Két lélek találkozása...-3

Kevin

Ahogy a fiú besétált folyamatosan azon zakatolt az agya, hogy ez mégis hogyan történhetett meg. Az a srác teljes mértékben az ellentéte, mégis a barátja akar lenni. Még a sebeit is ellátta. Azelőtt bele se mert gondolni, hogy egy ilyen dolog akár valóság is lehet, most viszont minden erejével azon reménykedett, hogy nem csak álmodta az egészet. Eli megjegyezte, hogy az a másik három nem fogja ennyiben hagyni a dolgot, de még így is megérte. Talált valakit, akire felnézhet, és akire számíthat. Tényleg olyan volt, mint egy álom. Akár csak egy tündérmese. Ahogy ezeken elmélkedett hangos kopogásra lett figyelmes az ablak felől. Odanézett. Leszakadt az ég. Alig húsz perc telt el, mióta elváltak és a kollégium majdnem egy órára van innét. Kevin tudta, hogy Eli bőrig fog ázni, mire hazaér. Miatta. De most először ahelyett, hogy saját magát ostorozta volna, inkább azon agyalt, hogyan kérjen majd bocsánatot. Támadt is egy jó ötlete. Eli el fog ázni, ami alighanem egy megfázásban fog végződni. Így nem maradt más hátra, mint elkészíteni a híres meghűlés elleni húslevest. A fiú a konyhában tüsténkedett egész este.

Másnap reggel beleöntötte a levest egy nagyobb termoszba miután felmelegítette, hiszen az melegen jó. Fogott egy éthordót és kanalat, majd elindult a suli felé. Nem érdekelték az órák, jelenleg csak egy valami volt fontos. Sejtette, hogy Eli valamelyik edzőteremben lesz, így bekukucskált mindegyikbe. Félt, hogy esetleg azokkal a szemét alakokkal is összefut, de szerencséje volt. Majd nagy nehezen megtalálta azt, amit keresett. Belépett az ajtón…

Eli

„Szegény fiú. Annyira érezni, hogy sokan átverték már. Én nem akarom őt még egyszer sírni látni. Mindenki megérdemli, hogy legyenek barátai. De legalább egy. Remélem, elfogadja majd, hogy én legyek a legjobb barátja. Annyira más volt így verekedni. Soha nem akartam még ennyire győzni, soha nem akartam még ennyire visszaütni. Alig bírtam visszafogni magamat. Csak az lebegett előttem, hogy ha tényleg véresre verem őket, akkor esetleg szörnyetegnek fog tartani. Azt semmiképp sem szeretném. Nekem sem volt még olyan barátom, aki kiált volna értem, engem is árultak már el, tudom milyen érzés. De én meg tanultam küzdeni. Egyszer talán majd őt is megtanítom. Fizikailag és lelkileg is. Csak had legyek a barátja” Éppen hogy a végére ért ezen mentális monológnak, mikor valami rácsöppent a fejére. Felnézett az égre, mire rengeteg esőcsepp zúdult az arcába. Még jó pár percig csak ált az út közepén és bámulta az eget. Mire hazaért, már egy egész tavat tudott volna kifacsarni a ruháiból. Reszketett a hidegtől. Azonnal vett egy forró fürdőt és ágyba bújt. Tudta, hogy ha lebetegszik, akkor az ereje is csökkenni fog, pedig most nagyon meg kell védenie a fiatalabbat. Azok az állatok nem fogják békén hagyni, és ha nincs mellette, Kevinnek esélye sincs. Hamar el is aludt.

Reggel érezte, hogy bujkál ott benne valami, gyors megivott egy forró mentateát és le is vonult edzeni. Gondolta majd kiizzadja. Ám az edzés végeztével, épp ebédidőben már nagyon a padlón volt. Ami azt illeti, szó szerint. Kiterült a padlón, csak úgy fújtatott. Érezte, hogy ennek így nem lesz jó vége. Folyton attól félt, hogy Kevin időközben esetleg azok a dögök martalékává válik. Próbálta összeszedni magát, de az ereje elhagyta. Az egyetlen, amiben mindig bízott, az ereje. Volt már máskor is beteg, de akkor megtehette, hogy otthon marad és nem csinál semmit. Most nem. Mielőbb fel kell épülnie.

Együtt

Kevin épp besétált az ajtón és leült a lihegő Eli mellé. A szöszi felnézett és majdnem félrenyelte még a levegőt is, mikor meglátta csillogó szemű barátját.

-Hogy találtál meg?- kérdezte értetlenül.

-Végig néztem az összes edzőtermet- mosolyogta Kevin.

-Megőrültél? És ha azok az állatok állnának most előtted? – hüledezett Eli. Kevin érdeklődően nézett rá.

-Mit hoztál?- kérdezte Eli, mielőtt Kevin szétesett volna.

-Oh… sejtettem, hogy meg fogsz fázni a tegnapi zuhé után, így készítettem neked egy kis húslevest- átöntötte az ételt a termoszból a tálba. A szöszi csak úgy lesett. A kis énekes előbányászta a kanalat is a táskájából, majd egy jó nagy adag levest tolt Eli szája felé.

-Mondd, hogy Á!- szólt rá. A szöszi azt sem tudta, hogy él-e vagy hal. Kinyitotta a száját, a fiatalabb már meg is tömte. Majd ismételten. Ott ültek egymással szemben törökülésben, a fiatalabb etetve az idősebbet. A többiek, akik még bent voltak tátott szájjal figyelték a jelenetet. Nem tudták, mi a fenét is gondoljanak most. Ezek ketten tényleg nagyon jóban lehetnek.

-Köszönöm!- mondta Eli az utolsó falat után.

-Ugyan már, erre valók a barátok ^^- Kevin mosolygós válasza meghatotta a szöszit.

-Egyébként, tudod, nagyon jól énekelsz. Hallottalak egyik nap ott a padon. Nagyon szép hangod van. Meg hallottalak zongorázni is, nagyon ügyes vagy.

-Hát te voltál akkor az ablak alatt? Nem értettem miért futottál el… De köszönöm, az éneklés a mindenem. Te pedig jól rappelsz. Én is hallottalak.

-Tudtam, hogy éreztem, hogy figyelsz! De nem voltál ott, mire befejeztem.

-Órám volt, siettem, ne haragudj…

-Dehogy haragszom. Akkor próbáltam először.

-Tényleg? Komolyan? Na, ezt nem hiszem el.

-Pedig de. Komolyan, de azóta is járok az órára.

-Nahát. Én pedig akkor zongoráztam először. Azóta is csak tanulom.

-Ezt pedig én nem hiszem el. Azt hiszem, nem vagyunk mi kispályásak. Örülök, hogy ide felvételiztem. Jó választás volt.

-Igen, most már én is örülök.

Nagyon kellemes hangulata volt a beszélgetésüknek. A többiek még mindig kíváncsian méregették őket. Kevin és Eli is végig gondolták, hogy az ő barátságuk már azelőtt elkezdődött, hogy megismerték volna egymást. Talán a sors akarta így.

-Szia! Én is hallottalak akkor ott a padon, tényleg nagyon szép hangod van!- mondta Eli egyik csapattársa leülve hozzájuk. Kevin zavarba jött. Két nap alatt már a második ember, aki kedves hozzá. Elmormolt egy köszönömöt, de szinte rá se mert nézni. Majd a többiek is odaültek hozzájuk. Kérlelték Kevint, hogy énekeljen nekik. A fiú nagyon szégyenlős volt, el is pirult. De Eli bíztatta, hogy énekeljen csak, olyan megnyugtató, ha énekel. A fiatalabb belement és eldalolt nekik egy szép balladát. Mindenki ámulva figyelte. A szöszi lehunyta a szemét is, csak a hangra figyelt. Még mindig nem hitte el, hogy valaki így meg tudja nyugtatni. Érezte, hogy ismét visszatért az ereje. A leves is jót tett, de a leginkább a másik jelenléte és a tudat, hogy ilyen kedves barátra tett szert a személyében. Hálás volt a sorsnak, hogy összehozta őket. Az életben egyetlen olyan dolog van, ami nélkül nem lehet boldog az ember, és az a barát. A barát a mi másik felünk, az, aki kiegészít, aki végig vezet utunkon, akár felfelé, akár lefelé vigyen is. Ő most rátalált a másik felére. És valóban, hiszen pont egymásnak teles ellentétei. Eli erős és határozott, igazi bajkeverő, folyton a középpontban van, Kevin pedig egy félénk, a háttérbe húzódó törékeny fiúcska. De ők így éppen egy egész. A dal után megtapsolták a fiút, aki ismételten elpirult.

-Mi lenne, ha most mi tartanánk bemutatót? De nem veled Eli!- mondta az egyikük. A többiek felnevettek a megjegyzésén, miszerint esze ágában sincs kiállni a szöszi ellen. Kevin bólintott. Ők ketten ott maradtak a földön, egymás mellett ültek, az idősebb folyamatosan kommentelte a többi mozdulatát. Ez most ilyen támadás, ez most olyan védekezés. A fiatalabb próbált figyelni, de sosem értett a harcművészethez. Nem sokkal később az edző is visszatért, és kezdetét vette a komoly munka. Az énekes palánta is visszament saját térfelére, hogy azért ne az összes óráját skippelje. Megegyeztek Eli-al, hogy órák után elmennek a városba csatangolni.

A következő pár óra nagyon lassan telt el. Alig akart arrébb mászni az az óra mutató. Kevin egyenesen be volt zsongva. Nagyon régen volt már így el valakivel is, és az sem volt igazi. De talán most, talán most kapott egy újabb esélyt a sorstól. Bízott benne, hogy nem véletlenül keveredett össze ezzel a szöszke harcossal. Galoppozva ment a kapuhoz, miután minden hangját kiénekelte az utolsó órán. Eli már várta. Ezer wattos vigyor volt mind a kettő arcán. Elindultak be a városba. Végig beszélgettek. Kevin sokat mesélt a korábbi csalódásairól, hogy miért is fél bízni bárkiben is.

-Meg tudom érteni. Egyszer nekem is volt egy nagyon jó barátom. Mindig együtt voltunk, fedeztük egymást a balhékban. De egyszer az egyik nagynevű banda helyet ajánlott nekik maguk között. A belépésének feltétel az volt, hogy el kellett vernie engem. Nem hittem a szememnek, amikor lendítette a karját én felém. Gondolkodás nélkül a padlóra küldött csak azért, hogy bekerülhessen. Holott azóta már le is csukták testi sértésért. Lényegében a börtönért adta fel a barátságunkat. Attól kaptam a legnagyobb pofont, aki addig pont attól védett. Tudom milyen érzés. Azóta nekem sem voltak barátaim. De remélem mi örökre barátok maradunk!- Kevint meglepte a szöszi története. Eli elkomorodott, ahogy ezt elmesélte. A fiatalabb azonnal azon kezdett agyalni, hogy hozza vissza a jókedvét.

-Van kedved meglátogatni az állatkertet?- kérdezte izgatottan Kevin. Eli felnevetett, de bólintott. Hát valóban mókás ötlet volt pont az állatkertet célul tűzni. Eli olyan szinten tudta imitálni az állatokat, hogy egyik-másik még válaszolt is neki. A kis énekes már a könnyeit törülgette, nagyon sokat nevetett. A szöszi lelkét melegség töltötte el, hogy ilyen könnyen meg tudta nevettetni barátját. Mikor megszomjaztak, Eli vett egy nagy üdítőt, majd odanyomta Kevin orra alá a szívószállal együtt, hogy igyon belőle. Bőven elég volt egy üdítő kettejüknek, nem okozott gondot egyiknek sem a másik után inni belőle. Nagyon jó hangulatban telt a nap. Már jóformán korom sötét volt, mire elindultak haza.

-Hazakísérlek- mondta Eli ellentmondást nem tűrő hangon. A fiatalabb csak félszegen bólintott. Örült, hogy nem kell egyedül haza mennie, de akkor így a szöszi fog teljesen egyedül mászkálni éjszaka. Habár valószínűleg ő megtudja magát védeni. Mikor elértek a lakásig a kisebb furcsa hangokra lett figyelmes. Körbe nézett és egy csapat részeg férfit pillantott meg. Eli is észrevette és legyintett, hogy nem lesz baj. De Kevint elkapta a félelem, nem akarta, hogy barátjának baja essen.

-Kérlek, gyere fel, legalább, amíg elmennek!

-Jajj ugyan, meg tudom én védeni magamat.

-Kérlek, Eli, kérlek szépen- olyan kétségbeesett hangja volt, hogy a szöszi ettől ijedt csak meg. Bólintott majd felment barátjával. Kevin főzött egy teát időközben, a szöszi pedig befoglalta a kanapét.

-Ott a polcon a TV mellett vannak DVD-k. Ha van kedved, nézhetnénk valami filmet. Késő van, akár itt is alhatsz. Én biztos jobb társaság lennék, mint a szobatársad- somolygott a fiatalabb. Eli ezzel nem tudott vetekedni. Tény, hogy a szobatársa egy bosszantó szellem. Vele még csak beszélni sem lehet, és olyan hangtalanul közlekedik, hogy a szöszi néha őszintén elgondolkodik rajta, hogy az az ember tényleg ember-e. Hát akkor nincs mi mást tenni, kénytelen itt maradni. Na, nem mintha olyan nagyon győzködnie kellett volna magát. Tényleg késő van… és hallani is lehetett még odalentről, hogy nem takarodtak el azok az őrültek. Ha neki állna velük hadakozni, csak felesleges aggodalmat okozna a kisebbnek. Odasétált a polchoz és válogatni kezdett. Meg volt lepve, hogy műfajilag ilyen tág határok között mozog Kevin ízlése. De ez egy kis keserűséggel is eltöltötte, hiszen sosem volt kivel filmeznie, mindent egyedül nézett meg. Eli a horrorokat ki is zárta, az most pont nem lenne jó szegény törékeny kis lelki világuknak. Előkapart egy kicsit porosabb vígjátékot. Bekapcsolta a tévét és elindította a filmet. Kevin időközben lehuppant a kanapéra és le is tett az asztalra két bögre teát illetve egy tál popcornt. „Felkészült a kölyök” gondolta a szöszi. Egymás mellett ültek. Már amikor nem fetrengtek a nevetéstől éppen. Nagyon jónak bizonyult ez a film, jó ötlet volt ezt választani. Már hajnali egy felé járt, mire vége lett. Kikapcsolták a tv-t, de még nem mentek aludni. Beszélgettek tovább. Eli nagyon ügyesen imitálta a filmben látottakat, mire Kevin már a hasát fogta.

-Segítesz? A kanapé kihúzható, megágyazok neked- mondta a fiatalabb és fel is pattant, hogy neki lásson. A szöszi kihúzta a heverőt majd elterült rajta. Párnának az egyik díszpárnát használta, hasra fekve terült ki.

-Jó lesz ez a….?- akarta kérdezni Kevin, de észrevette, hogy Eli már alszik is. Hát persze, elvégre reggel még egy kicsit beteg volt, természetes, hogy kimerült. A fiatalabb fogta a kezében lévő takarót, és óvatosan betakargatta a fiút. Majd ő is elvonult a szobájába és álomra hajtotta a fejét.