Két lélek találkozása...-5

Az első megpróbáltatás.....................................................................

Eli

Mikor reggel felébredt barátja még egyenletesen szuszogva aludt. Kisöpörte gyengéden a szemébe hullott tincseket, majd még figyelte pár percig, ahogy a fiatalabb ilyen békésen szundít. Végül erőt vett magán és kievickélt a mosdóba. Rendbe szedte magát és ismételten nekilátott, hogy főzzön valami ínycsiklandó reggelit. Sejtette, hogy társa még egy jó órát minimum aludni fog, hiszen az már nyilvánvalóvá vált a számára, hogy ő a korábban kelő kettőjük közül. Egy kicsit elgondolkodott az éjszakán. Kevin rémálmán- hiszen nem szörnyetegekről álmodott, hanem róla, és arról, hogy lesz egyszer valaki, aki majd legyőzi. Tudta, hogy ez sajnos lehetséges, de egyelőre nem fenyegette ez a veszély. Illetve egy icipicit furcsállta, hogy nem is tartja furcsának, hogy együtt aludt egy fiúval. De hát végül is ő a legjobb barátja. A barátja, akinek szüksége van az oltalmára, a védelmére, a támogatására. Ha ehhez az kell, hogy éjszakánként átkarolja, ám legyen. Eli boldog volt, hogy a tegnapi nap ilyen szinten visszaadta Kevin életkedvét. Amikor először találkoztak, nem hitte volna, hogy a fiú ilyen rövid időn belül ismét életre kel. Úgy tűnt jó úton halad afelé, hogy begyógyítsa lelkének minden sebét. Soha nem érezte még, hogy mennyire felemelő érzés, ha kellesz valakinek. Minden mondatod és tetted számít, a cselekedeteid visszaadhatják a mosolyt egy olyan ember arcának, aki már régen lemondott a boldogságról. De te megteheted, mert fontos vagy neki és ő is fontos neked. Mindezeken morfondírozva elkészített vagy hat nagy palacsintát- olyan amerikai félét. Valószínűleg Kevin kipukkad, ha kettőnél többet kell ebből ennie. Sebaj, majd ő megeszi a többit. Megspékelte még egy kis csoki öntettel is, tetszett neki, hogy Kevinnél még ilyen is van. Elhúzogatta a tányért párszor a szoba ajtaja előtt, hátha barátja felkel az illatokra. Meg is mozdult, de úgy tűnt, az ébresztés ennél azért egy kicsit nagyobb falat lesz. Eli letette az asztalra a tányért és beugrott a fiatalabb mellé az ágyba. Erre amaz a fejére húzta a takarót, és elfordult a volt-szöszitől.

-Naaaaaa…kellj fel végre, hasadra süt a nap.

-Nyem akajok…- nyafogott a kisebb. Eli jót nevetett rajta, de nem hagyta annyiban. Nekilátott, hogy egy kisebb csikiző hadjáratot indíthasson a másik ellen. Kibogozta őt a takaróból, majd neki esett az oldalának. Szegény kölyök már a könnyeit folyatta, de végül hajlandó volt felkelni. Az egész csata eredménye az lett, hogy az ágynemű a legkevésbé sem állt úgy az ágyon, mint ahogy lennie kellett volna. Jól összegyűrtek mindent, de legalább vidáman indult a nap. Megint megetették egymást, majd igazából rájöttek, hogy vasárnap van, így nincs is suli. Jött a kérdés, hogy akkor most mihez is kezdjenek. De hamar jött a válasz is hozzá. Eli kapott egy sms-t, hogy a nap folyamán lesz egy szobaellenőrzés a koliban, így jó lenne, ha hazamenne. Megígérte Kevinnek, hogy amint ezt letudta, visszajön. Amúgy sem ártana átöltöznie és rendet raknia.

Kevin

A fiatalabb végig szenvedte a délelőttöt. A másik nélkül már nem is nagyon tud magával mit kezdeni. Azért megpróbálkozott vele. Bekapcsolta a laptopját és betett némi pörgős zenét is. Feltette a fülhallgatót és neki kezdett táncolni. Közben főzött egy ebédet, majd ismételten visszatért a denszeléshez. Ami azt illeti, felettébb laza és hajlékony, így könnyedén tudta csűrni-csavarni a csípőjét. Ügyes kis táncos volt, de olyan nagyon sosem foglalkozott vele. Egyszer csak azon kapta magát, hogy azon képzeleg, milyen lenne egy koreográfia Eli-al. Mert, hogy lánnyal sosem merne táncolni, az biztos. De vele meg… Hát minden esetben érdekes lenne. De nem baj, amíg csak a fejében létezik, nagy gond nem lehet belőle. Próbálkozott ő egymagában már meglévő lépésekkel is, klipekből nézett mozdulatokat. Nagyon beleélte magát. Észre sem vette, hogy kopogtatnak. Az ajtó nem volt bezárva, így, aki be akart jönni, az be is tudott. De ki más akarhatott volna belépni, mint az ő egy szem jó barátja.

Együtt

Eli csak úgy állt az ajtóban, mintha még soha nem látott volna ilyet. De várjunk csak, ez így igaz. Fiút ilyen kitudja-milyen-jelzővel-kéne-ezt-illetni módon táncolni még nem látott, huh. Teljesen el volt képedve. Vajon Kevin hol tanult meg így mozogni? Úgy érezte ez a kölyök lassan polihisztorrá válik. Legalább is az ilyen művészeti téren. A következő majd az lesz, hogy olyat fog rajzolni vagy festeni, mint Van Gogh? Szép is lenne. Az idősebb csak úgy nézte a fiút, majd odaállt mögé. Nem csinált semmit, csak úgy állt ott. Mikor Kevin megfordult még mindig mit sem sejtve, pont neki ütközött. Megállt tágra nyílt szemekkel, majd paradicsom vörösre váltotta az arcát. Megugrott, elfutott és lekuporodott a sarokban. Felhúzta a térdeit és beletemette az arcát is. Eli nem értette mi a baj. Lekapcsolta a zenét, majd odament a fiatalabbhoz. Leült vele szemben, felemelte kezeivel a fejét és mosolyogva a szemébe nézett.

-Mi a baj?

-Ez olyan kínos…

-Ugyan miért, szerintem nagyon jól táncolsz!

-Tényleg?

-Hát persze! És ne vágj már ilyen kétkedő arcot, ügyes vagy, tudd meg. És hidd is el kérlek, különben addig foglak csikizni, míg be nem vallod.- ez megtette a hatását. Kevin bólintott és mormogott is valamit. Az idősebb nem értette tisztán, de sejtette, hogy mi lehetett az.

-Mi lenne, ha ma nem csinálnánk semmit? Csak filmezzünk itthon, vagy valami.

-Rendben. Főztem ebédet, együnk előbb.

Mindketten a konyha felé vették az irányt. Nem csak Eli bizonyult ügyes kis szakácsnak, de Kevin is. Két pofára tömték meg magukat, majd jóllakottan huppantak le a kihúzott kanapéra. Bekapcsolták a tv-t amiben éppen egy talk show ment az egyik adón. Jókat nevettek és még vitáztak is az ott elhangzottakról. Mikor vége lett, semmi értelmeset nem találtak már.

-Nem mennénk el sétálni? Olyan szép időnk van- mondta a kisebb.

-De persze, menjünk. Van itt nem messze egy szép park, oda kiülhetünk- válaszolt a másik. Felvettek egy kényelmes utcai ruhát, és már indultak is. Útközben kellemesen elcseverésztek. Kezdték egyre jobban megismerni egymást. Bár ez semmit sem változtatott azon, hogy már az első pillanattól kezdve érezték, hogy egymáshoz tartoznak. Még ha nem is tudták pontosan, hogy ez mit jelent. Mikor kiértek a parkba, Kevin azonnal betámadta az egyik hintát. Mint egy ötéves kisgyerek, úgy örült neki. Eli pedig mögötte állt és lökte-lökte egyre magasabbra. Odajött hozzájuk néhány kisgyerek is, akik kérték az idősebbet, hogy őket is lökje meg. Kevin lassított, majd beleültetett az ölébe egy kislányt, és így kezdett el hintázni. Nagyon jól elmulatták az időt. A nagyobbat lenyűgözte, hogy barátja mennyire jól ért a gyerekekhez. Bár talán azért, mert belül még ő sem nőtt fel. Ez nagyon tetszett neki, hiszen így még felszabadultabbnak láthatja, mint alapból. Mire elindultak haza, már megint sötét volt. Hihetetlen, hogy mennyire szalad az idő. Ilyenkor. Ha egyedül vannak, akkor bezzeg csak vánszorogni képes. Azonban a feketeség ma nem aludt a fiatalabbnál, másnap korán reggel edzése volt, így inkább hazatért. Kevin ennek nagyon nem örült, de hát elvégre nem laknak együtt, nyilván könnyebb Eli-nak a koliból mennie reggel edzésre. Természetesen az ebédidős találkát megbeszélték most is.

Kevin

„Remélem, ma nem álmodok rosszakat” sóhajtozott a fiú magában. Pakolászott még egy kicsit, evett pár falatot, de egyedül nem is esik olyan jól. Vett egy forró fürdőt, de végig azon agyalt, hogy Eli vajon vissza ért-e már a koliba, és hogy ugye nincs semmi baja? De hát mi is lehetne, kettőjük közül ő az, akinek védelemre van szüksége, nem fordítva. Befészkelte magát az ágyba, de valahogy nagyon nem akaródzott neki elaludni. Érezte, hogy megint jönnek majd a rémálmok. És sajnos jól érezte. Alig aludt egész éjjel. Mikor reggel felkelt, csurom vizes volt már ő is és az ágy is. Remegett az ijedtségtől. Mikor tükörbe nézett, csak egy falfehér arc nézett vissza rá. Szemei alatt sötét táskák voltak, a szemei pedig konkrétan úsztak a vérben a sok sírástól. Soha azelőtt nem voltak ilyen ijesztő álmai. Pakolt némi ebédet, majd elindult a suliba. Tudta, hogy elég ijesztő látványt nyújthat, de az egyetlen gyógyír egyedül Eli lehet. Alig várta, hogy láthassa. Úgy érezte csak akkor lesz biztonságban, ha a karjaiban lehet. Próbálta órák előtt és közben is megtalálni, de sosem ott kereste, ahol meg is találhatta volna. Nagyon kezdett szegény kétségbe esni. Folyamatosan az álmok tomboltak a fejében. Ám az egyik órán még ijesztőbb dolog történt. A tanár kijelentette, hogy a csoport szerdán elutazik vidékre egy zongoraversenyre. Ketten a csoportból indulnak is, a többiek pedig tanulni mennének. Csak vasárnap jönnének vissza és a program kötelező. Kevin vére elfagyott. Öt nap Eli nélkül? Ezt nem fogja kibírni. Nem tudta mi tévő legyen. Ha nem megy el, bukta a tárgyat, de ha elmegy, biztosan kikészül. Most már tényleg muszáj találkoznia barátjával. Rettegve futott ki az épületből a parkosított részre. Az idősebb már ott állt és őt várta. Kevin azon nyomban szorosan hozzábújt. Megijesztette Eli-t, aki semmit sem tudott még a dolgokról. Átölelte a kisebbet, de közben szólongatta is, hogy mégis mi a baj.

Eli

A kora reggeli edzésen a fiú egy pöppet túl sok energiával küzdött. Behúzott egy akkorát a társának, hogy szegény elég csúnyán esett hanyatt. Eli nem győzött bocsánatot kérni, majd elkísérte szegényt a nővérhez is. Annyira fel volt pörögve, hogy nem bírt megálljt parancsolni magának. Ez az egész hétvége annyira jó volt, minden álmát felülmúlta. Soha nem hitte volna, hogy így fog kötődni valakihez. De az, ahogy Kevin bánt azokkal a gyerekekkel, hát az megolvasztotta a kis szívét. Bár neki lenne ennyi türelme a sok kis hülyeséghez. Ő azért ennél keményebbnek vélte magát. És ami azt illeti, kemény fickó is, bár ezen most a fiatalabb lágyított egy picit. Két edzés közti szünetben a másik csapat úgy tűnt ismét balhéra szomjazik.

-Nagyon összemelegedtél azzal a kölyökkel Eli- fintorgott a főnök.

-Mi közöd hozzá?

-Oh akkor igazam van? Mondd, milyen az ágyban?- Eli szeme erre úgy villant fel, hogy egy tornádó is elbújhatott volna mögötte.

-Ő a legjobb barátom te fafejű, bár gondolom, neked fogalmad sincs, mi az, hogy barátság- préselte ki a fogai közül.

-Hát ilyen értelemben valóban nincs. A legjobb barát egyenlő a barátnővel?- itt elszakadt a cérna. Életében először Eli hagyta, hogy a dühe győzzön. De mielőtt komolyra fordult volna a dolog, a többiek gyorsan szétszedték őket. Közölték, hogy itt van az igazgató a szomszéd teremben, intézzék el máskor a dolgot. Bármennyire is szerették volna péppé verni a másikat, egy kirúgást nem ért meg.  Arrébb vonultak a kötekedők és a többiek is visszatértek feladataikhoz. Ám hősünk bizony elgondolkodott a dolgon. Lehet, hogy tényleg egy kicsit túl közel került a fiatalabbhoz? De hát ő nem vonzódott hozzá úgy, csak jól érezte magát vele. Úgy vélte, ez a barátság, de lehet, hogy ez így már több? De az érzései nem lettek mások, ő még mindig barátként tekint rá. Nem is értette, miért baj ez. Vagy talán mégis vonzza valami? Vagy az más?  Vagy nem is vonzalom? Vagy csak túlságosan élvezi a biztonság és a nyugalom érzetét? Vajon Kevin erről mit gondol? Minden létező kérdést feltett magának és egyre inkább csak arra vágyott, hogy találkozhasson is a kölyökkel.

Együtt

Ahogy Kevin feléje futott és bújt hozzá Eli szíve hatalmasat dobbant. Egyrészt mert megijedt a fiatalabb halálra vált arcától, másrészt a saját érzéseitől. Érezte, hogy valami baj van, de nem tudta magától ellökni a fiút, csak szorosan karjaiba zárta. A fiatalabb elsírta magát, ezzel még inkább megrémisztve a másikat. Pár perc zokogás után szétváltak. Kevin erőtlenül ült le a fűre, a másik pedig még mindig riadtan követte őt.

-Megint álmodtam. Olyan szörnyű volt. Miért álmodom azt, hogy bajod esik? Én ezt nem bírom elviselni. Talán tényleg nem érdemellek meg, talán ez túl sok a sorsomnak, talán ez már épp elég boldogság volt nekem…és és és…öt napra el kell utaznom Eli! Hogy bírjam én ki nélküled öt napig???

-Hogy hogy? Milyen utazásról van szó?

-Zongoraverseny és kötelező a tárgy teljesítéséhez. Vidékre megyünk, és szerdán indulunk.

-Már szerdán? Jajj ne… az mindjárt itt van- elszomorodott ő is. Aztán belegondolt, hogy ez a kis idő talán segít majd neki letisztázni magában, hogy mit is érez pontosan.

-De Kevin… ne is gondolj arra, hogy nem érdemled meg a boldogságot. Mindenki megérdemli, ez alól te sem vagy kivétel. És én itt vagyok neked, tudd, hogy amit álmodsz, az csak álom, én itt vagyok és itt is leszek. Várni foglak, míg visszajössz, ígérem.

-Tényleg? De mi lesz, ha ott is rosszakat fogok álmodni?

-Írok majd minden este egy sms-t, és vigyázok az álmaidra- ez úgy tűnt, megnyugtatta a kisebbet. Eli gondolt egyet és elfeküdt, fejét pedig a fiatalabb ölébe hajtotta. Így ültek ott a füvön ketten. Kevin simogatta az idősebb fejét, aki szép lassan el is aludt. Egy kis délutáni szunyóka, nincs is annál jobb. Elhaladt mellettük még pár ember is, mindenki édesen mosolyogva nézett rájuk. Valahogy senkit sem zavart, hogy két fiú ilyen erős szálakkal van összefűzve. Ez a nap és a keddi nap is nagyon gyorsan eltelt. Ebédnél egymást etteték, ahogy szokták. Hétfő este pedig Eli megint ott aludt Kevinnél, és éjjel ismét a karjaiba zárta a fiatalabbat, megelőzve ezzel a rossz álmokat. Szerda reggel a kisebb olyan keserves arcot vágott, amikor elköszöntek. Még a buszból is folyamatosan integetett egészen addig, míg a kanyarban el nem tűntek. Kezdetét vette az eddig megélt leghosszabb öt nap első napja.