-Hát… fekete… de jó J. Nagyon jól áll.

-Örülök neki, most egy darabig ilyen lesz, aztán majd meglátom- a kisebb sokk hamar elmúlt és a fiatalabb máris futott vissza a szobájába. Felkapott egy táskát, ami láthatóan már össze volt készítve és már zárta is az ajtót. A szöszi el volt hűlve. Álmában sem hitte volna, hogy ez a kölyök tud ennyire hiperaktív is lenni. Azonban nagyon is tetszett neki, hogy ilyen boldog a barátja. Ő maga is egyre izgatottabbá vált. Útközben a kisebb végig pattogott meg ugrándozott, egy pillanatra sem maradt nyugton. Mikor megérkeztek Kevin kézen fogta a szöszit, aki már nem is szöszi és mindenfelé húzta. Egy rakat játékra fel kellett ülniük. Na, nem mintha bármelyik bánta volna a dolgot. Minden hangjukat kisikítgatták. A vidámpark nagyon jó dolog. Össze-vissza futkostak mindenfelé. Betértek az ajándék boltba is. Eli kapott egy ördögszarvat Kevintől. Pont egy őrangyalhoz méltó. Bár ha vesszük a verekedős mi voltját… Majd egy étterembe is beültek ebédelni valamit. Nagyon jól érezték magukat. Ismét sötétben tértek haza. Kevin megint felhívta barátját, nem akaródzott neki ilyen sötétben egyedül szélnek ereszteni, hiába volt szárnya. Ugyanúgy ágyaztak meg, mint legutóbb, de a filmet most kihagyták. Nagyon fáradtak voltak már. Ám az éjszaka közepén Eli egy sikolyra ébredt fel. Vagyis riadt fel. A fiatalabb sikolyára. Berohant a szobába és egyből Kevin mellé ült az ágyra. Próbálta felébreszteni, ami elég nehézkesen sikerült csak. A kisebb felült, zihálva és izzadva.

-Csak egy álom volt, nincs semmi baj. Rosszat álmodtál, már elmúlt, nem volt valóság- nyugtatgatta a feketeség a fiatalabbat.

-Eli… azt álmodtam, hogy túl sokan mentek neked és…. és nem bírtad….és és nem keltél fel…nem mozdultál- a fiú elsírta magát. Az idősebb magához ölelte őt.

-Nem kell félned, ez soha nem fog megtörténni. Azért vagyok, hogy vigyázzak rád, nem foglak cserbenhagyni. Nyugodj meg, csak álmodtad, semmi baj. Itt vagyok, itt vagyok- beletelt egy kis időbe, míg sikerült a nyugtatás.

-Mondd… itt maradnál velem?- kérdezte ijedten a kisebb. Eli bólintott, majd befészkelte magát az énekes mellé.  Kevin szorosan hozzá bújt, igyekezett elfelejteni az álmot. Mindketten elaludtak. Nem volt több rémálom az éjszaka folyamán. Békésen szuszogott mind a kettő. 

Két lélek találkozása...-3

Kevin

Ahogy a fiú besétált folyamatosan azon zakatolt az agya, hogy ez mégis hogyan történhetett meg. Az a srác teljes mértékben az ellentéte, mégis a barátja akar lenni. Még a sebeit is ellátta. Azelőtt bele se mert gondolni, hogy egy ilyen dolog akár valóság is lehet, most viszont minden erejével azon reménykedett, hogy nem csak álmodta az egészet. Eli megjegyezte, hogy az a másik három nem fogja ennyiben hagyni a dolgot, de még így is megérte. Talált valakit, akire felnézhet, és akire számíthat. Tényleg olyan volt, mint egy álom. Akár csak egy tündérmese. Ahogy ezeken elmélkedett hangos kopogásra lett figyelmes az ablak felől. Odanézett. Leszakadt az ég. Alig húsz perc telt el, mióta elváltak és a kollégium majdnem egy órára van innét. Kevin tudta, hogy Eli bőrig fog ázni, mire hazaér. Miatta. De most először ahelyett, hogy saját magát ostorozta volna, inkább azon agyalt, hogyan kérjen majd bocsánatot. Támadt is egy jó ötlete. Eli el fog ázni, ami alighanem egy megfázásban fog végződni. Így nem maradt más hátra, mint elkészíteni a híres meghűlés elleni húslevest. A fiú a konyhában tüsténkedett egész este.

Másnap reggel beleöntötte a levest egy nagyobb termoszba miután felmelegítette, hiszen az melegen jó. Fogott egy éthordót és kanalat, majd elindult a suli felé. Nem érdekelték az órák, jelenleg csak egy valami volt fontos. Sejtette, hogy Eli valamelyik edzőteremben lesz, így bekukucskált mindegyikbe. Félt, hogy esetleg azokkal a szemét alakokkal is összefut, de szerencséje volt. Majd nagy nehezen megtalálta azt, amit keresett. Belépett az ajtón…

Eli

„Szegény fiú. Annyira érezni, hogy sokan átverték már. Én nem akarom őt még egyszer sírni látni. Mindenki megérdemli, hogy legyenek barátai. De legalább egy. Remélem, elfogadja majd, hogy én legyek a legjobb barátja. Annyira más volt így verekedni. Soha nem akartam még ennyire győzni, soha nem akartam még ennyire visszaütni. Alig bírtam visszafogni magamat. Csak az lebegett előttem, hogy ha tényleg véresre verem őket, akkor esetleg szörnyetegnek fog tartani. Azt semmiképp sem szeretném. Nekem sem volt még olyan barátom, aki kiált volna értem, engem is árultak már el, tudom milyen érzés. De én meg tanultam küzdeni. Egyszer talán majd őt is megtanítom. Fizikailag és lelkileg is. Csak had legyek a barátja” Éppen hogy a végére ért ezen mentális monológnak, mikor valami rácsöppent a fejére. Felnézett az égre, mire rengeteg esőcsepp zúdult az arcába. Még jó pár percig csak ált az út közepén és bámulta az eget. Mire hazaért, már egy egész tavat tudott volna kifacsarni a ruháiból. Reszketett a hidegtől. Azonnal vett egy forró fürdőt és ágyba bújt. Tudta, hogy ha lebetegszik, akkor az ereje is csökkenni fog, pedig most nagyon meg kell védenie a fiatalabbat. Azok az állatok nem fogják békén hagyni, és ha nincs mellette, Kevinnek esélye sincs. Hamar el is aludt.

Reggel érezte, hogy bujkál ott benne valami, gyors megivott egy forró mentateát és le is vonult edzeni. Gondolta majd kiizzadja. Ám az edzés végeztével, épp ebédidőben már nagyon a padlón volt. Ami azt illeti, szó szerint. Kiterült a padlón, csak úgy fújtatott. Érezte, hogy ennek így nem lesz jó vége. Folyton attól félt, hogy Kevin időközben esetleg azok a dögök martalékává válik. Próbálta összeszedni magát, de az ereje elhagyta. Az egyetlen, amiben mindig bízott, az ereje. Volt már máskor is beteg, de akkor megtehette, hogy otthon marad és nem csinál semmit. Most nem. Mielőbb fel kell épülnie.

Együtt

Kevin épp besétált az ajtón és leült a lihegő Eli mellé. A szöszi felnézett és majdnem félrenyelte még a levegőt is, mikor meglátta csillogó szemű barátját.

-Hogy találtál meg?- kérdezte értetlenül.

-Végig néztem az összes edzőtermet- mosolyogta Kevin.

-Megőrültél? És ha azok az állatok állnának most előtted? – hüledezett Eli. Kevin érdeklődően nézett rá.

-Mit hoztál?- kérdezte Eli, mielőtt Kevin szétesett volna.

-Oh… sejtettem, hogy meg fogsz fázni a tegnapi zuhé után, így készítettem neked egy kis húslevest- átöntötte az ételt a termoszból a tálba. A szöszi csak úgy lesett. A kis énekes előbányászta a kanalat is a táskájából, majd egy jó nagy adag levest tolt Eli szája felé.

-Mondd, hogy Á!- szólt rá. A szöszi azt sem tudta, hogy él-e vagy hal. Kinyitotta a száját, a fiatalabb már meg is tömte. Majd ismételten. Ott ültek egymással szemben törökülésben, a fiatalabb etetve az idősebbet. A többiek, akik még bent voltak tátott szájjal figyelték a jelenetet. Nem tudták, mi a fenét is gondoljanak most. Ezek ketten tényleg nagyon jóban lehetnek.

-Köszönöm!- mondta Eli az utolsó falat után.

-Ugyan már, erre valók a barátok ^^- Kevin mosolygós válasza meghatotta a szöszit.

-Egyébként, tudod, nagyon jól énekelsz. Hallottalak egyik nap ott a padon. Nagyon szép hangod van. Meg hallottalak zongorázni is, nagyon ügyes vagy.

-Hát te voltál akkor az ablak alatt? Nem értettem miért futottál el… De köszönöm, az éneklés a mindenem. Te pedig jól rappelsz. Én is hallottalak.

-Tudtam, hogy éreztem, hogy figyelsz! De nem voltál ott, mire befejeztem.

-Órám volt, siettem, ne haragudj…

-Dehogy haragszom. Akkor próbáltam először.

-Tényleg? Komolyan? Na, ezt nem hiszem el.

-Pedig de. Komolyan, de azóta is járok az órára.

-Nahát. Én pedig akkor zongoráztam először. Azóta is csak tanulom.

-Ezt pedig én nem hiszem el. Azt hiszem, nem vagyunk mi kispályásak. Örülök, hogy ide felvételiztem. Jó választás volt.

-Igen, most már én is örülök.

Nagyon kellemes hangulata volt a beszélgetésüknek. A többiek még mindig kíváncsian méregették őket. Kevin és Eli is végig gondolták, hogy az ő barátságuk már azelőtt elkezdődött, hogy megismerték volna egymást. Talán a sors akarta így.

-Szia! Én is hallottalak akkor ott a padon, tényleg nagyon szép hangod van!- mondta Eli egyik csapattársa leülve hozzájuk. Kevin zavarba jött. Két nap alatt már a második ember, aki kedves hozzá. Elmormolt egy köszönömöt, de szinte rá se mert nézni. Majd a többiek is odaültek hozzájuk. Kérlelték Kevint, hogy énekeljen nekik. A fiú nagyon szégyenlős volt, el is pirult. De Eli bíztatta, hogy énekeljen csak, olyan megnyugtató, ha énekel. A fiatalabb belement és eldalolt nekik egy szép balladát. Mindenki ámulva figyelte. A szöszi lehunyta a szemét is, csak a hangra figyelt. Még mindig nem hitte el, hogy valaki így meg tudja nyugtatni. Érezte, hogy ismét visszatért az ereje. A leves is jót tett, de a leginkább a másik jelenléte és a tudat, hogy ilyen kedves barátra tett szert a személyében. Hálás volt a sorsnak, hogy összehozta őket. Az életben egyetlen olyan dolog van, ami nélkül nem lehet boldog az ember, és az a barát. A barát a mi másik felünk, az, aki kiegészít, aki végig vezet utunkon, akár felfelé, akár lefelé vigyen is. Ő most rátalált a másik felére. És valóban, hiszen pont egymásnak teles ellentétei. Eli erős és határozott, igazi bajkeverő, folyton a középpontban van, Kevin pedig egy félénk, a háttérbe húzódó törékeny fiúcska. De ők így éppen egy egész. A dal után megtapsolták a fiút, aki ismételten elpirult.

-Mi lenne, ha most mi tartanánk bemutatót? De nem veled Eli!- mondta az egyikük. A többiek felnevettek a megjegyzésén, miszerint esze ágában sincs kiállni a szöszi ellen. Kevin bólintott. Ők ketten ott maradtak a földön, egymás mellett ültek, az idősebb folyamatosan kommentelte a többi mozdulatát. Ez most ilyen támadás, ez most olyan védekezés. A fiatalabb próbált figyelni, de sosem értett a harcművészethez. Nem sokkal később az edző is visszatért, és kezdetét vette a komoly munka. Az énekes palánta is visszament saját térfelére, hogy azért ne az összes óráját skippelje. Megegyeztek Eli-al, hogy órák után elmennek a városba csatangolni.

A következő pár óra nagyon lassan telt el. Alig akart arrébb mászni az az óra mutató. Kevin egyenesen be volt zsongva. Nagyon régen volt már így el valakivel is, és az sem volt igazi. De talán most, talán most kapott egy újabb esélyt a sorstól. Bízott benne, hogy nem véletlenül keveredett össze ezzel a szöszke harcossal. Galoppozva ment a kapuhoz, miután minden hangját kiénekelte az utolsó órán. Eli már várta. Ezer wattos vigyor volt mind a kettő arcán. Elindultak be a városba. Végig beszélgettek. Kevin sokat mesélt a korábbi csalódásairól, hogy miért is fél bízni bárkiben is.

-Meg tudom érteni. Egyszer nekem is volt egy nagyon jó barátom. Mindig együtt voltunk, fedeztük egymást a balhékban. De egyszer az egyik nagynevű banda helyet ajánlott nekik maguk között. A belépésének feltétel az volt, hogy el kellett vernie engem. Nem hittem a szememnek, amikor lendítette a karját én felém. Gondolkodás nélkül a padlóra küldött csak azért, hogy bekerülhessen. Holott azóta már le is csukták testi sértésért. Lényegében a börtönért adta fel a barátságunkat. Attól kaptam a legnagyobb pofont, aki addig pont attól védett. Tudom milyen érzés. Azóta nekem sem voltak barátaim. De remélem mi örökre barátok maradunk!- Kevint meglepte a szöszi története. Eli elkomorodott, ahogy ezt elmesélte. A fiatalabb azonnal azon kezdett agyalni, hogy hozza vissza a jókedvét.

-Van kedved meglátogatni az állatkertet?- kérdezte izgatottan Kevin. Eli felnevetett, de bólintott. Hát valóban mókás ötlet volt pont az állatkertet célul tűzni. Eli olyan szinten tudta imitálni az állatokat, hogy egyik-másik még válaszolt is neki. A kis énekes már a könnyeit törülgette, nagyon sokat nevetett. A szöszi lelkét melegség töltötte el, hogy ilyen könnyen meg tudta nevettetni barátját. Mikor megszomjaztak, Eli vett egy nagy üdítőt, majd odanyomta Kevin orra alá a szívószállal együtt, hogy igyon belőle. Bőven elég volt egy üdítő kettejüknek, nem okozott gondot egyiknek sem a másik után inni belőle. Nagyon jó hangulatban telt a nap. Már jóformán korom sötét volt, mire elindultak haza.

-Hazakísérlek- mondta Eli ellentmondást nem tűrő hangon. A fiatalabb csak félszegen bólintott. Örült, hogy nem kell egyedül haza mennie, de akkor így a szöszi fog teljesen egyedül mászkálni éjszaka. Habár valószínűleg ő megtudja magát védeni. Mikor elértek a lakásig a kisebb furcsa hangokra lett figyelmes. Körbe nézett és egy csapat részeg férfit pillantott meg. Eli is észrevette és legyintett, hogy nem lesz baj. De Kevint elkapta a félelem, nem akarta, hogy barátjának baja essen.

-Kérlek, gyere fel, legalább, amíg elmennek!

-Jajj ugyan, meg tudom én védeni magamat.

-Kérlek, Eli, kérlek szépen- olyan kétségbeesett hangja volt, hogy a szöszi ettől ijedt csak meg. Bólintott majd felment barátjával. Kevin főzött egy teát időközben, a szöszi pedig befoglalta a kanapét.

-Ott a polcon a TV mellett vannak DVD-k. Ha van kedved, nézhetnénk valami filmet. Késő van, akár itt is alhatsz. Én biztos jobb társaság lennék, mint a szobatársad- somolygott a fiatalabb. Eli ezzel nem tudott vetekedni. Tény, hogy a szobatársa egy bosszantó szellem. Vele még csak beszélni sem lehet, és olyan hangtalanul közlekedik, hogy a szöszi néha őszintén elgondolkodik rajta, hogy az az ember tényleg ember-e. Hát akkor nincs mi mást tenni, kénytelen itt maradni. Na, nem mintha olyan nagyon győzködnie kellett volna magát. Tényleg késő van… és hallani is lehetett még odalentről, hogy nem takarodtak el azok az őrültek. Ha neki állna velük hadakozni, csak felesleges aggodalmat okozna a kisebbnek. Odasétált a polchoz és válogatni kezdett. Meg volt lepve, hogy műfajilag ilyen tág határok között mozog Kevin ízlése. De ez egy kis keserűséggel is eltöltötte, hiszen sosem volt kivel filmeznie, mindent egyedül nézett meg. Eli a horrorokat ki is zárta, az most pont nem lenne jó szegény törékeny kis lelki világuknak. Előkapart egy kicsit porosabb vígjátékot. Bekapcsolta a tévét és elindította a filmet. Kevin időközben lehuppant a kanapéra és le is tett az asztalra két bögre teát illetve egy tál popcornt. „Felkészült a kölyök” gondolta a szöszi. Egymás mellett ültek. Már amikor nem fetrengtek a nevetéstől éppen. Nagyon jónak bizonyult ez a film, jó ötlet volt ezt választani. Már hajnali egy felé járt, mire vége lett. Kikapcsolták a tv-t, de még nem mentek aludni. Beszélgettek tovább. Eli nagyon ügyesen imitálta a filmben látottakat, mire Kevin már a hasát fogta.

-Segítesz? A kanapé kihúzható, megágyazok neked- mondta a fiatalabb és fel is pattant, hogy neki lásson. A szöszi kihúzta a heverőt majd elterült rajta. Párnának az egyik díszpárnát használta, hasra fekve terült ki.

-Jó lesz ez a….?- akarta kérdezni Kevin, de észrevette, hogy Eli már alszik is. Hát persze, elvégre reggel még egy kicsit beteg volt, természetes, hogy kimerült. A fiatalabb fogta a kezében lévő takarót, és óvatosan betakargatta a fiút. Majd ő is elvonult a szobájába és álomra hajtotta a fejét.

Két lélek találkozása...-2

Minden megváltozhat...............................

Eli

„Miért jár még mindig az a fiú a fejemben? Olyan kis elveszettnek tűnt… Létezik olyan, akinek ennyire nincs önbizalma? Hogy lehet így meglepődni, ha megtapsolnak?” cikáztak a kérdések Eli fejében. Sokszor sétált el még azon a sétányon a következő napokban, de nem sikerült összefutnia az útját vesztett idegennel. A sikertelen keresgélés miatt most még több energiát kellett levezetnie. Az edző átküldte a boxosokhoz. Na, ott püfölgethetett mindenkit, akit csak akart. Jót is tett neki. Egyik nap besétált a Zene Akadémia területére. Az egyik ablakból bizonytalan zongoraszó hallatszott ki. Fel sem figyelt rá addig, amíg fel nem csendült az az ismerős hang. Az ablak mellé lopózott, és csak hallgatta. Lehunyta a szemeit és csak állt ott. Ismét megnyugodott. Nem vágyott balhéra, csak arra, hogy őt hallgathassa. Nem értette miért van ez, de így volt. Majdhogynem még arra is érzett késztetést, hogy ő is énekeljen, holott azért nincs olyan hangja. Mikor a fiú befejezte, valamiért ijedten elmenekült a helyszínről. Nem értette mi késztette erre, hiszen végre megtalálta őt, de mégis elmenekült.

A következő napokban végig azon bánkódott, hogy akkor nem ment be az épületbe és nem kereste meg azt a termet. A másik harcos csapat észlelte Eli dekoncentrált állapotát, így kapva kaptak az alkalmon, hogy belékössenek. Egy kicsit mintha meg is ingatták volna, de csak egy pillanatra. Azonban itt kiderült, hogy a zenésekhez van köze a szöszi elrévedésének. A fiúk egyből megfogadták, hogy ki fogják deríteni a dolgot….

-Talán te is énekelni akarsz szöszi?- kérdezte aljasan a főnök.

-Jelenleg csak téged akarlak elverni te fajankó!- hangzott a válasz.

-Hogy merészelsz sértegetni?

-Tuskó bunkó hülye gyerek- Eli nevetve és mutogatva mondta ezeket teljesen felkorbácsolva ezzel a hangulatot. Amaz egyből lendítette a kezét, de elvétette. A szöszi nagyon jól tudta, hogy aki dühből küzd, az többnyire veszít.

-Fatökű ostoba hisztigép- folytatta még mindig nevetve. A végére sikeresen ellátta minden támadója baját megfűszerezve még néhány hasonlóan epés beszólással. Dolga végeztével ott hagyta őket a földön fetrengeni.

A következő napokban egyre többet tért át a zenések területére. Próbálta ismét megtalálni azt a fiút, de, hogy ez ilyen nehéz legyen- hát azt nem hitte volna. Egyszer összekeverték egy elsőévessel, és a tanár behúzta a gitár terembe, hogy na végre itt van. Eli próbálta elmagyarázni, hogy ő nem az, akinek hiszik, de meg sem hallgatták. Kezébe nyomtak egy ritmus gitárt és kiadták neki a dalokat. A szöszi csak úgy lesett, hogy most mi van, hiszen ő nem is tud játszani. Vagyis nem annyira. Még nagyon régen egészen kicsi korában volt egy játék gitárja, és a Guitar Heroes játékkal is sokat játszott, de azért azokhoz képest ez egy kicsit más. Mikor eleget ügyetlenkedett, végre a tanár is rájött, hogy tévedett.

Azonban kielemezve a fiú stílusát, úgy vélte talán van itt neki olyan, ami menne is. Átvezette egy másik terembe. Bőgatyás, baseball sapkás fiatalok ültek körben, de mind már majd szétesett. Nagy nyakláncok lógtak a nyakukban, tele voltak gyűrűkkel és fülbevalóval. Eli hirtelen úgy érezte magát, mint az amerikai gettóban. Kezébe nyomtak egy papírt, és közölték vele, hogy próbálja meg el rappelni. Ami azt illeti, ezt az akadályt a kölyök nagyon is jól vette. Valamiért úgy érezte, kintről is figyeli valaki, nem mert odanézni, hiszen közben a szöveget kellett olvasnia. Elindult benne a bizonyíthatnék, mindenképp le akarta nyűgözni azt a valakit…. de kit is? Vajon ki állhat odakint? Talán az a fiú? Olyan természetesen jött neki a rap, nem is kellett gondolkodnia. Még egy kicsit improvizált is, ahol annyira nem tetszett neki a szöveg. Mikor befejezte első dolga volt, hogy kinézzen az ajtón. Nem látott ott senkit. Csalódottságot érzett. Pedig biztos volt benne… Meghajolt és már indult is volna ki, amikor a tanár megkérte, hogy csatlakozzon az órához. Eli meg volt lepve, de élvezte a rapet, így úgy döntött, talán nem is olyan rossz ötlet maradni.

Az is eszébe jutott, hogy mivel így gyakrabban lesz errefelé, így talán a fiúba is könnyebben fog belebotlani. Plus talált valamit, ami nem verekedés, mégis leköti és érdekli. Alig várta már az órákat, de nem hagyhatta figyelmen kívül a zaklatóit sem. Habár ezzel legalább elkerülte, hogy ne adj isten azt a fiút spécizzék ki. Nem akart mondjuk olyan gettó stílusú lenni, de egyre jobban belemelegedett a rappelésbe. Tetszett neki a dolog, és nagyon is tehetségesnek bizonyult. Szinte bármit el tudott rappelni, még azt is, ami éppen abban a pillanatban pattant ki az agyából.

Egyik éjjel volt egy álma. A fiúval álmodott. Az énekes mellé lágyan rappelt. Kész duett volt. El sem akarta hinni, hogy az a fiú felváltotta a dögös röplabdás lány helyét az álmában. Azon a napon valahogy minden olyan másnak tűnt. Ám a szabadtéri edzésen megint megtalálták őt a másik csapat tagjai. Tudták, hogy valami a zenések körében vonzza, azt hitték egy lány lesz az. Eli ismételten, a változatosság kedvéért elintézte azt a három idiótát. De érezte magán, hogy figyelik. Ugyanaz az érzés volt, mint akkor, abban a teremben. Odanézett. Végre meglátta Őt. Rámosolygott, hogy végre a kis énekes is látja őt. Amiről viszont elfeledkezett, az a három földön heverő ellenség volt. Ők is észrevették a fiút.

-Szóval egy fiú vonz téged ennyire…kekekekekeee pedig lemertem volna fogadni, hogy a lányokat szereted- aljas kacaj hagyta el a száját.

-Így is van, nem mellesleg az a dögös barna röpis igent mondott egy randira. Tudtommal téged elutasított- szintén aljas kacaj, de most a szöszi részéről. Nem hazudott, tényleg elhívta a lányt, bár csak azért, hogy bosszantsa a másikat. Úgy tűnt ez sikerült is. Elvonta a figyelmüket a kis énekesről, aki villámgyorsan fel is szívódott. Eli azért kicsit elkedvetlenedett, hogy megint elvesztette a látóköréből, viszont annak örült, hogy lekerült a célpont listáról ezzel így most. Pedig hát….

Kevin

Hazafelé masírozva jutott eszébe, hogy látta ő már ezt a fiút. A Modern Zene tanszéken, a rappesek között. Egész ügyes volt. Kellemes hangja van, a kis énekesnek egyenesen tetszett, amit akkor hallott. Viszont sietett órára, így nem tudott maradni. De most már emlékezett rá, igen, ő már akkor is látta a szöszit. De még mindig nem értette, hogy miért mosolygott rá ilyen kedvesen. Belegondolt milyen lenne összebarátkozni egy harcos rapperrel. De aztán el is vetette a gondolatot, ugyan mi késztetne egy ilyen kaliberű fiút arra, hogy éppen vele barátkozzon? Ugyan már… de mégis… olyan jó lenne. Nem tudta kiverni a fejéből azt a mosolyt. Nagyon jól esett neki, hogy valaki irigység vagy utálat nélkül mosolygott rá.

A következő napokban mindig kiült a pálya előtti padra és figyelte az ottaniakat. A szöszit is látta párszor, de valahányszor feltűnt a másik csapat, gyorsan lelépett, nehogy esetleg baj legyen. Azonban egyszer sajnos nem tudta már elkerülni őket. Épp hazafelé tartott, amikor három tagbaszakadt fickó állta útját. Felismerte őket.

-Nem érdekel, mit mond az az idióta, túl szépen nézett rád- dörzsölgette a kezeit a főnök. Közelebb hajolt Kevinhez.

-Olyan kis csinos pofid van, biztos tudod, hogy viselkedj jó kislányként- mire végighúzta a kezét a fiú testén. Kevin beleborzongott, mégis mit képzel ez?! De nem bírt megmozdulni, elfogta a félelem. Nem tudta, hogy megverni akarják, vagy rosszabb…. Elkapták a karjait és ráncigálni kezdték, kikapták a táskát a kezéből és a ruháját szaggatták. Kevin ellenkezni próbált, minek eredménye egy pofon lett. Megszédült és elesett. A főnök már majdnem rávetette magát, mikor valaki ebben megakadályozta. Hamar a földön volt mind a három gonosztevő.

-Csak azért nem verlek péppé titeket, mert nem hagyom, hogy a dühöm legyen úrrá rajtam. de legközelebb, ha csak a közelébe mentek ennek a fiúnak, megteszem- mint a dörgés az égen, úgy hangzott el Eli szájából ez a mondat. Véresen komolyan gondolta. A szemei villámokat szórtak- most ő maga volt a vihar. Elfordult a legyőzöttektől, és Kevin felé vette az irányt. Felsegítette a törékeny fiút, majd teljesen zavarba jött. A kis énekes szemei csak úgy csillogtak, el volt varázsolva, hogy valaki őt megmentette. Valaki kiált mellette, nem hagyta cserben, csak úgy feltűnt a semmiből. Alig merte elhinni, hogy ez vele megtörténhet.

Kevin és Eli

Eli kézen fogta Kevint és útnak is indultak. Bevezette a lakásába, leültette a kanapéra és elővette az elsősegély csomagot. Az énekes fiún volt pár horzsolás, az arca pedig feldagadt a pofontól. Kapott a szöszitől egy zacskó fagyasztott zöldséget rá, hogy jegelje. Addig Eli szépen letörölgette és lefertőtlenítette a sebeket. Egy szót sem szólt egyik sem. A rapper leült a kanapé elé, és mint egy anyamacska tisztogatta a kisebb sérüléseit. Kevin még mindig nem bírta elhinni. Az, hogy segített neki egy dolog, dehogy még mindig vele foglalkozzon… Ő ehhez nincs hozzá szokva. Kicsordult egy könnycsepp a szeméből. A szöszi ijedten nézett fel, nem értette mi lehet a baj. Bár gondolta, biztos most jön ki az ijedtég. Ki tudja mi történt volna, ha ő nem jár pont arra. Ezentúl is hallgatni fog a megérzéseire.

Elővett egy zsebkendőt és letörölte azt a könnycseppet a másik arcáról. Kevin ránézett a szöszire, de olyan kétségbeesetten, hogy egyenesen megrémítette a harcost, aki ezért kérdőn nézett vissza rá.

-Ki vagyok én, hogy segíts nekem? Meg sem érdemlem…

-Hogy mondhatsz ilyet? Már miért ne érdemelnéd meg? – Kevin lesütötte a szemét. Eli rájött, ennek a fiúnak hihetetlen mértékben össze van törve a lelke. Ezt nem egy valaki okozta, alighanem egész életében csak csalódott.

-Nincsenek barátaid, ugye?

-Nem érdemlem meg őket… csak elárulnának…- hát innen fúj a szél. A szöszit nagyon meghatotta ez a keserűség. El sem hitte, hogy pont a szöges ellentétével hozta össze a sors. Rámosolygott, majd kijelentette:

-Majd én leszek a barátod! Én nem foglak elárulni! Megvédelek mindig, ahogy ma is tettem!- feltérdelt a másik térdeire támaszkodva és mélyen a szemébe nézett. Úgy érezte talált valakit, akit végre a szárnyai alá vehet, akiért felelhet, akiért küzdhet. Mindig csak olyan barátai voltak, akik legalább olyan erősek voltak, mint ő. Sosem volt kit megvédenie önmagán kívül, és ez a mai most nagyon jó érzést keltett benne. Annyira más úgy verekedni, hogy ott áll mögötte valaki, aki számít rá, és akiért győznie kell. Kevin értetlenül nézett vissza rá.

-Miért?

-Miért ne?

Még jó pár percig csak nézték egymást. Majd a kis énekes elmosolyodott, de közben el is sírta magát. Vágyott rá, hogy legyen egy barátja, hogy végre ne legyen egyedül. Eli felült mellé és a hátát simogatta. Pár perc múlva abbahagyta a sírást és bólogatni kezdett.

-De ugye tényleg nem fogsz elárulni?- kérdezte reménnyel teli szemekkel. A szöszi csak mosolygott és bólintott.

-Na gyere, haza kísérlek- és ezzel el is indultak. Útközben a szöszi kérdezgette a másikat, és a végére sikerült is oldani a hangulatot. Mikor megérkeztek, elbúcsúztak, majd Kevin boldogan lépett be az ajtaján.  

Két lélek találkozása...

Reménytelenül..................................................

Kevin

Kellemes tavaszi napnak nézünk elébe. Március van, így bár a naptár szerint a télnek már arrébb kellett volna vonulnia, sajnos a hideg nagyon akaratosnak bizonyult ebben az évben. Azonban mégis sütött a nap, és már egy kisebb kabátkában is el lehetett lenni. Hát így indult útnak a mai nap is. Kabátka és sál.

Kevin egyik lábát téve a másik elé haladt az utcán zsebre vágott kezekkel és lesütött szemekkel. Első nap az egyetemen. A Zenek Akadémiára jelentkezett, ahova sikeresen fel is vették. Az utóbbi egy-két évben nem igazán volt szerencséje az éneket kivéve semmivel kapcsolatban sem. A barátai egytől egyig elárulták, amint kiderült, hogy közülük csak ő került be az Akadémiára. Mindig is olyan félszeg és visszahúzódó volt, nem volt benne biztos, hogy ki fogja bírni a megpróbáltatásokat. Egyedül biztosan nem. De mindeközben mégis félt bárkivel is közelebbi viszonyba kerülni. Annyit csalódott már élete során, annyian hagyták el és verték át… Néha már őszintén úgy érezte, hogy nem érdemli meg, hogy boldog legyen. A nap finoman sütötte az arcát, ahogy leült egy padra az iskola előtt. Felnézett az égre, éppen egy sárkány alakú felhő volt felette. „Bárcsak én is tovaszállhatnék” futott át a gondolat a fejében. Annyira kétségbe volt esve, mégis a vállát is megvonta, hiszen ez mindig is így volt, miért lenne most másképp?

Az első napokban teljesen egyedül volt. Még csak segítséget sem kért senkitől sem. Egy csoportos órán, mikor énekelnie kellett a tanár egyszerűen csodálva nézte és hallgatta őt. Meg is dicsérte, mikor végzett, mire az összes többi diák kelletlenül szúrogatta őt a tekintetével. Kevin már megszokta. Angyali hangja volt, mindene lett az ének az utóbbi években, és valóban tehetséges is volt. Ez azonban rengeteg irigykedést szült körülötte. Mikor még a barátai is ott hagyták rájött, hogy az élet magányos, akinek tehetsége van, nem várhatja el, hogy mások ugyanazon tehetség nélkül is szeressék. Régen búcsút intett a boldogságnak. A szülei külföldön éltek, így még csak rájuk sem számíthatott. Ott, a padon ülve csodálta, ahogy a nap kis fényei ide-oda ugrálnak az enyhén harmatos leveleken megcsillantva azokat. Bár ő is olyan lenne, mint a fény. Arra járna, amerre csak akar és az emberek talán még csak észre sem vennék. Mindezen gondolatok ellenére szerette az életet, minden vágya volt, hogy énekes legyen belőle.

Volt egy tüske a szívében, amitől egyszerűen nem tudott megszabadulni. Talán ez bélyegezte meg a legjobban. Úgy egy évvel ezelőtt szerepelt egy musicalben. Főszerepet kapott egy romantikus darabban. Beleszeretett a párjába, habár nem tudta, hogyan történhetett. Eleinte úgy tűnt, a lány is viszonozza, még randiztak is. Viszont amint lekerült a darab a színpadról, a lány mindenki más előtt kijelentette, hogy csak szórakozott a fiúval és nem akarja még csak látni sem többet. Kevinen nevetett mindenki, hogy hogy lehetett ilyen naiv. Összetörték a szívét és a lelkét is. Depresszióba esett, amiből még mindig nem sikerült kilábalnia. Bár a szituáció enyhült, hiszen azzal, hogy mindent és mindenkit kizárt az életéből, tudta csitítani zokogó szívét.

Ahogy a nap simogatta selymes puha bőrét, lágy szellő kelt útra körülötte. Valóban angyali látvány volt. Dúdolgatni kezdett. Néhányan megálltak mellette és csak hallgatták. Végre talán elismerésre talált. De ő ezt észre sem vette. Behunyta szemeit és csak dúdolt tovább. Szabadnak érezte magát. Tökéletes nap. Kellemesen meleg van, a fény folyamatosan játszik a természettel, a szellő simogató érzés, a dal gyönyörű és ő végre felszabadultan énekelhet. Így is tett, felváltotta a dúdolgatást az ének. Mikor a dalnak vége szakadt, a köréje gyűlt emberek elismerően bólogattak és tapsoltak. Ezen megilletődött. De senki sem maradt ott tovább vele, mindenki ment a maga dolgára. Legalább nem irigykedés, hanem elismerés vette körül. Ennek örült kis szíve. Megkönnyebbült. Talán mégis van esély? Talán….

Eli

Végre eljött ez a nap is. A szöszi fiú el sem hitte, hogy végre leléphet otthonról. Felvételt nyert a Sport Akadémiára, ami pont a Zene Akadémia mellett van. Mintha a kettőnek olyan sok köze lenne egymáshoz, de jelenleg ez most pont nem érdekelte. Vidám és harcias ifjú volt. Akkor érezte jól magát, ha valami jó nagy balhé kellős közepén lehetett. Állandóan verekedett, mire hazaért, minden nap volt legalább egy kék foltja, ha nem több. A szülei már nem tudtak vele mit kezdeni. Igazi és született bajkeverő volt. Az utcán már ismerték, sokan nem is mertek belékötni. A másik, amiről híres volt, az a szoknyapecérsége. Minden hölgynek udvarolt, de soha nem jutott tovább az első randinál. Bár udvarias volt- erre azért megnevelték- valahogy mégsem tudták úgy felforrósítani a vérét a lányok, mint egy jó verekedés. Nem érezte még meg azt az egy szikrát, ami vágyakozásra késztette volna. A suliban a küzdősportokat választotta, alighanem edző lesz majd egyszer belőle. Már ha képes lesz némi önuralmat tanúsítani. Ami egyelőre elég kétes feltételezésnek számított…

Magabiztosan indult el az első nap. Azonnal bele is botlott a suli rossz fiúiba, és máris belekeveredett egy kis balhéba. A tanárok rögtön az első nap megtanulták a nevét. Bár nem tett semmi rosszat, hiszen ő csak megvédte saját magát, azért megjegyezték, hogy ennek így nem lesz jó vége, ha ebből rendszer lesz. Ellenben az egyik mester felfigyelt Eli tehetségére. Különös érzéke volt arra, hogyan és milyen mértékben kell ütnie vagy éppen rúgnia ahhoz, hogy pont jól érjen célba a támadás. Ösztönből verekedett, aminek eddig mindig hasznát vette. A Tae Kwon Do csapat azonnal befogadta. Néhány nap alatt el is sajátította az alapokat. Hamar összebarátkozott a csapattal és máris célba vett több sportos ifjú hölgyet is. Itt még nem ismerték, a híre nem előzte meg. A lányok mit sem sejtve olvadoztak tőle. A gyilkos barna szemeitől, a kidolgozott testétől, attól az irtó dögös szöszi hajától- persze nem természetesen szőke, de nagyon jól állt neki- így hát összességében nagyon is jóképű pasinak számított. Kellemes lágy hangja volt, és valóban kész úriember volt a lányokkal szemben. Egyszerre többel is kavart…..

A kollégiumi szobatársa egy elég keménykötésű srác lett, nem is jöttek ki olyan jól. A könnyebb megélhetés céljaként azonban megegyeztek, hogy elélnek egymás mellett, nem fognak balhézni. Egyikőjüknek sem hiányzott, hogy kicsapják őket a koliból. A következő napok viszonylag csendesen teltek. Ha volt is balhé, nem került tanárok elé. Szerencsére. Eli vére forrott már egy jó kis balhé után, de vigyáznia is kellett, itt már komolyabb a tét. Igyekezett az edzéseken levezetni minden erejét. A csapat nagy része már ki sem mert állni Eli ellen, általában az edzővel került párba. De még ő is emberére talált a szösziben.

Egy keddi napon a két akadémia közti sétányon sétáltak el egy csapattársával, mikor egy kisebb tömegre és valami megnyugtató hangra lettek figyelmesek. Beálltak a sorba. Egy fiú ült az egyik padon és énekelt. Gyönyörű hangja volt. Eli is elvarázsolva hallgatta. Ahogy a nap játszott az arcán, ahogy a hangja olyan angyalian csengett- a harcos lelkű fiú talán életében először érzett ekkora nyugalmat ott bent. Sajnálta, mikor abbahagyta. Viszont egyenesen megilletődött azon, hogy a fiút láthatóan mennyire meglepte, hogy megtapsolják. „Soha nem dicsérték még meg?” elmélkedett. Tovább indultak, de valami megfogta abban a fiúban. Soha senki nem volt képes ilyen nyugalmat adni neki. Elhatározta, hogy fel fogja még keresni, valahogy, akárhogy, de megtalálja.

Kevin

Csak sétálgatni volt ma kedve. Nem ment be órára sem. Ez nem volt jellemző rá, de tekintve, hogy már rég tudta ezeket a légző gyakorlatokat, nem érezte hiányát az órának. Átsétált a másik akadémia területére. Figyelte a sok sportos ifjú diákot. A lányok épp röplabdáztak a kinti pályán, a fiúk pedig angol focit játszottak. Odébb sétálva valamilyen küzdősportot is látott. Nem igazán volt otthon ilyen téren, nem is ismerte, hogy milyen koreai harcművészetek vannak. Nem igazán értette miért jó, ha jobbra-balra dobálják és ütlegelik egymást. De nyilván van értelme, ha ennyien művelik. Észrevette, hogy a távolból figyelik. Nem érezte kellemesnek ezt a bámulást, így inkább visszafordult. Követték. Kevin gyorsan bevonult az egyik terembe, ide csak belépővel jöhetnének be. reménykedett, hogy az már pedig nincs nekik. Ezúttal szerencséje volt, itt már egyedül maradt.

Volt a teremben egy zongora. Nem igazán tudott rajta játszani, de ha már itt van, leült elé. Próbálgatta, hátha tud valamilyen darabot, leginkább csak improvizált. Lejátszotta, ami szerinte jól hangzott. Nem szerette azokat a gyors, semmilyen dallamú zongoradarabokat, amik csak arról szólnak, hogy bemutasd, milyen gyorsan járnak az ujjaid. Ő inkább a lágyabb, lassabb dallamokat kedvelte. Próbált összehozni valami olyat, amire énekelni is tud. Behunyta a szemét, és csak ösztönből játszott. Ezúttal senki sem gyűlt köré. Mégis mikor befejezte, mozgást hallott kintről. Kinézett az ablakon, félt, hogy esetleg azok a fickók lehetnek, akik korábban követték. De nem látott senkit. Ahogy lenézett a fal mellé, látta, hogy a fű egy kicsit ki van taposva. Volt itt valaki. Gondolta, biztos csak hallgatni akarta. Remélte, hogy így van.

Tekintve, hogy ez nem is ment neki olyan nehezen, úgy döntött, hogy felveszi a zongora alapjait is még egy tantárgynak. Bőven van ideje, hiszen semmi mást nem csinál és nem is akar. Ezentúl a zongora csapattal is meg kell birkóznia, viszont ebben legalább még kezdő, talán nem fognak rá irigykedni. Igyekezett minél inkább a süllyesztőben maradni, hogy nehogy még több ellenséget szerezzen magának. Bár ez már igazából nem is számított. Úgysem lesz neki soha más, mint ellensége. Tudta, hogy ez elég negatív hozzá állás és a betegségén sem segít, de jelenleg nem tudott mást elképzelni. Szorgalmasan tanult- szolfézs, kottaismeret, a zongora pedig nehezebbnek bizonyult, mint azt valaha hitte volna. De meg akart vele birkózni minden áron. Nem adta fel. Ebben mondjuk mindig is jó volt. Ha valamit a fejébe vett, azt véghez is vitte.

Volt egy lány a zongoristák között, aki nagyon is ügyesnek bizonyult. Kevin most az egyszer vette a bátorságot és odament a lányhoz, hogy segítene-e neki egy kicsit. A lány kedvesen mosolyogva beleegyezett. A következő napokban órák után beültek a terembe, és gyakoroltak. Kevinben semmilyen hátsó szándék nem volt, hiszen ő nem érdemel meg semmilyen emberi kapcsolatot, csak a zongora kedvéért kérte meg a lányt. Azonban néhány nap után a lány vissza is mondta. Azt hitte, tetszik a fiúnak és ezért vállalta el. Abban nem fog segíteni neki, hogy jobb legyen nála. Ez ismét szíven ütötte Kevint. Miért feltételezi róla mindenki, hogy csak rosszat akar? Ő csak élni akar, élni és énekelni, semmi többet. Mintha nem lett volna eddig is épp eléggé összetörve.

Egyik nap kisírt szemekkel vette ismét célba a sportpályákat. Remélte, hogy őket nézve kicsit elfelejtheti a saját gondjait. A küzdősportosok között felfigyelt valakire. Egy magas szőke hajú fiúra, akibe épp az imént kötött bele három másik. Két külön harcművészeti csapat versengett egymással, és fejükbe vették, hogy ellátják a másik csapat tagjainak baját. Kevint lenyűgözte, hogy a szöszi milyen lazán és jóformán mosolyogva intézte el a támadóit. Egyszerre hármat. A fiú hirtelen felé kapta a fejét- talán megérezte, hogy figyelik. Lágyan rá mosolygott az énekesre. Kevin nem tudta mire gondoljon abban a pillanatban. Miért kap ilyen kedves mosolyt? Nem tett semmit, csak nézte őt. Majd meglátta, hogy a legyőzöttek is ránéznek. Látta a szemükben a felvillanó gonoszságot. Úgy döntött, nem várja meg a folytatást, inkább elindult haza fele…