Két lélek találkozása...-6

Nem is volt olyan rossz................................................

Kevin

A buszon ülve Kevin nagy komoran nézett ki az ablakon. Senkivel sem sikerült úgy igazából összebarátkoznia a csoportból, így teljesen egyedül volt. Az út több, mint egy órás volt. Mikor megérkeztek, a látványtól mindenkinek elakadt a lélegzete. Egy kisebb palota állt előttük. Látszik, hogy a vidékieknek egy kicsit több helyük van építkezni. Gyönyörű volt az épület kívülről és belülről is. A táj pedig egyszerűen mesés. Egy erdő szélén voltak, a mögött pedig egy hatalmas hegy tolakodott az ég felé. Az épület másik oldalán pedig egy szikrázó kék színű tó feküdt el. Onnan messzire el lehetett látni, festeni való volt a kép. Mint kiderült ez a palota adott otthont a művészeti iskola diákjainak. Két ágyas szobákra voltak osztva a folyosók. Kevinék pont páratlanul voltak, és épp a fiúk részéről, így az egyiküknek egy itteni diákkal kellett osztoznia a szobán. Énekes kölykünk ezt bevállalta. Neki aztán mindegy, ha már Eli nem lehet vele, legalább a többiek had legyenek azzal, akivel szeretnének. Mikor a fiú elfoglalta a szobát, a másik srác még nem érkezett meg. Nagyon szépen berendezett lakóhely volt, otthonos és barátságos. A kilátás pont a hegyre nyílt. Kevin csak ült a párkányon és nézett kifelé az ablakon. A tanár meghagyta nekik, hogy a vacsoráig szabad foglalkozás van, de a kollégium területét nem hagyhatják el. A fiú egyszer csak gondolt egyet és elindult a tó felé sétálni. Zenére lett figyelmes. A semmi közepén mégis honnan jöhet zene? Felettébb érdekelte ez a kérdés, kiváncsisága felülírta a nemtörődömségét. Egyre hangosabban hallotta a zenét. Két fűzfa között majd némi mozgást is vélt felfedezni. Bemászott a lógó ágak közé és megpillantott egy fiút, aki egy hordozható magnó mellett táncolt. Láthatóan nagyon bele volt melegedve, még jó pár percig észre sem vette kukkolóját. Hősünk ámulva figyelte a tehetséget. Majdhogy nem késztetést is érzett, hogy csatlakozzon. Nagyon ügyes volt a srác, tetszett neki a mozgása. Elvégre ez egy művészeti iskola, amibe a tánc is beletartozik, még a modern tánc is. Kevin már csak azt nem értette, miért nem fél a fiútól. Azelőtt még a közelébe sem ment senkinek, most meg alig várja, hogy észrevegye. Talán mind ez Eli műve? De hát miért ne barátkozhatna másokkal is? Nem akarja ő elárulni az őrangyalát, csak éppen végre képesnek érzi magát a barátkozásra. Erre már a táncos is felfigyelt- Kevin agytekervényei túl hangosan tekeregtek. Megtorpant és értetlenül nézett a másikra.

-Öhm… Szia!- mondta az idegen.

-Szia! Ne haragudj, nem akartalak megzavarni, már megyek is- visszatért az „inkább elkerülök mindenkit” éne az énekesnek.

-Ne, ne várj. Te is a fővárosi suliból jöttél, ugye?

-Igen, onnan. A zongorások közül, de én még csak ismerkedem a tudománnyal.

-Hehe, nem is baj az, ez a verseny kész terror.

-Terror? Ezt hogy érted?

-Az itteni diákok majdhogy nem már vért izzadnak, mire megfelelhetnek egy-egy tanárnak. Egyszerűen kicsinálják őket. Néhány profot a legszívesebben felrúgnék. Még jó, hogy a tánc tanárok közül csak a balettosok ilyen szörnyűek.

-Uh…ők nálunk is. De nem hittem volna. A mi tanáraink többé-kevésbé jó fejek. Mellesleg, Kevin vagyok.

-Jó nektek. Én pedig Kiseop. Örülök a találkozásnak.

-Én is. Nagyon jól táncolsz, tök ügyes vagy.

-Köszönöm szépen. Te nem táncolsz?

-Hát így nem… olykor otthon magamban szoktam, de nálam ez kimerül ennyiben.

-Heheheeee. Én az énekkel vagyok így.

-Óóóó, én meg énekelni tudok. Vagyis azt mondják legalább is.

-Naaaa énekelj nekem!- Kevin úgy nézett a fiúra, mint valami ufóra. Közben Kiseop leült mellé a fűre, a fűzfa kellemes árnyékába. Nagy sóhaj után felcsendült a fiú angyali hangja, amivel elvarázsolta a másikat.

-Köszönöm szépen- mondta a vörös a dal után.

-Szívesen. Te itt vagy a koliban?

-Aha. És ha jól tudom, pont közületek lesz valaki a szobatársam- Kevin borzasztóan megörült.

-De jó! Az én vagyok! Szobatársak leszünk!- ezer wattos vigyor terült el mind a kettő arcán. Dalolászva, rötyörészve tértek vissza a szobájukba. 

A fiatalabb, aki még Kiseopnál is fiatalabb, alig merte elhinni, hogy ilyen könnyedén összebarátkozott egy vadidegennel. De mégis sikerült és ettől nagyon boldog lett. Alig várta, hogy ha hazaér, elmesélhesse barátjának. Az este nagyon vidáman telt. Vacsora után végig hülyéskedtek. Még párna csatát is rendeztek. Nagyon jól érezték magukat. Volt vagy hajnal kettő, mire lefeküdtek. Elég álmosak is voltak másnap. A vörösnek volt pár órája, Kevinnek pedig a csoporttal kellett mennie mindenféle meghallgatásra. Viszont igazat adott az idősebbnek. Egyik tanár sem volt szimpatikus a számára- az egyik majdnem leszedte az egyik indulójuk fejét, csak mert félrenyomott egy billentyűt. Kevin nagyon is örült, hogy ő nem indul ezen a versenyen. Ebéd közben észrevette a vöröskét, és egyből hozzá is ült le. A többiek értetlenkedve néztek rá, nem értették mire fel ez a hirtelen barátkozás. De egy fél percnél többet senki sem foglalkozott velük szerencsére. Nem sok tartotta vissza őket attól, hogy kaja csatát rendezzenek, de lehet csúnya vége lett volna. A következő pár nap nagyon jó hangulatban telt el. Kevin elkerülték a rémálmok, és ezt új barátjának tudta be. Nagyon jól szórakoztak. Más volt, mint Eli-al. Kiseop sokkal ütődöttebb és lököttebb volt idősebb társánál. Egyszer egyedül maradtak a próbateremben, ahol a fiatalabb addig-addig kérlelte a másikat, hogy énekeljen, míg nagy nehezen rá is vette. A vörösnek nagyon kis édes hangja volt. Ketten együtt énekelve nagyon jól hangzottak. Az egyik tanár fel is figyelt rájuk. Tetszett neki, amit hall, ezért megkérte őket, hogy énekeljenek a verseny napján, szombaton, a nyitás előtt. Rá tört a para mindkettőre. Azért ez túlzás. Közönség előtt, helyből és egy versenyen és tök egyedül és uh. Kiverte őket a víz, de a tanár nem várta meg, hogy mit válaszolnak a dologra. Így nem maradt más választásuk, gyakorolniuk kellett. Szombat napközben már sík idegesek voltak, csak úgy vert a szívük. Enni sem bírtak. Kevin folyamatosan Eli sms-eit olvasgatta, amiket ahogy meg lett ígérve, minden este megkapott. Próbálták nyugtatgatni egymást és magukat is, de nagyon izgultak. Aztán el is jött a nyitóest. 

A két fiú reszketve lépett fel a színpadra, egy-egy mikrofonnal a kezükben. Megadták nekik a hangot, ők pedig belekezdtek egy gyönyörű balladába. Tényleg nagyon szépen csengett a hangjuk együtt. Eleinte elég bátortalanok voltak, de aztán egymásra nézve elmosolyodtak, és már egyre hangosabban és bátrabban folytatták. Nagyon szép előadás lett belőle. Érződött a közönségen is, hogy nem is értik, miért épp zongoraverseny van ma este és miért nem énekverseny. A fiúk nagyon elégedettek voltak, miután befejezték dalukat. Kiseop át is karolta Kevint, ahogy fogadták a tapsot. Meghajoltak és mosolyogva, vagy inkább vigyorogva ültek le a helyeikre. A verseny eszméletlen volt. Próbálták figyelemmel kísérni a diákok ujjait, ahogy játszanak, de csak beleszédültek. A fülük már csengett a végére, és a fiatalabb sóhajtva konstatálta, hogy nincs az az Isten, hogy ő valaha is így játsszon. És ami azt illeti, nem is nagyon tetszettek neki ezek a darabok. Ő inkább maradna a saját kis kellemes dalainál. A verseny után a kertben lett megterítve minden résztvevőnek, ami nagyon hangulatos volt. Megvallva az őszintét, ez az öt nap nagyon gyorsan eltelt. Mikor el kellett köszönniük vasárnap napközben, kicsit szomorúak voltak.

 De megegyeztek, hogy a nyári szünetben mindenképpen fognak találkozni. És addig pedig levelezéssel tartják a kapcsolatot. Kevin nagyon boldog volt, hogy talált magának még egy barátot.

Eli

Rosszul esett neki nagyon elengedni Kevint. Nem volt benne biztos, hogy ez a törékeny kisfiú kibírja-e majd. De erősen bízott benne, hogy így lesz. Már csak azt kéne kitalálnia, hogy ő mit kezdjen magával a következő öt napban. Edzésre menet összefutott azzal a barna hajú csinos lánnyal, akit egyszer már elhívott randira.

-Szia Eli! Végre megtaláltalak.

-Oh szia! Mi a helyzet?

-Nos… megbeszéltük, hogy elmegyünk randizni, de végül nem mentünk. Áll még az ajánlat?

-Tyű, te aztán egyenes lány vagy. Nos persze, miért ne állna?

-Rendben. Van esetleg ötleted?

-Hm, lássuk csak. Lesz péntek este egy szabadtéri színház a főtéren, lenne kedved megnézni? Utána meg beülhetnénk sütizni egyet.

-Nagyon jól hangzik! Tökéletes. Akkor péntek este 7 óra?

-Rendben, akkor legyen akkor. Viszlát péntekig!- köszönt el a fiú, mert közben a többiek is integettek neki, hogy kezdődik az óra. Mindenki irigykedett rá, hogy pont a suli legszebb lányár viszi randira. Ő valamiért azonban nem érezte ilyen jól magát. Kicsit furcsa érzés kerítette hatalmába. De igyekezett nem rá figyelni. Egyszer csak megjelent dühöngve a másik főnök.

-Mégis mit képzelsz te magadról te csőcselék?

-Mi a baj fatökű, elhagyott a csajod?

-Uh teeee… Soha nem lesz a tied!

-Ó, pedig épp az előbb beszéltünk meg egy randit. Nekem úgy tűnik, nagyon is az enyém lesz.

-Nincs itt a fiúd és egyből más csajára pályázol? Nem lesz a kicsike féltékeny?

-Állítsd le magad, mielőtt olyat teszek, amit én is megbánok!- Eli már fortyogott.

-Akkor mondd le a randit! Te seggfej… vagy beköplek a kis pajtidnak!

-Tedd csak meg, nyugodtan. De remélem, azért van életbiztosításod!

-Fú de el van telve valaki magától! Nah, lássuk, mit tudsz?!- és már mérte is az első ütést. De komolyan ezek a fiúk úgy viselkednek, mintha Eli egyszer sem látta volna el a bajukat, nem hogy többször is. Viszont a főnök tudta, hogy ha szidja Kevint, akkor érzékeny pontra tapint, és egyszer el fogja érni, hogy Eli kibillenjen az egyensúlyából. De ez nem most történt meg. Ennek ellenére igencsak helyben hagyták egymást. Mind a ketten kaptak pár szép ütést, de természetesen a jó fiújé lett az utolsó. A nővérnél is olyan furcsa volt neki, hiszen egyedül volt. Legutóbb Kevin is ott ült mellette. Most viszont nagyon messze volt tőle. A következő két nap unalmasan telt. Az egyetlen örömöt az sms írás jelentette az idősebbnek. 

Kicsit azért várta a pénteket, legalább kimozdul. de félt is egyben, nagyon régen randizott utoljára. És akkor is csak többnyire szédítette a lányokat. Bár nem volt benne biztos, hogy most másképp lesz. Talán adhatna neki egy esélyt, kedves és határozott lánynak tűnt. Pont az esete. Nos, majd elválik mi lesz a vége a dolognak. Nagy nehezen eljött az a nap is. Eli szépen kiöltözött, elegánsan, de mégis sportosan. Ahogy várta, a hölgy is pont így tett. Mielőtt megismerte volna Kevint, tetszett neki ez a lány, de az utóbbi időben el is felejtette. A darab, amit játszottak egy kellemes kis vígjáték volt. Sokat nevettek rajta, mindketten élvezték. A cukrászdába beülve kedvesen elcseverésztek. A fiú mindig is udvarias és jól nevelt volt, ezért is volt olyan nagy sikere.

-Mesélj nekem kérlek arról a srácról, akivel annyit látni együtt!

-Kevin? Mit meséljek róla?

-Hogy találkoztatok?

-Néhány barom bántani akarta, csak mert ő a kisebb és gyengébb.

-Oh, hülye barmok.

-Igen… többször is próbálkoztak az óta. Miattam vették célba, csak mert engem akarnak bosszantani.

-Akkor sajnálatból vagy vele?

-Dehogy! Szó sincs róla! Ő a legjobb barátom. Megvédem bármi áron.

-Nagyon kedves tőled. Jók az ilyen barátságok. Sokat vagytok együtt?

-Igen, elég sokat. Szüksége van rám, és én ott is vagyok neki.

-Egy kicsit többnek tűnik, mint barátság.

-Ugyan… csak barátok vagyunk- ez a mondat nem volt éppen a leg meggyőzőbb állítás a mai este folyamán. Látszott a lányon is, hogy érzi a kételyt. De nem feszegette tovább a húrokat.  Az este folyamán a lovag haza kísérte a lányt. A fiatal hölgy mielőtt bement volna a kapun, nyomott egy gyengéd csókot Eli ajkaira. A fiú lefagyott. Erre nem számított. Mire reagálhatott volna, már egyedül is maradt. Nem akarta elhinni, hogy megcsókolták. Ő a szoknyapecér és most mégis ő érezte magán a szoknyát. És rosszul is esett neki a dolog, olyan volt, mintha ezzel elárulta volna Kevint. De hát miért?

„Miért érzem magam ilyen furcsán? Hiszen Kevinnel csak barátok vagyunk. Ez biztos. Mégis minden olyan más. Talán csak azért, mert ő nem tud róla. Ha haza ért, biztosan megbeszélem vele. Nagyon kedves és csinos lány, talán még randizhatnék vele többször is. Valahogy le kell gyűrnöm ezt a fura érzést, ez így nem helyes. Helyet kell adnom a barátságon kívül egy kapcsolatnak is. Meg kell tennem, mert csak úgy lesz minden teljes. Igen, ezt fogom tenni. ” Ezen gondolatok közepette vette célba kollégiumi szobáját. Már alig várta a vasárnapot, hogy ismételten találkozhasson barátjával.