Két lélek találkozása...-7

Kevin

Ahogy behajtottak a parkolóba, a fiú egyből azt leste, hol van Eli. Alig várta, hogy a karjaiba omolhasson. A vissza úton végig rá gondolt. Egyik este Kiseoppal is elbeszélgettek róla, és bevallotta neki, hogy ő márpedig komolyan szerelmes az idősebbe. Oda van érte, vonzódik hozzá, egyszerűen csak vele akar lenni. Elmesélte mennyire jó érzés volt a karjaiban aludni, hogy mennyire megdobogtatta a szívét, mikor az ölébe feküdt. Attól az első pillanattól, hogy meglátta Eli hátát maga előtt, ahogy éppen őt védi, egészen mostanáig. De azt is elmondta, hogy mennyire fél attól, hogy a másik nem így érez. Mikor a vörös megkérdezte, hogy miért nem vallja be neki az érzéseit, Kevin csak annyit felelt, hogy azért, mert fél attól, hogy esetleg ezzel még a barátságukat is elveszítheti. Hiszen, ha Eli-nak ő csak jó barát, akkor esélye sincs rá, hogy ez megváltozzon, és onnantól csak feszélyezné a dolog a kapcsolatukat. Ami előbb vagy utóbb, de tönkre is menne. A fiatalabb ezt nem akarta megkockáztatni. De arról sem tett le, hogy minden egyes pillanatot ajándéknak vegyen és kihasználjon. Megígérte új barátjának, hogy, ha csak úgy adódik, ő bújni fog a fiúhoz, gondoskodni fog róla, törődni fog vele. Még akkor is, ha időközben Eli talál magának valakit. Tudta, hogy ez iszonyatosan fog fájni, szenvedni fog, de az idősebb hiánya még nagyon fájdalom lenne- és azt már nem bírná elviselni.

Eli

A randi óta olyan nyugtalan. Egy rakat ismeretlen érzés tolong a lelkében. Nem érti mi a baja. Viszont már ő is alig várja, hogy láthassa barátját.

„Lemerném fogadni, hogy egyből a nyakamba ugrik J. Kis érzelmes… De nem bánom, most én is várom, hogy végre megszorongathassam. ” Gondolataiba veszve sétált ki a parkolóba. A busz éppen akkor parkolt le. Már az ablakban is integetett neki a kisebb, ő pedig mosolyogva várta őt. A lelke még mindig forgott. Akarta is, hogy a fiú a karjaiban legyen, de mégis még mindig az a csók égett az ajkain. Nem igazán tudta eldönteni melyik érzés melyik. De elvégre a barátja és közte csak barátság van, ez természetes, és az, hogy olykor-olykor összebújnak vagy megölelik egymást teljesen normális. Ahogy az is teljesen normális, hogy vágyik annak a lánynak az ajkaira. Háború dúlt a lelkében, és egyelőre nem tudta, mi hozhatna számára békét.

Együtt

Amint kinyílt a busz ajtaja, Kevin volt az első, aki leviharzott róla. Odafutott Eli-hoz, és valóban, ahogy azt a fiú sejtette is, a nyakába ugrott. Fúrta a fejét a vállába és csak szorította. Az idősebb jót mosolygott a dolgon, de ő is jól megszorongatta barátját. Majd együtt indultak el, vissza a fiatalabb otthonába.

-Képzeld Eli! Találkoztam egy nagyon kedves fiúval ott!! Kiseopnap hívják, és egyből összebarátkoztunk. Megegyeztünk, hogy találkozunk a nyáron, addig pedig levelezünk. Még énekeltünk is együtt a nyitóesten. Nagyon ügyes táncos és szobatársak is voltunk egyben. A verseny is izgalmas volt, de nem tetszettek a darabok. Annyira jó volt, nem hittem volna, hogy élvezni fogom, de Kiseop sokat segített és olyan jóóó volt!!- ezt így mind egy szuszra mesélte el. Eli csak úgy lesett, de örült, hogy a fiú ismételten barátra talált. Megborzolta a buksiját, mint egy jó kutyusnak. Kevin villámokat szórt rá, de aztán elnevette magát. Pedig tényleg úgy ugrabugrált ott a kisebb, mint egy hiperaktív kiskutya. Annyira boldog volt, hogy vére itthon lehet.

-Mesélj te is, neked milyen volt ez az öt nap?

-Unalmas.. de tényleg… bár történt valami. Nos, hogy is mondjam… volt egy randim. Egy nagyon kedves lánnyal találkoztam pénteken, lehet, hogy elhívom még többször is. Nagyon csinos és határozott, azt hiszem tetszik- ezzel még önmagát is próbálta meggyőzni. Nem került el a figyelmét a másik enyhén csalódott arckifejezése.

-Wow, az jó. Ha tetszik, akkor valóban illene még elhívnod. Történt is valami az estén?- Kevin szíve majd megszakadt. A lelke zokogott. Közben haza is értek. Ő rá sem nézett barátjára, csak pakolta ki a dolgait. Eli érezte a fiú viselkedésén, hogy szíven ütötte, de…

-Nos… ami azt illeti… megcsókolt.- Kevin lefagyott. Erre hirtelen nem tudta mit reagáljon.

-Tyűha. Az nem semmi. És nem is te őt? Engem még soha sem csókoltak meg- szaladt ki a száján és keserűséggel gondolt vissza arra a lányra, aki egykoron átverte. Viszont most a szíve még inkább sajgott. Ahogy felállt a bőröndje mellől hirtelen nyomást érzett a hátán. Az idősebb megfordította és nekitolta a falnak. Kevin úgy nézett rá, mintha ő lenne a földönkívüliek vezére. Eli karjaival a másik feje mellett támaszkodva egy nagyon gyengéd, lágy csókot lehelt a fiatalabb ajkaira. Mikor elengedte, még kezével végig simított az arcán, és odasúgta neki, hogy:

-Nos, ezzel most megtörtént életed első csókja.

Majd otthagyta a falfehér fiút és kiment a konyhába vacsorát főzni. A fiatalabb csak úgy állt a falnál teljes meglepettségben és egyben tűzben is égve. Az a fiú, akibe bele van zúgva fülig, most megcsókolta. De mégis egy másik lánnyal randizik. Ez akkor most hogy jön össze? Azonnal ragadott egy papírt és tollat, és már írni is kezdett Kiseopnak. Eli megcsókolta *-* Még mindig sokkban volt. Élete első csókja, és tőle… Hihetetlen. És csak azért kapta, hogy… de miért is? Hogy túl legyen az elsőn? Uh… hát ez így érdekesen hangzik. A konyhában közben Eli sem értette saját tettét. Mégis mi a fene vette rá, hogy megcsókolja Kevint? És milyen édesek voltak az ajkai. Sokkal jobban tetszett neki ez a csók, mint a lányé. De miért? Miért? Miért? Miért? Belemerült a vacsora főzésébe, fel sem tűnt neki, hogy barátja még mindig a szobában van és eszeveszetten körmölt. Holnap első dolga lesz ezt feladni.

Mikor kész lett a vacsora, az idősebb bement a szobába, hogy a másikat is tudassa e felől. Azonban úgy tűnt, hogy a fiatalabb még mindig magán kívül van. Csak ült az ágyon és bámult maga elé.

-Föld hívja Kevint! Kész a vacsora! Még mindig kész van!- semmi.

-Kevin, én esküszöm, megcsókollak még egyszer, ha nem jössz ki enni!- mondta Eli, de arra a reakcióra, amit ezért kapott, nem számított.

-Nem kell Eli, sőt ne is gondolj rá, kérlek. Megyek- a fiú jéghideg volt. Ezzel egy tőrt döfött a másik szívébe. Eli csak most döbbent rá, hogy mennyire megsérthette barátját. Némán fogyasztották el az étket és már mentek is volna aludni, de a nagyobb karon fogta a kisebbet és megpróbálta szóra bírni.

-Kevin, te most haragszol rám?

-Hm? Nem, dehogy haragszom. Nincs semmi baj.

-Akkor nem ölelnél meg, kérlek?

-Az nem a barátnő dolga?- és ezzel kihúzta karját Eli kezéből és be is vonult a szobájába. Még az ajtót is becsukta, pedig ezt eddig egyszer sem tette meg. Az idősebb csak úgy állt ott a szoba közepén némán és reszketve. Térdre rogyott és csak egy hajszál választotta el attól, hogy sírni kezdjen.

„Kevin, miért vagy ilyen kegyetlen? Hiszen csak egy randi volt, nem a barátnőm. És én soha sem akartalak megbántani! Annyira sajnálom. Én, én nem… Mégis mit történik most velem? Miért vágyom a te ölelésedre, a te ajkaidra, a te mosolyodra? Azt hittem barátok vagyunk, de lehet, hogy ennél többet érzek? Egyáltalán mit gondoltam, hogy megcsókoltalak? Olyan szép és jó volt minden. Miért mondtam el neked a randit? Hazudhattam volna. De nem… sosem tudnék neked hazudni. De hát… hogy mondhatnék igazat, mikor magamnak is csak hazudok. Fogalmam sincs, mit érzek, Kevin. Szeretlek, de nem tudom, milyen értelemben. Nem értem. Nem tudom. Most mit tegyek?”

Eli lefeküdt a kanapéra, de nem bírt elaludni. Folyton ezen gondolatok cikáztak az agyában. Nem bírt egyszerűen választ lelni. Néhány órával később nyöszörgést hallott a szobából. Alighanem Kevinre megint rátörtek a rémálmok. Az idősebb beosont a szobába, de még nem mert befeküdni mellé. Csak nézte a fiút és a szíve majd megszakadt. Hogy tehette ezt ő vele? Majd szépen lassan, óvatosan befészkelte magát mellé, és szorosan átölelte. Kevin nem ébredt fel, de lenyugodott. Egy fél percen belül már csak békésen szuszogott.

„Legalább álmában nem utál” gondolta az őrangyal, és azon nyomban ő is elaludt.

Mikor reggel felébredt, egyedül volt. A kisebb nem volt mellette, amitől hirtelen nagyon megijedt. Kirohant a nappaliba, de ott sem találta. A konyhába futott, semmi. Majd észrevett egy cetlit az asztalon, ami neki volt címezve.

„Elmentem bevásárolni, majd jövök. Kevin” Ennyi állt csupán benne. Ennyi és nem több. Eli most már komolyan félt. Lehet, hogy elveszítette a legjobb barátját? Azt nem bírná elviselni. Mindennél többet jelent neki ez a fiú, a világnál is többet, ha elveszíti, az életét is elveszti. Gyorsan és hatalmasakat dobbant az idősebb szíve, leülve a kanapéra csak azon tudott agyalni, hogy a kisebb most gyűlöli és mindez az ő hibája. Majd egy órába telt, mire Kevin hazaért, de a másiknak ez egy örökkévalóság volt.

-Üdv! Megjöttem! Reméltem, hogy már fent leszel.

-Kevin, beszélnünk kell. Nem bírom elviselni, hogy ilyen rideg vagy velem…

-Oh ne haragudj, egy kicsit letaglózott a tegnap. Tudod, kicsit megijedtem, hogy ha barátnőd lesz, akkor rám már nem marad időd.

-Te  jó ég én egyetlen kedves édes bogaram, mégis mit képzelsz te? Soha senki nem lesz nálad fontosabb nekem!

-Mi… Minek hívtál te engem az előbb??- Eli szemei is elkerekedtek. Fel sem fogta mit mondott.

-Oh… Azt hiszem egy kicsit elragadtattam magam…

-Kicsit??!!- erre a fiatalabb odavonult a másikhoz és jól oldalba bökte. Úgy tűnt mostanra jó kedve lett. Az idősebb erre egy aljas vigyor társaságában neki esett a kisebb dögönyözésének. Nagyon örült, hogy a másik végre nem húzódik el előle. Addig-addig csikizték és dögönyözték egymást, amíg mind a ketten padlót nem fogtak. Igen ám, de közben Kevin elég szépen be is verte a fejét a kanapé sarkába. Eli azonnal felkapta, és lefektette, majd aggódva kérdezgette, hogy jól van-e.

-Ha adsz egy puszit, jól leszek- kacérkodott a kisebb. A másik elmosolyodott és nyomott egy védelmező csókot Kevin homlokára. Végig simította az arcát, majd elindult kifelé

-Hozok neked jeget, nem ám aztán teve púpod lesz!

Kevin csak feküdt a kanapén és révedezve nézte a plafont. Kicsi lelke talán megbékélt. Bár ez aligha nem csak addig fog tartani, míg Eli újra elmegy egy randira. De megígérte Kiseopnak, hogy még akkor is ki fog tartani mellette. És amíg nincs randi, addig a fiú teljes mértékben az övé. Ezt ki kell használni. Mikor megkapta a jeget, felszisszent. Tényleg hideg érzés volt. Vajon miért? J Annyira boldog volt, hogy ilyen atyaias vele most a másik.

-Eliiiiiiiii…………………..

-Mondd kedves.- erre Kevin megint elhűlt. Komolyan kedvesnek nevezte?? De nem bírt válaszolni, csak megölelgetett egy párnát, amit még az arca elé is húzott és beledünnyögött. A másik csak mosolygott. Simogatta a kisebb arcát és csak nézett rá. Elvesztek egymás szemében. Majd az idősebb elhajolt és kuncogva lesütötte a szemét.

-Mi a baj?- kérdezte a kisebb.

-Jajj Kevin… Miért ilyen nehéz ez? Miért nem tudom a választ?

-Hm? De mi a kérdés?

Eli nagyot sóhajtott. Csak ült a másik mellett, míg az feküdt, és nézett ki a fejéből jó messzire. Legalább is a falig biztosan. Ismét sóhajtott. Nem akaródzott neki válaszolni. Még ültek egy pár percig némán, a fiatalabb nem akarta erőltetni a dolgot. Úgy döntött, hogy ha Eli az érzései felől kételkedik, ő bevallja neki az övéit itt és most, őszintén. Már a legelejétől tudja, mit érez, és most nem fél kimondani. De ha más a baj, akkor még vár vele.

-Az a kérdés Kevin… Hogy mi a fenét érzek én irántad?

-Eli… én szeretlek!- mondta a tőle telhető legédesebb hangon. Az idősebb ránézett, kicsit csodálkozva, de nem volt teljesen meglepve. Ez bíztató jelnek számít.

-Azt… azt hiszem…. én… nos…. ami azt illeti… nem tudom…. de…. azt hiszem én is szeretlek téged!

Néma csend telepedett rájuk jó pár percig. Eli nem mert ránézni a másikra. Amaz pedig nem mert megmozdulni. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felült és nyomott egy cuppanósat a másik arcára. Vagyis igazából a fülébe, amitől az természetesen csengeni kezdett. A nagyobb erre sértődötten nézett barátjára, majd kegyetlenül elkezdte csikizni. Ennek most az lett a vége, hogy a kisebb lerúgta a nagyobbat az ágyról. Kész csatatér már a ház ezek miatt. De legalább boldogok végre. A feketeség felült törökülésbe és a haját birizgálta. A kisebb nem bírta tovább- lemászott az ágyról, átkarolta a másik nyakát és rátapadt az ajkaira.

-Akkor szeretsz? – kérdezte, mikor elengedte.

-Azt hiszem Kevin. Nem tudom. Igen, vagyis nem, vagyis de. Nem tudom, nekem egy kicsit több idő kell, hogy ezt kitaláljam. – Kevin elszontyolodott. Az idősebb gyengéden magához szorította őt, őszinte volt hozzá, lehet, hogy szereti, de nem tudja biztosan. A kisebb folyamatosan kacérkodott vele a nap folyamán, bökötte, bújt hozzá. Eli egyszer rácsapott egy jó nagyot a kisebb sejhajára, mikor az meghúzta a fülét. Egész nap ökörködtek. Este lefekvéshez készülődve már meg sem fordult a fejükben, hogy külön aludjanak.

-Adsz nekem egy jó éjt puszit?- kérdezte Kevin már az ágyban. A másik lehelt egy finom csókot a kis telhetetlen ajkaira, majd mind a ketten mély álomba zuhantak.