Sötétség
Már vagy két órája
rovom itt a köröket a városban. Érzem, hogy szét vagyok fagyva és elég
nevetségesen is nézhetek ki. Az sem valami bíztató, hogy kezd cseperészni az
eső. Ha leszakad az ég, ezeregy, hogy meg fogok fázni. Bár szerintem ez már így
is biztos. De jelenleg még képtelen vagyok visszamenni. Nem is keresett még
senki telefonon sem. Gondolom leesett nekik, hogy Soohyun már megint
kiakasztott. Hideg zuhany napközben, éjjel meg fagyos levegő. És eső. Egyre
jobban rákezd. De még mindig nem bírom kibogozni a szálakat. Mit akar tőlem a
leader-shi? És én mit akarok tőle? Imádok a közelében lenni, de sokkal jobban
zavarba hoz, mint például Dongho, vagy Kevin, vagy bármelyikük. Mindenki szeret
mindenkit, de Soohyun valahogy más. Mintha… mintha ő sokkal közelebb állna
hozzám. Ennyire megfogott volna? De akkor is, miért gonoszkodik? Mert azért
csinálja, hogy bosszantson. Láttam az arcán, mennyire élvezte, hogy én így
kiakadtam. De miért? Most ő ezen táplálkozik? Az én zavarom táplálja? Nem
hiszem el. Tudtam mindig is, hogy aljas, de nem ennyire és nem ilyen jelleggel.
Cukkolhatna úgy, mint a többieket. Mindenkit szokott böködni, meg csikizni, meg
ölelgetni, de senkivel nem csinálja a szivatást, csak velem. Kezdem nagyon
unni. Szeretnék csak úgy nyugiban ellenni mellette, anélkül, hogy attól kell
rettegnem, mikor fog leégetni. Mert, ha egyszer ezt a többiek előtt teszi meg,
én esküszöm cefetül megharagszom rá. És akkor lehet, hogy ténylegesen
megutálom. Mert most csak úgy mondom, hogy utálom, pedig nem, de néha annyira
elegem van belőle. Mint most. Mégis… Bár, na jó, adtam alá a lovat. Minek
mentem be hozzá? Ha nem megyek, most a jó meleg, pihe-puha ágyikómban alhatnám
az igazak álmát. Vagy álmodnék marhaságokat, de legalább melegben lennék. Na,
több, mint két óra után eszébe jutottam valakinek? Utálom a telefon kijelzőmet,
amikor Soohyunt mutatja. És pont ma ígértem meg neki, hogy nem lépek le szó
nélkül, de ezt most akkor sem veszem fel. Kinyomlak leaderem. És hiába hívsz
megint, nem érdekelsz. Hiába hívsz már megint, nem fogom felvenni, fogd fel!
Majd ha hazaértem, leordíthatod a fejem, majd a képedbe vágom, hogy ha békén
hagynál, akkor nem lépnék le éjjel, hidegben, esőben. Szuper, leszakadt az ég.
Észre sem vettem hirtelen. Hadd ázzak bőrig. Max megint elájulok. Legalább
akkor legközelebb kétszer is meggondolná, hogy csesztet-e megint. Reszketek
már, nagyon fázom. De nem érdekel. De saját magamat sem értem. Ezek a
reakcióim… senkire se reagálok így. Olyan furcsa ez nekem. Bár senki sem hozott
még ennyire zavarba soha, és nem is kerültem ilyen közel senkihez azelőtt. Mi
ez az egész? Soha nem voltam még ilyen helyzetben, akkor honnan tudhatnám,
hogyan kezeljem. Már önmagában az, hogy hat másikkal kell együtt élnem,
újdonság volt. És akkor ő még ezt tetézi is. Lehet, hogy a többiek már
megszokták, és tudják, hogy bánjanak el vele, de nekem fogalmam sincs. Kínoz,
felőröl, nem bírok koncentrálni, félek tőle és… igen, eljutottam odáig, hogy
félek tőle. Mennyivel egyszerűbb volt az esésünk előtt. Az váltotta ki ezt az
egész érzést itt bennem. Nem is történt olyan sok minden, hiszen… tényleg, alig
valami, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy fenekestül felforgassa az életem. Na
jó, kezdem nem érezni már a végtagjaimat, azt hiszem itt az ideje haza
evickélni.
Közel három órán át
bolyongtam odakint, közben átfagytam, bőrig áztam és már érzem is, hogy szökik
fel a lázam. Legalább átalhatom majd a holnapot, ha beteg leszek. Úgyis
kipihenem egy nap alatt. És Soohyun sem piszkálhat addig. Jajj de nincs kedvem
kinyitni ezt az ajtót. Na jó, lépjünk be… Bezárom magam után, majd indulnék be,
de egy láthatóan remegő alak áll elém.
-Ordítsd le a fejem
kérlek, aztán menjünk aludni Soohyun. Fázom…
-MEGŐRÜLTÉL????? EGY
SZÁL KABÁTBAN ILYENKOR ODAKINT TELJESEN EGYEDÜL???? NEM VAGY HAJLANDÓ FELVENNI
A TELEFONT ÉS MÉG AKKOR SEM JÖSSZ VISSZA, MIKOR LESZAKAD AZ ÉG?????? NORMÁLIS
VAGY????
Falhoz préselve kiabál
a képembe. Tudtam, hogy ez lesz, ezért nem is érdekel.
-Folytasd kérlek…
De nem szól semmit,
csak arrébb áll. Mutatja, hogy menjek csak. Öhm, ez most furcsa. Nem hittem
volna, hogy ennyivel elintézzük. De… várjunk egy pillanatot…
-Te sírsz? O.O-
ujjaimmal letörlöm a Hold fényében megcsillanó cseppet arcáról.
-Menj csak aludni Hoon,
ha már ennyire gyűlölsz…
-Te hülye vagy. Soha
nem lennék képes gyűlölni téged…
-Bőrig ázol és
átfagysz, ahelyett, hogy beszélnél velem? Mégis mit gondoljak? Van neked
fogalmad arról, hogy mennyire aggódtam? Vagy azt akartad, hogy szenvedjek?
-Te talán nem azt
akartad?! Kínzol, hogy szenvedjek…
-Ez nem igaz! Soha nem
akarnám, hogy neked rossz legyen…
-Akkor miért szívatsz
folyton?
-Csak cukkoltalak.
Tetszett, hogy zavarba tudlak hozni, a többieket sosem tudtam.
-És ezért ilyeneket
kell csinálnod?
-Nem gondoltam volna,
hogy ennyire ki fog készíteni.
Az istenit már megint.
Elhatározom, hogy kemény és érzéketlen leszek vele, erre meg… ha szembe kerülök
vele, egyszerűen megenyhülök, nem tudok ennek parancsolni. Vele képtelenség
keménynek lenni.
-Vegyél egy forró
zuhanyt, aztán aludj az én ágyamban. Én alszom Kiseop fuutonján, őt átküldtem a
tiedbe, hogy ha hazajössz, ne kelljen felvernem…
Már el is ment. Most
úgy fáj a szívem. Mardossa a bűntudat. Pedig… annyira… Nem értem. Odakint
helyesnek tűnt, hogy bűntudatot keltsek benne, de most… már bánom. Felelőtlen
és ostoba voltam. Egy egész tavat lehetne kicsavarni a ruháimból és mindenem át
van fagyva. Igaza van, jót fog tenni egy forró zuhany. Tyűha… ide van készítve
egy törülköző, és az alvós ruhám is. Soohyun, ez te voltál? Lehet, hogy sokkal
jobban törődik velem, mint hittem? Talán félreértelmeztem a jeleket? Tényleg
csak viccelődött, csak én szívtam mellre? De… nem, gonosz volt… vagy… csak
azért érzem így, mert… talán… nem tudom… lehet, hogy?... nem, az képtelenség…
de… fogalmam sincs, mit érzek… Egy valamiben most biztos vagyok, nem fogom
hagyni, hogy a fuutonon aludjon.
Sokáig ázom a forró víz
alatt. Biztos vagyok benne, hogy holnapra cefet beteg leszek. Nem baj, majd
hagyom leaderemnek, hogy ápoljon. Bocsánatkérésképpen. Nem fogok kiakadni, nem
fogom eltolni, és nem is fogok ellenkezni. Na jó, ideje lenne kimászni, mielőtt
elalszik ott magában. Felöltözöm és bemegyek. A fuutonon ül.
-Kész vagy? Akkor mássz
be, és jó éjszakát.
-Soohyun!
-Tessék!
-Gyere ide… ne aludj
ott külön…
-Ugyan Hoon, nem
akarom, hogy kényelmetlenül érezd magad.
-Vagy te jössz ide,
vagy én megyek oda, de akkor sem alszom egyedül.
Öhm, na ez most
meglepte. Bár, ami azt illeti, engem is. Bemászom az ágyba, az egyik paplant
magamra húzom, de könyökölve még várom, hogy ide jön-e végre.
-Soohyun az istenit!
Mozdulj már meg- mosolygok rá. Hallom, ahogy nyel egyet. De felkel. Bemászik
mellém, de a lehető legmesszebb. Észreveszem, hogy kicsit ráfeküdt a takaró
egyik felére. Ez most nagyon jól jön nekem. Megragadom azt a felét, meg, amit
magára hajtott, és erősen közelebb húzom magamhoz. Kerek szemekkel néz rám. Én
oda bújok hozzá, és arcomat mellkasába fúrom.
-Hoon?...- alig
hallhatóan suttog. Már is kezdődik a betegségi szeretethiányom? Vagy ez még nem
az? Jól esik ilyen közel lenni hozzá. De érzem, hogy lázas vagyok. Vajon csak
ezért vágyom a közelségére? Vagy enélkül is vágynék rá? Magához szorít. Nagyon
jól esik. Azt hiszem még pár pillanat, és elalszom.
Megint a szakadékos
álom. De ez most más. Még mindig nem látom az arcod idegen! De… nem hezitálok,
és megragadom kezét. Felhúz. Megmenekültem. De az arcod, kérlek, mutasd már meg
végre. Miért nem látom?*-*
Jajj nekem, zúg a
fejem. Érzem, hogy ég a testem. Szédülök. Éljen, tényleg beteg lettem. Kicsit
arrébb mászom, de nehéz elérnem, hogy Soohyun engedjen a szorításán. Nincs még
ébren. Pedig világos van már. Bár majdnem hajnalban feküdtünk le. Jézusom,
kettőt látok belőle. Atyaég, és mintha egy harangot vernének a fejemben. Aish,
nekem végem van. Nagyon rosszul vagyok… Próbálok koncentrálni leaderem arcára,
de ugrál a kép. Tiszta víz vagyok, biztos, hogy lázam van. Még jó, hogy a
tudatom tiszta. Már csak az kell, hogy jöjjenek a lázálmok. De olyan jó most
itt lenni. Olyan egyedül lennék a saját szobámban. Soohyun, úgy örülök, hogy
itt vagy mellettem. Vissza akarok éppen bújni a mellkasához, de megmozdul.
Helyezkedik. De nem ébredt fel. Alszik. Olyan édes… Annyira szép arca van… és
olyan békés. Békében érzem magam és biztonságban. Ő lenne az én őrangyalom? Ő
az, aki vigyáz rám? Aki olykor cukkol, és a frászt hozza rám, meg az összes
idegemet kiidegeli, és, aki talán még a világból is ki tudna kergetni, és, aki
úgy vonz magához, mint mágnes a fémet? Elkapott egy nagyon furcsa érzés. Ajkai
résnyire nyitva vannak és csillognak. Meg kéne kóstolni… dehogy kéne, ez csak a
szokásos szeretethiány, Hoon, ne hagyd magad átverni… De… mégis, olyan erős
vágy… és alszik, ő nem is fog tudni róla. Egy apró, egy nagyon apró csók, csak
egy leheletnyi… elmondanom sem kell neki, és nem is fogom… De mégis hogy tudnék
ennek ellenállni? Azt hiszem sehogy. Óvatosan, nehogy felébredjen. Közelítem
arcom övéhez… óvatosan és finoman. Ajkaimat ajkaihoz érintem. Gyengéden
csókolom meg. El sem hiszem. Épp most csókolom meg Soohyunt? Ez őrület az
őrületben. Nem akarom elengedni, de muszáj. Lágyan elhúzódom, nem ébredt fel.
Szorosan hozzá bújok, és alszom tovább…
Ajjj, mi ez a hideg itt
a mellkasomon? És mozog… Mi ez? Jajj, olyan rossz… Ki kéne nyitnom a szemem.
Áh, de olyan rossz minden. Szédülök. És melegem van, de remegek is egyben. Miért
vagyok egyedül, hol van Soohyun? Tiszta a tudatom, pedig biztos, hogy nagyon
lázas vagyok. Na végre, sikerült kinyitnom a szemem. Öreg, kopasz és idegen.
Valami fura izével a fülében… Oh, az sztetoszkóp, és ez az orvos. Akkor azt
érzem olyan hidegnek. Hogy lehetek ennyire magamnál, amikor mindent csak
homályosan látok, égek és ráz a hideg… Még mindig érzem ajkaimon azt az édes
ízt… Úristen! Hogy mit érzek? Mit csináltam én hajnalban? Jézusom… Úristen… De…
Most hol van? Miért nincs itt?
-Soo…- nem bírom kimondani,
a torkom teljesen ki van száradva… De, itt van, belépett.
-Itt vagyok Hoon,
nyugi. Feküdj nyugodtan, beteg vagy, lázas. Hoztam forró teát, kicsit később
majd meg kell innod. Érted, amit mondok?
-I-igen- kipréselem.
Mintha minden vizet kiszívtak volna belőlem. Itt ül mellettem, olyan jó a
közelsége. És most nem gond, ha zavarba jövök, a láztól amúgy is ki vagyok
pirulva. Simogatja a buksim, olyan jó érzés. De az orvosra figyel, nem rám.
-Adok neki intravénás
láz- és fejfájás csillapítót, pihenjen sokat, igyon még többet, ezt pedig
váltsátok ki- kezébe nyom egy receptet. Utálom a kis tablettákat. Pfúj. És
megint kapok szurit? Nem akarom… de nem nagyon bírok megmozdulni, még mindig
szédülök.
-Jól vagy?- suttogja
nekem leaderem.
-Szédülök…
-Az injekció mindjárt
segít rajta. Utána felülhet és ehet, ihat. Tömjétek, akkor is, ha nem kéri.
-Rendben, fogjuk.-
Soohyun mosolyog. Olyan bátorító mosoly, hogy ne aggódjak, jó kezekben vagyok.
Bár én ezt eddig is tudtam. De vajon tudja, hogy én mit tettem, míg ő aludt?
Vagy akkor nem lenne ilyen kedves hozzám? Elvileg nem ébredt fel. Remélem, nem
tudja, mert jelenleg nem tudnám megmagyarázni. Talán csak a beteges
szeretethiányom, de lehet, hogy nem. De, ha nem, akkor én most megőrültem? Lehet…
Mi a manóért akarnék megcsókolni egy pasit? És pont őt? Pont őt… de olyan édesen
mosolyog rám. Érzem a szurit, de nem fáj annyira. Csak leaderem szemébe kell
néznem, és a világ megszűnik létezni. Bár, úgy érzem, mindjárt tényleg
megszűnik. Ajjaj, el fogok ájulni…
Mmmmm, hol vagyok?
Nyújtózkodnom kell… Ágy, ágyban vagyok…
-Hoon? Jól vagy,
magadhoz tértél?
-Soohyun? Uh,
elájultam?
-Amint megkaptad a
szurit, ki is ütött. Már megint rám hoztad a frászt. Meg a többiekre is.
-Bocsánat. De jobban
vagyok.
-Fel tudsz ülni?
-Igen- és fel is ülök.
Már nem szédülök, de nagyon kábának érzem magam. Soohyun megigazítja a párnát
hátam mögött, és komolyan mondom, hogy szerencséje van, hogy nincs erőm.
Kezembe nyomja a bögrét és mászna le az ágyról…
-Ugye nem akarsz itt
hagyni? Ugye?!- mondom neki egy kicsit fenyegetően. Ha itt mer hagyni utána
megyek akkor is, ha kúsznom kell…
-Miért, mi lesz, ha
kimegyek?
-Utánad kúszok…
-Hujujj, ez most komoly
fenyegetés…
-Ne gúnyolódj! Mássz be
mellém, vagy megharagszom!- az igen, na ezen még én is meglepődtem. Bár, ahogy
elnézem ő is…
-Jót tett neked az a
tegnap esti séta úgy látom…
-Nagyon… úgy is érzem...-
kuncog. Jól van, te dög, kinevetsz? Én itt szenvedek, meg kapom a szurit, te
meg csak vihogsz rajtam? Ebből bosszú lesz. De hatott a fenyegetésem. Beül
mellém, magának is eligazítja a párnáját. Nem bírom ki, hogy ne bújjak közelebb
hozzá. Persze arra figyelnem kell, hogy a teát tudjam inni, mert biztosan
lekever egy tockost, ha nem iszom meg, amíg még meleg. Átkarol. Olyan jó érzés…
-Nézd már, hogy
összebújtak!- jön be a szoba másik lakója. Meg utána az összes többi is.
Nagyszerű, ennek most nagyon örülök.
-Felelőtlen vagy Hoon!-
AJ hangja szigorú.
-Tudom… bocsánat…-
sütöm le szemeimet, nem merek ránézni senkire sem.
-Főzök valami diétásat,
amit te is megtudsz enni, rendben?
-Eli, köszönöm, aranyos
vagy.
-Hamár egyszer ilyen
hülye voltál- köszi, tényleg, köszi.
-Akartalak kérdezni
Hoon, te hogy tűröd, hogy a kicsi maknae csak úgy betelepszik melléd? A
szívrohamot hozta rám az éjjel- hehe Seopí, üdv a világomban!
-Miért, talán nem
kedveled?
-Engem hyung utál!
-Jajj, dehogy! Ne fújd
fel te dög, csak megijesztettél…
-Azért van Kiseop, mert
engem mindenki imád ijesztgetni, folyton rám hozzátok a frászt, és mivel most
te voltál az én helyemben…
-Na jó, de ez hol
jogosít fel arra, hogy te meg így hozd ránk a frászt? Megint…
-Soohyun, te ijedtél
meg kicsit nagyon csak.
-Elájul a szemem előtt,
még, jó, hogy megijedek…- nem tudom, képes vagyok-e még kisebbre összehúzni
magam, lassan elfolyok itt szégyenemben. Szépen hazavágtam a vasárnapot.
-Bocsánat…- suttogom
elhalóan, de mindenki csak mosolyogva néz rám.
-Na jó, ki megy el
vásárolni??
-Tegnap vásároltam *-*-
kapom fel a fejem.
-Feléltük…- mondja Eli.
Tágra nyílnak szemeim, ezt nem hiszem el. Ennyit ért, hogy várásoltam? Úristen,
ezt az éhenkórász bandát. Jót kuncognak rajta.
-Kiseop, eljössz
velem?- kérdi AJ.
-Persze, mehetünk.
-Kevin, te segítesz
nekem!- a galamb utasít.
-Igenis ^^- Elvin és
2Seop. Olyan jó kis nevek, nagyon tetszik, ahogy így összerakják a neveiket. És
a trollal mi lesz?
-Akkor én meg játszok…-
hülye kérdés volt…-.-’’…
Ahogy elhagyják a
szobát, eszembe jut az éjszaka. Meg kéne kérdeznem valahogy, anélkül, hogy
gyanút keltenék.
-Soohyun! Álmodtam az
éjjel, nem kapálóztam, vagy valami?
-Nem ébredtem fel semmi
ilyenre. Mit álmodtál?
-Ugyanazt megint, hogy
lógok a szakadék szélén, de most felhúzott az arc nélküli ember.
-És még mindig nem
látom az arcát?
-Nem, még mindig nem.
De most már nem haboztam elfogadni a segítségét.
-Lehet, hogy
rendeződtek a gondolataid?
-Valami tudat alatt
lehet, mert gőzöm sincs, mi lehetne az oka.
-Lehet, hogy nem jutott
még el a tudatodig, de ott van az valahol elrejtve.
-Lehet, igen. De
szeretném már tudni, miért álmodok ilyeneket. És te, nem álmodtál semmit?
-De, álmodtam valamit,
viszont nem nagyon emlékszem rá. De olyan fura érzés volt. Én nem beszéltem,
vagy mocorogtam éjjel?
-Nem, meg sem
moccantál.
-Akkor jó.
Lassan kiiszomm az
utolsó cseppet is a bögrétől, majd leaderem kezébe nyomom, hogy tegye le. Ülünk
még az ágyon sokáig. Azt hiszem, el fogok aludni.
-Hoon! Hoon!- halkan,
suttogva hallom hangját. Fekszem, akkor tényleg el aludhattam. De… nem jöttél
még rá, Soohyun, hogy, ha simogatod az arcom, akkor nem fogok felkelni. Pláne,
ha ilyen gyengéd vagy. Íííííí, akkor belefújsz megint a tarkómba? Most nem
fogok innen felugrani, bár ezt már nem bírom ki reakció nélkül. Inkább a
fejemre húzom a takarót és jól összekuporodok.
-Naaa, Hoon! Kelj fel
és egyél valamit! Na… megcsikizlek!- dehogy csikizel, betegen? chö, annál jobban
féltesz…
-Jól van, akkor…
kiviszem a kaját és egy falatot sem kapsz!
-Úgysem vagyok éhes- ez
még mindig nem jött be kedves.
-Oké, akkor én is
kimegyek.- csak provokálsz. Te érzem, hogy felkelt. Nem, biztosan nem fog
kimenni. De nyílik az ajtó. Most komolyan kimegy? Kilesek, de… jajj a kis
gonosz. Csak kinyitotta az ajtót de nem ment ki…Becsukja…
-Gondoltam, hogy erre
felkapod a fejed. Na ülj már fel, had adjak enni.
-Nem kérek.
-De kérsz, erről nem
nyitok vitát.
-Mmmmmmmm- és visszahúzom
takaróm a fejemre. Leül mellém. Ajajj, a hátamnál nem feküdtem rá a takaróra,
ha ott ragadja meg, le tudja húzni rólam. Ő is rájött. Nee már, mindjárt lőnek
a játéknak. De nem húzza le… annyira lehet, hogy mégsem gonosz…xD. De hejj…
böködni sem ér…belebök a derekamba, jájj de rossz. Késztetést érzek rá, hogy
kihúzzam magam. Jujj, ez tényleg rossz érzés.
-Folytatom, ha nem
kelsz fel.
-Akkor sem kelek fel…
-Mit kezdjek én te
veled? Utálom, hogy csak engem szívatsz így…
-Na mert te nem csak
engem szívatsz így, mi?
-Na jó, te akartad…- és
wáááá, csak lehúzta rólam a takarót. Ááá de hideg van így, kérem vissza! Kapnék
is utána, fel is ülök, hogy utána nyúlhassak, de érzem, hogy szédülök.
-Aish, megszédültem…-
be kell hunynom a szemem. He? Most meg mit akarsz? Matat valamit mögöttem majd…
keze térdem hajlatában és hátamnál majd, feltol a falhoz, neki a megigazított
párnának. Ejj, elérte, hogy üljek… Nem ér…
-Kihasználod, hogy
szédülök? Nem ér…
-Ha csak így működik.
Te akartad- majd visszaadja nekem takaróm. Gonoszan nézek rá, de ő csak
mosolyog.
-Na- közben nyúl a
tálcáért- eszel szépen. Ha nem, akkor megsértődöm, mérges leszek, és itt
hagylak. És vissza sem jövök, majd alszol Kiseoppal.
-Nem mernéd megtenni…-
kizárt, hogy megtenné.
-Fogadjunk? – nagyon
komolyan néz rám. Ajajj, lehet, hogy mégis megmerné? Elnézek mellette és csak
mormogok. Kénytelen vagyok enni, pedig tényleg úgy érzem, hogy egy falat és
végem van. De muszáj… tudom én agyban, hogy muszáj, csak a gyomrom nem akar
engedelmeskedni. De Eli az én kedvemért főzte, Soohyun meg itt szenved velem,
hogy legyen erőm, azt hiszem, ezt le kell nyelnem.
Közel fél órája
szenvedünk már az ebéden, vagy vacsorán, igazából gőzöm sincs, mennyi az idő. Nagyjából
fél tányérral ettem meg, de nem bírom tovább.
-Soohyun, nem bírom.
Vissza fog köszönni, ha még egy kanállal meg kell ennem.
-Na jó, a semminél ez
is több volt. Kiviszem, addig feküdj vissza és aludj.
-Mi? Dehogy fekszem és
dehogy alszom.
-Most miért?
-Mert nincs kedvem…
-Oké, akkor mihez lenne
kedved?
-Nem tudom…
-Nagy segítség vagy,
hallod-e?!- jót nevet a dolgon.
-Mindjárt jövök, addig
találd ki.- majd felkapja a tálcát, meg a maradékot és kimegy. Nem tudom, mit
akarok, de unom az alvást. Nézzünk filmet! Bár azon akaratlanul is el fogok
aludni. Nem is vagyok annyira szeretetéhes, mint szoktam lenni ilyenkor. Mi van
velem? Tök normálisan érzem magam. Meg is gyógyultam volna? Bár kétlem,
szédülök kicsit, meg nem bírok enni, és szerintem hőemelkedésem is lehet. De
akkor meg mi ez a nyugalom? Mintha egy erődben lennék, ahol semmi baj nem
érhet. Pedig jelenleg tök egyedül vagyok, de nem zavar. Persze örülnék, ha
Soohyun nem tökölne annyit egy tálca kivitelével és már jönne is vissza, de nem
bánt annyira, mint régen. Régen, ha észrevettem, hogy nincs valaki mellettem,
majdhogynem pánikrohamom lett. De most semmi. Na, itt is van.
-Kitaláltad mit
szeretnél? – kérdi mosolyogva.
-Nézzünk filmet!- úgy
beszélek, akár egy ötéves, megnevettetem vele.
-Úgy, mint a múltkor?
Nem azt mondtad, hogy nincs kedved aludni?
-Mmmmmmmmmmmmm-
nyafogok neki. Tényleg, mint egy kisgyerek.
-Lehetetlen egy eset
vagy… ugye tudod?
-Tudom ^^.
Sóhajt egy nagyot, de
csak ül az ágyam végén és néz rám. Szerintem nem tudja, mit kezdjen velem.
-Foglalkozz a
többiekkel is, ne csak velem, na. Elleszek én itt.- mondom, bár őszintén
remélem, hogy ellenkezni fog. De nem akarom, hogy miattam elhanyagolja a másik
öt tagot.
-Te vagy a beteg, teeee
lehetetlen nyúl! Most veled foglalkozom- muszáj elmosolyodnom és lesütnöm a
szemem. Imádom, amikor ennyire édes.
-Na… ki se bírtad
volna, ha kimegyek innét, mi?
-De nem akarom, hogy a
többiek megharagudjanak.
-Szerintem pont azt
rónák fel, ha itt hagynálak, ahogy én ismerem őket.
Hehe, ebben lehet azért
valamit. De mi legyen most? Mert még mindig csak ülünk itt egymással szemben,
de egyikünk sem mozdul.
-Soohyun….- halkan
suttogva bukik ki belőlem…
-Mondjad csak-
kellemes, lágy hangja van, és kicsit csúszik közelebb.
-Ide ülnél mellém?- nem
merek ránézni. Kuncog, te már mellettem is van. Odabújok hozzá, arcom
mellkasába temetem. Átkarol. Simogatja a hátam és a buksimat is. Azt hiszem,
itt van a szeretetéhségem. Most kiütközött.
-Így már van kedved
aludni?- kérdezi halkan.
-Van…- és kétlem, hogy
nagyon kéne szenvednem, hogy el is aludjak.
De nem úszom, meg úgy
érzem. Soohyun dühösen és csalódottan néz rám.
-Mégis hogy képzelted?
Én bíztam benned, de te elárultál- kiabálja nekem.
-De, én… én…
-Ne hebegj-habogj
itt nekem! Mégis mit képzeltél?
-Csak egyszer történt
meg, csak egyszer elgyengültem. Beteg voltam, te is tudod, milyen…
-És ez szerinted
kifogás? Az istenit, neked jó érzés pasikkal csókolózni?
-Csak adtam egy puszit,
és te vagy az első…
-És az utolsó is… mert
még egy ilyen, és repülsz innen!
Zokogni kezdtem, remegni,
éreztem, hogy elfogy a talaj a lábam alól…
-HOON!- hallom Soohyun
hangját. Felpattanok és sírva odébb ugrok.
-Ne haragudj, én nem
akartam, sajnálom! Ígérem, soha többé nem fordul elő, sajnálom, kérlek, bocsáss
meg nekem!- fakadok ki.
O.O
Öhm, ez most… jézusom…
mi a fene történt?
-Hoon, csak álmodtál,
nem történt semmi, hé, nyugodj meg!
-Mi? Hogy? Álmodtam?
Az ágyon térdelek, de
erre úgy, ahogy vagyok lerogyok. Még mindig zokogok. Csak álmodtam volna? Nem
jött rá? És nem ítélt el? De biztos elítélni és kiakadna, ha megtudná. Nem
mondhatom el neki, nem szabad, titokban kell tartanom. De, ha így ölel, akkor
nagyon nehéz lesz.
-Nyugodj meg, semmi
baj. Mond, mi történt álmodban? Miért kéne megbocsájtanom? Nem haragszom
semmiért, Hoon, rád sosem tudnék haragudni…- szorít magához. Olyan jól esik, de…
most már félek, félek, hogy mi lesz, ha megtudja. De átölelem én is, szorítom,
ahogy csak bírom, és vállába temetkezve sírok tovább….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése